AutóAddikt Autó-motorsport A Ford Ganassi Racing visszatér a Circuit of the Americas versenypályára

A Ford Ganassi Racing visszatér a Circuit of the Americas versenypályára

Joey Hand szerint a Circuit of the Americas (COTA) a pilóták pályája, mert ezen az élvezetes aszfaltcsíkon elég hely van az előzéshez – annak, aki képes kihasználni az alkalmat. Hand úgy érzi, hogy jól szerepel majd május 6-án a texasi Austin közelében megrendezett futamon.

Most mindannyian abban bíznak, hogy az év elején a COTA pályán végzett tesztekkel tökéletesen felkészültek a következő sikerre.

„Tavaly jók voltunk az időmérőn (p1, Ryan Briscoe, 67-es rajtszámú Ford GT), de a futam nem sikerült valami jól” – idézte fel vissza Mike O’Gara csapatfőnök. „A 67-es autónk összekoccant egy másik versenyautóval és a 66-os rajtszámú Ford GT-vel, szóval az nem a mi napunk volt. Éppen ezért idén, néhány héttel ezelőtt extra felkészülést szerveztünk itt. A 66-os autónk még mindig vezet a bajnoki tabellán, és reméljük, hogy ez így is marad. A 67-es gép második helyezése Long Beach-en szintén értékes pontokat hozott. Szeretnénk megőrizni ezt a lendületet, és továbbra is dobogós helyen zárni a futamokat, így aztán a COTA-n is első-második helyre számítunk.”

Briscoe tavaly a COTA-n szerezte meg a Ford GT első pole pozícióját. 2015-ben Hand győzött ezen a pályán a Ford Chip Ganassi Racing színeiben versenyző Ford EcoBoost prototípussal, és ez zsinórban már a második év volt, amikor a csapat győzelmet aratott itt.

„Nagyon szeretem ezt a versenypályát” – mondta el Hand. „Olyan hely ez, ahol egy pilóta a legjobbat hozhatja ki magából, ha alaposan ismeri a pályát. Itt tényleg nagyon lehet menni. Sok helyen tudunk előzni, és rengeteg az izgalmas kanyarkombináció. Szóval ez a hely sok alkalmat kínál a sikeres versenyzéshez, és a Ford Chip Ganassi Racing csapattal alaposan fel is készültünk arra, hogy kihasználjuk ezeket a lehetőségeket. Remélem, hamarosan volán mögé ülhetünk, hogy elvégezzük a finomhangolást – aztán vár minket a verseny!”

A 66-os rajtszámú Ford GT az IMSA WeatherTech SportsCar Bajnokság három futama után kétpontos előnnyel vezet a versenysorozatban. A 67-es számú autó a harmadik helyen áll, kilenc ponttal a listavezető mögött. A Ford egypontos előnnyel vezet a GTLM gyártói tabelláján.