AutóAddikt Újdonságok Európában a Toyota Mirai

Európában a Toyota Mirai

2000. nyarán történt. A világ túlélte ez ezredfordulós számítógépes vírust, a brit slágerlistákat Kylie Minogue Spinning Around című dala vezette, és a Google bevezette a google.com tíznyelvű (francia, német, olasz, svéd, finn, spanyol, portugál, holland, norvég és dán) – változatát. Rotterdamba pedig megérkezett a sorozatgyártású Toyota hybrid legelső, Európában forgalmazandó példánya.

toyota_mirai_europa_autoaddikt_2016

A Prius jelentése „élen járni” – nem véletlenül, hiszen a modell valósággal megelőlegezte a villanymotoros mobilitás új korszakát. A mai napon a Toyota Mirai (a japán szó jelentése „jövő”) első, európai piacra szánt, sorozatgyártású példánya is megérkezett. Akárcsak elődjére, rá is úttörő szerep vár a tiszta üzemű mobilitás elterjesztése terén, hiszen üzemanyaga hidrogén, működése során pedig kizárólag vízpárát bocsát ki magából.

Az első öt darab Toyota Mirai gépkocsit kirakodták a nagy-britanniai Bristol-banés a belgiumi Zeebrugge-ben, augusztus 8-án, illetve 10-én.

„Ezzel új korszak köszöntött be a tiszta mobilitás világában, valóságos fordulópont ez az autóipar történetében. A Toyota a Mirai bevezetésével a következő 100 évre megalapozta a tiszta, biztonságos és élvezetes mobilitást, hála az üzemanyagcellás technológiának. Szeptembertől megkezdődik a Mirai első példányainak kiszállítása, és ezzel testet ölt Európa útjain az automobilizmus új jövője. Ahogy a Prius esetében 15 évvel ezelőtt, most is büszkék vagyunk, hogy a Mirai révén újabb forradalmi innovációt hozhattunk el Európába” – nyilatkozta Karl Schlicht, a Toyota Motor Europe ügyvezető alelnöke.

A Toyota Mirai a világ első sorozatgyártású üzemanyagcellás szedánja. Miután a modell a Genfi Autószalonon bemutatkozott Európában, a modell a mai nappal Európa közútjain is megjelenik. A japán piacon már tavaly december óta forgalmazott Toyota Mirai európai karrierje szeptemberben veszi kezdetét Nagy-Britanniában, Dániában és Németországban.

A Mirai megjelenésével a Toyota megerősíti vezető helyét az üzemanyagcellás technológia fejlesztése terén, köszönhetően a Toyota előremutató fejlesztési képességeinek, valamint a Hybrid technológiával szerzett, alapos tudásának és tapasztalatainak. A Mirai megjelenése lehetővé teszi a nagyközönség számára, hogy megismerje és elfogadja az üzemanyagcellás technológiát, illetve elősegítheti a működtetéséhez szükséges hidrogéntöltő infrastruktúra fejlesztését. A modell bevezetése arra is lehetőséget kínál, hogy megtudjuk, a hidrogén-mozgalmat előszeretettel segítő, úttörő fogyasztók milyen tapasztalatokat szereznek az új technológiával.

A Mirai-ban mutatkozik be a Toyota üzemanyagcellás rendszer (Toyota Fuel Cell System, TFCS), amely az üzemanyagcellás és hibrid hajtástechnológiák keveréke, és amelyben megjelenik a Toyota új, saját fejlesztésű üzemanyagcella kötege, illetve nagynyomású hidrogén-tartályai.

A Mirai hidrogén felhasználásával állít elő elektromos áramot, és ezzel kiemelkedően környezetbarát, hiszen működése során egyáltalán nem állít elő szén-dioxidot vagy egyéb károsanyagot. Eközben kényelmét, praktikumát és hatótávolságát tekintve megegyezik a benzinüzemű járművekkel: egy tankolással jelentős távolságot képes megtenni, az üzemanyagtartály feltöltése pedig mindössze három-öt percet vesz igénybe.

Európai értékesítési tervek

Bevezetés: 2015 szeptemberében.

Piacok: 2015-ben Nagy-Britannia, Németország és Dánia; a hidrogéntöltő infrastruktúra fejlődésének függvényében, 2017-től további nemzeti piacokat is bevonnak a forgalmazásba

Éves értékesítési darabszám: 50-100 gépkocsi/év 2015-ben és 2016-ban

Vételár: 66 000 euró + ÁFA (Németország)

Az értékesítés első körben olyan piacokon veszi kezdetét, ahol már elérhető a hidrogéntöltő infrastruktúra. Ezek jelenleg Németország, Nagy-Britannia és Dánia.