AutóAddikt Magazin Opel-kronológia: hagyomány és innováció – az új Opel Astra K folytathatja a...

Opel-kronológia: hagyomány és innováció – az új Opel Astra K folytathatja a sikersorozatot

Több mint 24 millió eladott Opel Kadett és Opel Astra – elismerésre méltó szám, és nagy teljesítmény. Sorba állítva túllépnék a bűvös százezer kilométert, két és félszer érnék körül az Egyenlítőt. Több társadalmi rétegnek az Opel kompakt modelljei adták meg az egyéni mobilitást, sőt annál többet is: a legújabb modellgenerációk nagy tömegeknek tették elérhetővé a magasabb kategóriák technikáját és innovációit – mint amilyen például az Astra J kimagasló AFL+ világítástechnikája vagy az új Astra IntelliLux LED-es mátrixvilágítása.

opel_astra_k_2016_nemzetkozi_menetproba_013

Most új fejezetet nyit bestsellerének történetében az Opel, tovább demokratizálva a magasabb osztályok újításait, és vérpezsdítően dinamikus designnal ötvözve a legújabb technikát: az Astra következő nemzedéke egy teljesen új, könnyű járműfelépítésen alapul, kizárólag a legújabb nemzedéket képviselő motorokkal, és olyan felszereléssel, amely eddig legfeljebb csak a luxuskocsikban volt ismert. De nemcsak karcsúbb lett minden eddiginél, hanem atletikusabb is – a hatékonyságot eleganciával kombinálva fogalmazza újra a kompakt osztályt. Az Opel Astra világpremierje a Frankfurti Autószalonon lesz (2015. szeptember 17-27.).

Közvetlen elődje, a 2,6 millió példányban legyártott Opel Kadett B, idén ünnepli ötvenedik születésnapját. A hatvanas években „Das Auto” (Az autó) szlogennel reklámozták, vetélytársai közül élénk temperamentumával, bőséges helykínálatával és csomagterével, illetve magas biztonsági színvonalával tűnt ki. „Aki tudja, mit akar, Kadettel jár.“

opel_astra_k_2016_nemzetkozi_menetproba_003

A kompakt Opelek 79 éves históriájának abszolút bestsellere az Astra F volt, 1991 és 1997 között. Ez viselte elsőként Európa-szerte a Nagy-Britanniában már használt Astra nevet, és több mint 4,1 millió gazdára talált. Megközelítette a négymilliós határt a Kadett E (3,8 millió) és az Astra G (3,95 millió) is. Van tehát okunk bőven, hogy visszatekintsünk ezeknek az autóknak a történetére.

A Kadett 1-től az Astra K-ig – tizenegy generáció sikertörténete

1936-1940: Opel Kadett 1 – „a népautó”

Az első Opel Kadettnek mind a technikája, mind az ára szenzációként hatott. 1936 és 1940 között több mint százezer darab készült Rüsselsheimben – az akkori Európa egyik legmodernebb autógyárában. A forradalmi önhordó karosszériájú, és csaknem 100-as sebességre képes négyüléses limuzint és kabrió-limuzint mindössze 2100 márkáért kínálták. Hamar meg is hódította a publikum szívét és elnyerte a szaksajtó jóindulatát: „A Kadett, mint az első próbautakon meggyőződtünk róla, az árához képest korántsem mindennapi kocsi“, írta 1936 december 5.-én a Braunschweiger Tageszeitung. A szinkronrugózású futómű és a laprugós hátsó híd az Opel Olympia öröksége volt, míg az oldaltszelepelt, 1.073 köbcentis, 23 lóerős, öntöttvas blokkú motor az Opel P4-é. Épp ennek az építőszekrény-elven volt köszönhető a jutányos ára.

1962-1965: Opel Kadett A – a gazdasági csoda autója

Nagy poggyásztartó, tágas férőhely négy személynek, pörgős új motor és csekély fenntartási költség volt a Kadett A sikerreceptje. Közel 650 ezret készített belőle az Opel 1962-től 1965-ig. A kétajtós, lépcsőshátú kocsi tárgyilagosan modern formát kapott: mély övvonal és nagy ablakok adtak jó körkilátást. Nyúlánkságát az egész oldalán végighúzódó díszléc hangsúlyozta. Az első sárvédő a fényszóróig futott ki, a hátsó „célzósarkot” képezett. Utasterének helyviszonyai meglepték az addigi kisautósokat, csomagtere óriásinak számított, és – kívül volt a tanksapka! „Opel Kadett: O.K.“, magasztalta a reklámszöveg, odaszúrva egy kacsintással a wolfsburgi konkurenciának: „Nincs benzinszag a csomagtartóban.“ Modern, vízhűtéses, 993 köbcentiméteres, négyhengeres frontmotorjával műszaki előnyben is volt a Bogárral szemben: 40 lóerőt adott le a gép, amely 1963 márciusától az új Kadett Caravant is hajtotta.

1965-1973: Opel Kadett B – „az autó”

Aki A-t mond, mondjon B-t is – 1965-ben új sorozat váltotta fel az első Kadettet. Egy számmal nagyobb, négy méteres lett, divatosan lejtős tetejét az amerikai Fastback-modellek inspirálták. „Már a motor beindítása előtt erőt és gyorsaságot sugároz“, írta az Automobil Illustrierte 1966-ban. Három milliméternyit nőtt a furat, és vele a teljesítmény is: az immár 1.078 köbcentis alapgép 45 lóerőt adott le, sőt a megnövelt sűrítésű 1.1 S kivitel 55-öt. Ennek megfelelő volt a siker, 1965 szeptemberétől 1973 júliusáig 2,6 millió Kadett B hagyta el a futószalagot, 1966-ra az export-hányad elérte az 50 százalékot – a világ 120 országában értékesítették a típust.

1973-1979: Opel Kadett C – a sportgép

Takaros családi jármű, mutatós második kocsi, praktikus csomagtér-ajtóval, vagy a tömegsport erős fellépésű versenyautója – mindez egyszerre a Kadett C. Összesen 1,7 millió készült 1973 és 1979 között. Letisztult karosszériája kettős keresztlengőkaros első futóművet és hátsókerék-hajtást rejtett. Jellegzetes formai elemnek számított a lapos hűtőmaszk, a géptetőbe „vasalt” élvonal és a spoilernek kiképzett első kötény. „Nemcsak jól megy, de tudományosan konstruált és rendesen kidolgozott is, könnyen karbantartható és javítható, és gazdaságos a fenntartása“, dicsérte az auto motor und sport 73/20-as száma. Az 1975-ös IAA-n debütált a mindössze 900 kilós GT/E, amelyet 1,9 literes, Bosch L-Jetronic befecskendezésű motor 105 lóereje gyorsított 184 km/órára.

1979-1984: Opel Kadett D – a fronthajtású

A háború utáni negyedik Kadett-generáció új korszakot vezetett be az Opel kompakt autóinál: az 1979-es Frankfurti Autószalon alkalmával mutatkozott be a modern Kadett D, a márka első fronthajtású modellje. Jóllehet 12,6 centiméterrel rövidebb az elődjénél (3998 mm), az utastere hosszabb amazénál, és jóval tágasabb, mint nem egy vetélytársé. Csatolt lengőkaros hátsó futóműve éppúgy szakított a tradíciókkal, mint az 1,3 literes, 60 és 75 lóerős, felülvezérelt motor, vagy a karosszéria: az 1425 litert elérő poggyászkapacitású Caravan mellett kizárólag lejtőshátúak készültek már. 1983 januárjában jött ki a GTI-űző sportos Kadett GTE, amely 187 km/órát ért el 1,8 literes motorjának 115 lóerejével. Leültetett, feszesebb futómű, új kormány-lengéscsillapító és hűtött első tárcsafék különböztette meg. 1979-től 1984-ig 2,1 millió Kadett D készült.

1984-1991: Opel Kadett E – az áramvonalazás világbajnoka

Az 1984 és 1991 között készült második fronthajtású Kadett 1984-ben „Év Autója” lett, és abszolút sikertípus. 3.779.289-es sorozatnagysággal az addig legnagyobb darabszámban eladott Opel, ugyanakkor az aerodinamika világbajnoka. A típuselőd műszaki alapján készült, de új, lejtőshátú karosszériával. Már a Kadett D 0,39-es alaktényezője is a legjobb volt a kompakt autók között, de ezé, a szélcsatornában töltött 1200 órányi csiszolás hatására, szenzációs 0,32-re ment le. A sportos GSi pedig, 0,30-cal és 0,57 négyzetméteres légellenállási felülettel vált a világ legáramvonalasabb limuzinjává. A forma bejött a vevőknél is, 1987-ben Európa-szerte 625 ezer Kadett E kelt el. A Caravan már régóta a pakolhatóság mesterének számított, 1985 őszén pedig visszajött a kínálatba egy lépcsőshátú modell, a Kadett C. A GSi akkor nemesedett végképp ikonná, amikor 1987-ben állva hagyta a vetélytársait az iránymutató 16-szelepes motorjával.

1991-1997: Opel Astra F – a bestseller

Kereken 4,1 millió Astra F gördült le a szerelősorról 1991 és 1997 között, amivel ez a mindmáig legnagyobb darabszámot elért Opel. Korszerű design, több férőhely, fokozott komfort és a környezetvédelem állt fejlesztésének középpontjában. A Kadett utódja a nagy-britanniai testvérmodell nevét vette át – ott már 1980 óta Vauxhall Astraként árulták. Biztonságát az első ülések övfeszítője és alácsúszás-gátlója mellett a négy ajtó dupla csöves oldalütközés-védelme fokozta. Először kapott valamennyi motor katalizátort.

1998-2004: Opel Astra G – a sokoldalú

1998 januárjában kupészerű háromajtós, ötajtós limuzin és Caravan kivitelben állt rajthoz az Astra. Idővel kijött a négyajtós limuzin, a Coupé és a Cabrio is. Progresszív, sajátos design, dinamikus futó- és hajtómű, valamint csaknem megduplázott torziós- és hajlító merevség mellett az értéktartást szolgáló, teljes egészében horganyzott karosszéria jellemezte. Az aktív biztonság javára a H7-es lámpák 30 százalékkal megnövelt fényereje és az alapoktól újonnan fejlesztett DSA (Dynamik Safety) futómű vált, amely teljes terhelésnél is komforttal ötvözte az agilis és biztonságos viselkedést. A kereken tíz centiméterrel megnyújtott tengelytáv főképp a hátsó ülés lábterére volt előnyös hatással, de a csomagtartó is bővült 370 liternyi térfogattal.

2004-2009: Opel Astra H – az erőgép

Tízféle motor 90-től 240 lóerőig, hét karosszéria-változat és 2,7 milliót meghaladó darabszám tette egyedülállóvá az Astra H sorozatot. Progresszív designjának, nagyfokú menetdinamikájának és műszaki innovációinak köszönhetően a szaksajtó számos összehasonlító tesztjét nyerte meg az Opel Astra 2004 márciusában kijött második nemzedéke. Technikai csemegéi közül említésre méltó az adaptív, elektronikus csillapítás-szabályozású IDSPlus futómű, amely csak luxuskocsikban és exkluzív sportautókban fordult elő addig, illetve az AFL fényszórórendszer dinamikus kanyarvilágítása. Utasvédelméért 34 pontot és maximális öt csillagot kapott az Euro NCAP fogyasztóvédelmi szervezettől, mint a kompakt osztály egyik legbiztonságosabb limuzinja.

2009 – 2015: Opel Astra J – a designerautó

A szoborszerű elegancia találkozása a németes precizitással: az Opel Astra J nemcsak az Opel új design-filozófiáját testesítette meg, hanem olyan megoldásokkal is segítette a vezetőjét, amelyek már a középkategóriájú Insignia sikerében is szerepet játszottak. Az Opel Eye frontkamera felismeri a jelzőtáblákat és informál a sebességlimitekről, vagy előzési tilalmakról. Ügyel, hogy a sávon belül maradjon az autó. AFL+ fényszórójával az Astra belát a sarok mögé, sőt automatikusan vált a tompított- és a távfény között. Új – kívánságra adaptív FlexRide technikájú – futóműve még dinamikusabbá teszi az Astrát. Élményszerű autózást, kezes viselkedést és komfortot az új, Watt-rudazatos hátsó futómű garantál. A vezető pedig nyugodtan hátradőlhet az Aktion Gesunder Rücken e.V. (AGR) munkacsoport bizonyítványával tanúsított, ergonomikus és hátgerinc-barát ülésében.

2015-től: Opel Astra K – új minőség

200 kilogrammot elérő mértékben könnyebb, kisebb külső méretei ellenére belül tágasabb, és új generációs motorjaival minden korábbinál hatékonyabb – a 2015-ös Frankfurti Autószalon alkalmával bemutatkozó, de már június közepe óta megrendelhető új Opel Astra új minőséget képvisel! Indulóára 1,4 literes benzinmotorral jutányos 4 350 000 Ft. 53 évvel azután, hogy a Kadettben debütált, ismét lesz egyliteres motor az Opel kompakt osztályában – de most már kétszer akkora teljesítménnyel: a 77 kW/105 LE leadására képes, háromhengeres 1.0 ECOTEC Direct Injection Turbo a kategória legtisztább és legtakarékosabb modelljévé teszi az új Astrát.

Az új Astra elődjeinek tradícióját viszi tovább, például az iránymutató fényszórójával: először jön át a luxus- és prémiumautók teljesen fénydiódás világítástechnikája a kompakt kategóriába az IntelliLux LED® formájában. A fejlett asszisztenciarendszerek közül csupán néhány példa a jelzőtábla-felismerő, a kormányzást automatikusan korrigáló sávtartó asszisztens, vagy az ütközésveszélyre figyelmeztető és a szükség esetén vészfékező követési távolság jelző. Nem hiányoznak persze az AGR bizonyítványával ellátott ergonomikus ülések sem, már olyan opciókkal kiegészítve, mint a szellőzés és a masszázsfunkció.

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS-1D Mark IV fényképezővel készítettük.
Az online- és egyéb kommunikációnkhoz ASUS ZenFone 2 okostelefont használunk.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSGigabyte, SonyEpson, Kaspersky Lab, Canon, Camera Kft., Nike
Utómunka hardver: ASUSAcer, Gigabyte