AutóAddikt Újdonságok Izgalmas lesz 2015 a Ford számára

Izgalmas lesz 2015 a Ford számára

MEGOSZTÁS

Az új termékek tekintetében a Ford minden idők egyik legizgalmasabb évére készül Európában, és várhatóan még több vásárló szemében varázsolja majd vonzóvá a Ford márkát.

ford_mondeo_2015_malaga_spain_autoaddikt_030

2015-ben a vadonatúj Ford Mondeo mellett megjelenik a Galaxy, a stílusos S-MAX, valamint a sokoldalú C-MAX és Grand C-MAX is. Az új Ford Vignale Mondeo lesz idén a magas szintű Vignale termék- és vásárlói élmény program az első modellje. Mindezeken felül a típus gyártásának ötven éves története során az új Ford Mustang most először lesz kapható Európa-szerte, és ugyancsak idén jelenik meg a márkakereskedésekben az új Focus ST benzin- és dízelmotoros változata is. A Ford ráadásul kibővíti a vadonatúj Mondeo kínálatát: bemutatkozik az első Mondeo Hybrid, valamint megérkeznek az Intelligens Összkerékhajtással, illetve a díjnyertes 1,0 literes EcoBoost motorra felszerelt modellváltozatok is. A 2015-ös év későbbi időszakában ezen felül megkezdődik a modern Ford Edge SUV gyártása, s az új szabadidő-autó a Kuga és az EcoSport modellekkel együtt tovább erősíti a Ford pozícióját az európai SUV-piacon.

A márka új modelljei és haszongépjárművei iránti erős keresletnek köszönhetően a Ford Európa tavaly olyan magas szintre növelte piaci részesedését, amire 2011 óta nem volt példa. A vállalat most még eseménydúsabb évre készül, hiszen idén rendkívül sok új Ford jelenik meg az európai piacon. A Ford megerősítette, hogy 2015 közepén megkezdődik a vadonatúj, hétüléses Ford Galaxy forgalmazása. Ugyancsak ebben az éven érkezik a vadonatúj S-MAX, a C‑MAX, a Grand C-MAX, a C-MAX Energi plug-in hibrid, valamint – először Hollandiában – a Mustang is bemutatkozik. A vadonatúj Edge SUV gyártása a 2015-ös év későbbi szakaszában kezdődik. A Ford a vadonatúj Mondeo európai kínálatát is teljessé teszi, bevezetve az Intelligens Összkerékhajtással, a nagy teljesítményű benzines és dízelmotorokkal, valamint a díjnyertes 1,0 literes EcoBoost blokkal felszerelt modellváltozatokat. Az új Focus-család is tovább bővül az év elején, hiszen megjelenik az új Focus ST (sőt annak dízelmotoros kivitele is), emellett pedig az EcoSport, a Ranger, a Transit Connect és a Tourneo Connect felfrissített változatai is feltűnnek a márkakereskedésekben.

“2014-ben új személyautóink, haszongépjárműveink és technológiáink segítségével sikeresen növeltük piaci részesedésünket Európában.” – mutat rá Jim Farley, a Ford Európa elnök-vezérigazgatója. “2015-ben bátran építhetünk erre a lendületre – akárcsak arra, hogy számos új vásárlót érünk majd el nagyobb, gazdagabban felszerelt, nagy teljesítményű autóinkkal, amelyeknek kínálatában minden család megtalálhatja a neki megfelelő járművet.”

A Ford új személyautóinak és haszongépjárműveinek sikere tavaly olyan piaci részesedést eredményezett, amire 2011 óta nem volt példa. A Ford értékesítései a kiskereskedelmi- és flotta-szektorban is növekedtek, méghozzá az iparág átlagánál nagyobb mértékben. A vállalat idén is arra készül, hogy számos új vagy jelentősen megújult személyautóval lép piacra: az elmúlt évben az ilyen járművek adták a teljes értékesített mennyiség közel 45 százalékát. 2015-ben a Ford a következő termékek bevezetésére készül:

Vignale

Idén a magas szintű Vignale termék- és vásárlói élmény program első modellje az új Vignale Mondeo lesz. A Vignale a kiválasztott európai márkakereskedésekben lesz kapható. Az Európa-szerte bemutatkozó új FordStores márkakereskedések részeként működő Vignale Termek belsőépítészei ugyanazok a dizájnerek voltak, akik az új Ford Mondeo Vignale is modellt megalkották. Ezekben a termekben történik majd a Ford új, magasabb színvonalú Vignale modelljeinek értékesítése. Azok számára, akik itt vásárolják meg új Ford Vignale modelljüket, a márkakereskedés megszervezi a szervizelt autók ingyenes be- és kiszállítását – akár otthoni, akár irodai címükre –, és a szervizelés időpontját is az ügyfelek számára legkedvezőbb módon ütemezi. A Vignale-ügyfelek minden kérdésüket egy ingyenesen hívható telefonszámon tehetik fel, és ugyanígy közölhetik igényeiket is. A kereskedés munkatársai a Vignale autókat mindig kiemelt figyelemmel kezelik, és waxolva, lemosva, kiporszívózva, újszerű állapotban adják vissza tulajdonosaiknak.

SUV-modellek

A Ford SUV-kínálatának bővítése az új Kuga bemutatásával vette kezdetét 2012 végén. A vállalat tavaly vezette be a piacra a vadonatúj EcoSport kompakt SUV-modellt, ami egy kisautó praktikumát és kedvező árfekvését a szabadidő-autók tágas helykínálatával és sokoldalúságával ötvözi. Idén a Ford megkezdi a vadonatúj Edge gyártását, ami első ízben lesz kapható Európában. A vállalat emellett az EcoSport modellt is megújítja, így 2015-ben a Ford a kisméretű, közepes és nagyméretű szabadidő-autók friss és versenyképes kínálatával jelenik meg az európai piacon.

Nagy teljesítményű Fordok

Izgalmas évre számíthatnak az izomautók rajongói, hiszen gyártásának több mint ötven éves története során az új Ford Mustang most először lesz kapható Európa-szerte. A kupé és kabrió karosszériával kínált autóhoz megrendelhető a Ford új, 2,3 literes EcoBoost motorja, valamint a márka legendás 5,0 literes, V8-as blokkjának legújabb változata is. Az új Focus ST már a 2015-ös év elején megjelenik a márkakereskedésekben. Az ötajtós és kombi változatban egyaránt megvásárolható új Focus ST most először lesz kapható dízelmotoros változatban is; ez a Ford eddigi legtakarékosabb és legalacsonyabb CO₂-kibocsátású izomautója. A vállalat a múlt hónapban erősített meg a hírt, hogy egy vadonatúj Focus RS-t is bemutat. A Ford már 1967 óta készít ilyen változatokat, ám a harmincadik RS-modell lesz az első, ami az egész világon kapható lesz; az új jármű egyike annak a több mint 12 új, nagy teljesítményű modellnek, amelyeket a márka 2020-ig a világ minden piacán bevezet.

Családi autók

A Ford családi autóinak kínálatához idén csatlakozó vadonatúj Ford Galaxy immár az ötödik generációt képviseli Európa egyik legnépszerűbb, hétüléses modellsorozatában. A családok számára a Ford az új modellek széles skáláját kínálja, amelyek közt a tavasszal megjelenő, vadonatúj S-MAX is szerepel. Ezzel egy időben a stílusos, új C‑MAX és Grand C‑MAX is megjelenik majd, tovább erősítve a MAX termékcsaládot, amiben a B-MAX és a vadonatúj C-MAX Energi (Európa legtakarékosabb benzinüzemű autója*) is megtalálható.

A vadonatúj Mondeo

A Ford idén a Mondeo Hybrid modellel is piacra lép, tovább szélesítve ezzel a vadonatúj Mondeo kínálatát, amiben az első 1,0 literes EcoBoost motorral szerelt Mondeo is feltűnik, vagyis immár ehhez a modellhez is megrendelhető az erőforrás, ami 2014-ben példátlan módon, zsinórban harmadszor nyerte el az Év Motorja címet. A Ford emellett az Intelligens Összkerékhajtást is bevezeti a modellsorozatban, akárcsak az új, 210 lóerős, szekvenciális kettős turbófeltöltésű 2,0 literes TDCi erőforrást.

Fontos technológiák

A vadonatúj Mondeo és S-MAX vásárlói idén már megrendelhetik a következő technológiákat:

  • Intelligens Összkerékhajtás, ami minden 16 ezredmásodpercben megméri a kerekek tapadását, és 100 ezredmásodperc alatt képes megváltoztatni a forgatónyomaték elosztását az egyes kerekek között
  • Gyalogosészlelővel kiegészített Ütközésre Figyelmeztető rendszer, ami képes felderíteni az autó előtti útszakaszon tartózkodó – és az autó előtt esetleg áthaladó – embereket, s ilyenkor automatikusan fékez, ha a vezető nem reagál a figyelmeztető jelzésre
  • Merőleges parkolás funkcióval kiegészített Aktív Parkolóasszisztens, ami megtalálja a megfelelő méretű parkolóhelyet, és a vezető kormányzása nélkül is bemanőverezi oda az autót – akár a járdaszegély mellé, akár két autó közé, velük párhuzamosan. A technológia először az új Ford Focusban jelent megA vadonatúj S-MAX modellben mutatkozik be Európában a Ford Adaptív Kormányzás, ami a jármű sebességének megfelelően folyamatosan változtatja a kormánymű áttételezését. Ugyancsak ebben az autóban jelenik meg a szegmens első Osztott Első Kamera technológiája: az autó orr-részén elhelyezett 180 fokos látószögű kamera segít a rosszul belátható kereszteződések vagy parkolók biztonságos áttekintésében. Végezetül pedig minden autóhoz megrendelhető lesz idén a SYNC 2; a Ford csatlakozási rendszerének hangvezérlésével és nagy felbontású, 8 colos, színes érintőképernyőjével könnyen kezelhető az audiorendszer, a navigáció, a klímaberendezés és a mobiltelefon. Az egyszerű hangutasításokkal használható berendezés azt is megérti, ha a vezető kimondja, hogy “éhes vagyok”, s máris felkínálja a környékbeli éttermek címeit.

“Termékfejlesztési csapataink világszerte – különösen pedig itt, Európában – minden erejükkel azon dolgoztak, hogy olyan termékeket alkossanak, amelyek méltók a Ford megújulási tervéhez.” – avat be Joe Bakaj, a Ford Európa termékfejlesztési alelnöke. “2015-ben számos új modellt mutatunk be a nagy teljesítményű országúti autóktól kezdve a kiváló minőségű, alacsony fogyasztású, biztonságos és gazdagon felszerelt családi autókig, így ez az év a Ford Európa és a vásárlók számára egyaránt izgalmasnak ígérkezik.”

Szóljon hozzá!