AutóAddikt Hírek Volkswagen-csoport: Matthias Müller szerint a konszern megbirkózik majd a krízishelyzettel

Volkswagen-csoport: Matthias Müller szerint a konszern megbirkózik majd a krízishelyzettel

Az emissziós botrány „gyors és kíméletlen tisztázását” ígérte Matthias Müller, a Volkswagen AG igazgatóságának elnöke a munkatársak előtt a wolfsburgi üzemi gyűlésen.

volkswagen-csoport-autoaddikt

Ami történt, az ellentétes mindazzal, amit a Csoport és az alkalmazottai képviselnek, és egyszerűen megbocsáthatatlan. Egyúttal bátorította is a munkavállalókat: „Meg tudunk és meg fogunk birkózni ezzel a krízissel, mert a Volkswagen egy erős alapokra épülő konszern. És leginkább azért, mert a mi autóipari csapatunk a legjobb, amit csak kívánhat az ember.” A vállalat mindent megtesz azért, hogy a neve a jövőben is jó és biztos munkahelyet jelentsen.

 A wolfsburgi gyár területén, a 11-es csarnokban több mint 20 ezer alkalmazott előtt Müller egyértelművé tette: „A hatalmas pénzügyi veszteség mellett, amelyet ma még nem is lehet számszerűsíteni, ez a krízis mindenek előtt egy bizalmi válság. Ugyanis ez az egész ügy a vállalatunk és önképünk alapjáról – azaz az autóinkról – szól.” Müller hozzátette, hogy a szilárdság, a megbízhatóság és a szavahihetőség a Volkswagen márka alappillérét jelentették. „Éppen ezért a legfontosabb feladatunk, hogy visszanyerjük az elveszített bizalmat – ügyfeleink, partnereink, befektetőink és a teljes nyilvánosság szemében.” Ennek az első lépése az ügy gyors és kíméletlen tisztázása. „Csak akkor, ha már mindenre fény derült, ha minden követ megmozgattunk, csak akkor fognak újra bízni bennünk az emberek” – mondta Müller.

Az igazgatóság elnöke megértést kért, amiért sok kérdésre még ő sem tud választ adni: „Higgyék el nekem, én is türelmetlen vagyok. Ám ebben a helyzetben, amikor négy márka és számos modellváltozat tekintetében van teendőnk, akkor az alaposság még a tempónál is fontosabb.”

Egyúttal azt is bejelentette, hogy egy projektcsoport kidolgozott egy akciótervet. Az érintett ügyfeleket a napokban értesítik járművük károsanyag-kibocsátása beállításáról. Ezenkívül a vállalat weboldalakat is indított, amelyek segítségével az ügyfelek az alvázszám alapján ellenőrizhetik járművük érintettségét. A vállalat rövid időn belül bemutatja a műszaki megoldásokat az illetékes hatóságoknak – mindenekelőtt a szövetségi közlekedési hivatalnak (Kraftfahrt-Bundesamt) – jóváhagyásra. Müller: „Részben elegendő lesz a szoftvert módosítani. Ám a járművek egy része esetében további beavatkozásként a hardverhez is hozzá kell nyúlni. Ügyfeleinket az intézkedésekről folyamatosan tájékoztatjuk, és megfelelő szervizlátogatásokat egyeztetünk majd velük.”

A Volkswagen-csoport első embere egyúttal azt is leszögezte, hogy az összes kérdéses jármű műszakilag biztonságos és üzemképes: „Ügyfeleink biztonsága sohasem került veszélybe. És legfőképpen: az összes Euro 6-os, dízelmotoros jármű megfelel a jogszabályoknak és a környezetvédelmi előírásoknak. Wolfsburg számára ez azt jelenti, hogy a termelés folytatódhat.”

Müller nem hallgatta el a következőket sem: „Már belátható távolságba kerültek a műszaki megoldások. Ám mindezek üzleti és pénzügyi következményeit ma még nem lehet számszerűsíteni.” Ezért a vállalatnak gyorsan kell reagálnia: „Éppen ezért most az összes tervezett beruházást még egyszer mérlegeljük. Ami nem feltétlenül szükséges, azt töröljük vagy eltoljuk. És ezért módosítjuk a hatékonysági programot is. Egészen őszinte leszek: ez nem lesz fájdalommentes.” Egyúttal biztosította is a munkatársakat: „Mindent megteszünk azért, hogy a Volkswagen a jövőben is jó és biztos munkahelyet jelentsen.”

Müller folytatta: „A Frankfurti Autókiállításon megmutattuk, hogy a Volkswagen Csoport jól áll a jövő kulcsfontosságú technikái terén. Ezt az erős pozíciót nem tehetjük kockára most. Rendkívüli megtakarításokat kell elérnünk ahhoz, hogy menedzselhessük a krízis következményeit. Ám egyúttal nem spórolhatunk a jövőn sem. A következő hetek és hónapok erről is szólnak majd.”

Még nem tisztázott minden tény, ám egy végkövetkeztetést már ma le lehet vonni: „A Volkswagennek ismét nagyobb integritást kell jelentenie és képviselnie. És nem csak papíron, hanem mindig és mindenhol. Mindent megteszünk azért, hogy a szabályokat mindenki betartsa. Ez a konszern és a márkái a fenntarthatóságot, a felelősséget és a hitelességet jelentik. Természetesen most úgy tűnik, hogy ezek közül sok megkérdőjeleződött. De: Én Önökkel együtt bizonyítani akarom, hogy értékeink még mindig érvényesek. És azt, hogy a Volkswagen, és mi mindannyian megérdemeljük az emberek bizalmát.”