AutóAddikt Magazin Az idén 60 esztendős DS is részt vesz a Rétromobile kiállításon

Az idén 60 esztendős DS is részt vesz a Rétromobile kiállításon

A közelmúltbanönálló márkává vált DS a 2015-ben 40 éves Rétromobile kiállításon is emléket állít a 60. születésnapját ünneplő történelmi DS-nek. Február 4-e és 8-a között az autórajongók a párizsi Porte de Versailles-nál található kiállítási központban merülhetnek el a legendás autómodell történelmében.

citroen_ds_retromobile_2015

A DS standján – a Citroën, a DS és az SM rajongói klubjainak összefogása révén – öt gyönyörű ritkaságot, valamint a márka egyik aktuális gyöngyszemét, a DS 3 Cabriót tekintheti meg a közönség.

A veterán autók rajongóinak egyik legnagyobb nemzetközi találkozója, a párizsi Rétromobile a DS számára is kihagyhatatlan lehetőség. A DS az idén először állít ki önálló márkaként a rendezvényen. A standon a 60 éves legendás DS több ritka példánya mellett látható lesz két SM, valamint a márka egyik aktuális modellje, a DS 3 Cabrio.

A gyűjtők együttműködésének köszönhetően kiállított öt ritka és különleges veterán autó feleleveníti azt a ragyogó múltat, amelyből a fiatal DS márka táplálkozik, és amelynek kulcsszavai a formabontó dizájn, a csúcstechnológia, a kifinomult anyaghasználat, az aprólékosan kidolgozott részletek, valamint a kiemelkedő komfort és vezetési élmény.

Íme az öt autó részletes jellemzői:

– 1959-es évjáratú DS 19, eredeti állapotban, elegáns rózsaszínbe hajló szürke karosszériával, padlizsánszínű tetővel és királykék kárpitozással. Az autó német exportra készült, ennek megfelelően felszereltsége tartalmazza a motorhőmérséklet-kijelzőt és az FM/LW rádiót. Háromhengeres motorjához négyfokozatú, hidraulikus működtetésű váltó társul.

– DS 21 Cabriolet (1968) szintén hidraulikus váltóval. Az autó különösen kifinomult kivitelű: a vörös bőrkárpit izgalmas kontrasztot alkot a Carrare fehér karosszériával és a fekete tetővel.

– DS 20 Pallas (1973), igazi luxusmodell, dohányszínű bőrkárpittal, bézs fényezéssel, színezett üvegfelületekkel és nyitható tetővel. 1985 cm3-es motorjához négyfokozatú, szinkronizált, hidraulikus működtetésű váltó társul.

– SM Coupé (1971), amely II. Hasszán marokkói királyé volt annak idején. Nemcsak a homokszínű metálfényezés teszi különlegessé, hanem az egyedi rendszám, a natúr bőrkárpit, a légkondicionáló berendezés, a Continental Edison hi-fi rádió, a színezett üvegfelületek és a ködfényszórók is. A motor természetesen Maserati V6-os.

– SM Coupé (1972), első tulajdonosától, Scarabée barna fényezéssel, rókavörös bőrkárpittal. A hasmagasság állítását lehetővé tevő hidropneumatikus felfüggesztést a DS-től „örökölte”, a vezetést még élvezetesebbé tevő DIRAVI szervókormány pedig újdonságként jelent meg benne.

A történelmi modellek mellett feltűnik egy mai darab, nevezetesen egy DS 3 Cabrio Ultra Prestige is, amely különleges, egyedi és hipermodern megjelenésével a nagy legendák méltó partnere.

A Rétromobile február 4-től fogadja a nagyközönséget.