AutóAddikt Hírek A HondaJet kapta a Flying Magazine innovációs díját

A HondaJet kapta a Flying Magazine innovációs díját

A világ legolvasottabb repülési folyóirataként ismert Flying Magazine a HondaJetnek adományozta innovációs díját, a Flying Innovation Awardot. A döntésről a 2017-es EAA AirVenture Oshkosh kiállításon értesülhetett a nagyközönség, miként arról is, hogy világelső, ultramodern műszaki megoldásai miatt diadalmaskodott a HondaJet.

„Hihetetlenül boldogok vagyunk, hogy megkaptuk ezt a díjat, komoly elismerésnek számít a szakmában” – osztotta meg gondolatait Michimasa Fujino, a Honda Aircraft Company elnök-vezérigazgatója. „Büszkék vagyunk rá, hogy a HondaJet innovatív építésmódja és fejlett technológiája kivívta a szerkesztők tetszését” – tette hozzá.

„Az innovációk teljes sorát felvonultató HondaJet győzelme újabb bizonyíték, hogy a kemény munkának mindig megvan a gyümölcse. Le a kalappal a Honda Aircraft szakemberei előtt, nemcsak a repülőgépet, hanem gyártási folyamatot illetően is kimagaslót alkottak. Hihetetlen történet” – lelkendezett Stephen Pope, a Flying Magazine főszerkesztője.

A díjat a legjelentősebb repülőipari újításnak ítélik oda minden évben, ezúttal hat jelölt közül választották ki a HondaJetet. Emellett a HondaJet tavaly kivívta a Flying Editors’ Choice Awardot is, azaz a szerkesztők választása is a japán vállalat sugárhajtású repülőjére esett.

Mi is az a HondaJet?

Saját szegmenségben a HondaJet a leggyorsabb, legnagyobb repülési magasságra képes és leghalkabb repülőgép, miként gazdaságosság terén is élen jár. Tervezésekor megannyi technikai innovációt alkalmaztak a Honda mérnökei, ilyen például az egyedülálló, szárny felett elhelyezett hajtómű (OTWEM – Over-The-Wing Engine Mount), ami a légellenállás csökkentésével drámaian növeli a teljesítményt, egyúttal mérsékeli az üzemanyag-fogyasztást. A szárny felett elhelyezett hajtóműnek további előnyei is vannak, hangja kevésbé hallatszik az utastérben, illetve a földön, ugyanakkor kevesebb helyett vesz el az utasoktól, a poggyászoktól és a mellékhelyiségektől. A HondaJetben a kategória legkifinomultabb digitális vezérlőrendszere, a teljesen digitális Garmin® G3000 várja a pilóták utasításait. A HondaJet a márka legelső kereskedelmi célra szánt repülőgépe, feladata, hogy a Hondákra jellemző, átlagon felüli teljesítményt, hatékonyságot, minőséget és kedvező ár/érték arányt a légiutasok számára is elérhetővé tegye.

Mi is az a Honda Aircraft Company?

A Honda Aircraft Company teljes mértékben az American Honda Motor Co., Inc. tulajdona. A 2006-ban alapított vállalat felel a HondaJet tervezéséért, gyártásáért és értékesítéséért, továbbá a karbantartással és vevőtámogatással kapcsolatos feladatok is a cég munkatársaira hárulnak. Nemzetközi központjuk az észak-karolinai Greensboróban található, ami nem véletlen, tudniillik ezt a régiót tartják a repülés bölcsőjének. Soichiro Honda szellemisége a mai napig tovább él a vállalat működésében, ezt bizonyítja, hogy megvalósulhatott a márka alapítójának egyik nagy álma, és a Honda járművek immáron a légi közlekedésben is segítik az emberiséget.

A Flying Magazine

A Flying a világ legszélesebb körben értékesített repülési folyóirata, olvasótáborát elsősorban pilóták és a légiközlekedés megszállottjai alkotják. Első példányát 1927-ben publikálták, s azóta is folyamatosan jelen van a piacon, különféle – profi pilóták által jegyzett – repülőgép-bemutatókkal, repülésbiztonsági cikkekkel és egyéb technikai leírásokkal szolgálva a szakmabélieknek. A lap elsősorban a polgári és üzleti repülésre fókuszál, de légi irányítással, valamint katonai és veterán gépekkel kapcsolatos anyagok is szerepelnek hasábjain.