AutóAddikt Hírek Volkswagen InnovaTurné 2015-ben is

Volkswagen InnovaTurné 2015-ben is

A Volkswagen és a Volkswagen Haszonjárművek idén hatodik alkalommal indította útjára a Volkswagen InnovaTurnét, hogy egy országos roadshow keretében, kilenc különleges autó tesztelésén keresztül mutathassa be az érdeklődők számára a márka innovatív technikai megoldásait.

volkswagen_wie_gut_klingt_das_denn_robbie_williams_autoaddikt

2007-ben rendezte meg először a Volkswagen az Innovációs Napot, mely az elmúlt években InnovaTurné elnevezéssel, országos rendezvény sorozattá vált azzal a céllal, hogy a vásárlók közvetlenül is találkozhassanak a márka technikai megoldásaival és újdonságaival. Az ötlet onnan ered, hogy a márkakereskedésekben többnyire a nagyobb érdeklődésre szert tartó modellek találhatóak meg tesztautóként, s ezáltal a vevők legtöbb esetben csak a katalógusokban találkozhatnak a Volkswagen által kínált egyedi, innovatív megoldásokkal. Ezek megismerése azért is fontos, mert közlekedésbiztonság vagy a vezetési komfort szempontjából jelentős előnyöket nyújthat a leendő autótulajdonosok számára, és amelyek kipróbálása segítheti a vásárlással kapcsolatos döntésmeghozatalát.

A hatodik alkalommal szervezett országos roadshow keretében a tavalyihoz hasonlóan a Volkswagen Haszonjárművek is csatlakozott a kezdeményezéshez, és egy magas felszereltségű, személyautós komfortot nyújtó Amarok és egy minden igényt kielégítő Multivan Business modellel egészítette ki a flottát. Így összesen kilenc gépkocsi járja az ország Volkswagen márkakereskedéseit, és Soprontól Nyíregyházáig – a www.innovaturne.volkswagen.hu honlapon történő online regisztráció után – mindenhol kipróbálható az egyedi felszereltségű, innovatív megoldásokat felsorakoztató flotta.

A Volkswagen InnovaTurné idei kínálatában a korábbi gyakorlattal megegyező módon ismét egyedi, különleges Volkswagenek vonulnak fel, Az országos turnén egy elektromos és egy hálózatból is tölthető plug-in hybrid Golf, egy Golf Alltrack, egy Beetle Cabriolet, egy Golf R, egy Polo Blue GT, egy Touareg és a már említett Amarok, illetve Multivan próbálható ki. Az innovatív extrák sorát olyan technikai megoldások adják, mint a 4MOTION négykerék hajtás, az elektromos és a hibrid hajtás, nagy teljesítményű TSI motorok, a BlueMotion és a CR TDI technológia, a DSG váltó és számos vezetéstámogató segédrendszer (aktív fényszóró, sávtartó asszisztens, parkoló automatika, távolságtartó tempomat).

Íme, a flotta:

Volkswagen Polo Blue GT

A legjobban felszerelt Polóban 150 lóerős 1,4 literes TSI benzinmotor dolgozik. A 15 milliméterrel leültetett kisautó különlegességei közül kiemelkedik távtartós sebességszabályozója, tolatókamerája és városi vészfékfunkciója.

Volkswagen e-Golf

A második Magyarországon kapható elektromos Volkswagent is az Innovaturnén lehet közelebbről megszemlélni, sőt nulla kibocsátású tesztköröket is megtehetnek vele a környezetkímélő technológiák iránt érdeklődők. A 85 kilowattos (115 lóerő) villanyautó egy feltöltéssel 190 kilométer megtételére képes. Fogyasztása 100 kilométerenként 12,7 kWh, álló helyzetből 100 kilométer/óra sebességre 4,2 másodperc alatt gyorsul.

Volkswagen Golf GTE

A hálózatból tölthető (plug-in) hibrid 75 kW (102 LE) teljesítményű elektromos motorja a 110 kilowattos (150 LE) 1,4 TSI aggregáttal közösen hajt, összesen 150 kW (204 LE) rendszerteljesítménnyel. 350 newtonméter maximális forgatónyomatékkal a Golf GTE álló helyzetből mindössze 7,6 másodperc alatt gyorsít fel 100 kilométer/órás tempóra. Csak elektromos hatótávja 50 kilométer.

Volkswagen Golf R

A nálunk kapható legerősebb Golfot 300 lóerős kétliteres turbós motor hajtja, 10 milliméterrel ültették le, összkerék hajtása, adaptív lengéscsillapítása, sportosan kapcsolható DSG-váltója, 380 newtonméteres maximális nyomatéka és testre szabható sport módja igazi élményautóvá teszik.

Volkswagen Golf Alltrack

A 20 milliméterrel magasított kombi Golf terepen is megállja a helyét, 150 lóerős, kétliteres turbódízel motorja tökéletes összhangban működik hatsebességes DSG-váltójával. A nehéz helyzetekben 4MOTION összkerékhajtás segíti ki sofőrjét és utasait. Különlegessége adaptív lengéscsillapítás-szabályzása. Csomagtere 605 literes.

Volkswagen Beetle Cabriolet

A tornádópiros színű tesztautót 150 lóerős 1,4 literes takarékos benzinmotor hajtja, váltója DSG. A kényelmes kabriózást szélfogó háló garantálja. Különlegessége holttérérzékelője kiparkolássegítővel, valamint 400 wattos Fender hangrendszere.

Volkswagen Touareg

A megújult nagytestű légrugós szabadidő-autót 263 lóerős dízel V6-os erőforrás hajtja, automatikus váltója tiptronic. Számos különlegessége közül kiemelkedik a kamerás rendszere: az első lökhárítóban, a külső tükrökben és a csomagtér ajtóban is található kamera a 360 fokos térlátáshoz. Klímaberendezése négyzónás, négy ülése fűthető.

Volkswagen Amarok Canyon

A Volkswagen áruszállító terepjárója nem ismer lehetetlent, szabadidő-autóként és kemény munkagépként is megállja a helyét. A narancs metál fényezésű, Canyon kivitelű tesztautó különlegessége mechanikus differenciálzárja, távirányítós állófűtése. Kétliteres dízelmotorja 180 lóerős.

Volkswagen Multivan

A nagycsaládosok és az üzletemberek sem maradhatnak ki az innovációs újdonságokból, bár a turnén szereplő Business kivitel konferenciateremként is megállja a helyét: digitális mikrofont, 17,3 hüvelykes full HD mennyezetmonitort és infrás fejhallgatókat építettek be, menet közben is lehet tévézni, 33 csatornáig bővíthető a MinDig TV adások száma. Motorja 180 lóerős, biturbó, 4MOTION összkerék hajtással is felszerelték.

Idén az alábbi helyszíneken és időpontokban találkozhatunk az innováció négykerekű hírnökeivel:

május 22-27. Vörös Szerviz Kft., Szombathely

május 29 – június 3. Autó Göcsej Kft., Zalaegerszeg

június 5-10. Styevola és Fia Kft., Esztergom

június 12-17. Csermely és Társa Kft., Balatonfüred (Amarok és Multivan nélkül)

június 19-24. Debrecen Autóház Zrt.

június 26 – július 1. Porsche Tatabánya

július 3-8. Walter Autó Kft., Sopron

július 10-15. Automobil Eger 97 Kft.

július 24-29. Porsche Szeged

augusztus 14-19. Babják Autóház Kft., Kisvárda

augusztus 28 – szeptember 2. Porsche Győr

szeptember 4-9. Porsche Buda

szeptember 11-16. Óbudai Autójavító Kft.

szeptember 18-23. AutoCity Kft. Szekszárd

szeptember 25-30. Sió-Car Kft., Siófok

október 2-7. Juvenal Kft., Szolnok

október 9-14. Berta-Vadász Kft., Székesfehérvár (Amarok és Multivan nélkül)

október 16-21. Ring Autó Kft., Veszprém

október 24-28. Karg Autó Kft., Kaposvár

október 30 – november 4. Autó Széles Kft., Nyíregyháza

november 6-11. Brill Kft., Kecskemét

november 13-18. AutoMobil Körös Kft., Békéscsaba

További részletek és pontos helyszínek: www.innovaturne.volkswagen.hu