AutóAddikt Hírek Nyolcmillió eladott Toyota hybrid gépjármű

Nyolcmillió eladott Toyota hybrid gépjármű

Takeshi Uchiyamada, a Toyota elnöke szívesen mesél arról, hogy munkatársaival 49 napon át képtelenek voltak mozgásra bírni az első Prius prototípusát.

toyota_logo

„Fogalmunk sem volt, hogy mi lehet a probléma; ezért minden nap késő éjszakáig dolgoztunk, hogy rájöjjünk a hiba okára. Végül karácsony körül elindult az autó, ám 500 méter után ismét megállt!”

Mindez még 1995-ben történt, amikor a hybridek kísérleti járműveknek számítottak, és igen bizonytalan jövő előtt álltak. Most, húsz évvel később a Toyota büszkén jelentette be, hogy több mint nyolcmillió darab hybrid gépkocsit adott el1. Az újabb milliós mérföldkövet mindössze tíz hónap leforgása alatt érte el a Toyota.

Nehéz felmérni, pontosan mit is jelent ez a nyolcmilliós szám a környezet, illetve a hybrid gépkocsik tulajdonosai számára. Hogy a számadat jelentőségét érzékeltessük: a Toyota számításai szerint idén július 31-el bezárólag a márka hybrid gépjárművei összesen mintegy 58 millió tonnával2 kevesebb CO2-t bocsátottak ki3, mint amekkora a hasonló méretű, hasonló menettulajdonságokkal bíró, hagyományos belső égésű motorral szerelt gépkocsik széndioxid-emissziója lett volna. A Toyota becslése szerint hybrid járművei az évek során mintegy 22 millió kiloliterrel (1kiloliter: 1000 liter) kevesebb benzint fogyasztottak, mint amennyire a hasonló méretű benzinüzemű gépkocsiknak szüksége lett volna.

Az üzenet egyértelmű: a világ minden pontján otthonra lelt hybridek immár megkerülhetetlen szereplői az autóiparnak. A Prius 1997-es bevezetése óta a Toyota fokozatosan és folyamatosan vezette be a Hybrid technológiát teljes modellkínálatában, a Yaris Hybrid városi kisautótól a közelmúltban bejelentett RAV4 Hybrid szabadidőjárműig. 2015. augusztusában a Toyota összesen 30 különböző hybrid, valamint egy hálózatról tölthető (plug-in) hybrid modellt forgalmaz a világ több mint 90 piacán.

Az elmúlt egy év során a Toyota számos új hybrid autó forgalmazását kezdte meg a világpiacokon: ilyen az Esquire Hybrid (csak Japánban kapható), a Lexus RC300h, valamint a közelmúltban bevezetett Sienta Hybrid. Hamarosan további hybrid újdonságok érkeznek, például a Corolla Hybrid és a Levin Hybrid (csak Kínában), valamint a RAV4 Hybrid. A Toyota a jövőben is folyamatosan bővíti modellkínálatát új hybrid típusokkal, amelyeket minden eddiginél több nemzetközi piacon fognak forgalmazni.

A környezetbarát gépkocsik fejlesztéséhez szükséges technológiákat felölelő, a legkülönfélébb üzemanyag-kombinációk felhasználását lehetővé tevő hybrid technológiákat a Toyota a XXI. század alapvető környezetvédelmi technológiái közé sorolja. Ezen technológiákat a nem hybrid gépkocsijainak továbbfejlesztésére is felhasználja. A Toyota teljes termékpalettájára vonatkozóan a teljesítmény növelésére, a költségek csökkentésére, és a modellkínálat szélesítésére törekszik, beleértve a nem hybrid gépkocsikat is

Toyota hybrid gépjármű eladások   

(Toyota adatok alapján)

Globális

Összesen

Európa

Japán

Észak-Amerika

Egyéb

1997

300

300

300

1998

17 600

17 600

18 000

1999

15 200

15 200

33 200

2000

700

12 500

5 800

19 000

52 300

2001

300

18 500

16 000

200

36 900

89 200

2002

800

20 000

20 300

200

41 300

130 500

2003

900

27 200

24 900

400

53 300

183 800

2004

8 100

68 700

55 900

1 900

134 700

318 500

2005

23 400

58 500

150 000

3 100

234 900

553 500

2006

36 000

72 400

197 600

6 500

312 500

866 000

2007

49 000

82 000

287 800

10 700

429 400

1 295 400

2008

57 800

104 400

255 000

12 600

429 700

1 725 100

2009

54 700

251 100

205 300

19 000

530 100

2 255 200

2010

70 200

392 200

195 900

31 900

690 200

2 945 400

2011

82 800

316 400

185 100

44 700

629 000

3 574 400

2012

106 900

678 000

344 700

89 500

1 219 100

4 793 500

2013

152 900

679 100

358 200

89 000

1 279 200

6 072 700

2014

171 800

684 200

323 600

86 500

1 266 000

7 338 700

2015. jan-júl

111 800

389 300

163 200

45 300

709 600

8 048 400

Összesen

930 100

3 887 800

2 789 100

441 400

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Toyota hybrid személygépjármű összesített eladások (2015. július)                 

 

Globális

Európa

Japán

Észak-Amerika

Egyéb

Prius

279 400

1 553 400

1 595 700

98 700

3 527 100

Prius α/Prius v/Prius +

32 800

401 600

142 700

5 300

582 400

Aqua/Prius c

901 500

150 800

29 000

1 081 200

Camry

49 400

356 900

122 100

528 300

Alphard*2

56 400

1 900

58 300

Auris

231 100

9 000

240 100

Yaris

172 200

4 000

176 200

Avalon

41 100

100

41 200

Highlander/Kluger *3

3 400

141 100

1 800

146 300

Vellfire

28 400

28 400

Sai

92 800

92 800

Estima

114 000

33

114 000

Harrier

55 900

55 900

Crown Hybrid

123 700

123 700

Crown Mild Hybrid*4

6 500

6 500

Crown Majesta (csak hybrid)

10 500

10 500

Corolla Axio

36 300

36 300

Corolla Fielder

90 400

90 400

Voxy

57 200

57 200

Noah

43 600

43 600

Esquire

31 500

31 500

Sienta

3 100

3 100

Lexus LS 600h/LS 600hL

4 700

27 100

3 000

5 100

39 800

Lexus GS 450h/GS 300h

15 500

19 600

7 100

7 300

49 500

Lexus RX 400h/RX 450h

93 600

31 400

159 200

33 400

317 600

Lexus HS 250h

43 600

22 300

100

66 000

Lexus CT 200h

57 000

49 800

78 800

56 200

241 900

Lexus ES 300h

500

46 300

50 900

97 700

Lexus IS 300h

19 300

18 400

6 800

44 500

Lexus NX 300h

14 400

9 900

2 000

9 700

36 000

Lexus RC 300h

2 400

2 400

Prius PHV

9 900

21 700

42 000

100

73 600

  

*1 2015 júliusáig bezárólag regisztrált adatok, a Toyota belső nyilvántartása alapján;

*2 A Kluger Hybrid (japán belpiacos modell) gyártása 2007-ben megszűnt; *3 A Crown Royal modell gyártása 2003-ban megszűnt, a Crown Sedan modell gyártása 2008-ban megszűnt;

 

Toyota Hybrid kronológia

 

Év Hónap Mérföldkő
1995 október A Toyota a Tokiói Autószalonon kiállítja a Prius tanulmányautót
november Megépül az első Prius prototípus
1997 március Bemutatják a Toyota Hybrid System (THS) hibrid rendszert
1997

2000

augusztus Coaster Hybrid EV piaci bevezetése (csak Japánban)
október Bemutatják a Prius-t (piaci bevezetés decemberben)
november A Prius globális eladásai meghaladják az 50 000 darabot
2001 június Estima Hybrid piaci bevezetése (csak Japánban)
2001

2002

augusztus Crown Royal modellcsalád Mild Hybrid System hibrid hajtáslánccal, piaci bevezetés (csak Japánban)
március A hibrid járművek globális eladásai meghaladják a 100 000 darabot
2002

2003

augusztus A Prius globális eladásai meghaladják a 100 000 darabot
október Crown Sedan Mild Hybrid System hibrid hajtáslánccal, piaci bevezetés (csak Japánban)
április Bemutatják a Toyota Hybrid System II (THS II) hibrid rendszert
2003

2005

július Alphard Hybrid piaci bevezetése (csak Japánban)
szeptember Teljesen átdolgozott, második generációs Prius modell piaci bevezetése
szeptember

március

Bemutatják a Dyna Hybrid és Toyoace Hybrid modelleket (piaci bevezetés novemberben; csak Japánban)
Harrier Hybrid (Lexus RX 400h) és Kluger Hybrid (Highlander Hybrid) piaci bevezetése
2005

2006

október A hibrid járművek globális eladásai meghaladják az 500 000 darabot
december A második generációs Prius gyártásának elkezdése az SFTM Changchun-i üzemében, Kínában
március Lexus GS 450h piaci bevezetése
2006

2007

április A Prius globális eladásai meghaladják az 500 000 darabot
május Camry Hybrid piaci bevezetése (Japánon kívüli értékesítés)
június Teljesen átdolgozott Estima Hybrid piaci bevezetése (csak Japánban)
október Camry Hybrid gyártásának elkezdése a Toyota Kentucky üzemében, az Egyesült Államokban; Quick Delivery 200 piaci bevezetése (csak Japánban)
május A hibrid járművek globális eladásai meghaladják az 1 millió darabot; Lexus LS 600h/LS 600hL piaci bevezetése
2008 február Bemutatják a Crown Hybrid modellt (piaci bevezetés májusban; csak Japánban)
2008

2009

április A Prius globális eladásai meghaladják az 1 millió darabot
január Bemutatják a Lexus RX 450h modellt (piaci bevezetés áprilisban)
2009

2010

május Teljesen átdolgozott harmadik generációs Prius piaci bevezetése
július A Camry Hybrid gyártás kezdete a TMT Gateway-i üzemében, Thaiföldön; HS 250h piaci bevezetése
augusztus A hibrid járművek globális eladásai meghaladták a 2 milliós darabszámot
október Bemutatják a Sai modellt (piaci bevezetés decemberben, csak Japánban)
december A Camry Hybrid gyártás kezdés a TMCA altonai üzemében, Ausztráliában
április A Camry Hybrid gyártás indulás a GTMC kínai üzemében
2010

2011

június Az Auris Hybrid gyártásának kezdése a TMUK burnastoni üzemében, az Egyesült Királyságban; Auris Hybrid piaci bevezetése (Japánon kívüli értékesítés)
július A hybrid modellek eladásai a japán piacon meghaladják az 1 millió darabot
szeptember A Prius globális eladásai meghaladják a 2 millió darabot
november A harmadik generációs Prius gyártásának kezdése a TMT Gateway-i üzemében, Thaiföldön
január 2010-ben 315 669 darab Prius modellt adtak el Japánban, ez minden idők legjobb éves értékesítési eredménye. Lexus CT 200h piaci bevezetése
2011

2012

február A hibrid járművek globális eladásai meghaladják a 3 millió darabot
május Prius α piaci bevezetése
augusztus A Prius eladások Japánban meghaladják az 1 millió darabot
szeptember Teljesen átdolgozott Camry Hybrid piaci bevezetése Japánban; bemutatták az Alphard Hybrid és Vellfire Hybrid modelleket (piaci bevezetés novemberben, csak Japánban)
október Lerakják a kínai TMEC alapkövét; bejelentik, hogy a kínai FAW csoporttal és a GTMC-vel közösen 2015-től megkezdődik a hybrid rendszerrel felszerelt gépjárművek kínai gyártása és forgalmazása
november Bemutatják a Prius PHV modellt (piaci bevezetés Japánban 2012. januárjában, az USA-ban 2012. márciusában, Európában 2012. nyarán)
december Megkezdődik a harmadik generációs Prius gyártása az SFTM Changchun-i üzemében, Kínában; Aqua piaci bevezetése
január Bemutatják a teljesen átdolgozott Lexus GS 450h modellt (piaci bevezetés márciusban)
2012 február Elindítják Highlander Hybrid gyártását az Indiana-i üzemben, az Egyesült Államokban.
február

április

A Camry Hybrid gyártása és értékesítése kezdetét vette a Kuozui Motor Kuanying-i üzemében, Tajvanban
A hibrid járművek globális eladásai meghaladták a 4 milliós darabszámot
május Yaris Hybrid piaci bevezetése (Japánon kívüli értékesítés)
július A Toyota bejelenti, hogy a Lexus RX 450h gyártása 2014. elejétől elkezdődiki a TMMC Cambridge-i üzemében; Lexus ES 300h piaci bevezetése (Japánon kívüli értékesítés)
október A hibrid eladások a japán piacon meghaladják a 2 millió darabot
október

november

A hibrid járművek globális eladásai 2012. januárja és októbere között meghaladták az 1 milliós darabszámot
Teljesen átdolgozott Auris Hybrid piaci bevezetése (csak Japánban)
december Bemutatják a teljesen átdolgozott Crown Hybrid modellt (piaci bevezetés 2013. januárjában; csak Japánban); Avalon Hybrid piaci bevezetése (Japánon kívüli értékesítés)

 

 

Év Hónap Mérföldkő
2013 március A hibrid járművek globális eladásai meghaladják az 5 millió darabot
május Lexus IS 300h piaci bevezetése
június A Prius globális eladásai meghaladják a 3 millió darabot
augusztus Corolla Axio Hybrid és Corolla Fielder Hybrid piaci bevezetése (csak Japánban)
szeptember Crown Majesta (csak hybrid kivitelben létezik) piaci bevezetése (csak Japánban)
október Lexus GS 300h piaci bevezetése
november Bemutatják a teljesen átdolgozott Harrier Hybrid modellt (piaci bevezetés 2014. januárjában)
december A hibrid járművek globális eladásai meghaladják a 6 millió darabot
2014 január Voxy Hybrid és Noah Hybrid piaci bevezetése (csak Japánban)
február A Highlander Hybrid gyártásindulása az indianai üzemben, az Egyesült Államokban
március Elkezdik gyártani a Lexus RX 450h-t a TMMC Cambridge-i üzemében, az Egyesült Államokban
A hibrid eladások a japán piacon meghaladják a 3 millió darabot
április A Pekingi Autószalonon bejelentik, hogy a Toyota 2015-től megkezdi a Kínában gyártott hybrid fődarabokkal szerelt Corolla és Levin modellek értékesítését
július Megnyitó ünnepség a Toyota Motor (Changshu) Auto Parts Co., Ltd.  kínai üzemében; 2015-től elkezdődik a hybrid hajtásláncok gyártása
Lexus NX 300h piaci bevezetése Japánban (a Japánon kívüli értékesítés októbertől)
szeptember A hibrid járművek globális eladásai meghaladják a 7 millió darabot
október Lexus RC300h piaci bevezetése

Esquire Hybrid piaci bevezetése (csak Japánban)

2015 január Teljesen átdolgozott Alphard Hybrid és Vellfire Hybrid modellek piaci bevezetése
április A Toyota a New York -i Autószalonon bejelenti a RAV4 Hybrid modell érkezését
július Sienta Hybrid piaci bevezetése

A hibrid járművek globális eladásai meghaladták a 8 milliós darabszámot