AutóAddikt Hírek Különleges kávézó megnyitásával ünnepel a Nissan

Különleges kávézó megnyitásával ünnepel a Nissan

MEGOSZTÁS

A Nissan bejelentette, hogy LEAF modelljeinek tulajdonosai együttesen lenyűgöző, összesen hárommilliárd kilométernek megfelelő távolságot tettek meg ezidáig autóikkal. A bejelentést a vállalat Felvillanyozzuk a világot néven elindított új digitális platformjával, illetve egy fizess energiával elven működő párizsi kávézó megnyitásával ünnepli.

A Párizsban található kávézó rövid ideig, mindössze december 16–18. között áll nyitva a nagyközönség számára. A Nissan Electric Café lehetővé teszi vendégei számára, hogy csúcstechnológiás megoldásokkal maguk generálhassanak energiát. Ezzel aztán különböző termékekért és szolgáltatásokért fizethetnek, maguk is megtapasztalva az elektromos életstílust.

A kávézóban a Nissan intelligens mobilitás koncepciójának részét képező technológiák egész sora található meg, köztük egy xStorage Home háztartási energiatároló egység, amit a Nissan az energiagazdálkodási megoldásairól világszerte ismert Eaton céggel közösen fejlesztett ki. Az elektromos autók elhasznált akkumulátorait, vagy hasonló új akkumulátorokat alkalmazóxStorage Home energiatároló rendszer segítségével a fogyasztók a mainál sokkal hatékonyabban szabályozhatják, hogyan és mikor használnak energiát otthonaikban, így elkerülhetik a legmagasabb díjszabású időszakokat. A rendszer jelenleg hatféle konfigurációban kapható, így mindenki könnyen megtalálhatja a saját energiaigényeihez leginkább megfelelő tárolókapacitást. Az xStorage Home egységek előrendelhetők az Egyesült Királyságban, Németországban, Norvégiában, valamint most már Franciaországban is.

Gareth Dunsmore, a Nissan Europe elektromos járművekért felelős vezetője ennek kapcsán elmondta: „Azzal, hogy annak idején megjelentünk a piacon a világ első tömeggyártású elektromos személyautójával, azaz a Nissan LEAF-fel, újra felkeltettük az érdeklődést a zéró emissziós technológiák iránt, és a LEAF egyben az első lépést is jelentette Intelligens Mobilitás jövőképünk megvalósítása felé. Elektromos autóink népszerűsége azóta csak nőtt, és a LEAF-tulajdonosok most egy nagyon fontos mérföldkőhöz jutottak el kollektíven azzal, hogy összesen már több mint hárommilliárd kilométert tettek meg autóikkal, és ezzel mintegy 500 millió kilogramm szén-dioxid kibocsátását váltottak ki” – vélekedett Dunsmore, majd hozzátette: „Az elektromos járművek azonban a Nissan jövőképének csak az egyik elemét jelentik. A Fizess energiával! kávézónkkal tökéletesen szemléltethetjük, hogyan forradalmasítható az energia előállítása és hasznosítása. Szeretnénk, ha mindenki maga is megtapasztalhatná, hogy az olyan új technológiai megoldások, mint az xStorage Home hogyan tehetik jobbá már ma is az életüket, illetve hogyan segíthetik a jövő generációit.”

A kávézó létrehozásában a Nissan számos technológiai és energiacéggel működött együtt. Vendégeink a Pavegen elektromágneses indukciót hasznosító járólapjaival fedett folyosón végigsétálva energiát állíthatnak elő, és a cég ötletes megoldásával azt is kipróbálhatják, képesek-e a padlólapokra ugorva annyi áramot generálni, amennyi egy fénykép elkészítéséhez kell. A kávézóban emellett megtalálhatók a WeWatt innovatív bárszékei: ha az ezekre felszerelt biciklipedálokkal a vendégeknek sikerül betekerniük a rendszerbe egy előre meghatározott energiamennyiséget, egy szabadon választott ital erejéig a bár vendégei lesznek.

A Nissan Electric Café megnyitásával együtt elindul a Felvillanyozzuk a világot új digitális közösségi platform is. A Nissan meglévő közösségi médiafelületeinek és weboldalainak hálózatát kihasználva, az elektromos autók gyártásában szerzett közel egy évtizedes tapasztalataira építve kívánja ösztönözni a fenntarthatóbb, zöldebb életmóddal kapcsolatos eszmecserét. Az új felület emellett lehetőséget teremt a felhasználóknak a párbeszédre, a Nissannal való kommunikációra, és arra is, hogy hangot adjanak véleményüknek. A kapcsolódó kampánnyal a Nissan célja, hogy Európa-szerte az elektromos forradalomhoz való csatlakozásra, okosabb és fenntarthatóbb életvitelre inspirálja a nagyközönséget.

A Nissan a világ első tömeggyártású elektromos személyautója, a Nissan LEAF 2010-es bemutatása óta az elektromos autózás mozgalmának egyik úttörője. Jelenleg több mint 275 ezer darab LEAF van forgalomban világszerte, ebből 76 ezer Európában.