Site icon AutóAddikt

Citroën Ami – 100% ëlectric – mindenki számára elérhető tisztán elektromos mobilitás

Az immár egy évszázados múltat maga mögött tudó Citroën több nonkonformista járműve is legendává vált az idők során. 2020-ban ezt a szerepet az Ami – 100% ëlectric tölti be, hogy mindenki számára megkönnyítse a városi közlekedést. A Citroën vezérelve az innováció, mely merész, váratlan megoldásokban ölt testet, sokak igényeit figyelembe véve, és nemcsak atermékek, de a szolgáltatások terén is.

Az Ami – 100% ëlectric közvetlen leszármazottja a 2019 márciusában a Genfi Autószalonon bemutatott AMI ONE tanulmányautónak, mely a nagy érdeklődést követően alig egy évvel később meg is valósult.  Az új modell konkrét megoldást kínál a rövidtávú közlekedés terén jelentkező új elvárásokra: megkönnyíti a városközpontba jutást, sokak igényeihez alkalmazkodó mikromobilitási eszközt nyújt, igazi alternatívát kínál a roller, a bicikli, a robogó, a tömegközlekedés helyett, mindezt méltányos áron, új, a digitális kornak megfelelő fogyasztói lehetőségek alkalmazásával…

Ami – 100% ëlectric páratlan koncepció a mobilitási eszközök palettáján. A Citroën ezzel a modellel egy egészen átütő erejű mobilitási élményt kínál, melyet a szándék hívott életre, hogy ez az élmény minél több ember számára könnyen elérhetővé váljon.  

A MODELLRŐL RÖVIDEN

NONKONFORMISTA MOBILITÁSI ESZKÖZ

MINDENKI SZÁMÁRA ELÉRHETŐ MOBILITÁS

Hosszú távú bérlés : 19,99 euró/hó (AMI AMI változat; lízing 48 hónapra, első önrész 2 644 euróért, (Franciaországban levonandó) bruttó 900 eurós környezetvédelmi bónusszal.

Autómegosztás : akár 0,26 euró/perc áron (a Free2Move szolgáltatás ajánlata, havi 9,90 eurós előfizetés megléte esetén, kötelezettségek nélkül).

Vétel: akár bruttó 6 000 eurós áron (AMI AMI változat; (Franciaországban levonandó) bruttó 900 eurós környezetvédelmi bónusszal.

ÚJ ÜGYFÉLÉLMÉNY

 A Citroën immár egy évszázada elszántságot és kreativitást mutatva arra törekszik, hogy a demokratizálja a mozgás szabadságát.  A márka az idén új, mindenki számára elérhető megoldást kínál a városi mobilitás terén: egy kompakt,  védelmező,tisztán elektromos, jogosítvány nélkül használható és elérhető árú közlekedési eszközt. Az Ami – 100% ëlectric igazi áttörést jelent a városi mobilitás hozzáférhetősége terén, korunk újfajta fogyasztási módjaihoz igazodva.  Ez a szép ötlet egy éve még koncepciónak is alig volt nevezhető. Ma pedig büszkék vagyunk rá, hogy megvalósult.”

Vincent Cobée, a Citroën vezérigazgatója

Az Ami – 100% ëlectric könnyedén eljut a város minden szegletébe, és teljes mértékben elektromos motorja jóvoltából a csendes és zökkenőmentes vezetés élményét nyújtja.  

NINCS KÁROSANYAG – NINCS ZAJ – NINCS STRESSZ

Az örökké nyüzsgő városi élethez tökéletesen alkalmazkodó és korunk társadalmában zajló változásokra reagáló új modell a mobilitás új formáját teremti meg, megoldást kínálva a városi közlekedés aktuális és jövőbeni problémáira. A jármű minden elemében egy célt szolgál: hogy fokozza a vezetés örömét és megkönnyítse vezetője életét a hétköznapokban. A tisztán elektromos üzemmód jóvoltából a modell a belváros összes zónájába behajthat, beleértve a szigorúbb kibocsátási határértékkel rendelkező zónákat is

Gyakorlatilag egy könnyű, négykerekű járműnek felel meg, mely zökkenőmentesen halad kuplung használata nélkül is, indításkor rögtön gyorsul (a villanymotor révén azonnal rendelkezésre álló nyomaték jóvoltából) és 45 km/h-s végsebességre képes.  Ez a tökéletesen csendes kis jármű 100%-ban elektromos technológiája révén ideális társa lehet a benne utazóknak. 

HATÓTÁV, KÖNNYŰ ÉS GYORS FELTÖLTÉS

A tisztán elektromos, akár 70 km-es hatótávra is képes modell ideális útitárs a városi közlekedésben, akár egy találkozóra, akár munkába, buliba vagy bevásárolni megy az ember. Ez a hatótáv jóval nagyobb a városi és külvárosi lakosok által átlagosan megtett napi távolságnál. 

A padlóba süllyesztett, 5,5 kWh-s lítium-ion akkumulátor feltöltése rendkívül egyszerűen, az utasoldali ajtó szintjén elhelyezett elektromos kábellel történik. A kábel csatlakoztatását követően mindössze 3 óra elegendő a teljes, hagyományos 220 voltos konnektorról való feltöltéshez. A modell használata semmivel sem bonyolultabb, mint bármely más elektromos eszközé.  Az Ami – 100% ëlectric bármilyen nyilvános töltőoszlopnál, illetve fali töltőnél is feltölthető az erre alkalmas kábel használatával. 

Az, hogy a modellt kifejezetten a városi közlekedésre szánták egyedi stílusát és ultrakompakt méreteit látva azonnal egyértelművé válik.  A különleges rajzolatú (és a jobb kezelhetőség érdekében a széleken elhelyezett) 14 colos kerekeken stabilan mozgó jármű 2,40 m hosszú, 1,39 m széles és 1,52 m magas. Méreteinek köszönhetően fürge, 7,20 m-es fordulóköre jóvoltából pedig könnyen lehet vele parkolni.  Még könnyebben, mint a városi kisautókkal.

Ami – 100% ëlectric, a modern kényelem megtestesülése, zárt és fűthető utasterében tökéletes nyugalmat nyújt utasainak.  Az élményt az utasteret elárasztó fény  csak tovább fokozza. A leleményesen elhelyezett pakolóhelyek is hozzájárulnak, hogy az utazás kellemes élményt nyújtson. 

FÉNYFÜRDŐ 

Valóságos fényfürdő fogadja az autóba beszálló utast a nagy üvegfelületeknek (szélvédő, oldalablak és hátsó ablak) és a szériában elérhető panoráma üvegtetőnek köszönhetően. Az összes üvegfelület a karosszéria teljes felületének mintegy felét teszi ki. Ez az egyedülálló fényáradat nemcsak a tágasság érzetét kelti, de tökéletes kilátásról is gondoskodik. Az oldalablakok különlegessége, hogy – a Citroën történetére való kikacsintásként – felfelé billentve nyithatóak, mint a Kacsában.

KÉT EGYMÁS MELLETTI ÜLŐHELY ÉS UTASTÉR 

A beszállást mindkét oldalon nagyméretű, teljesen egyforma ajtó könnyíti. A belső tér kialakításában, optimalizálásában a funkcionalitásé volt a főszerep. A csúsztatható vezetőülés és a rögzített utas ülés elhelyezése aszimmetrikus, mely nemcsak a tágasság érzetét kelti, de a mozgást is könnyíti a bent ülők számára, akiknek egyáltalán nem kell összehúznunk magunkat az autóban. A két egymás mellett ülő utas kényelmesen elhelyezkedhet és társaloghat utazás közben

Valósággal rekordértékű a helykihasználás egy ilyen kicsi autóban: a csúsztatható vezetőülés és a rögzített utas ülés jóvoltából a legnagyobbak is elférnek benne.  Ebben a jól megtervezett belső térben minden egyes zug maximálisan ki van használva, apakolóhelyek leleményesen és praktikusan eloszlanak az utastérben. A tervezők még az utas lábánál is kialakítottak egy zugot, ahova pont befér egy „kabinbőrönd”, de lehet pakolni az ülések mögé is. 

VÉDELMEZ, FÜGGETLENSÉGET NYÚJT 

Az autóban a megemelt karosszéria és a vezetési pozíció jóvoltából jó kilátást nyújt vezetőjének, aki egy magasságban találja magát az úton közlekedő járművekkel.  A maga műfajában egyedi és a tömegközlekedés (busz, villamos, metró) és más, két- illetve háromkerekű egyszemélyes közlekedési eszközök (kerékpár, robogó vagy roller) alternatívájaként kigondolt modell előnye : a két- illetve háromkerekű járművekhez képest jóval nagyobb biztonságot és függetlenséget nyújt, a tömegközlekedéshez képest pedig sokkal kényelmesebb (zajkomfort, fény). Felépítésének köszönhetően az Ami – 100% ëlectric fedélzetén stresszmentes a városi vezetés ; úttapadása optimális, kifejezetten stabil, nagy mozgásszabadságot ad, és esni sem lehet vele. Zárt és fűthető utastere nemcsak a rossz időtől véd, de biztonságot és kényelmet is nyújt. 

Az Ami – 100% ëlectric szemmel láthatóan merész egyéniség, megjelenése kívül-belül modern. Ez az egészen új mobilitási megoldást kínáló, stílusos és kényelmes városi jármű egy rendkívül színes egyéniség.  

EGYEDI DESIGN – AVAGY KÖZELÍTSÜK MEG A VÁROST MÁSKÉPP

A Citroën-stílus, mely immár több mint egy évszázada kíséri a márkát, mindig első ránézésre felismerhető.  Az Ami – 100% ëlectric kilép a megszokott sémákból: termete, mérete és szokatlan külső megjelenése a meglepetés erejével hat, és azonnal vonzalmat ébreszt.   

Ebben a barátságos járműben minden megvan ahhoz, hogy „ népszerűvé” váljon. A minimalista kontúrok és letisztult vonalak mögött a modell expresszív orr-része kap hangsúlyt : a fényszórók és irányjelzők dupla vonala a márka ismertetőjele. Ez az erős stílusbeli személyesség az egységes hatás erősítése érdekében a hátsó lámpáknál is visszaköszön.  A kék szín megjelenése anyagszerűséget és robosztusságot kölcsönöz a modellnek egyensúlyt teremtve a nagy kiterjedésű üvegfelülettel, melyet a szélvédő, a panoráma üvegtető, az oldalablakok és a hátsó ablak együttese alkot.  A modell rendeltetéséhez hűen (a személyre szabástól függően) városi öltözéket kap: dísztárcsák, karosszériamatricák, kartámasz, az autó oldalára helyezett Airbump®-elemek díszítik. Kerek külső visszapillantó tükrei kézzel állíthatók.

MERÉSZ KONCEPCIÓ: JÁTÉKOS SZIMMETRIA 

A modell tervezésének központi eleme az intelligens koncepció. Az AMI ONE tanulmányautó által inspirált szimmetrikusan elrendezett alkatrészek által a jármű egészen új lehetőségeket kínál, mint amilyen például a teljességgel egyforma, de ellentétes irányba nyíló jobb, illetve bal oldali ajtó , mely az utas oldalán a megszokott módon nyílik, a vezető oldalán viszont a könnyebb beszállás érdekében ehhez képest ellentétes irányban. A két, egyszerre fix és félig felhajtható oldalablak szintén ennek a logikának felel meg. Ahogyan az első és hátsó lökhárítók, a karosszéria és a lökhárítók alsó eleme szintén ismétlődnek elöl és hátul.  A karosszéria minden eleméről elmondható, hogy a masszív kialakításhoz minőségi összeszerelés társul. 

Az utastér kialakításában fellelhető a felhasznált anyagok mennyiségének racionalizálására irányuló törekvés, mely szintén a modell designjának központi elemére utal: az intelligenciára. A vezetőpozíció magasságában a tekintetet a műszerfal pepitamintás kijelzője irányítja magára: az AMI ONE tanulmányautótól örökölt megoldás, mely az adott pillanatban fontos információkat jeleníti meg. Ez a modern jármű vidám (a személyre szabástól függő) hangulatú városi kocsikázásra invitálja utasait. A kormány jobb oldalán egy arra kialakított helyen rögzíthető az okostelefon, mely az autó fedélzeti képernyőjévé válik, és nemcsak a navigációban segít, de zenét is szolgáltat.  

SZEMÉLYRE SZABÁS

Az Ami – 100 ëlectric minden eleme modernitást sugároz, mely az egyedi személyre szabási lehetőségekkel tovább fokozható.  A könnyen saját stílusunkhoz igazítható modell 7 különböző változatban ölt formát. Egy modern, városi jármű kihagyhatatlan stíluseleme a kiegészítőkön keresztül történő személyre szabás. 

A divatos és merész Ami – 100% ëlectric innovatív megoldást kínálva, a « Do It Yourself » szellemében lehetővé teszi az ügyfeleknek, hogy saját maguk alkossák meg a hozzájuk leginkább illő modellváltozatot, méghozzá a saját maguk által felszerelhető kiegészítők által.  A csomagok számos funkcionális dekor elemet tartalmaznak : csomagtér elválasztó háló, oldalajtóra szerelhető háló, szőnyeg, műszerfal tetejére helyezhető tároló rekesztáskatartó, okostelefonhoz csiptető, a My Citroën alkalmazáshoz csatlakoztatott DAT@MI, mely által az okostelefonon minden szükséges, a járműre vonatkozó információ megtalálható. Az utastér harmonizál a külső megjelenéssel: a dísztárcsák színével, a könyöklő dekorációjával, illetve az ajtó alsó részére illesztett díszítőelemmel.  A 4 fő színárnyalat: MY AMI GREY, MY AMI BLUE, MY AMI ORANGE, MY AMI KHAKI. A csomagokban elérhető kiegészítők nemcsak a saját stílus kialakítására szolgálnak, hanem funkcionális szerepet is játszanak.

Mindezeken túl két külön csomag is rendelkezésre áll, melyek még inkább egyedi személyre szabási lehetőségeket nyújtanak:a fentebb említett dekor elemeken túl nagyméretű, a teljes külső megjelenést egyedibbé tevő matricák :

Az utóbbi csomagok dekor elemeit a szállítást megelőzően szakemberek helyezik fel.

A TERVEZŐ SZEMÉVEL

„Az átütő erejű tervek mindig a legjobb tervek. Ezek azok, amelyek többnyire valóban előrébb viszik az autós világot. A Citroën számára ez már hagyomány: mindig is arra törekedett, hogy változást hozzon az autóiparban.  Az Ami – 100% ëlectric esetében a design egy termék designját jelenti, nem pedig egy autóét. Itt egy olyan projektről van szó, amely esetében a forma határozza meg a funkciót.” 

A modell tervezése belülről kifelé történt. Elsőként a belső design vált ki egy egészen új, korábban sohasem érzett érzést: azt szerettük volna, hogy az utastér a kis alapterület ellenére tágas legyen. Aztán jön az öltöztetés. Intelligens koncepció, szimmetria (első/hátsó rész, bal és jobb oldali ajtó) – mindez erős egyéniségre utal, és funkcionális szempontból egyedi megoldást jelent (az ajtók nyitása). Ehhez társul a sajátos külső szín, mely se nem túl nőies, se nem túl férfias, és amely jól működik a különböző design csomagok színeivel (kék, fehér, khaki és narancssárga). Az alapmodell alapot nyújt, amit teljes mértékben saját egyéniségünkhöz alakíthatunk a külső-belső tartozékokkal, melyek lehetnek pusztán stíluselemek, de bírhatnak akár valódi kegészítő funkciókkal is, és lehetnek ezek karosszéria-matricák is, melyek egészen meg tudják változtatni az autó külsejét.”

Pierre Leclercq, a Citroën formatervezési igazgatója

Az Ami – 100 ëlectric elnevezésű modellt a mai kor emberének autózási szokásai hívták életre, mégpedig azzal a céllal, hogy a mozgás szabadságát nyújtsa minél több mindenkinek.

  1. MINDENKI SZÁMÁRA ELÉRHETŐ = JOGOSÍTVÁNNYAL VAGY ANÉLKÜL 

Az Ami – 100% ëlectric egy könnyű négykerekű jármű (a jogosítvány AM kategóriájának felel meg : 50 cm3-nél kisebb segédmotorok) és mint ilyen, nem szükséges hozzá jogosítvány. Ezáltal Franciaországban 14 éves kortól vezethető, egyetlen feltétellel: sikeres KRESZ vizsga, ami az 1987 után születetteknek már kötelező. Azaz  Franciaországot illetően széles körben, 14 éves kortól elérhető (az európai országokban általában 16 éves kortól, a jogszabályoktól függően). Minden korosztályt meghódíthat ez a rövidtávú városi és külvárosi közlekedéshez ideális jármű. 

Az Ami – 100% ëlectric célközönsége nemcsak a kamasz, aki önállóan, de jogosítvány nélkül egy-egy alkalommal elugrana a barátjához vagy akár edzésre, esetleg zeneórára, hanem egy idős házaspár is, akinek már van másik, nagyobb autója, de alkalmanként rövidtávon inkább használna egy fürge, kisméretű autót.   De lehet az akár egy vállalkozó is, aki ezzel járna munkába, vagy esetleg ezzel szállítaná ki az árut a városban. A legkülönfélébb ügyfeleket, családokat és cégeket egyaránt meghódíthat ez a jármű.  

Az Ami – 100% ëlectric a megváltozott fogyasztási szokásokhoz alkalmazkodva megkönnyíti a városi közlekedést a mindennapokban. Az innovatív mobilitási eszközön túl a Citroën valóságos áttörést kíván megvalósítani ezzel az egészen elképesztő áron elérhető elektromos modellel, melyhez az ügyfelek valódi autóhasználata szerint kialakított ajánlatok kapcsolódnak.

« À LA CARTE » IGÉNYELHETŐ SZOLGÁLTATÁSOK – AUTÓ EGY PERCRE VAGY EGY EGY ÉVRE

A városi és külvárosi mobilitás eszközét testesíti meg a modell; a vele kapcsolatos mindennemű ügyintézés teljes mértékben online módon történik, egyszerűen, zökkenőmentesen. Az Ami – 100% ëlectric elősegíti a mobilitáshoz való hozzáférést, mégpedig online úton kínálva többféle megoldást: autómegosztást, bérlést vagy vásárlást.  A cél: megfelelni az ügyfelek legkülönfélébb igényeinek, legyen szó alkalomszerű vagy rendszeres, családi vagy baráti, egyéni vagy valaki mással megosztott utazásról.  Ez az egyéni használat szerint személyre szabható jármű alkalmazkodik használójához, aki pár kattintással könnyen és gyorsan bármikor kiválaszthatja, mire van szüksége:

KIKHEZ SZÓL EZ A BARÁTSÁGOS KIS JÁRMŰ? ELEMZÉSEK ALAPJÁN

« A modell összes jövőbeli használója között a közös pont nem a nemükben, korukban, társadalmi-szakmai státuszukban, lakhelyükben, és még kevésbé képzettségi szintjükben keresendő,  hanem mobilitási igényeikben. Az embereknek ugyanis igényük van arra, hogy megoldást találjanak a rövidtávú utakra (bevásárlás, edzés), azaz egy egyszerű, könnyen elérhető és könnyen használható közlekedési eszközre (jogosítvány nélkül használható, védelmet nyújtó járműre). Mi más lenne az, mint egy kifejezetten könnyen elérhető és határozottan modern, korának megfelelő elektromos jármű? Az AMI ügyfelei olyan modern emberek lesznek, akik képesek kilépni megszokott rendszerből, akik aggódnak a szeretteik jövőjéért és akik tökéletesen tisztában vannak a dolgok értékével. »

Michel COSTA, Piackutatási igazgató 

„Inspired By You” jelmondatához hűen a Citroën alkalmazkodott az újfajta fogyasztói szokásokhoz, szem előtt tartva azon törekvését, hogy minél közelebb kerüljön az ügyfelek elvárásaihoz.  A márka ennek következtében felhagyott a kereskedelem megszokott formájával, és kidolgozott egy olyan digitális rendszert, amely teljes mértékben online úton teszi lehetővé egy autó megszerzésének minden egyes állomását.  Emellett partneri kapcsolatba lépett népszerű, nagy forgalmazó cégekkel, melyek részt vennének a modell bemutatásában. Ezt a célt szolgálják az ún. mozgó tesztközpontok is, melyek speciális konténerekkel járnak majd városról városra, és bukkannak fel a vásárlóktól nyüzsgő bevásárlóközpontokban vagy azok közelében. Mindez persze csak kiegészítésül szolgálna a modellek megszokott módon, a márkahálózat hivatalos értékesítési pontjain történő bemutatására. 

A MOBILITÁS KÖZPONTI ELEME A DIGITALIZÁLÁS :  ONLINE ÜGYFÉLÚT 

Napjainkban a fogyasztók hozzászoktak ahhoz, hogy vásárlásaik javát online bonyolítják le. Ez a fogyasztási mód különösen jól illik egy tisztán elektromos energiát használó mobilitási megoldáshoz. Az Ami – 100% ëlectric atipikus és innovatív, és nemcsak koncepcióját tekintve, de stílusában és a hozzá kapcsolódó kereskedelmi megközelítésben is. Új korszak hírnökeként a hozzá vezető ügyfélút teljes mértékben online.  A Citroën kidolgozott egy digitális rendszert, melynek célja, hogy megkönnyítse az ügyfelek dolgát, akik pár kattintással felfedezhetik, majd meg is rendelhetik az Ami – 100 ëlectric nevet viselő modellt.  A könnyen és gyorsan megtehető ügyfélút minden lépése online történik :

Ezáltal az Ami – 100% ëlectric az év minden napján, éjjel-nappal beszerezhető. A modell felfedezésétől kezdve a megrendeléséig mindent megtehetünk a kanapénkon ülve, és ehhez elég pár kattintás a táblagépen vagy az okostelefonon, miután ellátogattunk a Citroën weboldalára, ahol minden információt megtalálhatunk majd a modellről, valamint egyéni használati igényeinknek megfelelő megoldásokról.

MyCitroën mobilapplikáció által a modell használata is digitalizált lesz. Az alkalmazás lehetővé teszi, hogy a vezető okostelefonján keresztül bármikor hozzájusson a járművel kapcsolatos legfontosabb információkhoz: hatótáv, töltésszint, a teljes feltöltésig rendelkezésre álló idő, kilométeróra-állás, figyelmeztetés a soron következő karbantartásra, időpontkérés a vevőszolgálatra. Az alkalmazás továbbá (a Free2Move szolgáltatás jóvoltából) segít a legközelebbi töltőállomáshoz való eljutásban is .

A MyCitroën applikáció révén a következő információkhoz is hozzájut a vezető:

KERESKEDŐI HÁLÓZAT, MÁSKÉPP

Noha az Ami – 100 ëlectric elérhető lesz a „La Maison Citroën” elnevezésű, új koncepciót képviselő kereskedésekben, valamint a modell forgalmazására kijelölt értékesítési pontokon, a márka az ügyfelek vásárlási élményének fokozása érdekében úgy döntött, hogy kilép a megszokott keretekből, és a modell forgalmazásába bevon olyan partnereket is, akik hozzá hasonlóan modernségre törekednek, haladnak a korral és az ügyfelek igényeit figyelembe véve kínálnak ajánlatokat. 

 FNAC ÉS DARTY, AZ ELKÖTELEZETT PARTNEREK

A modell tehát megtekinthető lesz olyan nagy kiskereskedelmi láncok bemutatótermeiben, mint a FNAC vagy a DARTY (a bevezetést követően több mint harminc üzletben a legnagyobb francia nagyvárosokban, később kiterjesztve az olyan országokra is, ahol ezek a cégek jelen vannak; azokban az országokban pedig, ahol nincsenek jelen, más cégek bevonásával történne mindez).  A márka elképzelése szerint egy kisméretű, mindössze 9-15malapterületű, színes boxban tekinthetnék meg a modellt a potenciális vásárlók. 

MOZGÓ TESZTKÖZPONTOK

 A Citroën ezzel párhuzamosan egy körülbelül 35 malapterületű építmény felállítását tervezi (kiállítási konténerek formájában), melyet bevásárlóközpontok parkolóiban állítanának fel.  Ezek a konténerek bejárnák egész Franciaországot, minden hónapban máshol tennék lehetővé, hogy minél többen kipróbálják az autót. A Citroën így kíván eljutni az ügyfelekhez: oda megy, ahol ők vannak, a hétköznapjaikban szólítja meg őket, megkönnyítve ezáltal az újfajta mobilitás megismerését és a hozzáférést. A konténerek a személyre szabási lehetőségek által kínált színekben pompáznak majd (MY AMI GREY, MY AMI BLUE, MY AMI ORANGE, MY AMI KHAKI), bemutatva azt a színes és esztétikus világot, melyet a modell dekorációja kínál.

HÁZHOZSZÁLLÍTÁS

A mobilitási eszköz újabb sajátossága. 

KARBANTARTÁS

 A karbantartást illetően a márka speciális hálózat kiépítését tervezi, melynek tagjai független szerződéses javítóműhelyek, az EuroRepar Car Services műhelyei és Citroën márkaszervizek lesznek. 

Rendelkezésre állna továbbá egy (a modell kiterjesztésében érintett országok által irányított) külön telefonos ügyfélszolgálat is, hogy az ügyfelek kérdéseire válaszoljon.

ÖSSZEFOGLALÁS

Az Ami  – 100% ëlectric nevet viselő, ultrakompakt, biztonságos, fürge, színes és (Franciaországban) 14 éves kortól vezethető modellel a Citroën sokak számára elérhető, környezetbarát mobilitási megoldást kínál. És ez nemcsak a járművet foglalja magában, hanem számos olyan előnyt nyújt, mely kilép a megszokott keretekből: versenyképes, az ügyfelek használati igényeihez igazodó « à la carte » ajánlatok, teljes mértékben online ügyintézés, valamint a forgalmazás egészen új módja. 

A modell idén március 30-tól rendelhető Franciaországban, pár hónappal később pedig  Spanyolországban, Olaszországban, Belgiumban, Portugáliában és Németországban is.  Az első modellek átadását Franciaországban idén júniusra tervezik.  Az autómegosztás tavasztól indul Párizsban a nagyközönség számára, a modelleken a « Free2Move » logója lesz látható.

MŰSZAKI JELLEMZŐK

Hosszúság : 2, 40 m

Szélesség : 1, 39 m (visszapillantó tükrök nélkül)

Magasság : 1, 52 m

Fordulókör faltól falig : 7,20 m

Súly akkumulátor nélkül < 425 kg

Teljes súly akkumulátorral : 485 kg

Akkumulátor : 5,5 kWh

Exit mobile version