AutóAddikt Újdonságok Az új, harmadik generációs Ford Focus RS immár Magyarországon is elérhető

Az új, harmadik generációs Ford Focus RS immár Magyarországon is elérhető

A vadonatúj Ford Focus RS nagy teljesítményű országúti modellben mutatkozik be a Ford Performance Összkerékhajtás (AWD), ami kategóriaelső kanyarsebességgel, borzongató teljesítménnyel és páratlan irányíthatósággal ruházza fel az autót.

ford_focus_rs_2015_004

A vadonatúj Focus RS-ben emellett számos teljesítményfokozó technológia működik, és ez az első Ford RS modell, amely választható hajtási üzemmódokat – többek közt az iparág első Drift Üzemmódját –, valamint Startvezérlést is kínál.

Különleges tervezésű, 350 lóerős, 2,3 literes új EcoBoost motorjával ez az autó minden idők leggyorsabb RS-modellje: 4,7 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára, végsebessége pedig 266 km/óra.

“A vadonatúj RS komoly gép, nagy teljesítményre kifejlesztett technológiákkal és innovatív mérnöki megoldásokkal, amelyek a közutakon és a versenypályákon egyaránt új szintre emelik a vezetés élményét” – mondta Raj Nair, a Ford Motor Company globális termékfejlesztésért felelős alelnöke. “Új modellünk remekül példázza szenvedélyünket, hogy olyan autókat alkossunk, amelyek megdobogtatják az emberek szívét.”

A Focus RS a legújabb modell abban az átfogó offenzívában, aminek keretében 2020-ig 12 nagy teljesítményű modell jelenik meg a Ford kínálatában. Ezek közt szerepel a Ford GT ultranagy teljesítményű szupersportkocsi is, ami 2016-ban a Le Mans-i 24 órás versenyen is rajthoz áll majd.

Az innovatív Ford Performance Összkerékhajtás páratlan irányíthatóságot kínál

A vadonatúj Focus RS-ben Dinamikus Nyomatékvektor Szabályozással kiegészített Ford Performance Összkerékhajtás működik, új szintre emelve az autó irányíthatóságát és a vezetés élményét, kiemelkedő tapadással és útfogással párosítva az új modell remek kormány- és gázreakcióit és ívmeneti tulajdonságait.

A Ford Performance AWD rendszer alapját a hátsó hajtómű (RDU) mindkét oldalán elhelyezett, elektronikus vezérlésű tengelykapcsolók képezik. Ezek vezérlik az autó első/hátsó nyomatékmegosztását, valamint a hátsó tengely oldalankénti vonóerő-elosztását, ami drámai mértékben növeli az irányíthatóságot és a kanyarstabilitást.

Az RDU-ban elhelyezett vezérlőegység a pillanatnyi vezetési körülményeknek megfelelően folyamatosan változtatja az első/hátsó és az oldalankénti nyomatékelosztást; ennek meghatározásához a rendszer másodpercenként százszor kap információkat a jármű szenzoraiból. A rendszer a vonóerő 70 százalékát is a hátsó tengelyre irányíthatja, s az ide jutó forgatónyomaték 100 százaléka is hajthatja az egyik kereket, emellett pedig az RDU alig 0,06 másodperc alatt képes átirányítani a vonóerőt a másik oldali kerékre.

Kanyarmenetben – a kormányzási szög, az oldalirányú gyorsulás, a perdületi ráta és a sebesség figyelembe vételével – a hátsó hajtómű megelőző jelleggel azonnal átirányítja a nyomatékot az ívkülső hátsó kerékre. E nyomatékátvitel eredményeképpen az autó a kanyar ívére “fordul”, így jelentős mértékben javul az ívmenet stabilitása, és gyakorlatilag megszűnik az alulkormányzottság.

A mérnökök úgy hangolták az AWD rendszert, hogy kiemelkedő útfogást (ahol a centrifugális erő meghaladja az 1 g értéket) és kategóriaelső kanyarsebességet érjenek el, s hogy a jármű a kanyarból kiérve erőteljesen gyorsíthasson. Semleges viselkedésével és azzal a tulajdonságával, hogy jól uralható túlkormányzottsága révén magabiztosan lehet vele driftelni a versenypályán, a Focus RS hihetetlenül élvezetes vezetési élményt kínál.

ford_focus_rs_2015_003

“Ez az AWD rendszer igazi technológiai áttörést jelent, hiszen kiváló kanyarmeneti tulajdonságokkal ruházza fel az autót, ami még a határhelyzetekben is élvezetesen irányítható marad” – nyilatkozta Dave Pericak, a Global Ford Performance igazgatója. “Széttéptük a szabálykönyvet, ami kimondja, hogy az összkerékhajtású ferdehátú autók vezetési élménye nem az igazi, és olyan gépet építettünk, ami legalább annyira meglepő, mint amilyen élvezetes.”

Az optimális menetdinamika érdekében a Ford Performance AWD rendszert összehangolták az autó fejlett Elektronikus Stabilitásvezérlésével, valamint a fékek működésén alapuló Nyomatékvektor Szabályozással, ami az AWD rendszer saját nyomatékvektor-szabályozásával párhuzamosan működik.

Az exkluzív futóműmegoldások közt szerepel a sportos felfüggesztés az áthangolt feszességű (elöl 33 százalékkal, hátul 38 százalékkal keményebb) rugókkal, illetve a Focus ST-ben alkalmazottnál merevebb bekötési pontokkal és stabilizátorrudakkal, valamint a kétféle beállításban használható lengéscsillapítók, amelyek Sport üzemmódban 40 százalékkal felkeményednek, így sokkal jobban megfelelnek a versenypálya-használathoz. Az első felfüggesztés merevebb csuklóinak és rövidebb lengőkarjainak köszönhetően a gondosan hangolt elektromos szervokormány közvetlenebb kapcsolatot teremt a vezető és az útfelület között, és kiváló kormányérzetet biztosít.

A precízebb és gyorsabb kormányreakciók érdekében a mérnökök tovább javítottak a futómű merevségén – egészen pontosan a hátsó segédkereten –, és a karosszériaszerkezet hátsó részének merevségét is növelték. E változásoknak köszönhetően a jármű teljes torzós szilárdsága 23 százalékkal javult a standard Focus modelléhez képest.

A Ford mérnökei együttműködtek a Michelin szakembereivel a nagy teljesítményű, 235/35 R19-es gumiabroncsok kifejlesztésében, hogy ezáltal tökéletesre csiszolják a Focus RS menetdinamikáját; a mindennapos használathoz kiválóak a széria Pilot Super Sport abroncsok, ám – most első ízben az RS története során – a vásárlók egy opcionális Pilot Sport Cup 2 abroncskészletet is rendelhetnek, ami nagy mértékben javítja a járműdinamikát a versenypályákon.

Az autó külső formatervét ugyancsak a dinamikai szempontokat szem előtt tartva fejlesztették ki. Az első légterelő, a hátsó spoiler és a padló alatti aerodinamikai elemek kiiktatják a felfelé ható erőket, míg a formaterv egésze olyan kiegyensúlyozott aerodinamikai teljesítményt nyújt, amely mindkét tengelyen kiküszöböli a felhajtóerőt, így biztosítva az optimális nagysebességű egyenesfutást és irányíthatóságot.

0,355-ös légellenállási együtthatójával az új modell alakja 6 százalékkal áramvonalasabb az előző Focus RS karosszériájánál. A kompaktabb orr-rész 9 százalékkal csökkenti az autó légellenállását, jelentősen javítva ezzel teljesítményt nagy sebességnél, és mérsékelve az autó üzemanyag-fogyasztását.

A teljesítményt modern technológiák növelik

A vadonatúj Focus RS teljesítményét és irányíthatóságát modern technológiák fokozzák; ezek a megoldások extrém menetteljesítményeket biztosítanak, amelyeket bármilyen képzettségű vezető élvezetesen kiaknázhat.

A vezető négyféle Hajtási Üzemmód közül választhatja ki a körülményekhez képest éppen optimális beállítást: a Normal és Sport üzemmódok a közúti autózást támogatják, míg a Track és a különleges Drift Üzemmód kifejezetten versenypályára való.

Az egyes beállítások a váltókar mellett elhelyezett, jól kézre eső kapcsolóval aktiválhatók; minden üzemmód egyedi módon hangolja át az összkerékhajtás (AWD), a lengéscsillapító-vezérlés és az Elektronikus Stabilitásvezérlés beállításait, valamint a kormánymű és gázpedál reakcióit, illetve a kipufogó hangzását.

ford_focus_rs_2015_001

Az iparágban elsőként kínált Drift Üzemmód kapcsolásával egy különleges kalibráció szerint változik meg az AWD rendszer nyomatékelosztása, hogy a versenypályán az autó kontrolláltan túlkormányzottá válhasson.

A rajtvonalnál szükséges kiemelkedő teljesítményt a Startvezérlés biztosítja, bármilyen pályaviszonyok mellett a lehető legnagyobb gyorsulásra optimalizálva az autó futóművét és hajtásláncát. A vezető kiválasztja a menüből a Startvezérlést, első fokozatba kapcsol, teljes gázt ad és felengedi a kuplungot – a rendszer pedig optimális hajtóerőt ad, elosztva a forgatónyomatékot az AWD rendszeren keresztül, maximális forgatónyomatékot tartva fenn a turbó túltöltés-funkciójával, ellenőrizve a kipörgésgátló rendszert és megfelelően beállítva a lengéscsillapítókat.

A műszeregységben megjelenő Teljesítményre Hangolt Fokozatváltás Kijelzés segít a vezetőnek, hogy az autó a váltások során is tökéletesen gyorsítson: a rendszer jelzi, amikor a motor 5.900 1/perc fordulatnál elérte az optimális váltási pontot, és a fény villogni kezd, ha a fordulatszám a 6.800 1/perces felső határhoz ért.

Annak érdekében, hogy a kemény versenytempó mellett is megbízhatóan lassítson, a vadonatúj Focus RS 350 mm-es hűtött első féktárcsákat kapott (az elődmodell 336 mm-es tárcsái helyett), amit kis tömegű, alumínium Brembo négydugattyús monoblock féknyergek markolnak; a féknyergek különleges “RS kék” színben pompáznak, és opcióként Brembo-embléma is díszítheti őket. A könnyűfém féknyergek alkalmazása kerekenként 4,3 kilogrammos tömegcsökkenést eredményezett az előző Focus RS kisebb, 336 mm-es féktárcsákkal szerelt szerkezetéhez képest.

Az intenzív versenypálya-használat gyakran jár együtt a fékek fáradásával, ezért a mérnökök külön légbeömlő nyílásokat alakítottak ki az autó orr-részén a fékek hűtésére, valamint két légcsatornát a padló alatt, sőt az alsó lengőkarra is légterelő került. Az első féktárcsán ugyancsak aerodinamikai szempontok szerint kialakított terelőlapátok segítik a hűtést.

Kifejezetten az RS számára tervezett, nagy teljesítményű EcoBoost motor

A vadonatúj Focus RS 2,3 literes motorjának alapfelépítése megegyezik a vadonatúj Mustang alumíniumból készült, négyhengeres blokkjával. Az erőforrást a mérnökök jelentősen áttervezték és továbbfejlesztették, így a Focus RS-be beépített változat teljesítménye 10 százalékkal gyarapodva 350 lóerőre nőtt.

A nagyobb teljesítmény érdekében új, kis tehetetlenségű, kettős megfúvású turbótöltőt alkalmaztak nagyobb kompresszorral, ami nagyobb mérvű légáramlást biztosít, emellett pedig jóval nagyobb méretű közteslevegő-hűtőt építettek be, maximalizálva ezzel a töltési sűrűséget. A motor levegőellátását tovább javítja az új, kisebb ellenállású szívónyílás és a nagy furatú, nagy teljesítményű kipufogórendszer, ahol a kipufogócsőben elektronikus vezérlésű szelep segít az ellennyomás és a kipufogózaj kiegyensúlyozásában.

A hengerfej olyan könnyűfém ötvözetből készül, ami ellenáll a magasabb hőmérsékletnek, a motorblokkot pedig nagy szilárdságú öntöttvas betétek erősítik.

A mérnökök kiemelt figyelmet fordítottak a motor hűtésére, ezért tágasabb helyet hagytak az autó orr-részében a sokkal nagyobb hűtőradiátor-egységnek (ez a legnagyobb ilyen elem, amit valaha egy Focusba építettek). A hatékonyabb rendszer még a kemény versenypálya-használat során is tökéletes hűtőkapacitást biztosít.

A motor körültekintő hangolásának köszönhetően az erőforrás már alapjáratról remekül reagál a gázparancsra, közepes fordulatszám-tartományban pedig komoly vonóerőt biztosít, és könnyedén pörög fel a 6.800 1/perces maximális fordulatszámig.

A 440 Nm-es nyomatékcsúcs 2000 és 4500 1/perc fordulatszám között rendelkezésre áll, sőt erőteljes gyorsításkor – ideiglenes túltöltéssel, 15 másodperces időtartamra – ez az érték 470 Nm-re is emelkedhet. Az autó lendületből is jobban gyorsul, mint az előző Focus RS: negyedik sebességfokozatban 5,0 másodperc alatt gyorsít 50-100 km/órás tempóra, vagyis 0,4 másodperccel gyorsabb a kifutó modellnél.

A lelkesítő teljesítményhez lelkesítő hanghatás illik. A Ford Performance mérnökei az RS-hez illően sportos, mély morgással, dörrenésekkel és ropogással tarkított kipufogóhangot komponáltak, ami biztosan kedvet csinál a lendületes autózáshoz; emellett pedig kifejlesztettek egy egyedi befecskendezés-hangolást, amely Sport üzemmódban azt a jellegzetes mormogást és durranásokat produkálja, ami az RS egyik különleges ismertető jegye.

“Ez a különleges 2,3 literes EcoBoost egység biztosan mély benyomást tesz majd az autósokra, amikor megérzik a turbó tolóerejét, és a vörös mezőig kergetik a fordulatszámmérő mutatóját – s eközben olyan hang tölti meg a kabint, ami garantáltan mosolyt csal az arcukra” – ígérte Pericak.

Az EcoBoost erőforrás a spanyolországi Valencia Motorgyárban készül, ahol a gyártósor végén minden egyes erőforrást szigorú teszteknek vetnek alá. Az automatizált vizsgálatsorozatot követően külön erre felkészített munkatársak járatják a motorokat, meggyőződve a hibátlan teljesítmény-leadásról, és gondosan odafigyelve azokra a sokatmondó zajokra, amelyek egy lehetséges hibát jelezhetnek. Az ilyen a hangokat csak az emberi fül képes kiszűrni; a gépek nem tudják azonosítani ezeket.

A hatfokozatú manuális sebességváltó karja rövidebb lett, hogy a vezető rövidebb mozdulatokkal, pontosabban kapcsolhassa a fokozatokat. A váltóműbe és a tengelykapcsolóba erősebb alkatrészek kerültek, amelyek képesek megbirkózni a motor nagyobb forgatónyomatékával.

A hatékony EcoBoost motor üzemanyag-fogyasztását jelentősen csökkenti a közvetlen üzemanyag-befecskendezés, a kettős független változó szelepvezérlés és a fejlett turbótöltés. A széria Auto-Start-Stop rendszer a kifutó modellénél 22 százalékkal alacsonyabb szintre, 175 g/km értékre szorítja az új Focus RS CO₂-kibocsátását.

Látványos, mégis funkcionális formaterv

A Focus RS erőt sugalló külső dizájnja egyszerre lenyűgöző és funkcionális. A formatervezők szorosan együttműködtek a Ford Performance mérnökeivel, hogy a karosszéria kialakítása során minden olyan gyakorlati szempont érvényesüljön, ami fontos az autóra ható leszorító erők és a kiegyensúlyozott menetdinamika, vagy éppen a hajtáslánc és a fékek hűtési igényének tekintetében.

ford_focus_rs

“Ez itt egy vegytiszta Focus – mutatós és tökéletesen célszerű” – vélekedett Joel Piaskowski, a Ford Európa formatervezési igazgatója. “Az RS modellek mindig is ütős, nagy teljesítményű autók voltak, ezért dizájnjukban a funkció a leghangsúlyosabb. Az új Focus RS is ezt a hagyományt viszi tovább.”

Az új Focus formavilágára építve az RS új, erőteljes látványvilágú orr-részét a nagyméretű, trapéz alakú felső hűtőrács uralja, alatta pedig mélyre húzott első légterelő látható; a légbeömlő felület mérete a lehető legnagyobb, hogy a motor minél több hűtőlevegőt kapjon. Az autó széles, határozott kiállását még inkább kihangsúlyozzák a határozott vonalú első sárvédők és a jármű két oldalán látható tágas légbeömlők, amelyek nemcsak a fékeket hűtik, hanem a függőlegesen álló ködfényszórókat is magukba foglalják.

A hátsó rész látványát a feltűnően nagy diffúzor uralja; az autó alatt keletkező légáramlatok kisimításával a légellenállást javító elemben kapott helyet a kerek, dupla kipufogó-végződés is, valamint – az európai és ázsiai modellváltozatokon – a középen elhelyezett ködzárófény. A látványos hátsó tetőlégterelő (amit a karosszéria színére fényezett és diszkrét dombornyomású RS emblémával kiegészített oldalelemek díszítenek) tökéletesen belesimul az autó vonalvezetésébe.

Az autó oldalnézeti képét még lendületesebbé varázsolják a látványos formavilágú küszöbök és sárvédő-szélesítések, és persze a sokkülős, 19 colos RS könnyűfém keréktárcsák; ez utóbbiak egyike kovácsolással készül (ezért erősebb és jobban ellenáll az útegyenetlenségek ütéseinek), matt fekete fényezés díszíti, és kerekenként 950 grammal csökkenti a rugózatlan tömeget. A Ford ötféle karosszériaszínt kínál: a Stealth Grey, a Shadow Black, a Magnetic Grey és a Frozen White mellett a vásárlók a kifejezetten az RS-hez megalkotott, négyrétegű Nitrous Blue metálfényezést is megrendelhetik.

A széria Bi-Xenon fényszórók Adaptív Fényszórórendszerként is működhetnek, ami az optimális világítási teljesítmény érdekében a jármű sebességétől, a kormányzási szögtől és az útakadályok távolságától függően változtatja a fényerőt és a fényszórók elfordításának szögét. A vásárlók a legújabb, 50 km/órás sebességhatárig működő Active City Stop technológiát is megrendelhetik.

Az RS izomautó-jellege az utastér karakterét is meghatározza; jó példa erre, hogy a cockpit látványát az erőteljes oldalpárnázású és részleges bőrkárpitozású Recaro sportülések uralják. Európában és Ázsiában a motorsportban használatos mikroszálas kárpitozású, jellegzetes RS Recaro kagylóülések is megrendelhetők.

A kabinban a Focus kezelőszerveit találjuk – leegyszerűsített, ösztönösebben használható kivitelben. A SYNC csatlakozási rendszerben az audio, a navigáció, a klímaberendezés és a mobiltelefonok hangvezérléssel, illetve egy nagy felbontású, 8 colos, színes érintőképernyő segítségével kezelhetők. Ráadásul elég egyszerűen csak kimondani, hogy “Versenypálya keresése”, és a rendszer máris megmutatja a legközelebbi nyilvános pályához vezető útvonalat. A SYNC emellett a távolságot jelző tolatókamerával is kiegészíthető, valamint egy 10 hangszórós (mélynyomót is tartalmazó) Sony prémium hangrendszerrel.

Az új, lapos alsó karimájú sport-kormánykereket sima tapintású bőr borítja, és a kabin különleges hangulatát alumínium pedálsor és különleges mintázatú műszerek varázsolják még karakteresebbé. A középkonzol fölötti külön műszeregységről olvashatók le a turbónyomás, az olajhőmérséklet és az olajnyomás adatai.

Az ülések, a kormánykerék, a szőnyegek és az utastéri kárpitok öltései a különleges, kék RS-színárnyalatban pompáznak, akárcsak a váltókar színes grafikája, és persze maga az RS-embléma, ami büszkén virít az üléseken, a kormánykeréken és a küszöbdíszléceken.

A Ford Performance európai és amerikai mérnökei által tervezett új modell a Focus RS-változatok harmadik generációja; az első ilyen modell 2002-ben, a második pedig 2009-ben mutatkozott be. Ez az autó immár a harmincadik az RS emblémát viselő járművek hosszú sorában, ahol olyan élvonalbeli autók találhatók, mint a 16 szelepes, 1970-es Escort RS1600, a radikális formavilágú 1985-ös turbótöltésű Sierra RS Cosworth, vagy éppen az 1992-es négykerékhajtású Escort RS Cosworth.