Site icon AutóAddikt

A Lexus kezdeményezéséhez élvonalbeli formatervezők és építészek csatlakoztak

A Lexus immáron nem egyszerűen autógyártóként, sokkal inkább globális luxus életstílus-márkaként határozza meg magát, amely az elmúlt években számos izgalmas projektet tudhat maga mögött a divat, a mozi vagy épp a dizájn világában.

Utóbbi területen a japán márka talán legismertebb kezdeményezése az immár hatodik évében járó a Lexus Design Award: a rangos verseny célja, hogy új tehetségeket fedezzen fel, és egyengesse útjukat, amelyhez idén is a nemzetközi dizájnvilág elismert szereplőit sikerült megnyerni zsűritagnak.

A környezetbarát hibrid modelljeiről, az autóinak a kézműves kivitelezés és a luxus legmagasabb szintjét képviselő prémium kidolgozottságáról, letisztult, futurisztikus formavezetéséről, és az azokban bemutatkozó forradalmi, jövőbemutató technológiákról ismert Lexus már évek óta több, mint egy egyszerű luxusautó gyártó.

A társadalmi felelősségvállalás, így a kultúra támogatása mellett a közélet, a divat és a dizájn világának számos területén szerepet vállaló japán márka egyértelműen a jövő egyik meghatározó luxus életstílus márkájának szerepére tör. A dizájn területén is vezetőnek számító Lexus közzétette a Lexus Design Award 2018 zsűritagjainak és mentorainak listáját. Az esemény ambiciózus, kreatív tehetségek ezreit vonzza a föld minden tájáról, akik világjobbító szándékuknak úgy adnak hangot, hogy új formai ötletek által lehelnek életet általánosan használt kifejezésekbe.

A kreatív dizájn szakma élvonalából álló zsűri tizenkét döntőst választ ki, akik a Lexus Design Award 2018 milánói rendezvényén mutathatják be koncepciójukat. A döntősök közül négyet mentorként a világ egy-egy vezető formatervezője vagy építésze vesz szárnyai alá, s adja át neki tapasztalatait. A négy döntős pénzbeli támogatást (akár 3 millió japán jent, azaz kb. 25 000 dollárt) is kap tervei megvalósításához. A Lexus Design Award 2018 versenyre július 24. és október 8. között lehet nevezni. A 12 döntős nevét 2018. januárjában jelentik be, míg a fődíj nyertesét a Milánói Dizájn Hét során, 2018. április 16-án hirdetik ki.

A Lexus nagy várakozással mutatta be a 2018-as verseny bírálóbizottságának új tagját, Shigeru Bant. Shigerut, aki híres arról, hogy zseniálisan használja a könnyű, nem megszokott, illetve környezetbarát anyagokat – egészen pontosan a papírt és a bambuszt – az építészetben lépésváltóként tartják számon. Akik idén is visszatérnek, hogy a 2018-as versenyen részt vegyenek az ítélethozatalban, egytől egyig a világ élvonalába tartozó újítók. Paola Antonelli a Museum of Modern Art (MoMA) kurátora. Birgit Lohmann a designboom főszerkesztője, aki számos olasz építésznél és formatervező mesternél dolgozott formatervezőként és termékfejlesztőként. Alice Rawsthorn rovatvezetőként tevékenykedik az International New York Times-nál, illetve frieze magazinnál. Yoshihiro Sawa, a Lexus International elnöke autóipari karrierjét a gyártás és dizájn területén kezdte.

A prototípusok versenye négy döntősének, aki rendkívül izgalmas területek úttörő, jól ismert alkotóival dolgozik majd együtt, a tapasztalás legközvetlenebb élményében lesz része. Korunk egyik legismertebb japán építésze, Sou Fujimoto futurisztikus szerkezeteit természeti és építészeti elemek összedolgozásával alkotja meg. Andrea Trimarchi és Simone Farresin, az olasz formatervező páros alapította meg az amszterdami székhelyű Studio Formafantasmát. Munkáikat olyan múzeumok mutatták be mint a New York-i MoMA, valamint a londoni Victoria and Albert, ők maguk pedig Európa különböző egyetemein és intézményeiben oktatnak formatervezést. Lindsey Adelman kortárs világítástervező, aki ágakra emlékeztető gyertyatartóival vált híressé, jelenleg Los Angeles-i és New York-i stúdiójában formatervezők, üvegművészek és mesteremberek csapatát vezeti. Jessica Walsh, New York-i dizájner és art director neves dizájnversenyeken nyert díjakat, illetve a Forbes Magazin beválogatta a „a jövő 30 év alatti kreatív 30 tervezője” közé.

Nézzük a zsűritagokat:

SHIGERU BAN /ÉPÍTÉSZ

1957-ben született Tokióban. Diplomáját a Cooper Union-on szerezte. 1982-ben az Arata Isozaki & Associates-nél kezdett dolgozni. 1985-ben megalapította a Shigeru Ban Architects céget. 1995-ben az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) lett tanácsadója. Ugyanabban az évben katasztrófakár-enyhítési céllal létrehozta a Voluntary Architects’ Network nevű civil szervezetet (VAN). Kiemelt munkái a Nicolas G. Hayek Center, a Centre Pompidou-Metz, valamint az Oita Prefecture Art Museum. Számos elismerésben részesült, többek között elnyerte a Francia Építészeti Akadémia aranymedálját (2004), az Arnold W. Brunner építészeti emlékdíjat (2005), az AIJ fődíját (2009), a Müncheni Műszaki Egyetem díszdoktori címét (2009), a Francia Művészetek és Bölcsészettudományok Rend tiszti fokozatát (2010), az Auguste Perret díjat (2011), a japán Kulturális Ügyekért Felelős Minisztérium művészeti díját (2012), a Francia Művészetek és Bölcsészettudományok Rend parancsnoki fokozatát (2014), valamint JIA nagydíjat (2016). 2001. és 2008. között professzorként dolgozott a Keio Egyetemen, 2010-ben vendégprofesszorként a Harward Egyetem GSD karán és a Cornell Egyetemen, jelenleg pedig 2011 óta a Kyoto University of Art and Design-on tevékenykedik professzorként, illetve 2015 óta vendégprofesszorként a Keio Universityn. 2014-ben elnyerte a Pritzker-díjat.

PAOLA ANTONELLI / A MOMA SZENIOR KURÁTORA

Paola Antonelli a Museum of Modern Art Architecture & Design részlegének szenior kurátora, valamint a MoMA kutatás és fejlesztés részlegének alapító igazgatója. Életcélja, hogy széles körben megértesse és elismertesse a dizájn világunkra gyakorolt, pozitív hatásait. Munkája során a formatervezés és mindennapi tapasztalásaink kapcsolatát vizsgálja, nagy figyelmet szentelve azoknak a tárgyaknak és tevékenységeknek, amelyek gyakran elkerülik a figyelmünket. Elkötelezetten kutatja a dizájn, az építészet, a művészet, a tudomány és a technológia találkozásának lehetőségeit. Számos bemutatón vett részt kurátorként, könyveket írt, valamint világszerte előadásokat tartott. Tanulmányait a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetemen, illetve Harward Egyetem GSD karán folytatta, továbbá részt vett a School of Visual Arts in New York MFA programjaiban. Jelenleg a ’111 ruhadarab, amely megváltoztatta a világot’ témájú kiállításon dolgozik. Két új, szerkesztés alatt álló könyve a Design Bites, amely ételeket, mint dizájn-példákat mutat be a világ minden tájáról, illetve egy saját esszégyűjtemény a kortárs dizájn különböző területeiről.

BIRGIT LOHMANN / A DESIGNBOOM FŐSZERKESZTŐJE

Birgit Lohmann Hamburgban született, Firenzében tanult ipari formatervezést, majd 1987-ben Milánóba költözött, és azóta is ott él és dolgozik. Több olasz építésznek és vezető formatervezőnek dolgozott dizájnerként és termékfejlesztési menedzserként. Az igazságügyi minisztériumnál és több nemzetközi aukciós háznál dizájntörténészi feladatokat látott el. Kutatóként és oktatóként számos ipari formatervezési szemináriumot vezetett neves egyetemeken. 1999-ben többedmagával megalapította a designboom magazint, ahol jelenleg főszerkesztőként, oktatási programvezetőként a nemzetközi kiállítások kurátoraként dolgozik.

ALICE RAWSTHORN / DIZÁJN SZAKÍRÓ

Alice Rawsthorn díjnyertes dizájnkritikus, aki már több mint egy évtizede ír dizájnról a New York Times olvasóinak. Legújabb könyve, a ’Hello World: Where Design Meets Life’ a dizájn hatását vizsgálja múltbéli, jelenbéli és jövőbeli életünkre. Következő könyve, az A Field Guide to Design, 2018 tavaszán jelenik meg, és napjaink formatervezését méri fel. Olyan nemzetközi eseményeken tartott előadásokat a formatervezésről, mint a TED, vagy a Davosi Világgazdasági Fórum éves rendezvénye. A Londonban élő Alice a Chisenhale Galéria és a Michael Clark Company modern tánccsoport kurátori testületének tagja, valamint a Whitechapel Galéria kurátora. A formatervezés és a művészetek terén tett szolgálataiért a Brit Birodalom Rendjének tagjai közé választották.

YOSHIHIRO SAWA / A LEXUS INTERNATIONAL ELNÖKE

Yoshihiro Sawa a Kiotói Műszaki Egyetemen szerzett mérnöki és formatervezői diplomát. 1980 óta a Toyota Motor Corporation munkatársa, ahol több, a formatervezéshez kötődő munkakörben, például a tervezési részleg globális formatervezésért felelős vezetőjeként is dolgozott. 2017 áprilisában nevezték ki a Lexus International elnökévé.

Íme, a mentorok:

FORMAFANTASMA / DESIGNER

Andrea Trimarchi és Simone Farresin az amszterdami székhelyű olasz páros maga a Studio Formafantasma. Koherens műveiket kísérletező anyaghasználat és olyan problémafelvetések jellemzik mint a helyi kultúrák és a hagyomány közötti kapcsolat, a fenntarthatóság kritikai megközelítése, valamint a tárgyak jelentősége kulturális csatornaként. Munkáikat számos nemzetközi porondon nyílt alkalmuk megmutatni. A Formafantasma formaterveit olyan múzeumok vásárolták meg állandó gyűjteményükhöz mint a New York-i MoMA, a londoni Victoria and Albert, a New York-i Metropolitan Museum, a Chicago Art Institute, a tilburgi Textiel Museum, a Stedelijk Museum’s-Hertogenbosch, a MUDAC Lausanne, az Észak-Karolinai Mint Museum of Craft and Design, valamint a bécsi MAK. Andrea és Simone rendszeresen tart előadásokat, illetve vezet workshopokat különböző egyetemeken és intézményekben. Jelenleg az Eindhoveni Dizájn Akadémia ‘Well Being’ és ‘Contextual Design’ szakán tanítanak, illetve ők vezetik Siracusában a MADE Design Bachelor programját.

SOU FUJIMOTO / ÉPÍTÉSZ

Sou Fujimoto Hokkaidón született 1971-ben. A Tokiói Egyetem építész szakán szerzett diplomát építészmérnökként, majd létrehozta a Sou Fujimoto Architectsin 2000-et. 2016-ban Pershing épületével első díjat nyert a Réinventer Paris nevű francia versenyen. Mindez annak a sikersorozatnak a folytatása volt, amely 2014-ben a Paris-Saclay’s Ecole Polytechnique Invited International Competition versenyen a New Learning Center épületével, illetve az International Competition for the Second Folly of Montpellierin versennyel kezdődött. 2013-ban a legfiatalabb építészként vehetett részt a londoni Serpentine Gallery Pavilion tervezésében. Leglényegesebb munkái többek közt a “Serpentine Gallery Pavilion 2013” (2013), “House NA” (2011), “Musashino Art University Museum & Library” (2010), “Final Wooden House” (2008), “House N” (2008).

LINDSEY ADELMAN / DESIGNER

Lindsey Adelman már évtizedekkel saját nevét viselő stúdiójának megalapítása előtt is formatervező volt, még ha erről senki más nem is tudott. Először úgy tűnt, hogy csupán egy önmagát kereső, kíváncsi gyermek, aki szüntelenül, ráadásul minden különösebb ambíció nélkül építményeket alkot New York külvárosában lévő házuk udvarának végében. Később a Kenyon College-nak lett angol szakos hallgatója, majd csatlakozott a The Smithsonian Institutione szerkesztői stábjához. Ekkor váratlan találkozása az ipari formatervezéssel – azaz egy ipari habból készült sültkrumplival – egészen a RISD-ig repítette, így lett a gyerekkori szenvedélyből élethivatás. Jelenleg New Yorkban és Los Angelesben működő stúdiójában érzelmekkel átitatott, fizikailag átalakuló berendezéseket készít fénymanipulációs technikával. Ezek a tárgyak gyakran öntudatlanul saját történetüket és értelmüket teremtik meg, és színt, textúrát, mélységet adnak a körülöttük lévő világnak.

JESSICA WALSH / GRAFIKUS TERVEZŐ

Jessica Walsh dizájner és art director a New-York-i székhelyű Sagmeister & Walsh dizájncégnél dolgozik partnerként. Világszerte kreatív konferenciákon és egyetemeken ad elő formatervezés témában, illetve a New York-i School of Visual Arts-ban tanít. Munkái többek között olyan neves dizájnversenyeken nyertek díjakat mint a Type Director’s Club, az Art Director’s Club, az SPD, a Print, New York Festivals, a D&AD, a TDC Tokyo, illetve a Graphis. A Forbes Magazin beválogatta a „a jövő 30 év alatti 30 kreatív tervezője”, az Ad Age pedig a „10 legjobb vizuális kreatívja” közé. Munkái számos könyvben és kiadványban megtalálhatók. Ügyfelei közé tartozik a Museum of Modern Art, a Jewish Museum, Jay-Z, a Snapchat, a Barneys, a The New York Times, a Levis és az Adobe. „40 Days of Dating” című blogját és könyvét, amely több mint 10 millió olvasóval büszkélkedhet, a jelenleg Warner Brothers viszi filmre.

Exit mobile version