AutóAddikt Hírek Az elektromos autók töltőrendszerének szabványosítását sürgeti a Volvo

Az elektromos autók töltőrendszerének szabványosítását sürgeti a Volvo

A Volvo Cars véleménye szerint a világ autóiparának arra kellene törekednie, hogy szabványosítsák a részben vagy teljesen elektromos gépkocsik töltő infrastruktúráját, mondta Dr. Peter Mertens, a Volvo Car Group kutatási és fejlesztési tevékenységeiért felelős alelnöke.

volv-xc-90-elektromos-toltes-autoaddikt

A villanyautó-töltők globális szabványának megvalósítását elősegítendő, a Volvo Cars elhatározta, hogy részvételével támogatja a Charging Interface Initiative (töltési interfész kezdeményezés) névre hallgató konzorciumot, amelyet azzal a céllal hoztak létre az érdekeltek, hogy az általuk kifejlesztett kombinált töltőrendszert (Combined Charging System, CCS) az akkumulátor üzemű gépkocsik töltésére szolgáló globális szabványként fogadtassák el.

A Volvo Cars a hálózatról tölthető hibrid gépjárművek vezető gyártójaként a következő néhány év során a jelenlegi modellek leváltásakor minden új modellcsaládban hálózatról tölthető (plug-in) hibrid modellt kíván bevezetni. A vállalat 2019-ben pedig a népszerű SPA padlólemezre épülő, tisztán elektromos gépkocsit fog bemutatni.

Az elektromos járművek folyamatosan erősödő népszerűségének, valamint az ügyfelek technológia iránti támogatásának megerősítését biztosítandó, létre kell hozni egy egyszerű, szabványos, gyors és globális töltő infrastruktúrát, érvel Dr. Mertens.

„Látható, hogy máris megindult az átállás a teljesen elektromos üzemű autókra. Ennek feltétele az akkumulátor-technológia fejlődése, a költségek csökkenése, és a megfelelő töltő infrastruktúra kiépítése” – mondta Dr. Mertens. „Habár technológiai szempontból készen állunk a bevezetésre, az infrastruktúra még nem az igazi. Ahhoz, hogy a hatótávolság miatti szorongást (range anxiety) egyszer és mindenkorra száműzhessük, nélkülözhetetlen a világszerte egységes, szabványosított töltőrendszer létrehozása.”

A normál és gyorstöltésre egyaránt alkalmas CCS kombinált töltőrendszer egyre praktikusabbá és kényelmesebbé teszi a villanyautó használatát – különösen városi környezetben, amely eleve az elektromos járművek optimális közege.

A rendszer az egyfázisú töltést háromfázisú gyorstöltéssel kombinálja, váltóárammal legfeljebb 43 kilowatton (kW), egyenárammal legfeljebb 200 kW-on, illetve a jövőben akár 350 kw-on – mindezt egyetlen rendszerben.

„Rendkívül nagy örömmel támogatjuk aktív részvételünkkel az elektromos autó töltőrendszerekre vonatkozó szabványok kialakításának folyamatát. Az, hogy jelenleg nem létezik ilyen szabvány, alapvető gátja annak, hogy az elektromos járművek megnöveljék részesedésüket a globális újautó-piacon” – mondta Dr. Mertens.

A Volvo Cars, amely komoly, négy évtizednyi hagyományokkal rendelkezik az elektromos járművek kutatása és fejlesztése terén, Twin Engine technológiájának köszönhetően ma a világ egyik vezető autógyártója a plug-in hibridek szegmensében. Már most minden ötödik Volvo XC90 modell T8 Twin Engine hálózatról tölthető hibrid hajtáslánccal talál gazdára.

„A Volvo Twin Engine technológiája a tisztán elektromos járművek tiszta és csendes üzemét, praktikumát és teljesítményét a hagyományos hajtásláncokkal elérhető hatótávolsággal kombinálja. A rendszer vásárlói már ma élvezhetik az elektromos átállás előnyeit” – tette hozzá Dr. Mertens.