Site icon AutóAddikt

Az új Ford Focus Magyarországon is bemutatkozott a szaksajtónak

Hazai, egész napos menetpróba keretein belül próbáltuk a vadonatúj Ford Focus-t a Ford magyarországi képviselete szervezésében. Volt 5 ajtós és kombi verzió is a felhozatalban.

Színes és egyben vátlozatos programot kanyarított a Ford hazai képviselete szakújságíróknak és a lifestyle médiának. Rendkívül körltekintő szervezéssel minden olyan tulajdonságát megismerhettük az új Ford Focus-nak, amely releváns lehet a hétköznapi használat során.

Így nem meglepő, hogy a Hungaroringen, a Groupama Tanpályán kezdtük a napot. Mindezt azért, hogy élesben is megtapasztalhassuk az új Ford Focus összes előnyös menettulajdonságát – jelen esetben beleértve a ténylegesen kategóriájában páratlannak vélt kanyarstabilitást, úttartást és remek kezelést.

A Speedworld csapata által levezényelt kisebbfajta vezetéstechnikai tréning után jöhetett a még gyakorlatiasabb rész: a Mátrába autóztunk, hegyi szerpentineken és gyönyörű tájakon – alapvetően annak érdekében, hogy egy masszív túra szimulálásával győződhessünk meg az új Ford Focus minden apró részletének pozitívumairól.

Hamarosan tesztre fogjuk a vadonatúj Ford Focust, addig is jöjjenek a részletek!

A Ford tehát bemutatta a vadonatúj Ford Focust, minden idők legtökéletesebb és legfejlettebb technológiájú Ford-modelljét.

A vállalat mérnökei úgy alkották meg minden idők legtökéletesebb és legfejlettebb technológiájú Focus modelljét, a vadonatúj Ford Focust, hogy az autó a lehető legnagyobb mértékben nyújtson magabiztos, ösztönös és élvezetes vezetési és utazási élményt – jobbat, mint bármely más közepes méretű családi autó az európai piacon.

A vásárlókkal való eddigi legszélesebb körű egyeztetést követően a Focus a Ford új, emberközpontú formatervezési filozófiája alapján készült, amely hatásosan ötvözi az érzelmeket ébresztő külső stíluselemeket a kategóriaelső aerodinamikával, és amely tágasabb, kiváló minőségű anyagokat és kézműves kidolgozást kínáló utasteret biztosít.

A Ford vezetősegítő technológiák minden eddiginél kifinomultabb kínálatának köszönhetően a vásárlók ösztönösen, stresszmentesen és kényelmesen vezethetik az autót. A Focus kínálatában többek közt a következő új vezetősegítő technológiák szerepelnek:

• Az Adaptív Sebességtartó Automatikát (ACC) ezentúl Stop & Go rendszer, Sebességkorlátozásra Figyelmeztető rendszer és Sávközép technológiák egészítik ki, segítve a vezetőt az araszoló forgalomban
• Az Adaptív Fényszórórendszerben az új, kamerával működő Prediktív kanyarfény és a Jelzőtábla-felismerő világítás már előre a helyes irányba állítja a fényszóró sugárnyalábját. A rendszer felméri az autó előtti útszakaszt, és – az iparában egyedülálló módon – a jelzőtáblák információit is felhasználja a látási viszonyok javítására
• Az Aktív Parkolóasszisztens 2 immár maga választja ki és kapcsolja a megfelelő sebességfokozatot, illetve kezeli a gázt és féket, így teljesen automatikusan végzi el a parkolási manővert – egyetlen gombnyomásra
• Megjelenik a Ford első Head-up display (HUD) rendszere az európai piacon, ami segít, hogy a vezetőnek minél ritkábban kelljen elfordítania tekintetét az útról
• A Kikerülő Kormányzási Asszisztens a szegmensben elsőként bevezetett technológia, amely segít, hogy a vezető egy elkerülő manőverrel megakadályozza az ütközést az előtte hirtelen megálló vagy erősen lassító járművel

A vadonatúj Focus továbbra is őrzi a típus 20 éve közmondásosnak számító értékeit; ezek egyike a kategóriaelső menetdinamika, amit most még magasabb szintre emel a modell kínálatában először megjelenő, a független első és hátsó futóművekben alkalmazott Folyamatos Lengéscsillapító Vezérlés (CCD) technológia; a kifinomultabb futást biztosító, a rezgéseket csillapító hátsó segédkeret; valamint a Ford által szabadalmaztatott rugótechnológia.

Az utasok még teljesebb komfortjáról olyan megoldások gondoskodnak, mint a menet közben is stabil online kapcsolatot teremtő FordPass Connect beépített modem, vagy a kompatibilis okostelefonok vezeték nélküli töltője.

A választható hajtásláncok közt megtalálható a Ford többszörösen díjnyertes 1,0 literes EcoBoost egységének továbbfejlesztett változata, illetve egy új 1,5 literes EcoBoost benzinmotor is; mindkettőben működik a hengerlekapcsolási technológia, amit a Ford elsőként kínál egy háromhengeres erőforráshoz. Az új 1,5 és 2,0 literes EcoBlue dízelmotorok kimagaslóan takarékosak, és a vállalat bevezeti új, nyolcfokozatú automata sebességváltóját is, amely az autós vezetési stílusához igazítja a fokozatváltásokat. Az új váltómű egy stílusos és ergonomikus forgókapcsolóval kezelhető. 2020-ban az autó mild hibrid hajtású változata is megjelenik majd a piacon.

“Vadonatúj Ford Focus modellünk a technológia és a vezetési élmény csúcsát kínálja saját szegmensében” – nyilatkozta Joe Bakaj, a Ford Európa termékfejlesztési alelnöke. “Ritkán nyílik alkalom arra, hogy teljesen tiszta lappal, a nulláról kiindulva tervezhetünk meg egy új autót. Éppen ezért kapva kaptunk a lehetőségen, hogy kifejlesszük a ma kapható legjobb közepes méretű családi autót.”

Az ötajtós ferdehátú, kombi és (bizonyos piacokon) négyajtós lépcsőshátú karosszériaváltozatban kínált Focus-család most igazán különleges egyéniségekkel gyarapodik, hiszen a stílusos Focus Trend és Titanium, illetve a sportos Focus ST-Line mellett a vásárlók immár az előkelő Focus Vignale változatot és az első Focus Active crossovert is megrendelhetik.

Az első Focus Active modell a jövő év elején jelenik meg ötajtós és kombi karosszériával, csatlakozva a KA+ Active és Fiesta Active modellekhez a Ford új Active termékcsaládjában, amely hatékonyan ötvözi a kemény SUV-stílusjegyeket a hamisítatlan Ford-menetdinamikával.

A vadonatúj Focus az első jármű, ami a Ford új C2 padlólemezére épül; ezt a platformot kifejezetten arra tervezték, hogy magasabb szintű törésbiztonságot, a külső méretek növekedése nélkül is tágasabb belső teret, valamint az üzemanyag-fogyasztást kedvezően befolyásoló aerodinamikai kialakítást biztosítson. A Ford németországi Saarlouis üzemében 600 millió dolláros beruházással teremtették meg annak lehetőségét, hogy a Focus gyártása és összeszerelése minden eddiginél jobb minőségben, kézműves szintű kidolgozással történjen.

A Ford közel hétmillió Focust értékesített az európai piacokon*, világszerte pedig 16 millió darab talált gazdára azóta, hogy 1998-ban megjelent az első, forradalmian újnak számító modellgeneráció.

“Európában immár két évtizede a Focus biztosítja számunkra a stabil hátországot. Élvonalbeli dizájnjával, technológiájával és vezethetőségével ez az autó mindent megtestesít, amit vásárlóink szeretnek a Fordokban” – vélekedett Steven Armstrong, a Ford Motor Company csoportszintű alelnöke és az Európáért, a Közel-Keletért és Afrikáért felelős elnöke. „Tavalyi európai eladásainknak majdnem az egyötödét tették ki a közepes méretű családi autók, ami vállalatunk és ügyfeleink számára egyaránt nagyon fontos tény; ezért is fordítottunk annyi energiát az új modell, az általunk valaha gyártott egyik legjobb autó fejlesztésére.”

Emberközpontú dizájn

A vadonatúj Ford Focus a Ford formanyelvének továbbfejlesztésével készült. A minden pillanatban gazdag felhasználó élményt biztosító “emberközpontú” dizájn-filozófia hatásosan egyesíti a látványos formai elemeket és a funkcionális megoldásokat.

“Arra törekedtünk, hogy a vadonatúj Focus olyan termék legyen, amibe a vásárlók azonnal beleszeretnek – és hogy ez a szerelem örök maradjon” – nyilatkozta Amko Leenarts, a Ford Európa formatervezési igazgatója. “Új dizájn-filozófiánk lényege, hogy emlékezetes pillanatokat teremtsünk, felépítve és folyamatosan fenntartva az ember és a gép közt kialakuló, elmélyült kapcsolatot.”

A Focus mostanra érettebb járművé vált, amit az autó prémium hatású, sportos sziluettje is jelez, akárcsak az utastér kényelme és térkínálata. A látványosan új sziluett megformálásának egyik legfontosabb eszköze az A-oszlop hátrébb tolása volt; ez szépen kiegyensúlyozott arányokat teremtett, s az oszlop töve így távolabb került az első kerekek középvonalától, míg a C-oszlop erőteljes felülete közvetlenül a hátsó kerék fölött feszül. Ennek köszönhetően hosszabb lett a motorháztető, és lendületesebb formát kapott az első sárvédő, mindehhez pedig az övvonal kevésbé éles kialakítása társul; az egyszerre elegáns és erőteljes összhatás érzékletesen tükrözi az autó prémium és sportos karakterét.

A tengelytávolság több mint 50 mm-rel nőtt, ezért a gumiabroncsok átmérője is nagyobb lehetett, ami vizuálisan rövidebbnek és könnyedebbnek mutatja az új Focust. A kisebb túlnyúlások és a hátrafelé eltolt kabin erőteljes, dinamikus kiállással ruházzák fel a kompakt benyomást keltő járművet.

A formatervezők egyik fontos feladata volt a vadonatúj Focus körül kialakuló légáramlatok kisimítása. Az erőteljes formai elemekkel megalkotott, atlétikus karosszéria alacsonyabb lett, így az autó kategóriaelső aerodinamikával büszkélkedhet, amihez a rövid hátsó túlnyúlás, a lemetszett sarkok és a harmonikusan integrált áramvonal-idomok is hatásosan hozzájárulnak.

A mozgás érzetét keltő, feszes hatású karosszériaelemek atlétikus hatású, egységes formavilágot alkotnak. A széles lemezfelületeken akadály nélkül fut végig a tekintet az autó teljes hosszában, a hosszan elnyújtott első sárvédők pedig izgalmas ellenpontot alkotnak a zömökebb hátsó résszel, így az autó látványa határozott dinamizmust sugall.

A vadonatúj Focus orr-része egyszerű és harmonikus, s ez a letisztult formavilág határozott kiállással ruházza fel az autót. A láthatóan nagyobb Ford-hűtőrács magabiztosan feszül a vízszintesen elnyúló fényszórók között, amelyeket a tervezők a hátsó lámpatestekhez hasonlóan a lehető leginkább kitoltak a karosszéria sarkaiba, hogy ezzel is kihangsúlyozzák a Focus szélességét és stabilitását.

A hátsó lámpatestek két részből állnak, így a csomagtérajtó nyílását még praktikusabban lehetett kialakítani, a világítótestek LED-technológiája pedig nappali fényben és éjszaka egyaránt jobb láthatóságot biztosít. A Focus felirat különálló, selyemfényű betűkkel jelenik meg a két hátsó lámpa között, látványosan ráirányítva a figyelmet a hátsó rész prémium kidolgozására.

A vadonatúj Focus-család tagjai, a Focus Vignale, az ST-Line, az Active és a Titanium kivitelek egymástól eltérő külső megjelenése egyértelműen tükrözi vásárlóik egyedi elvárásait és igényeit. Az egyes modellváltozatok megkülönböztető jegyei:
• A Focus Vignale teljes szélességben végigfutó alsó légbeömlő nyílása, amely egy műalkotás benyomását kelti; a visszafogottan elegáns Vignale-megoldások, például a tetősínek, az orr-rész és a küszöbidomok selyemfényű alumínium betétei, valamint a hűtőrács jellegzetes Vignale hálómintája
• A Focus ST-Line agresszív hatású hátsó diffúzora és nagyobb, funkcionálisabb tetőlégterelője; a nagyobb nyílású és hatékonyabb első légbeömlők, amelyek látványosan feltárják a mögöttük rejtőző motor-részegységeket; a sárvédők alsó részének jellegzetes és látványos ST-Line kialakítása, amelyek az oldalsó légfüggöny- beömlők felé irányítják a légáramlatot
• A Focus Active emelt hasmagassága és fekete színű védőelemei a sárvédőn és küszöbön; a kontrasztos ezüstszínre fényezett első-hátsó alsó védőlemezek és küszöbbetétek; az egyedi orr- és farkialakítás

A karosszériaszínek listáján megtalálható a Desert Island Blue árnyalat, valamint a kizárólag a Vignale változathoz kínál, négyrétegű Dark Mulberry fényezés.

Az emberközpontú dizájn-szemlélet az utastérben is érvényesül; a hívogatóbb és praktikusabb kialakítású belső tér érzékelhető minőségét hatásosan javítják az egyszerű, letisztult vonalak, a mutatós anyagok és a látható rések nélkül illeszkedő felületek.

Az egyszerűbb, mégis tagolt dizájn kellemesebb atmoszférát teremt. Az első ajtók burkolata szinte egybeolvad a műszerfallal, tágasabb és elegánsabb benyomást keltve, és megnyugtatóan körülölelve a vezetőt és az első utast. A műszerfal és az ajtóburkolat felső része lágyabb tapintású anyagból készül, tovább erősítve az autó prémium karakterét. A kifinomult részletmegoldások a csúcskategóriás termékek hangulatát idézik: polírozott üveg és csiszolt felületek díszítik az utasoldali műszerfalat, az ajtókárpitokat és a szellőzőnyílásokat.

A vadonatúj Focus különféle modellváltozatait nemcsak kívül, hanem belül is egyedi dizájn-megoldások és anyagok különböztetik meg egymástól, például a Vignale változat utasterében látható, finoman erezett fa hatású betétek és prémium bőrkárpitok, az ST-Line sportos karbonszál-hatású betétei és vörös öltésekkel díszített kárpitjai, vagy éppen az Active modellek markánsabb anyagai és felületkidolgozása.

“Megszüntettük azokat az ‘agyonzsúfolt’ területeket, ahol különféle szerkezetek és anyagok keveredtek egymással” – mondta el Leenarts. “Inkább olyan anyagokat kerestünk, amelyek jobban párosíthatók, és amelyek illenek egymáshoz, jól érzékeltetve a magasabb szintű kidolgozást és minőséget.”

Technológia, ami magabiztossá tesz

A vadonatúj Ford Focus minden eddigi Ford-modellnél több modern technológiát kínál, új szintre emelve a családi autók kényelmét és használati értékét.

A kifinomult Ford Co-Pilot360 technológiák fokozott védelmet, könnyebb vezetést és parkolást kínálnak, miközben kényelmesebbé, biztonságosabbá és kevésbé fárasztóvá varázsolják az autózást.

A Stop&Go funkcióval kiegészített ACC, a Sebességkorlátozásra Figyelmeztető rendszer és a Sávközép funkció segítségével kényelmesebben tartható a követési távolság, a hosszú utakon kevesebb stresszt jelent az autó sávban tartása, és a sebességkorlátozások betartása sem jelent gondot, mivel a rendszer nemcsak a fedélzeti navigáció tájékoztatásait veszi figyelembe, hanem az út mentén elhelyezett jelzőtáblák és az út fölött látható kijelzők információit is. Az ACC egészen 200 km/órás sebességig működik.

Az ACC új Stop&Go funkciója akár állóra is fékezi az autót a feltorlódott, lassan araszoló forgalomban (amihez akár 50 százalékkal nagyobb fékerőt is használhat), majd automatikusan újra mozgásba hozza az autót, ha a megállás időtartama kevesebb volt, mint 3 másodperc. Ha a jármű ennél hosszabb időn át kényszerült egy helyben állni, a vezető megnyomhat egy gombot a kormánykeréken, vagy finoman ráléphet a gázpedálra, hogy indulási parancsot adjon a Focusnak.

A Sávközép technológia figyeli az útfelületre felfestett vonalakat, és finom, de érezhető kormányzási nyomatékkal segít a vezetőnek a forgalmi sáv közepén tartani az autót, ha az ACC rendszer működik. A 200 km/órás sebességig** aktív technológia fény- és hangjelzéssel figyelmeztet, ha nem érzékeli, hogy a vezető ilyenkor kormánymozdulatot tesz.

“Biztosan mindenki emlékszik még a saját vezetéstechnikai vizsgájára, amikor erősen koncentrált arra, hogy biztonságosan autózzon. A vezetés azóta sem lett egyszerűbb feladat – inkább csak hozzászoktunk a ránk nehezedő nyomáshoz. Ám az olyan technológiák, mint a Stop&Go vagy a Sávközép funkció csökkenthetik ezt a nyomást, így jobban figyelhetünk más, szintén fontos dolgokra, és magabiztosabban autózhatunk,” nyilatkozta Helmut Reder, a Ford Európa C-szegmensű globális termékcsaládjáért felelős igazgatója.

A prediktív kanyarfény és jelzőtábla-felismerő világítás funkciókkal kiegészített Adaptív Fényszórórendszer immár előre, még egy kanyar, kereszteződés vagy körforgalom előtt beállítja a fénycsóva megfelelő szögét és terítését.

A rendszer egy előre tekintő kamera segítségével 65 méteres távolságig figyeli a felezővonalakat, így a fényszórók időben bevilágíthatják a kanyart; ez a megoldás hatékonyabban javítja a látási viszonyokat, mintha a fénycsóva csak a kormány elfordításakor állna be a megfelelő irányba. A Ford által szabadalmaztatott jelzőtábla-felismerő világítás ugyancsak a látási viszonyok javítását szolgálja, mivel egy kereszteződéshez vagy körforgalomhoz érve szélesebben teríti szét a fénypászmát, jobban megvilágítva azokat a veszélyforrásokat, amelyek nem közvetlenül az autó haladási irányába esnek.

A vadonatúj Ford Focus világítástechnológiájának az Adaptív Fényszórórendszer is része, amely a mindenkori közlekedési viszonyoknak megfelelően szabályozza a fénycsóva szögét és erősségét, valamint a Vakításmentes Távfény, ami megakadályozza a szembejövők véletlen elvakítását, miközben segít, hogy az autós minél nagyobb útszakaszt lásson át éjszaka. A fejlett LED fényszórókban működő rendszer innovatív vezérlése rugalmasabban és finomabban, kevésbé zavaróan szabályozza a világítást.

A Focus az első európai Ford-modell, amelyben megjelenik a Head-up display (HUD), ami a vezető látóterébe vetíti ki a legfontosabb járműinformációkat, hogy az autósnak ritkábban kelljen elfordítania tekintetét a forgalomról. Az európai piacon ez a berendezés számít az egyik legnagyobb képmezejű HUD rendszernek (6 x 2,5 fok). Ugyanakkor ez az egyik legnagyobb fényerejű rendszer is, amely 16 fokozatban állítva elérheti a négyzetméterenként 10.000 kandela fényerőt is.

A kihajtható polikarbonát lemez speciális szűrőinek köszönhetően ez a legelső ilyen jellegű rendszer, amit polarizált lencséjű szemüvegen keresztül is le lehet olvasni. A jármű felszereltségétől függően a kivetített információk különféleképpen konfigurálhatók, így a vezető az állandóan megjelenített sebességadatok mellett láthatja a Közlekedési Tábla Felismerés, az ACC, a navigáció, a Sebességfokozat Kijelzés, a fedélzeti szórakoztató rendszer adatait, illetve a figyelmeztető jelzéseket is.

Az Aktív Parkolóasszisztens 2 egyetlen gombnyomásra teljesen automatikusan elvégzi a párhuzamos vagy a merőleges parkolást. A Ford új, nyolcfokozatú automata sebességváltója elektronikusan is vezérelhető, így miután a berendezés megtalálja a megfelelő méretű parkolóhelyet, a vezetőnek nincs más dolga, mint üres állásba tolni a váltókart, és folyamatosan nyomva tartani egy, a középkonzolon elhelyezett gombot.

A jármű ilyenkor önállóan kapcsolja az előre- és hátrameneti sebességfokozatokat, kezeli a gázt és a féket, és önállóan kormányoz. Az Aktív Parkolóasszisztens 2 magabiztosan navigálja be a Focust egy, a karosszériánál mindössze 110 centiméterrel hosszabb, legfeljebb 12 százalékos lejtésű parkolóhelyre. A technológiának a teljesen automata Kiállássegítő rendszer is része, ami a járdaszegéllyel párhuzamos parkolóhely elhagyásában segít.

A Gyalogos- és Kerékpáros-észleléssel kiegészített Ütközésre Figyelmeztető rendszer felfedezi az autó előtti útszakaszon tartózkodó embereket, sőt azokat is, akik keresztezhetik az autó nyomvonalát. A rendszer – amely automatikusan fékez, ha gázolásveszélyt észlel, és a vezető nem reagál a figyelmeztetésre – immár a kerékpárosokat is felismeri, és a fényszórók fényének segítségével éjszaka is működik.

További technológiák, amelyek segítenek a Focus vezetőjének, hogy elkerülje a baleseteket, és jobban összpontosíthasson a forgalomra:
• Kikerülő Kormányzási Asszisztens: A városi és országúti sebességtartományokban egyaránt működő berendezés radarral és kamerával érzékeli a Ford előtt lassan haladó vagy álló járműveket, és kiegészítő kormányzási nyomatékkal segít, hogy a vezető egy elkerülő manőverrel megakadályozza az ütközést
• Keresztirányú Forgalomfigyelővel kiegészített Holttérfigyelő rendszer: a parkolóhelyről történő kitolatás közben figyelmezteti a vezetőt, ha az autó nyomvonalát egy másik jármű keresztezheti; a rendszer most először kínál automatikus fékezés funkciót az ütközés elkerülésére vagy a baleset súlyosságának mérséklésére, ha a vezető nem reagál a jelzésre
• Széles látószögű tolatókamera: 180 fokos képet mutat az autó mögötti területről, miközben a vezető kitolat egy parkolóhelyről vagy egy kocsibeállóról
• Rossz Irányra Figyelmeztető rendszer: az először a német, osztrák és svájci piacokon megjelenő rendszer a szélvédő mögé épített kamera és a navigációs rendszer információi alapján fény- és hangjelzéssel figyelmezteti a vezetőt, ha áthajt két ‘behajtani tilos’ jelzésen, vagy rossz irányban fordul rá egy autópálya-felhajtóra
• Ford MyKey: a fiatal és tapasztalatlan autósok által is vezetett jármű tulajdonosai beprogramozhatják az indítókulcsot, megakadályozva a bejövő telefonhívások fogadását, korlátozva a végsebességet, letiltva a biztonsági technológiák kikapcsolását és meghatározva a hifi maximális hangerejét, de akár azt is beállíthatják, hogy a hifi mindaddig ne szólaljon meg, amíg a vezető és utasai be nem kötik a biztonsági öveiket.

Ha mégis bekövetkezik egy baleset, az Ütközés Utáni Fékezés az első becsapódás észlelése után a féknyomás automatikus csökkentésével mérsékli a lehetséges másodlagos ütközés hatását; az autó lelassítása kisebb sérülési kockázatot jelent az utasok és a jármű számára.

A Ford arra számít, hogy a vadonatúj Focus ötcsillagos értékelést kap a törésteszteken; ezt az eredményt az is valószínűsíti, hogy az új C2 padlólemez 40 százalékkal hatékonyabban nyeli el a frontális ütközés során ébredő erőhatásokat.

Energikus és készséges

A vadonatúj Focus ötajtós és kombi változataiba teljesen új tervezésű futómű került, amely a fejlett vezetősegítő technológiákkal együttműködve kategóriaelső, energikus és élvezetes vezetési élményt kínál – nem is beszélve az autó kényelmesebb rugózásáról.

A vadonatúj Focus továbbviszi és még magasabb szintre emeli a maga idejében forradalminak számító első modellgeneráció élvezetes vezethetőségét; ennek záloga a eltérő hosszúságú lengőkarokkal szerelt (SLA) független hátsó felfüggesztés új, a rezgéseket csillapító segédkerete, ami a komfort növelése mellett azt is biztosítja, hogy az autó készségesebben reagál a vezető utasításaira.

Az SLA rendszer kiváló egyensúlyt teremt az első és a hátsó futómű teljesítménye közt, miközben a kerekek nagyobb úthibákon gördülnek át. A heterogén anyagösszetételű perselyek merevségi karakterisztikája eltérő, amikor más és más irányokból éri őket terhelés, és hatékonyabban szűrik ki a kisebb felütéseket, javítva az NVH (zaj, rezgések és nyersesség) értékeket. A kombi modellváltozatok SLA futóműve egyedi geometriát mutat: a lengéscsillapítók áthelyezésének köszönhetően az autó még teljesen megpakolt csomagtérrel is készségesen reagál a kormánymozdulatokra, ugyanakkor ezzel a megoldással sikerült a lehető legnagyobb csomagteret és szélesebb raktérpadlót kialakítani.

Az, 1,0 literes EcoBoost és 1,5 literes EcoBlue motorokkal hajtott modellek kínálatában egy kis tömegű csatolt hosszlengőkaros hátsó futómű is szerepel, amit a Ford mérnökei tovább finomítottak, hogy biztosítsák a Focustól elvárt karaktert és menetdinamikát. Ebben a futóműrendszerben a vadonatúj Fiesta ST modellben is alkalmazott, a Ford által szabadalmaztatott erővektor-szabályozású rugók találhatók, amelyek érezhetően javítják az autó kormányreakcióit, még élvezetesebbé varázsolva a vezetést.

A fejlett rugótechnológia szabályozza a hátsó futóműnél ébredő erőhatásokat, így a kanyarodás során jelentkező erők egyenesen a rugókra hatnak, fokozva a futómű oldalirányú merevségét és iránytartását, s ezzel együtt az autó menetstabilitását és fordulékonyságát.

Az ötajtós, SLA futóművel szerelt modellváltozatok az első Focus-variánsok, amelyekben megjelenik a Ford CCD technológiája, amely 2 ezredmásodpercenként ellenőrzi a futómű, a karosszéria, a kormánymű és a fékrendszer adatait, és a lengéscsillapítást ehhez igazítva kiváló rugózási komfortot biztosít.

A technológia akkor is hasznos, amikor az autós mély kátyún hajt át; a rendszer érzékeli az úthiba peremét, és a lengéscsillapítás gyors áthangolásával eléri, hogy a kerék ne hatoljon túlságosan mélyre a kátyúban, s így a gumiabroncs és a keréktárcsa kisebb ütést kapjon, amikor a kátyú túlsó pereméhez ér. A hátsó futómű még gyorsabban reagál, mivel az első kerék már egy előzetes figyelmeztetést küld, még mielőtt a hátsó kerék a kátyúhoz érne.

A CCD rendszer a választható üzemmódok működését is támogatja. A Normal, Sport és Eco beállítások most jelennek meg első ízben a Focusban, lehetővé téve, hogy a vezető egy pillanat alatt átállítsa a gázpedál, a nyolcfokozatú automata sebességváltó, az Elektronikus Szervokormány (EPAS) és az ACC karakterisztikáját, hozzáigazítva az autó működését a pillanatnyi közlekedési helyzethez. A CCD-vel felszerelt Focusban a Comfort és az Eco-Comfort üzemmódok is rendelkezésre állnak, mindig megfelelően beállítva a futómű működését.

A Ford Active változatokban két további üzemmód is megjelenik: a Csúszós út beállítás magabiztosabb tapadást kínál a havon és a jégen, a Tempó üzemmód pedig segít lendületben tartani az autót a lágy és képlékeny útfelületeken.

A kormányoszlopra épített EPAS rendszer és az új vezérlő szoftver révén az autó még finomabban, ösztönösebben és élvezetesebben kormányozható, így a Focus ragyogó vezetési élményt kínál, amit még tovább fokoz a Kormányzási Nyomaték Kompenzáció. Ugyancsak a Focusban mutatkozik be a vállalat saját fejlesztésű Ford Stabilitásvezérlési rendszere is, amit a mérnökök úgy hangoltak, hogy – a Nyomatékvektor Szabályozás mellett – még élvezetesebbé tegye az autó menetdinamikáját.

A 100 km/órás sebességről mért féktáv akár 1 méterrel csökken, mivel bizonyos modellváltozatokban új Elektromos Fékrásegítés működik, ami gyorsabban építi fel a féknyomást, és az eddiginél szélesebb működési tartományban biztosít határozottabb, egyenletesebb pedálérzetet.

A Focus az első modell, amely a Ford vadonatúj C2 padlólemezére épül. Az új platform – a vadonatúj karosszériaszerkezettel párosítva – jóval szilárdabb szerkezetet, és ezzel együtt pontosabb és gyorsabb kormányreakciókat eredményez. A kifutó modellhez képest 20 százalékkal nőtt a torziós merevség, a futómű bekötési pontjai pedig 50 százalékkal lettek merevebbek, ami jelentősen mérsékli a nem kívánatos karosszériamozgásokat.

A vadonatúj Focus hátsó karosszériaszerkezetének merevségét innovatív megoldással sikerült növelni, amit eredetileg a népszerű Focus RS modellhez fejlesztettek ki a Ford szakemberei. Az összeszerelés során a padló üregeibe nedves habot injektálnak, ami a fényezéskor a hő hatására megszárad és kitágul, 10 százalékkal nagyobb hosszirányú merevséget biztosítva a szerkezetnek – méghozzá minimális súlytöbblet mellett.

Legyen szó akár a 10 mm-rel leültetett, egyedi rugókkal, lengéscsillapítókkal és stabilizátorrudakkal felszerelt Focus ST-Line modellről, akár a több mint 30 mm-rel megemelt, különleges első és hátsó lengőkarral ellátott Focus Active kivitelről, a mérnökök minden modellváltozat futóművét úgy hangolták, hogy az autósok azonnal felismerjék és élvezzék a jellegzetes Focus-karaktert.

“A Focus neve a kategóriaelső vezetési élmény szinonimája, és nem hagyhattuk, hogy valamelyik vetélytársunk elorozza tőlünk a koronát” – mondta Reder. “A vadonatúj futómű, valamint az olyan kifinomult technológiák, mint a választható üzemmódok és a Folyamatos Lengéscsillapító Vezérlés egy izomautó fordulékonyságával és reakciókészségével ruházzák fel a Focust, s mindehhez egy nagylimuzin kifinomult rugózása társul.”

Kapcsolatban és kényelemben

Tágas, praktikus és állandó összeköttetésben áll a külvilággal; a vadonatúj Focus utastere olyan innovatív mérnöki megoldásokat és kényelmi technológiákat rejt, amelyek révén az autó szinte észrevétlenül az utasok életének szerves részévé válik.

A Focus európai vásárlóinak egyes piacokon immár a FordPass Connect fedélzeti modem-technológia is rendelkezésére áll, ami akár 10 készülék csatlakoztatására is alkalmas mobil WiFi-hotspottá alakítja az autót. Amellett, hogy a navigációs rendszer Live Traffic funkciójával a vezető gyorsabb és nyugalmasabb útvonalakat találhat, az utasok pedig menet közben is letölthetnek szórakoztató tartalmakat, a FordPass Connect számos kényelmi szolgáltatást is kínál a FordPass mobil alkalmazáson keresztül:
• A Járműkeresővel könnyen megtalálható az autó a bevásárlóközpontok zsúfolt parkolóiban
• A Járműállapot funkcióval ellenőrizhető az üzemanyag szintje, a riasztó működése, az olajcsere esedékessége és még sok egyéb
• Az Ajtózárás/nyitás funkcióval a távolból is vezérelhetők a Focus zárjai
• Távindítás funkció a nyolcfokozatú automata sebességváltós Focusokhoz**
• Az eCall funkció egy súlyos baleset után automatikusan vészhelyzeti segélyhívást indít, és lehetővé teszi, hogy az utasok a tetőkonzolon elhelyezett SOS gomb megnyomásával közvetlenül kapcsolatot teremthessenek a vészhelyzeti szolgálatokkal

A műszerfal alatt elhelyezett vezeték nélküli töltő révén az autósok nemcsak folyamatosan kapcsolatban maradhatnak a külvilággal, hanem végre a középkonzolt elcsúfító vezetékeknek is búcsút inthetnek. A berendezés automatikusan felismeri a kompatibilis készülékeket, és azonnal tölteni kezdi az akkumulátorukat.

A készülékek természetesen a vezeték nélküli töltés ideje alatt is Bluetooth-kapcsolatban maradnak a SYNC 3 kommunikációs és szórakoztató rendszerrel. A kétujjas csippentés és végigsimításos mozdulatokkal is használható 8 colos központi érintőképernyőn keresztül – illetve hangutasításokkal – kezelhetők a csatlakoztatott okostelefonok és az audio, a navigáció és a klímaberendezés. A rendszer kompatibilis az Apple CarPlay and Android Auto™ rendszerekkel.

Egy új B&O PLAY hangrendszer gondoskodik arról, hogy az utasok a lehető legjobb minőségben élvezhessék a FordPass Connecten keresztül steamelt vagy okostelefonjaikról lejátszott zenéket. A 675 wattos rendszerben 10 hangszóró található, köztük egy 140 mm-es, a csomagtérben elhelyezett mélynyomó és a műszerfal közepébe épített közepes hangtartományú sugárzó. A hangszórókat kifejezetten a Focus ötajtós és kombi karosszériájának karakterisztikájához hangolták, így a rendszer az autóipar egyik legjobb zenei élményét biztosítja – nem is beszélve a közepes méretű, ötajtós ferdehátúak szegmenséről.

A még kifinomultabb, és magasabb járműkategóriákat idéző új Focus utasélményének egyik kulcsa a kényelem. Az első üléseken utazók bőséges, 1421 mm-es vállteret élvezhetnek, és a műszerfal kialakítása is a térérzet javítását szolgálja. A nyolcfokozatú automata váltóval szerelt modellekhez és a gazdagabb felszereltségű, manuális váltós változatokhoz alapáron kínált elektronikus parkolófék, valamint a Forgótárcsás Váltóvezérlés további helyet szabadít fel a vezető és az első utas között.

Mivel a kapcsolók és kezelőszervek jó része immár az érintőképernyőn jelenik meg, a középkonzol is keskenyebb lett, és a térelválasztó elem két oldalára puha térdtámaszok kerültek. A vezető és az első utas ülése akár 18 irányban is állítható, így könnyű beállítani a legkényelmesebb üléshelyzetet.

A hosszabb tengelytávolságnak és a sík padlókialakításnak köszönhetően a hátul ülők is tágasabb hellyel gazdálkodhatnak. A térdtávolság több mint 50 mm-rel nőtt a most kifutó Focushoz képest, és a válltér is majdnem 60 mm-rel gyarapodott. A térérzetet tovább javítja, hogy a hátsó ajtók oldalüvege egészen a hátsó oszlopig ér, így az utastér nyitottabbá vált; ezt a benyomást tovább erősíti az opciós listán szereplő, nyitható panorámatető.

A kifejezetten a C2 padlólemezhez tervezett szellőző- és klímarendszer erősebb, 140 köbcentiméteres kompresszora gyorsabban fűti fel és hűti le az utasteret; ebben az is szerepet játszik, hogy a hűtőfolyadék-vezetékek rugalmasabbak, és a légáramlat útja akadálymentesebb. A Focus külső visszapillantó tükrének különleges formája mérsékli azt a lüktető dübörgést, ami akkor érezhető, amikor nagy sebesség mellett kissé leengedik az egyik ablakot; ez igazán jó hír a kutyával utazók számára.

Ha már szóba kerültek a kutyatulajdonosok, ők más dolgoknak is örülhetnek: a kombi változat csomagterét úgy alakították ki a Ford mérnökei, hogy könnyebben beférjen a kutyahordozó. A hátsó traktus belmagassága 43 mm-rel nőtt, és a hátsó ülésig mért padlóhossz is 25 mm-rel nagyobb; sőt a hátsó ülések ledöntésével (ami az új Easy Fold Seats rendszerrel egyetlen gombnyomással megoldható) immár 175 mm-rel hosszabb csomagtér alakítható ki, 1653 liternyi poggyászt képes befogadni.

A Ford kézhasználat nélküli csomagtérajtó-technológiájával a kombi hátsó ajtaja úgy is kinyitható, hogy az ember egyszerűen meglendíti a lábát a lökhárító alatt. A mérnökök a használaton kívüli kalaptartó elhelyezésére új megoldást dolgoztak ki: ez az elem ezentúl pontosan befér az új csomagtérpadló alá, és az új, egyszerű gyorsrögzítőnek köszönhetően kiemelni is egyszerűbb a helyéről.

Motorkínálat

A vadonatúj Focus vásárlóinak rendelkezésére áll a Ford EcoBoost benzinmotorok és a Ford EcoBlue dízelek széles választéka; ezek a modern erőforrások nemcsak erősek és finom járásúak, hanem a Világszinten Összehangolt Könnyűgépjármű-Vizsgálati Eljárás (WLTP) alapján is megfelelnek a legújabb, szigorú Euro 6-os károsanyag-kibocsátási előírásoknak. A hajtásláncokhoz alapáron jár az üzemeltetési költséget csökkentő Auto Start-Stop technológia, és a kellemes autózást simán kapcsoló hatfokozatú manuális és új, nyolcfokozatú automata sebességváltók garantálják.

A Ford többszörösen díjnyertes 1,0 literes EcoBoost blokkja 125 lóerős változatban rendelhető meg, az új 1,5 literes EcoBoost motor pedig 150 és 182 lóerős teljesítménnyel áll rendelkezésre.

Mindkét EcoBoost motor üzemanyag-fogyasztását és CO₂-kibocsátását egy olyan megoldás is csökkenti, amit a Ford az iparágban elsőként alkalmazott egy háromhengeres blokkban. Ez a technológia automatikusan leállítja az egyik henger működését, amikor a motor nem teljes terheléssel üzemel, például amikor az autó egyenletes sebességgel halad. A rendszer 14 ezredmásodperc alatt, vagyis az emberi pislogásnál hússzor gyorsabban képes lekapcsolni vagy visszakapcsolni egy hengert – anélkül, hogy ez érződne a motor teljesítményében vagy kifinomult működésében.

A legfontosabb EcoBoost technológiák közt szerepel a fejlett turbótöltés, a nagy nyomású közvetlen üzemanyag-befecskendezés és a kettős független változó szelepvezérlés. A koromrészecske-kibocsátást az alapáron adott részecskeszűrő technológia csökkenti.

Az 1,0 literes EcoBoost motort most továbbfejlesztették a Ford mérnökei, így az erőforrás legalacsonyabb üzemanyag-fogyasztása 4,8 l/100 km, CO₂-kibocsátása pedig 108 g/km*** az ötajtós modellváltozatban:
• A megfordított irányú hengerfejben a kipufogógáz most hátul távozik, így az emissziócsökkentő technológia gyorsabban éri el üzemi hőmérsékletét
• A nagy nyomású üzemanyagellátó rendszer immár 250 bar nyomással fecskendezi be az üzemanyagot, csökkentve ezzel a koromrészecske-kibocsátást
• Széles tartományú változó szelepvezérlés, optimalizált örvényképzés az égéstérben, megnövelt sűrítési viszony a jobb égési hatásfokért
• A belső olajhűtésű dugattyúk csekély súrlódású dugattyúgyűrűi még tovább csökkentik a motor belső súrlódását, és ezzel az energiaveszteségeket

Az új 1,5 literes EcoBoost motor legalacsonyabb üzemanyag-fogyasztása 5,3 l/100 km, CO₂-kibocsátása 121 g/km az ötajtós modellváltozatban; ezt a kedvező értéket a következő megoldásokkal sikerült elérni:
• A port rendszerű és közvetlen üzemanyag-befecskendezés új kombinációja, amely kedvezőbb üzemanyag-fogyasztás mellett is nagyobb teljesítményt és élénkebb gázreakciókat eredményez; csekély motorterhelés mellett különösen látványos a fogyasztás csökkenése
• Kis belső súrlódású, háromhengeres felépítés, ami alacsony fordulatszám mellett is magas forgatónyomatékot eredményez
• Az integrált kipufogóleömlő alkalmazásával a motor gyorsabban éri el az optimális üzemi hőmérsékletét, ami jótékony hatással van az üzemanyag-fogyasztásra; e megoldás azzal előnnyel is jár, hogy a kipufogógáz kisebb utat jár be a hengerek és turbótöltő között, így gyorsabban épül fel a motor forgatónyomatéka
• Teljes egészében alumínium konstrukció a tömegcsökkentés érdekében

A Ford új, fejlett EcoBlue turbódízel motorjait úgy tervezték, hogy magasabb teljesítménnyel, alacsony fordulatszámon is magasabb forgatónyomatékkal, csekélyebb üzemanyag-fogyasztással és finomabb járással segítsék a sokat autózók munkáját. Az új 1,5 literes EcoBlue 95 és 120 lóerős kivitelben rendelhető a Focushoz; mindkét változat 300 Nm forgatónyomatékot kínál, legalacsonyabb üzemanyag-fogyasztásuk 3,5 l/100 km, CO₂-kibocsátásuk pedig 92 g/km az ötajtós modellváltozatban. A 2,0 literes EcoBlue blokk teljesítménye 150 LE, forgatónyomatéka 370 Nm, legalacsonyabb üzemanyag-fogyasztása 4,4 l/100 km, CO₂-kibocsátása pedig 114 g/km az ötajtós Focusban.

A vadonatúj 1,5 literes EcoBlue motorban a következő innovatív technológiák találhatók:
• Alacsony nyomású kipufogógáz-visszavezetés víz-levegő töltésű hűtőrendszerrel a hatékonyabb égésért és a csekélyebb károsanyag-kibocsátásért
• Integrált szívórendszer a motor optimális levegőellátása érdekében
• Magas hőmérsékleti tartományokra tervezett rakétahajtóművek anyagából készített, csekély tehetetlenségű turbótöltő a gyorsabb és kontrolláltabb turbó-reakciókért
• Gyorsabb, csendesebb és precízebb üzemanyag-ellátást biztosító nagy nyomású üzemanyag-befecskendezési rendszer

A tükörszimmetrikus szívónyílás-kialakításnak köszönhetően optimális légszállítást biztosító, integrált szívórendszer, a csekély tehetetlenségű turbófeltöltő, az eddiginél közvetlenebb, csendesebb és precízebb adagolású, nagynyomású üzemanyag-befecskendezési rendszer, valamint az alapkiépítésben alkalmazott, hatékonyabb NOx-csökkentést eredményező SCR emisszió-csökkentő rendszer mellett a 2,0 literes EcoBlue számos súrlódáscsökkentő innovációt is felvonultat, például:
• A henger középvonalától 10 mm-rel eltolt főtengelynek köszönhetően minimális oldalirányú terhelés éri a dugattyúkat, és ezzel csökken a dugattyúk és a hengerfal közötti súrlódás
• A Ford dízelmotorjaiban első alkalommal használt acéldugattyúk optimális méretűek, és felmelegedésük során kisebb mértékben tágulnak
• Kisebb ármérőjű főtengelycsapágyak
• A vezérműszíj és az olajszivattyú ékszíjának olajfürdős kialakítása
A Ford új, gyorsan kapcsoló nyolcfokozatú automata sebességváltóját úgy tervezték, hogy tovább csökkentse az autó üzemanyag-fogyasztását, és gyors gázreakciókat biztosítson. A 125 lóerős 1,0 literes EcoBoost, a 150 lóerős 1,5 literes EcoBoost, a 120 lóerős 1,5 literes EcoBlue és a 150 lóerős 2,0 literes EcoBlue motorokhoz megrendelhető váltómű legfontosabb jellemzői:
• Adaptív Kapcsolási Ütemezés, ami az egyéni vezetési stílusok felmérésével optimálisan időzíti a sebességfokozatok kapcsolását. A rendszer felismeri, ha az autó hegymenetben, lejtőn vagy éles kanyarban halad, és ennek megfelelően állítja be a megfelelő sebességfokozatot a stabilabb haladás és az élvezetesebb vezetési élmény érdekében
• Adaptív Kapcsolásvezérlés, ami a jármű és környezete információi alapján az éppen megfelelő tengelykapcsoló-nyomást alkalmazza, hogy a fokozatok kapcsolása mindig sima és zökkenőmentes legyen. A technológia az autós vezetési stílusához is képes hozzáigazítani a fokozatváltás simaságát

A Ford legújabb hatfokozatú manuális sebességváltója szintén érezhetően javítja a vezetés élményét, mivel finomabban kapcsol, kevésbé hallani a fogaskerekek hangját, és kisebb súrlódással működik. Ez utóbbit alacsony viszkozitású olaj használatával, optimalizált súrlódású csapágyazással és egyes helyeken Teflon perselyekkel érték el a mérnökök.

A vadonatúj Focus modellcsalád üzemanyag-fogyasztása és CO₂-kibocsátása a Ford adatai alapján 10 százalékkal javult, amihez a gondosan megtervezett aerodinamika is hozzájárul; az autó kategóriaelső légellenállási együtthatója 0,273 az ötajtós és 0,284 a kombi modellváltozat esetében. A legfontosabb aerodinamikai megoldások:

• Alapáron kínált Aktív Hűtőrács technológia, ami automatikusan zárja a hűtőrács lamelláit (és ezzel csökkenti a légellenállást), amikor nincs szükség arra, hogy a radiátort külső levegő hűtse; a rendszer most új, hatékonyabb szigetelést kapott
• Légfüggöny technológia, ami átvezeti a légáramlatot az első kerékjáraton, csökkentve ezzel a turbulenciát
• Légterelő megoldások a hátsó lökhárítón és lámpatesteken, amelyek a továbbfejlesztett hátsó spoilerrel és a jobban síkba illesztett oldalablakokkal együtt mérséklik az autót fékező légörvények kialakulását
• Kiegészítő burkolatok a középső alagút, az üzemanyagtartály és a hátsó tengely alatt

Az autó alacsonyabb üzemanyag-fogyasztásához az is hozzájárul, hogy az új modell tömege akár 88 kilogrammal is kisebb a most kifutó Focusénál. Még a fékrendszer is az üzemanyag-fogyasztás csökkentését szolgálja: mivel az Elektromos Fékrásegítés gyorsabban reagál a pedál lenyomására, nagyobb lehet a rés a fékbetétek és a féktárcsák között, ami csökkenti a szerkezet légellenállását.

Európában készül

A vadonatúj Ford Focus az iparágban először alkalmazott eljárásokkal készül a Ford németországi Saarlouis üzemében, így az autó minden idők legjobb minőségű Fordja lesz.

Egy új, 6000 négyzetméteres melegformázó présüzemben munkálják meg az ultranagy szakítószilárdságú bóracél elemeket; ez a létesítmény az iparág első melegformázó gyártósora, ahol a lehető legjobb hatékonyság érdekében teljesen automatizálták a késztermék szedését.

A negyven méteres kemencék gázzal és mágneses indukcióval izzítják fel a bóracél lemezeket 930 fokra, majd egy 1250 tonnás prés alá kerülnek. Ezután vízzel hűtik le a lemezeket, és precízen végső formára vágják őket egy lézerrel, aminek 3000 fokos hőmérséklete képes elmetszeni a bóracélt.

A Focus teljes orr-részének pontos illesztéseiről egy új, fejlett formázási és lyukmetszési eljárás gondoskodik, amelynek során kamerák mérik be az illesztőnyílások optimális helyzetét, mindössze 0,1 milliméteres tűréssel. A tökéletes precizitás érdekében egy második kamerarendszer is figyeli a készülék pozícióját, és a már említett 0,1 milliméteres tűréshatárt tovább finomítja, figyelembe véve a hőmérsékleti változásokat és az ezzel járó hőtágulást. Az eljárás eredményeképpen az illesztőnyílások 0,5 milliméteres pontossággal állíthatók be.

A Ford most alkalmazza először az új lézerhegesztéses technológiát, ami gyorsabban, rugalmasabban és hatékonyabban működik, és erősebb hegesztési varratok létrehozására képes. Ugyancsak a Focus gyártási folyamatában jelenik meg először a trifokális lézerforrasztási eljárás, ami 60 milliméter/másodperc sebességre képes, ezenkívül tisztább, erősebb és precízebb kötéseket hoz létre a tetőidom és az oldalsó karosszériaelemek között.

“A minden területen megvalósuló innováció segítségével sikerült megalkotnunk a vadonatúj Focust, ami eddig példátlan, kézműves minőségű kidolgozást és páratlan vezetési és utazási élményt kínál” – összegezte Bakaj. “A vadonatúj Focusban minden megvan, amit az emberek egy Focustól elvárnak – és ez az autó a következő modellgenerációk számára is magasra tette a lécet. Hihetetlenül büszke vagyok csapatunkra, amely megalkotta azt a járművet, ami meggyőződésem szerint a legjobb autó, amit valaha készítettünk!”

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

Fotó: Autóaddikt.hu
Szerkesztőségünk mobilinternet-hozzáférését a Telenor Magyarország biztosítja. Az Autóaddikt.hu Telenor Hello Data csomagot használ.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSDuplitec, Canon, Camera Kft., Telenor Magyarország
Utómunka hardver: Acer, ASUS
Exit mobile version