AutóAddikt Újdonságok Párizsban mutatják be, mégis leleplezték már: itt az új Kia Rio

Párizsban mutatják be, mégis leleplezték már: itt az új Kia Rio

Az alapjaiban új, negyedik generációs Kia Rio hivatalos világpremierjét ugyan később, szeptember 29-én tartják a Párizsi Autószalonon, de a Kia már korábban nyilvánosságra hozta az első hivatalos fotókat.

kia-rio-2017-autoaddikt-2

Az új Rio formaterve a márka németországi és amerikai (Kalifornia) stúdióiban született, ám a folyamatokat a koreai (Namyang) központ koordinálta és fogta össze. Az új külsőt a határozott vonalak és a finoman kidolgozott feszes felületek határozzák meg, az autó orrán a Kia védjegyének tekinthető tigrisorr hűtőmaszk legújabb változata látható: alacsonyabb, és szélesebb is, mint korábban.

A korábbiaknál keskenyebb, és kidolgozottabb formájú vetítőlencsés fényszórók menetfényei U alakúak, az első lökhárítóban a pedig kijjebb kerültek az áttervezett vonalú ködlámpák. Az új Rio 5 mm-rel szélesebb elődjénél (1725 mm), és a hossza is megnyúlt 15 mm-rel (4065 mm), tengelytávja kereken egy centivel több a korábbinál (2580 mm).

kia-rio-2017-autoaddikt-3

Az első túlnyúlás hosszabb, a hátsó rövidebb az elődmodellénél, a magasság 5 mm-rel csökkent (1450 mm). A hátsó szélvédő jóval meredekebb lett, a hátsó lámpák LED-esek. Az alapjaiban új utastérben a középkonzol nagyfelbontású “lebegő” érintőképernyője új elem. Erről irányítható a navigáció, az audiorendszer, és az összes kapcsolódási funkció is, a középkonzol gombjainak száma így jelentősen lecsökkent.

A kárpitozás fekete, vagy szürke színben válaszható, szövetből, vagy műbőrből mindkét árnyalat esetében. A különleges “Red Pack” kivitelben vörös és fekete műbőr kárpitelemek burkolják az üléseket. A többi beltéri elem részben fényes fekete, vagy fémszínű.

kia-rio-2017-autoaddikt-1

Az új Kia Rio európai kiviteleinek gyártása 2016 végén indul, a kategóriában különlegesnek számító műszaki, biztonsági megoldásokkal és csatlakoztathatósággal, kifinomult futóművel, precíz kezelhetőséggel. A Rio, a Kia legsikeresebb modellje világszerte, tavaly összesen több mint 473 000 talált belőle gazdára.