Site icon AutóAddikt

Bemutatkozik a Fiat Aegea, az új kompakt szedán

Globális márka globális terméke: a Fiat bemutatja új kompakt szedánját. Az Olaszországban, az FCA formatervezési központjában tervezett, és Törökországban, a Tofaş K+F részlegével együttműködésben fejlesztett modellt a bursai üzemben fogják gyártani, és az EMEA térség több mint negyven országában forgalmazzák majd.

Innen kapta a Fiat Aegea projekt nevet, ami elismeréssel adózik Törökország előtt, amely mindig is stratégiai szerepet töltött be a Fiat Chrysler Automobiles csoport életében, ezzel szimbolikus hidat képezve Kelet és Nyugat között.

Az új Fiat Aegea világpremierjének helyszínéül az Isztambuli Autószalont választotta a Fiat, ezzel is megerősítve, hogy a török piac rendkívül fontos szerepet játszik az FCA csoport stratégiájában, illetve tisztelegve azelőtt az 50:50 tulajdonosi arányú vegyes vállalat előtt, amelyet még 1968-ban alapított az akkori Fiat csoport és a Koç Holding.

Nem meglepő, hogy az FCA kiemelt szerepet szán ezen új modelljének, amellyel tovább szeretné erősíteni jelenlétét az EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) térségben, illetve megszilárdítani azon vezető szerepét, amelyet a kompakt szedánok törökországi piacán betölt, köszönhetően a modell kiemelkedően tágas belső terének és csomagtartójának, gazdag modellválasztékának, és kompromisszumokat nem ismerő formatervének.

Az új Fiat modell a kényelem, a gazdaságosság és a fejlett technológiai tartalom különleges egységét kínálja. Mindezt utánozhatatlan olasz stílus egészíti ki, ami egy letisztult, hamisítatlan, erőteljes szedán arányaival ruházza fel a kiváló adottságokkal rendelkező gépkocsit.

Az autó Törökországban, a bursai Tofaş üzemben készül. Ez a világ egyik legkiválóbb autóipari gyártólétesítménye, amint arról a World Class Manufacturing (világszínvonalú gyártás) díj arany fokozata is tanúskodik. A típust elsőként, novembertől Törökországban forgalmazzák majd; a későbbiekben az EMEA térség egyéb piacain is megjelenik majd.

Olasz stílusban

Az Olaszországban, az FCA formatervezési központjában tervezett, és Törökországban, a Tofaş K+F részlegével (az FCA csoport egyik legnagyobb kutatási és fejlesztési központjával) együttműködésben fejlesztett modellt a kezdetektől vadonatúj, lépcsőshátú típusnak szánták; a hároméves fejlesztési időszakban több mint kétezren dolgoztak az új modellen.

A szedánok gyakran ferdehátú modellekből kifejlesztett változatok, amelyekre csupán ráragasztanak egy lépcsős farkialakítást: ez gyakran diszharmonikus összhatást eredményez. Az új Fiat modell ezzel szemben szedánnak született, ezért formaterve természetes, lendületes ívekkel fogja egységbe a karosszéria egyes elemeit, és ezáltal valós, kompromisszumoktól mentes, élettel teli kompakt szedánt hoz létre.

Oldalnézetből jól látható a fényszóróktól a zárófényekig végigfutó karaktervonal; míg az üvegfelületek által keltett, dinamikus megjelenés szellős belső térre utal, és tágas férőhelyet ígér vezetőnek és utasainak egyaránt. Elegánsan nyilvánul meg az exkluzív olasz stílus a hátsó traktusban, ahol a harmonikus arányokkal felvértezett lépcsős faron ragyogó fényű keretek emelik ki a lámpatesteket. Az orr legmarkánsabb eleme a magával ragadóan kialakított motorházfedél, amelynek középen végigfutó bordázata a tetőig felnyúlva folytonos vonalat rajzol. A hűtőmaszk egységet alkot a fényszórókkal. A krómozott betétek eredeti, összetéveszthetetlen grafikával ruházzák fel az orrészt; ezen kapott helyet a büszke Fiat logó.

Osztályelső férőhely és csomagszállító kapacitás

A szépség és funkcionalitás tökéletes egységét mutatva az új Fiat Aegea projekt tudatosan ötvözi a nagyszerű csomagszállító kapacitást a kompakt méretekkel: a szedán négy és fél méter hosszú, 178 cm széles, 148 cm magas, tengelytávja pedig a belső teret még tágasabbá tevő 264 centiméter. Mindezt igazolja az utastér nagyvonalú mérete: akár öt termetes felnőtt is kényelmesen elfér az autóban, miközben a csomagtartó kapacitása meghaladja az 510 litert.

Megbízható és takarékos erőforrások

A Fiat új modellje hajtásláncok gazdag választékát kínálja, megbízható, nagyteljesítményű, gazdaságos és tiszta üzemű erőforrásokkal: két Multijet II turbódízelt, valamint kétféle benzinmotort, kézi vagy automata sebességváltóval, 95-120 LE teljesítménnyel. Szintén említést érdemel, hogy a dízelmotorok különösen takarékosak: kevesebb mint 4 litert fogyasztanak 100 kilométeren, azaz üzemanyag-fogyasztásuk a városi kisautókhoz, például a Fiat Pandához mérhető.

Uconnect: ultramodern technológia

Hamisítatlan Fiathoz illő módon az új szedán egy sor olyan, zseniális megoldást vonultat fel, amelyek a vezető és utasai számára egyaránt élvezetesebbé teszik a fedélzeten töltött időt. Ezt a célt szolgálja a bőséges alapfelszereltség, valamint a külön megrendelhető Uconnect ™ rendszer, amely 5 colos színes érintőképernyőt, Bluetooth mobiltelefon kihangosító rendszert, audio streaming funkciót, szöveges üzenet felolvasást és hangfelismerést, AUX és USB csatlakozókat, iPod integrációt, valamint a kormánykeréken elhelyezett kezelőszerveket kínál; emellett külön kérésre tolatókamerával és TomTom műholdas navigációs berendezéssel is felszerelhető.

Tofaş, a világhírű gyártólétesítmény

Az új Fiat kompakt szedánja abban a bursai gyártóüzemben látja meg a napvilágot, ahol immár fél évszázada építenek Fiat személygépkocsikat és Fiat Professional haszonjárműveket. A 934 000 négyzetméter alapterületű, 400 000 darabos éves gyártási kapacitással bíró gyárlétesítmény jelenleg a török piacra termel, továbbá exportra gyárt nagy darabszámú Fiat modelleket, így a Palio és Palio Weekend típusokat, a Siena és Linea szedánokat, a Qubót és az új Doblòt, a Fiorinót és a Doblò Cargót.

A Tofaş üzemben 6500-an dolgoznak, beszállítóinak a száma eléri a kétezret, értékesítési hálózata pedig csak Törökországban közel 120 értékesítési pontból és 140 szervizközpontból áll. A kiválóság mintaképének számító gyár a török gazdaság hatodik legnagyobb vállalata, és benne van az első háromban, ami a kutatási-fejlesztési beruházások mértékét illeti. Emellett a márka a piacvezetők közé tartozik, a személy- és haszongépjárművek között 11,6 százalékos részesedéssel bír.

Exit mobile version