Site icon AutóAddikt

7 év után ismét a Ford áll a Magyar Országos Rallye bajnokság élén

A Benik Balázs által a Magyar Országos Rallye Bajnokságban Ford Focus WRC-vel három alkalommal, 2003-ban, 2006-ban és legutóbb 2007-ben megszerzett abszolút bajnoki cím óta 7 év után először végzett Ford az abszolút első helyen a hazai bajnokságban: kiegyensúlyozott és megbízható versenyzéssel egy R5-ös Ford Fiesta-val lett ismét magyar abszolút rallybajnok a Ford Hovány által támogatott Kazár Miklós és Szőke Tamás.

A Maximmun Racing Team Ford Hovány által is támogatott párosa az idei hat futam mindegyikén célba ért, kétszer győztesként intették le őket, de további dobogós és pontszerző helyeket is elkönyvelhettek. A döntés mégis az utolsó futamra maradt, amit a csapat győzelemmel hozott el, így végül magabiztosan gyűjtötték be az újabb elsőséget, egy olyan esztendőben, amely ismét változást hozott a kettős életében. A 2013-as Citroen Xsara WRC után idén egy R5-ös Ford Fiestával vágtak neki a bajnokságnak. Sőt év közben még egy kisebb kalandozást is tettek és egy futam erejéig egy RRC-vel mentek, mely azonban nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, így a fehérvári viadal után visszatértek az eredeti elképzelésekhez. Nem bánták meg, hiszen így végig vezetve gyűjthették be az újabb abszolút elsőséget.

„A megbízhatóság nagyon fontos egy ilyen bajnokságban.” – fogalmaz az immáron háromszoros abszolút bajnok Kazár Miklós. „Nem kell mindig, minden áron a leggyorsabbnak lenni, hogy végül megnyerjünk egy sorozatot. Mint az élethez, ehhez is ész kell. Szerencsére jól gazdálkodtunk a magunk  és az autónk erejével, mely meg is hozta számunkra az újabb győzelmet. Minden versenyhétvégére kiválóan felkészített Ford Fiestat kaptunk a csapattól, hamar megbarátkoztunk az autóval, és a folytatást tekintve is látunk még benne lehetőségeket. Örülök, hogy a Mitsubishi és a Citroen után Forddal is bajnokok lettünk, ami ezzel a márkával utoljára Benik Balázsnak sikerült.”

Az elmúlt hónapokban Szőke Tamás navigátor is sokat dolgozott azért, hogy a csapatmegvédje az elsőségét Magyar Országos Rallye Bajnokságban.

„Nagyszerű idény volt.” – jelenti ki határozottan Kazár Miklós navigátora, Szőke Tamás. „Kiváló ellenfelekkel harcoltunk ismét a bajnoki címért, amit szerencsére idén is nekünk sikerült megszerezni. A WRC után nagy váltás volt az R5-ös autó, de nem csalódtunk benne. A végsebessége ugyan nem volt olyan magas, de végig stabilan számíthattunk rá. Ez pedig elengedhetetlen volt az éves összetett szempontjából. A nagy élmény mellett a közös pályafutásunkban is komoly lökést ad ez a teljesítmény, szeretnénk ugyanis minél tovább fennmaradni a csúcson, a kemény elvégzett munkának pedig erre a legjobb visszaigazolás.”

„Nagy öröm számunkra, hogy 7 év után ismét hazai abszolút rally bajnokot köszönthetünk. Bízunk benne, hogy a Ford Hovány támogatásának köszönhetően a Maximmum Racing Team csapata, a Kazár Miklós – Szőke Tamás páros a következő idényben is sikerrel veszi az akadályokat és bajnoki címét megvédve ismét első helyet szerez majd a Fordnak.” – fogalmaz Varga Zsombor, a Ford magyarországi PR és kommunikációs igazgatója.

Az Országos Rally Bajnokság végeredménye:

  1. Kazár Miklós, Szőke Tamás (Ford Fiesta R5) 113 pont
  2. Herczig Norbert, Bacigál Igor (Skoda Fabia S2000) 80 pont
  3. Hadik András, Kertész Krisztián (Subaru Impreza) 56 pont
  4. Ollé Sasa, Tóth Zsolt (Ford Fiesta S2000) 49,5 pont
  5. Krózser Menyhért, Papp György (Mitsubishi Lancer EVO IX) 38 pont
  6. Balogh János, Holczer Dániel (Mitsubishi Lancer EVI IX) 36 pont

A Kazár Miklós, Szőke Tamás kettős helyezései a 2014-es évben

Miskolc Rally: 1.

Fehérvár Rally: 3.

Veszprém Rally: 4.

Kassa Rally: 2.

Mecsek Rally: 2.

Waldviertel Rally: 1.

Még több fotó: Napimagazin Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, Gigabyte, Sony, MSI, Epson, Canon, Camera Kft., Nike
Utómunka hardver: Acer, Gigabyte, MSI
Exit mobile version