AutóAddikt Autóteszt Honda Honda Jazz 1.3 i-VTEC Elegance – a takarékosság megtestesítője személyesen

[TESZT] Honda Jazz 1.3 i-VTEC Elegance – a takarékosság megtestesítője személyesen

Jellegzetes, a mostani portfólió stílusát hűen követő megjelenést kapott – a tesztre fogott sárga árnyalattal domborító Honda Jazz 1.3 i-VTEC úgy gondoljuk, átment az összes olyan próbán, ahol teljesítenie kellett.

honda-civic-1-3-i-vtec-teszt-autoaddikt-001

A gyártó ugyebár azt ígéri a marketinganyagokban, hogy rendkívül alacsonyra beirányzott fogyasztási mutatókkal bír a Honda Jazz 1.3 i-VTEC, olyannyira, hogy nagyjából felesleges is lenne hibrid verzió ebből a szériából – annak ellenére, hogy a korábbi sorozat tartalmazott ilyet is. Tehát vegyes kíváncsisággal vágtunk neki a tesztnek, hiszen viszonylag magasak voltak az elvárások.

Tudjuk, hogy a korábbi Jazz-megközelítések hordoztak azért gyermekbetegségeket, elegendő csak beleásni a szakirodalomba. Viszont számos, túlnyomó részt pozitív áthallás is létrejött, mi is próbálgattuk korábban különböző konfigurációkkal (alapvetően pozitív élmények születtek).

honda-civic-1-3-i-vtec-teszt-autoaddikt-010

Máris hagyományosnak számító stílusjegyekkel villant a Honda Jazz 1.3 i-VTEC

honda-civic-1-3-i-vtec-teszt-autoaddikt-003Nem véletlenül írtuk a bevezetőben, hogy az új Honda Jazz 1.3 i-VTEC igen remekül illik a jelenlegi Honda-arculatba. Ez máris a front részleteinek vizsgálatánál szembetűnik, ugyanis a hangsúlyos hűtőmaszk, az elmaradhatatlan, először a Civic modelleknél alkalmazott szamurájkard jellegű rajzolat itt is visszaköszön, magasra ívelő lámpaburkolatokkal, szögletes vonalvezetésű alsó beömlőnyílással és LED-es nappali menetfénycsíkot hordozó ködlámpafészkekkel.

honda-civic-1-3-i-vtec-teszt-autoaddikt-004Egyterűs jellege van a Honda Jazz 1.3 i-VTEC-nek, igaz, nem annyira domináns mivoltában, mint annakelőtte; ezzel együtt a kaszni építése viszonylag magas (1550 milliméter). Jól következtet az, aki arra hajaz, hogy az autó relatíve tágas férőhellyel rendelkezik, legalábbis kategóriáján belül, vagy talán azon valamivel túlmutatóan – az oldalabkakok nagyok, az övvonalak ideális magassága lettek helyezve elöl és hátul is egyaránt, az oldalvezetés egységét bájos törésvonal bontja, jól játszva a fény-árnyék hatással. Az MPV karakterisztikára utal az A oszlopnál kialakított kicsiny háromszög is, ennek gyakorlati haszna (kilátás) nincs, viszont feldobja az autó egységességét. 16 colos keréktárcsái pont jól passzolnak az arányokhoz, a tesztautó felniválasztása is remeknek bizonyult ahhoz, hogy meglegyen az igazán optimális összhatás.

honda-civic-1-3-i-vtec-teszt-autoaddikt-005

Talán a hátsó fertály az, ami legkevésbé változott az új Honda Jazz 1.3 i-VTEC esetében. Figyelve persze arra, hogy a stílusjegyek megmaradjanak, értve ezalatt a szögletes formavilágú lámpatesteket, valamint az első traktushoz jól passzoló alsó idomokat is a lökhárító két oldalsó részén – nagyon passzentos fekete-sárga kombinációjával itt is elsőrendű látványkörnyezetet kaptunk. Ugye Önöknek is tetszik ezzel a színválasztással?

Flexibilis pakolhatóság jellemzi, ha kell, szinte minden belefér

Ha figyelembe vesszük, hogy a Honda Jazz 1.3 i-VTEC hagyományos értelemben véve is kisautó, akkor nyilván nem tűnik kevésnek a 354 literes csomagtér-kapacitás, mely játszi könnyedséggel növelhető akár 1314 literig. Jó a pakolhatóság, ráadásul a hátsó ülések külön-külön mozgathatók, akár a hátlap előredöntésével, vagy az ülőlapok felcsapásával.

honda-civic-1-3-i-vtec-teszt-autoaddikt-012

Letisztult és lényegre törő japános pedantéria fogadja a vezetőt és az utasokat a Honda Jazz 1.3 i-VTEC belterében. Ellentétben a Civic-nél megszokottakhoz, jelen esetben a hangsúly nem a középre helyezett analóg fordulatszámmérő számlapjára került, itt a kilométeróra terpeszkedik; a kiegészítő műszerek jól közvetítenek, minden szemmagasságban. Még akkor is, ha a nagy intervallumban állítható első ülésekkel játszunk, hozzá hangolva az ergonomikus fogású kormánykerék mélység- illetve magasság állítását.

honda-civic-1-3-i-vtec-teszt-autoaddikt-017

Tehát kitűnően testre szabható a Honda Jazz 1.3 i-VTEC, terjedelmesebb testalkatú sofőr és első utasa is kényelmesen tud utazni az autóban, annak ellenére, hogy a Jazz nem egy hodály. Legalábbis külsőre hathat kisebbnek, mint valójában, ami ugyebár ebben a kategóriában igen vonzó tulajdonság lehet.

honda-civic-1-3-i-vtec-teszt-autoaddikt-016

Tudjuk be a 2530 milliméteres tengelytávnak alapvetően a hosszú láb- és térdterek megvalósítását! Bár a Honda Jazz 1.3 i-VTEC felépítését tekintve nem véletlenül hasonlatos a nagyobb MPV variánsokéval, ugyanis a motortér, illetve az első tengely feletti rész jóval csapottabbnak, rövidebbnek hathat, mint a kategória többi, hasonszőrű képviselőjénél. A hangsúly tehát az enteriőr optimalizálásán volt a tervezésnél (mondjuk ez a korábbi Jazz modellekre is igaz), előtérbe helyezve a komfortot és az utazók igényeit.

honda-civic-1-3-i-vtec-teszt-autoaddikt-014Kényelem? Megvan minden, ami egy hathatós utazáshoz társítható. Igaz, a Honda Jazz 1.3 i-VTEC elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros felfüggesztése közepesen kemény, az úthibákra néhol idegesen reagál, de a kocsiszekrény stabilitása meglepően jól megmarad szélsőségesebb kanyarok esetében is, közepesnél kisebb dőlésszögekkel. Az autóban helyet foglalók tehát nem érzik azt, hogy pillanatokon belül borulás, vagy egyéb kellemetlenség van kilátásban, mindenki fixen marad a helyén, esetleg az ülések kárpitozásának köszönhetően érkezik egy kis csúszka hátul. De ennyi még pont belefér.

Maradva a hagyományoknál. Kellhet-e több ennél?

honda-civic-1-3-i-vtec-teszt-autoaddikt-018Nincsen turbó, van viszont klasszikus szívó benzines: a Honda Jazz 1.3 i-VTEC 1318 köbcentiméteres, 4 hengeres aggregátja 102 lóerőt produkál 6000-es percenkénti fordulatszámon, az i-VTEC váltakozó szelepvezérléses szisztéma minden előnyével együtt. Ennek megfelelően pörgetni kell motort, ha teljesítménycentrikusan kívánunk közlekedni, ugyanakkor csekély a valószínűsége, hogy családi kisautónkat masszív kigyorsításokra és egyéb adrenalinszint növelő ténykedésre vetnénk be. Nem is tudnánk, hiszen a dinamika igazán átlag kisautós jelleget hoz, méréseink szerint egy nullszázas sprint 12.5 másodperc alatt volt kivitelezhető.

honda-civic-1-3-i-vtec-teszt-autoaddikt-008

Ezzel együtt tévedés lenne azt gondolni, hogy a Honda Jazz 1.3 i-VTEC nem dinamikus, mondjuk előzésnél minden a helyén van, csak el kell találni a pillanatnyi sebességhez és fordulatszámhoz megfelelő sebességfokozatot. Abból pedig van bőven, ugyanis a manuális verzió 6 gangos kéziváltót kapott, közepesen hosszú áttételezéssel, pontosan úgy, ahogyan azt el is várjuk egy takarékos, hétköznapi szinten kivitelezett autózás esetében.

honda-civic-1-3-i-vtec-teszt-autoaddikt-019

Ha már felemlegettük a takarékosságot, nézzük a részleteket. Tény, hogy ebben élen jár a Honda Jazz 1.3 i-VTEC, városban kerek 5 literes fogyasztást mértünk 100 kilométerre átlagolva. Országúton, 90 kilométer/órás tempót tartva 3.8-4.4 liter között ugrándozott az érték, vegyesben pedig 4.7 literes végeredmény született.

honda-civic-1-3-i-vtec-teszt-autoaddikt-002

Mennyiért szerezhető be?

A cikkben szereplő Honda Jazz 1.3 i-VTEC aktuális listaára regisztrációs adóval 4 519 000 forint, a belépő szint (1.3 i-VTEC Trend) 3 749 000 forintról indul.

honda-civic-1-3-i-vtec-teszt-autoaddikt-006

2015 Honda Jazz 1.3 i-VTEC specifikációk

Motor

Motortípus: soros elrendezésű 4 hengeres szívó benzinmotor

Lökettérfogat: 1318 cm³

Maximális teljesítmény: 102 LE @ 6000 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 123 Nm @ 5000 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, 6 fokozatú manuális kéziváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 3995 mm

Szélesség: 1694 mm

Magasság: 1550 mm

Tengelytáv: 2530 mm

Első gumik mérete: 185/55 R16

Hátsó gumik mérete: 185/55 R16

Tömeg, üresen: 1063 kg

Megengedett össztömeg: 1605 kg

Csomagtartó mérete: 354 liter, 1314 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 40 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 182 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 12.3 s (gyári), 13.1 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 5.3 l/100 km

Országúti: 3.7 l/100 km

Vegyes: 4.7 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 6.2 l/100km

Országúti:4.5 l/100km

Vegyes: 5.1 l/100km

CO2 kibocsátás: 120 g/km

Bővebb információ az Opel hazai importőrének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Az online- és egyéb kommunikációnkhoz ASUS ZenFone 2 okostelefont használunk.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSGigabyte, SonyEpson, Kaspersky Lab, Canon, Camera Kft., Nike