AutóAddikt Autóteszt Lexus Lexus NX 300h F Sport Top – a hibrid crossover definíciója

[TESZT] Lexus NX 300h F Sport Top – a hibrid crossover definíciója

MEGOSZTÁS

Aki figyelemmel kíséri a Lexus utóbbi években tett törekvéseit, egészen biztosan észrevette már, hogy a jelenkori dizájn, valamint nem utolsó sorban a technológiai megvalósítások igencsak meg óhajtják közelíteni a maximumot.

lexus_nx_300h_f_sport_top_autoaddikt_001

Minden tekintetben, hiszen tudvalévő, hogy kifejezetten magas és összetett normatíváknak kell kínosan megfelelni, no és persze a vásárlóközönség beirányozása sem túl egyszerű feladat.
Ugyebár itt van a számos konkurencia, kurrens márka, párhuzamos technológiák – s persze a hibrid hajtás. Ne feledjük, hogy a Toyota-gyökerek mindig is eleget tettek a kívánalmaknak, főként, ahogy a kettős hajtáslánc sokak szerint klasszikus megtestesítője a környezetbarát szemléletnek.

Sportos bájjal fűszerezve

Mi történik akkor, ha a Lexus LFA sportautót tervező teamnek adják ki feladatul a merőben új crossover megálmodását? A képlet egyszerű, létrejön máris a Lexus NX 300h, vagy ha konkrétabban irányozzuk be, a tesztünkben is szereplő F Sport Top modell.

lexus_nx_300h_f_sport_top_autoaddikt_004

Máris szembetűnő az F Sport orsó sziluettet formáló, aszimmetrikus részletekkel operáló, az alapmodelléhez képest teljesen más, sportos megközelítésű rácsozatot kapott hűtőmaszk-együttese, a Lecus NX 300h F Sport Top leginkább szembetűnő karakterisztikai elemét ez az elem alapozza meg. A lökhárító sávja nem különül el, viszont a rendszámtábla tartójának kialakítása integrálva lett a maszkba, fölé pedig hatalmas Lexus logó került, kék árnyalatú átsejléssel, utalva a hibrid hajtásra.

lexus_nx_300h_f_sport_top_autoaddikt_002Művészeti remeknek is beillik a mellső lámpatestek kialakítása, az élces, leszűkített vonalak jellemzőek itt, a sarkok dominálnak, nincsenek lekerekített sarkok, csak penge-sziluettet formázó összesség. A szigonyra emlékeztető nappali menetfények csíkjai szintén mellőzik a párhuzamosságot (a helyzetjelzők burájának alsó vonalaival), viszont remekül játszanak a szoknyák két oldalának fénytöréseivel, a jobb, valamint bal sarkokba süllyesztett aprónak ható ködlámpafészkekkel. Mindezt sok helyütt alkalmazott krómszeletekkel és berakásokkal, valamint az egész hűtőmaszk határvonalainak terjedelmében futó ezüstös szegéllyel.

Egyediség az ismérve

lexus_nx_300h_f_sport_top_autoaddikt_003Nyilván, ha a Lexus NX 300h típusjelzése mögé odakerült az F Sport kiegészítő felirat is, akkor valaminek, illetve több részletnek utalnia illik arra, hogy ténylegesen a dinamizmusról, a lendületről szól a fáma. Az imént említett hűtőmaszk rácsmintája például kiváló részletet jelöl a témában, viszont az oldalnézetből jól látszó, 18 col átlóval bíró kerekek is hangsúlyozzák a profilt.

Az emelt hasmagasság, a műanyaggal megerősített sárvédőívek, a köszöbvonalak mind a crossover hatást hívatottak fokozni, lássuk csak jól: a Lexus NX 300h F Sport Top bizony nem csak sportos habitust birtokol, hanem az offroad felületeken is jól helyt áll. Az oldalvezetés tehát tökélyre csiszolt kiegészítője az orr-résznél már megismert rettentően sok formaisággal és egyediséggel bíró infóáradatnak; a fény-árnyék hatásokkal játszó vonalkialakítások, a több irányba mutató domborulatok, felszíni kialakítások talán sehol sem túlzóak, vagy akár tolakodóak.

lexus_nx_300h_f_sport_top_autoaddikt_007

Legalább annyira exhibicionista a far megjelenése, mint az előző bekezdésekben részletezett front- valamint oldalrészletek összképe. A vékonyra húzott, lefelé ívelő helyzetjelzők nem simulnak a kaszni felületeihez, néhány milliméterrel túllógnak a megszokott határokon, a rajzolat itt sem követ semmiféle egységességet, mindössze a tervezőmérnökök masszív fantáziájának mivolta érződik folyamatosan – itt is. A hátsó lámpatesteken kívül a far-rész nem bővelkedik túl sok egyéb pluszt felvonultató háttérkörnyezettel, az ötödik ajtó üvegfelülete átlagos (követi az oldalablakok övvonalát), a lökhárító idomának kicsit felcsapott műanyagozása rejti a ködlámpacsíkokat, valamint a szokásos prizmákat is.

Prémium szintű anyagminőség és kidolgozottság. Ahogy elvárható

lexus_nx_300h_f_sport_top_autoaddikt_009A Lexus modellpalettájától elvárható és egyben megszokott minőség fogadja a vezetőt és utasait, amint az utastérben helyet foglalnak. Az anyagok kidolgozottsága prémium, csakúgy, mint a tapintásuk, az illesztések, a varrások, s minden egyéb. A hagyományos értelemben vett Lexus NX 300-hoz képest a kialakítás itt az F Sport táblácskához mérten sportosabb lett, az első ülések kagylós jellegűek. Hátrány, hogy az ülőfelületek laphossza nem változtatható, ennek ellenére a tartás tökéletes, oldal- és hosszirányban is. A kardánalagútra integrált központi részhez tartozó könyöktámasz két utazó számára is elegendő könyöklési teret biztosít, ez alapvetően a jól pozícionált beltér szélességének köszönhető.

lexus_nx_300h_f_sport_top_autoaddikt_011Hátul kettő átlagos testalkattal rendelkező felnőtt utas utazhat igazán kényelmesen, a hátlapok dőlésszöge itt is állítható egy-egy gombnyomással. Mivel a hátsó traktus kétoldali ülései süllyesztettek, ezért a középső utasülés értelemszerűen kényelmetlenebb, mint a két teljes értékű – ez viszont nem von le az összességében mért komfortérzetből.
Mivel a Lexus NX 300h F Sport Top prémiumautó, ezért magától értetődik, hogy a mai kor vívmányainak jelentős részét belezsúfolták a tudásba, mindazt, ami elvárható, s amit el is vár a büszke, újdonsült Lexus-tulaj.

Ugyanakkor nem szabad azt sem elfelejteni, hogy az Autóaddikt.hu szerkesztőségénél a Lexus NX 300h F Sport Top csúcsfelszereltségű megközelítése járt – most alapvetően nem fogjuk felsorolni az unalomig ismételt sofőrsegédeket, asszisztenseket, a hajtásba belekotnyeleskedő (pozitív értelemben) elektronikákat, egyéb kiegészítőket; kiemelnénk viszont a 0 – 180 kilométer/óra sebességtartományban működő, távolságtartós tempomatot, mely finomra hangoltan lassítja, olykor ha kell, vészfékezi a járművet, illetve automatikusan engedi gyorsulni is a visszavett tempó után, ha épp a forgalmi helyzet (autópályán) megkívánja.

lexus_nx_300h_f_sport_top_autoaddikt_014

Persze mindezek mellett a sávtartással szoros összeköttetésben lévő kormányzás-korrekció is éber, ha netán egy másodpercre, vagy annak töredékére elvonná valami a figyelmünket vezetés közben: a frontoldali kamera által érzékelt hiba máris feldolgozásra kerül, s a kormánykerék enyhe mozdulatai máris megteszik hatásukat.

Majd’ 100 LED fényforrás a fedélzeten

Külön érdekesség, hogy a Lexus NX 300h F Sport szinte csak és kizárólag LED alapú fényforrásokat használ, összesen szám szerint 90 (!) darabot, mint elöl, mint pedig hátul is. A front reflektorai vakításmentesek, tehát a távfény nem irritáló, ha szemből érkezik valaki, még akkor sem, ha véletlenül bekapcsolva maradna. Egyébként az elektronika rendelkezik egy külön opcióval, mely a szemből érkezőket figyeli, és ennek megfelelően kellő precizitással kapcsolja le- illetve fel a világítótesteket éjszakai közlekedésnél.

lexus_nx_300h_f_sport_top_autoaddikt_006

Annak ellenére, hogy a Lexus NX 300h F Sport nevéből adódóan arra ösztönözhet, hogy egy ízig-vérig sporthibriddel akad dolgunk – így, ilyen formában nem teljesen helyénvaló. Ugyanis az autó viselkedése, illetve maga az egész hajtás-karakterisztika sokkal inkább sarkall nyugodt, megfontolt vezetésre, mintsem száguldozásra.

lexus_nx_300h_f_sport_top_autoaddikt_008

Visszafogott vezetésre sarkall a Lexus NX300h F Sport

Annak ellenére, hogy egy hibrid leginkább a környezet- és a fogyasztástudatos autóvezetésről szól, természetesen el lehet szabadítani a Newtonmétereket, valamint lehet adni a sebességnek is – elegendő mindössze Sport módba állítani a fokozatváltót. Ilyenkor érezhetően megváltozik a viselkedés, az integrált elektromotorok teljes erőbedobással segítik az Atkinson ciklusú 2.5 liter hengerűrtartalmú benzinmotor munkáját. A benzines aggregát egyébként 155 lóerőt mozgósít szólóban, 5700-as percenkénti fordulatszámnál, a maximális forgatónyomaték pedig 210 Nm.

lexus_nx_300h_f_sport_top_autoaddikt_012

lexus_nx_300h_f_sport_top_autoaddikt_016Ezek persze nyers gyári mérések, a gyakorlat mutatja meg úgyis, mire képes a Lexus NX 300h F Sport Top – például a tesztünkben: a mindent elsöprő gyorsulási élmény elmaradt, bár nem is vártuk, ahogyan arról már néhány sorral feljebb értekeztünk is. Sokkal inkább dinamikusnak, bő erőtartalékokkal gazdálkodni képes autónak éreztük a Lexus NX 300h Sport-ot, olyannak, amilyet a klasszikus értelemben vett hibridre vágyó vásárló szeretne. Ha pedig mellé eltökélten beirányozza a crossoverek szegmensét, akkor teljesebb és átfogóbb megoldás – meghintve ugyebár a Lexus-féle egyediséggel – vajmi kevés található jelenleg a palettán.

lexus_nx_300h_f_sport_top_autoaddikt_015

A lényeg a részletekben rejlik

Egy kis Lexus hibird gyorstalpaló annak, aki nem ismerné a technológiát, mondjuk a Toyota hasonló hajtásképlettel rendelkező járművei kapcsán. Az Atkinson ciklusú, alapvetően a takarékosságra, nem pedig a teljesítményre hangolt, elnyújtott szelepvezérlésű benzinmotor mellett a villanymotor (jelen modellnél az első és hátsó tengelyeknél) is biztosítja az e-CVT fokozatmentes automataváltón keresztül a hátteret, a benzinmotor, valamint a fékezésből visszanyert energia is tölti folyamatosan a nikkel-fémhidrid akkumulátort.

lexus_nx_300h_f_sport_top_autoaddikt_013

Ha ügyesen kezeljük a gázpedált, úgy nagy arányban közlekedhetünk tisztán elektromos (EV) módban is, amikor az akkumulátor töltöttségi szintjétől függően jó pár kilométert kiautózhatunk. Kifejezetten előnyös mindez akkor, ha lassú, városi forgalomban araszolgatva, maximum 30-40 kilométer/órás sebességig felgyorsítva tesszük meg a rövidke távolságokat, s az sem árt közben, ha combos fékezésekkel vissza-vissza töltögetünk néhány kilométert. A full hibrid rendszer egyébként tud tehát tiszta elektromos üzemben, valamint kettős hajtásban is dolgozni folyamatosan. Aki pedig vágyja a sportosságot hang tekintetében is, az nyugodt szívvel válassza a masszív hangzásvilágot az effektgenerátor közbeiktatásával. Láttunk már több ízben is ilyesmit egyéb modelleknél, mi nem túlzottan kultiváljuk, de mindenképp jópofa, bohókás funkció.

lexus_nx_300h_f_sport_top_autoaddikt_005

A cikkben szereplő modell listaára 17 350 000 forint, a belépő, Comfort felszereltségi szint pedig 10 950 000 forinttól érhető el.

2014 Lexus NX 300h F Sport Top specifikációk

Motor

Motortípus: négyhengeres Atkinson-ciklusú benzinmotor és AC szinkron elektromotor

Lökettérfogat: 2494 cm³

Maximális teljesítmény: 155 LE @ 5700 ford./perc (benzinmotor), 42 LE (villanymotor), a rendszer összteljesítménye: 197 LE

Maximális forgatónyomaték: 210 Nm @ 4200-4400 ford./perc

Erőátvitel: összkerékhajtás, E-CVT fokozatmentes automataváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4630 mm

Szélesség: 1845 mm

Magasság: 1645 mm

Tengelytáv: 2660 mm

Első gumik mérete: 235/55 R18

Hátsó gumik mérete: 235/55 R18

Tömeg, üresen: 1905 kg

Megengedett össztömeg: 2395 kg

Csomagtartó mérete: 188 liter, 980 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 56 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 180 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 9.3 s (gyári), 9.6 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 4.8 l/100 km

Országúti: 4.8 l/100 km

Vegyes: 4.8 l/100 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 5.1 l/100km

Országúti: 5.1 l/100km

Vegyes: 5.0 l/100km

CO2 kibocsátás: 117 g/km

Bővebb információ a Lexus magyarországi képviseletének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUS, Sony,  Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer, ASUS