AutóAddikt Autó-motorsport Évről évre egyre népszerűbb a Nagy Futam

Évről évre egyre népszerűbb a Nagy Futam

Igazi, hamisítatlan ünnep a technikai sportok kedvelőinek a belvárosban A Nagy Futam elnevezésű rendezvény.

nagy-futam-2016-autoaddikt-2

Nem meglepően évről évre egyre népszerűbb esemény A Nagy Futam, az idén is több százezren voltak kíváncsiak a Budapest szívében megtartott eseményre, amelyen felvonult a hazai, valamint a nemzetközi autó- és motorsport krémje. 

Sőt, az Európa-bajnokságra készülő labdarúgó-válogatott, és az olimpiára hangoló magyar csapat néhány tagja is eljött – többek között Dzsudzsák Balázs, Juhász Roland, Torghelle Sándor, Feczesin Róbert, Nagy László, Gyurta Dániel, Benedek Tibor és Nagy Viktor – õk azonban természetesen csak az autogramosztásból vették ki a részüket, a „szakmázást” meghagyták a profiknak.

„Nagyon büszke vagyok rá, hogy már negyedik alkalommal ülhetek itt illusztris társaságban, az ilyen, kapun kívüli események is hozzájárulnak ahhoz, hogy hazánkban ennyire népszerûek a technikai sportok, s ezért tudtuk többek között újabb öt évre meghosszabbítani a Formula–1-es szerződésünket. Büszkék vagyunk a pálya új aszfaltjára, mint ahogy arra is, hogy harminc év után sikerült elérni, hogy a jövő héttõl egy új Volán-busz járat szállítja akár a Hungaroringre is az utasokat. Így már nem csupán a nagy események alatt közelíthető meg közösségi közlekedéssel a versenypályánk” – mondta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Az esemény sztárvendége a korábbi Formula–1-es legenda, Gerhard Berger volt, aki egy klasszikus F1-es autóval, egy BRM-mel bemutatózott, majd pedig csatlakozott Karl Wendlingerhez és Patrick Friesacherhez, egy-egy Nascar-gép volánja mögött, s a libabõrt okozó motorhang mellett  a közönség nagy örömére rózsaszín, kék és fehér füstöt eregettek az autókból, hogy fokozzák a látványt.

„Mindig nagy élmény Budapestre jönni, már versenyzőként is szerettem. Akkoriban az volt a futam különlegessége, hogy elõször jöhettünk a vasfüggöny mögé, amikor pedig megérkeztünk, akkora szeretet és érdeklõdés fogadott minket, hogy az egyszerûen elképesztő. Attól a pillanattól fogva imádtam a magyar futamot, sok volt a szurkolóm is, igaz, talán többen ismertek a diszkóból, mint a pályáról. De a viccet félretéve, az említett élményeknek köszönhetõen, amikor hívtak, szívesen jöttem vissza, és nagyon élveztem az egész Nagy Futamot, jó volt látni, hogy milyen sokan eljöttek, és hogy mennyire szeretik itt az autósportot. A BRM is lenyûgözött, elképesztõ a hetvenes évek technikája, annyi baj volt csak, hogy ez egy viszonylag szűk autó, nem az én magasságomra tervezték. De azért csak belepréseltem magam valahogy” – viccelődött Gerhard Berger, aki egész nap vérbeli profi módjára autózott, és úgy is nyilatkozott.

Csakúgy, mint a DTM gyári pilótái, Miguel Molina (Audi), Lucas Auer (Mercedes) és Martin Tomczyk (BMW), akik megalapozták a német túraautó bajnokság szeptemberi visszatérését a Hungaroringre – aki látta őket autózni, annak biztosan megdobbant a szíve, s az biztosan vágyik majd rá, hogy versenykörülmények között is szurkolhasson nekik.

Michelisz Norbert autóját a gyári csapat már konténerbe tette, és elindította Marokkó felé, úgyhogy az utcai Hondájával bemutatózott, de a közönség így is nagyon szerette. „Minden pillanatát imádom a Nagy Futamnak, ez az idén sem volt másként. Jó érzés, hogy ennyi motorsport-szerető ember van Magyarországon, reméljük, hogy még sokszor jöhetünk a belvárosba, hogy minél közelebbről lássanak minket” – mondta Michelisz.

S hogy ehhez mit tett hozzá Baumgartner Zsolt, hazánk egyetlen Formula–1-es pilótája? Azt, hogy: „Az ilyen utcai rendezvények emberközelivé teszik az autósportot, s mivel a Nagy Futam ingyenes, ide bárki eljöhet és találkozhat a kedvenceivel. Ilyenkor az a legfontosabb, hogy lehetõleg maradandó élményt szerezzünk a nézőknek…” 

Sajnos az autós bemutató végén történt egy kisebb baleset: az egyik Ferrari a hátsó szárnyával hozzáért egy kordonhoz, amitől a kordon megütött öt nézőt. Hármat közülük biztonsági vizsgálatra kórházba szállítottak, de mindhárman csak könnyebb sérüléseket szenvedtek.

A Nagy Futam délutáni programjában a repülőgépek játszották a főszerepet, a műrepülő világbajnok Besenyei Péter alapozta meg a hangulatot (és bár az Air Race-en már nem indul, bizonyította, hogy tudása mit sem kopott), utána jött a Red Bull flottája, a Flying Bulls, majd pedig régi harci gépek, és egy Wizz Air utasszállító, ami mindig lélegzetelállító élmény a Duna fölött.

nagy-futam-2016-autoaddikt-1

A végére maradt a csattanó: Veres Zoltán műrepülő világbajnok két dél-afrikai társa, Jason Beamish és Larry Beamish társaságában Guinness-rekordot kísérelt meg. Korábban soha, senki sem repült még át kötelékben a Lánchíd alatt, most azonban ez is megtörtént. Igaz, mindenkiben megállt az ütő, amikor a kötelék bal oldalán lévõ gép (valószínűleg egy széllökés miatt) leért a vízre, a pilóta azonban elképesztõ lélekjelenlétrõl és rutinról tett tanúbizonyságot, amikor újra a levegőbe emelte.