Site icon AutóAddikt

Africa Race 2017: 11. helyen végzett pénteken az Opel Dakar Team

Ha egy szóval kellett volna jellemezni az Africa Race pénteki szakaszát, a versenyzők azt mondták volna: gyors. Ha kettővel, akkor azt: pokoli gyors. A szervezők a szelektív elsõ felét kénytelenek voltak törölni az útvonalból az utóbbi hetek esőzései miatt, maradt a második (összesen 276 kilométer), amelyben viszont túl sok trükk nem volt, állni kellett a gázon. Az Opel Dakar Team, tehát a Szalay Balázs-Bunkoczi László kettős a szakaszon a 11. helyen végzett, az összetettben pedig a 12. helyről várja a folytatást. Előtte azonban még következik a szünnap egy gyönyörű helyszínen, az Atlanti-óceán partján fekvő Dahlában.

„Ma többet voltunk a levegőben, mint az elmúlt napokban összesen, mivel a pálya rettentő gyors volt, tele kisebb ugratókkal” – mondta az Opel Mokka pilótája, Szalay Balázs, majd hozzátették: „Az utóbbi napokban megszoktuk, hogy alig kellett összekötő szakaszt teljesíteni, így most egy kicsit rosszul esett, hogy olyan hosszú volt, de megértem a rendezők indokait a rövidítéssel kapcsolatban: a biztonság mindenek előtt. Helyenként 190 km/órás sebességgel közlekedtünk, és ha ilyen tempónál nem ismered a pályát – márpedig mi nem ismerjük –, akkor nagyon, nagyon észnél kell lenni. Örülök, hogy itt vagyunk Dahlában, ez az egyik kedvenc táborom. Nincs is jobb érzés annál, mint az óceán partján ébredni a szünnapon.”

Bunkoczi László ehhez annyit tett hozzá, mindamellett, hogy õ is imádja Dahlát, neki egy kicsit talán túl gyors is volt a tempó pénteken. „Rohanós szakasz volt, viszonylag eseménytelen, de odafigyelős, mert a 125 km/órás átlagsebesség szerintem túl magas egy terepraliversenyen. Én a magam részéről jobban értékelem a technikás pályákat. A szakasz végére eltört az egyik féltengelyünk, még szerencse, hogy nem közben, mert akkor még most is ott szerelnénk. Így azonban a fiúknak lesz idejük, hogy a szünnapon az összes problémát orvosolják.”

Az Opel Dakar Team kamionos egysége, a Darázsi Zsolt, Szalai Norbert kettõs a szervizcsapat hathatós közremûködésével éjjel egyig dolgozott, hogy rajtra kész állapotba hozza az MAN-t, és ez sikerült is. Utóbb kiderült, nem csupán a laprugókat kellett kicserélni, hanem a hûtõt is, mert folyt belõle a víz.

„A szakasz maga nagyon élvezetes volt, bár szegény kamion 120 km/órás sebességnél nemigen akart gyorsabban menni, akárhogy álltam a gázon. Történt egy kis átalakítás a turbón, lehet, hogy ez az oka, a szünnapon megnézzük, tehetünk-e valamit annak érdekében, hogy ez változzon” – mondta a szakaszon és az összetettben is hatodik helyet elfoglaló Darázsi, akinek fülig ért a szája attól, hogy végre viszonylag gondmentes napon vannak túl.

„Elég sok gondunk volt az elmúlt napokban, de szerencsére mindet sikerült megoldani: még most sem hiszem el, hogy egy kis faluban találtunk az MAN-hez való laprugót. Küzdős a versenyünk, de mi ezt is szeretjük, és a lényeg, hogy itt vagyunk” – tette hozzá Szalai Norbert.

A harmadik magyar egység, a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió a pénteki szakaszon a negyedik helyen végzett, az összetettben pedig az ötödik helyrõl várja a folytatást.

„Padlógázzal mentünk végig a szakaszon, amely egy ponton elég trükkös volt a navigáció szempontjából, de mi jól megoldottuk. Az ilyen hosszú egyenesek a kamionban unalmasak, sokkal izgalmasabb, ha tekergetni kell a kormányt” – mondta Kovács.

AFRICA RACE 2017
5. szakasz, Remz el Kebir–Dahla (össztáv: 696.31 km, ebbõl szelektív szakasz: 276 km). Autósok: 1. Thierry Magnaldi, Francois Borsotto (francia, Ford Buggy) 1:56:21, 2. Vasziljev, Zsilcov (orosz, Mini) 5:07 perc hátrány, 3. Cserednyikov, Ciro (ukrán, Ford Buggy) 10:02 p h., …11. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 18:36 p h. Kamionosok: 1. Andrej Karginov, Andrej Mokejev, Dmitrij Nyikitin (orosz, Kamaz) 2:05:52, 2. Sz. Kuprijanov, A. Kuprijanov, Tanyin (orosz, Kamaz) 5:45 p h., 3. Tomecek, Lala (cseh, Tatra) 18:34 p h., 4. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 25:48 p h., …6. Darázsi Zsolt, Szalai Norbert (magyar, MAN) 1:03:46 ó h. Motorosok: 1.Dmitrij Agoskov (orosz, KTM) 2:53:53, 2. Ullevalseter (norvég, KTM) 1:47 p h., 3. Gabari (marokkói, KTM) 3:45 p h.
Az állás. Autósok: 1. Vlagyimir Vasziljev 15:08:25, 2. Magnaldi 22:05 p h., 3. Thomasse, Larroque (francia, Optimus) 1:14:09 p h., …12. Szalay Balázs 2:35:45 ó h. Kamionosok: 1. Andrej Karginov 16:22:26, 2. Valtr, Pilny, Skrobanek (cseh, Tatra) 57:77 ó h., 3. Tomecek 1:27:36 ó h., …5. Kovács Miklós 3:52:22 ó h., 6. Darázsi 20:15:59 ó h. Motorosok: 1. Teddy Gev Sella (izraeli, KTM) 19:02:18, 2. Ceci (olasz, Honda) 39:53 p h., 3. Ullevalseter 57:05 p h.

Exit mobile version