Site icon AutóAddikt

46 európai márkakereskedőjét díjazta a Toyota

Korábbi cikkünkben vázoltunk hasonlót – most a Toyota Motor Europe következik: az autógyártó Rómában megtartott ünnepségén kihirdette a 2016. évi Ichiban európai ügyfél-elégedettségi díj győzteseit.

2015 évi eredményei alapján a Kaposváron és Nagykanizsán működő Koto Autóház Kft. bizonyult Magyarország legkiemelkedőbb minőségű Toyota márkakereskedésének. Az 1992-ben alapított cég az Ichiban-díj tízéves története során idén negyedik alkalommal nyerte el a Toyota Motor Europe legmagasabb szintű elismerését.

A Toyota számára mindig is rendkívül fontos volt a vállalat alapelveinek részét képező „Az ügyfél mindenek előtt” filozófia. Ezt a szemléletet szem előtt tartva összesen 46 díjat osztottak ki harmincnégy ország kereskedői között, elismerve az értékesítés, illetve a vevőszolgálat területén az ügyfelek érdekében tett, kiemelkedő erőfeszítéseiket .

A japán „Ichiban” szó az „Okyakusama Ichiban” kifejezésből ered, amelynek pontos jelentése: „Az ügyfél mindenek előtt.” Az „Ichiban” annyit tesz: „első” vagy „egyes számú”.

Az idei évben tizedik évfordulójához ért az Ichiban-díj, amely eddig kizárólag az ügyfél-elégedettségre fókuszált, kibővül az ügyfélajánlás témakörével is: ügyfeleink elégedettségén felül, kiemelkedő ügyfél élmény megvalósítása a cél. Ehhez megfelelő hozzáállásra van szükség: a magas szintű empátia mellett képesnek kell lennünk arra, hogy kompromisszumokat nem ismerően mindent megtegyünk az ügyfél érdekében.

A díj kapcsán mintegy 2300 európai márkakereskedőt értékeltek az ügyfélajánlás terén nyújtott teljesítmény, illetve üzleti eredmény alapján.
A díjátadó ünnepségen felszólaló Dr. van Zyl, a TME elnök-vezérigazgatója a következőket mondta: „Nem elég, hogy ügyfeleink számára mi vagyunk az első számú autómárka: ugyanilyen lényeges, hogy az ügyfél legyen a legfontosabb minden kereskedés minden dolgozója számára, a recepcióstól a szerelőkön át Önökig. Az Ügyfélajánlás nem statisztikai feladat, nem a számokról szól, hanem arról, hogy valódi kapcsolatot építsünk ki ügyfeleinkkel, hogy személyes kapcsolat szülessen köztük és köztünk.”

A nyertesek listája:

Ország Kereskedő neve Nyertesek
Ausztria Scheibelhofer GmbH Karl Scheibelhofer
Azerbajdzsán Toyota Center Baku LLC Parviz Gafarli
Belgium Garage Trullemans René Trullemans
Bosznia-Hercegovina Sladaboni d.o.o. Slavko Jotanovic
Bulgária Nikom-Ruse Ltd Nikolay Petrov
Horvátország Rotus Novosel d.o.o. Tomislav Novosel
Cseh Köztársaság Auto Eder s.r.o. Jan Eder
Dánia STS Biler A/S Holstebro Ejgild Nørgaard Christensen
Észtország Elke Auto AS Riho Sepp
Finnország Oy Porvoon Autotarvike Ab Kari Wilkman
Franciaország Toys Motors La Roche-Sur-Yon Ronan Chabot
Franciaország GCA Cholet David Gaist
Franciaország Avenir Auto, Villeneuve-lès-Béziers Bary Philippe
Németország Autohaus Dörr GmbH Bernd Dörr
Németország Auto Hausmann GmbH Georg Hausmann
Németország Autohaus Nix GmbH Werner Nix
Görögország Ν?κη Βαμβακ?ρη A.E. Panagiotis Bailas
Magyarország Koto Autóház Kft. Tóth László
Írország Grange Motors Ltd. Paul Coleman
Izrael Habamin Dealership Eyal Oxenberg
Olaszország Bi Auto S.p.A. Roberta Biancalani
Olaszország TD Car S.r.l. Giuseppe Distefano
Olaszország Fuji Auto S.r.l. Enzo Mattiauda
Lettország Wess Motors Ber?i Ivans Tiš?enko
Litvánia Mototoja UAB Edmundas Povilauskas
Hollandia Gebr. van Gent Autobedrijf B.V. Cor van Gent
Norvégia Funnemark Larvik Ole Johnny Christiansen
Lengyelország Toyota Katowice Hanna Ka?wa Pawlak
Portugália Caetano Auto Lisboa Rui Anastácio
Románia Toyota Suceava Vlad-Ilie Rebenciuc
Oroszország Toyota Center Samara Aurora Pavel Atanov
Oroszország Toyota Center Orsk Aleksandr Leshkov
Oroszország Toyota Center Kirov Aleksei Mamochkin
Szerbia Toyota Centar Beograd Dino Brekalo
Szlovákia Autocentrum Nitra, spol. s.r.o. Stanislav Rusko
Szlovénia Center Jereb Andrej Jereb
Spanyolország Tresa Motor – Toyota Ciudad Real Francisco Carrion Alberdi
Spanyolország Comauto Sur S.L.U. Nemesio Matias Corral
Spanyolország Marescar Motor Carlos Solano Abad
Svédország Gunnar Virén Bil AB Claes Virén
Svájc Emil Frey AG Safenwil Roberto Giannelli
Törökország Toyota Plaza Çavdarl? Volkan Çavdarl?
Ukrajna Toyota Center Kharkiv Artcity Oleg Topchiy
Egyesült Királyság Burrows Toyota Barnsley Steve Davidson
Egyesült Királyság Hodgson Toyota Newcastle Steve Hodgson
Egyesült Királyság Helensburgh Toyota Gary Mulvaney
Exit mobile version