Site icon AutóAddikt

Elkészült a tizennyolcadik BMW Art Car

A BMW M6 GT3 versenyautó műszaki alapjaira megálmodott guruló műalkotás a legendás BMW Art Cars kollekció első olyan tagja, amely a virtuális világ kiterjesztett valóságában ölt testet.

A jövő elérkezett: az idén harminckilenc esztendős kínai multimédia-művész, Cao Fei háromévnyi intenzív munka után 2017. május 31-én, a pekingi Minsheng Art Múzeum gálaestélyén hivatalosan is bemutatta a legendás BMW Art Cars kollekció tizennyolcadik guruló műalkotását, amelyet Jeff Koons és John Baldessari művészek közreműködésével hívott életre. A gyűjtemény eddigi legfiatalabb, és egyben első kínai alkotója a virtuális világ kiterjesztett valóságában álmodta meg installációját, az automatizált járművezetés innovációiból, a légi járművek technológiai megoldásaiból és a XXI. századi digitalizáció eszköztárából merítve ihletet. A BMW M6 GT3 versenyautó műszaki alapjaira elkészített rendhagyó alkotást Dr. Ian Robertson, a BMW AG igazgatótanácsának tagja és több száz meghívott vendég jelenlétében leplezték le szerda este.

„Egyszerre voltunk elégedettek és izgatottak a nemzetközi múzeumigazgatókból álló független zsűri azon szakmai döntése után, amelynek értelmében a következő BMW Art Car megalkotására Cao Fei multimédia-művészt kérték fel. A sorban tizenkilencedik, hivatalosan azonban tizennyolcadikként elkönyvelt guruló műalkotás elkészítéséhez Cao Fei példátlanul egyedi megközelítésből kezdett hozzá, mígnem mára minden rajongó számára lehetővé tette, hogy a csúcstechnológia segítségével a művészet részesévé váljon. Semmi kétség, megszületett a vérbeli XXI. századi BMW Art Car modell” – fogalmazott Dr. Ian Robertson, a BMW AG igazgatótanácsának tagja a Minsheng Art Múzeumban megrendezett ünnepségen.

„Az emberi gondolatok a fény játékában öltenek testet. És mivel az egymást követő gondolatok sebessége folyamatosan változik, a tizennyolcadik BMW Art Car modell az elme határait feszegeti. A mesterséges intelligencia korszakának küszöbén állunk, ahol a tárgyakat a gondolataink vezérlik és nincs szükség emberi beavatkozásra. Vajon milyen fellépés és viszonyulás szükséges ahhoz, hogy belépjünk ezen az ajtón?” – vetette fel

Cao Fei guruló műalkotásához a Kínában végbemenő rendkívül gyors társadalmi változások adták a kezdő ihletet. Három éven át tartó kutatómunkája során a mindössze harminckilenc esztendős multimédia-művész Kína több ezer éves történetébe ásta bele magát, hogy a mélyen gyökerező hagyományok és az ősi spirituális bölcsesség forrásához jusson. A tizennyolcadik BMW Art Car modell elkészítéséhez ezután egy párhuzamos univerzum létrehozásával látott hozzá, installációja így három alkotóelemből tevődik össze: egy spirituális időutazásra invitáló videóból, egy színes fényjátékot ígérő, külön okosalkalmazáson keresztül elérhető kiterjesztett valóságból (az App Store-ból a „BMW Art Car #18” kulcsszóval tölthető le) és a szénszál-fekete BMW M6 GT3 versenyautóból.
A látványos videó és a kiterjesztett valóság a BMW M6 GT3 modell műszaki alapjaira épülő digitális installáció szerves része: a videóban látható spirituális mozdulatok a versenyautó körüli intenzív fényjátékban teljesednek ki – és a néző a kiterjesztett valóság részesévé válik. Az ősi kínai szokásokból táplálkozó, élénk színekre építő koncepció az Ázsiában igen gyakorinak számító spirituális ceremóniák évezredes tradícióját élteti: a távol-keleti országban nagy hagyománya van az új tárgyak, így például a gépkocsik megáldásának, hogy ezzel is óvják az útra indulókat. A versenyautó körüli fényjáték eközben a szabad szemmel láthatatlan és e híján elképzelhetetlen valóságot is a rajongó elé tárja.

Cao Fei három éven át tartó intenzív felkészülése a kínai hagyományok feltérképezésén túl számos más területre is kiterjedt: 2015-ben a kínai multimédia-művész átfogó versenytapasztalatra tett szert Svájcban Cyndie Allemann női pilóta mellett, majd ellátogatott a BMW Group létesítményeibe is, ahol a tervezők, mérnökök és digitális szakértők oldalán dolgozott. Kutatómunkájához a Senjang-i BMW-gyárban tett látogatás is nagymértékben hozzájárult.

A tizennyolcadik BMW Art Car modell alkotóját a következő tagokból álló szakmai zsűri kérte fel a munkára: Richard Armstrong, a New York-i Solomon R. Guggenheim Múzeum igazgatója; Chris Dercon, a londoni Tate Modern igazgatója; Juan Guitán, a mexikóvárosi Museo Tamayo Arte Contemporáneo múzeum igazgatója; Gabriele Horn, a Berlini Biennálé igazgatója; Udo Kittelmann, a berlini Régi Nemzeti Galéria igazgatója; Dr. Matthias Mühling, a müncheni Städtische Galerie im Lenbachhaus múzeum igazgatója; Hans Ulrich Obrist, a londoni Serpentine Galéria társigazgatója; Shwetal A. Patel, az indiai Kochi-Muziris Biennálé kurátora; Beatrix Ruf, az amszterdami Stedelijk Múzeum igazgatója; Bisi Silva, a lagosi Kortárs Művészeti Központ igazgatója; Philip Tinari, a pekingi Ullens Center for Contemporary Art kortárs művészeti központ igazgatója; valamint Adam D. Weinberg, a New York-i Whitney Museum of American Art múzeum igazgatója.

„Cao Fei-t a virtuális valóság kiterjesztése és a digitális eszközök alkalmazása a kortárs művészet nemzetközileg elismert alkotójává emelte. Munkáit a különböző dimenziók közötti interaktív játék jellemzi, miközben művészetének mondanivalója minden esetben kézzelfogható. Nem vagyunk meglepve, amiért a tizennyolcadik BMW Art Car modell is a fiktív vízió és a konkrét valóság közötti éles ellentétre épül” – áll a szakmai zsűri által kiadott nyilatkozatban.

A tizennyolcadik BMW Art Car modell világpremierje alkalmából adott nyilatkozatok
A legújabb guruló műalkotás 2017. május 31-i pekingi leleplezésén Dr. Ian Robertson, a BMW AG igazgatótanácsának tagja mellett Olaf Kastner, a BMW Group Kína elnök-vezérigazgatója, Jens Marquardt, a BMW Motorsport igazgatója, Augusto Farfus, a BMW pilótája, valamint Fan Di’an, a pekingi Képzőművészeti Akadémia elnöke is tiszteletét tette.

„Büszkék vagyunk rá, hogy a BMW Art Cars kollekció tizennyolcadik tagját egy világhírű kínai művész készíthette el, aki ráadásul a sorozat eddigi legfiatalabb alkotója is egyben. Cao Fei kiváló példaként szolgál arra, hogy a BMW Group mennyire elkötelezetten támogatja a feltörekvő kínai művészeket. A vállalatcsoportnál nem csupán a jövő mobilitásán, de immáron tizenegy éves múltra visszatekintő kulturális kezdeményezéseinken keresztül a Kínával ápolt erős társadalmi kapcsolatunkon is folyamatosan dolgozunk. Kína rendkívül gyors, átfogó fejlődésen megy keresztül, kiváltképp a digitális szegmensben. A tizennyolcadik BMW Art Car modell eme virágzó változás szimbóluma” – mondta Olaf Kastner, a BMW Group Kína elnök-vezérigazgatója.

„A tizennyolcadik BMW Art Car tökéletesen beleillik a XXI. század eleji környezetbe. Cao Fei megalkotta a BMW Art Cars kollekció első digitális tagját, hiszen a kiterjesztett valóság egészen egyedülálló modellt varázsol a BMW M6 GT3 versenyautóból. Mindenki, aki a BMW Motorsportnál közreműködött a projektben, izgatottan és eltökélten dolgozott együtt a művésszel. 2017 egy igazán különleges év a BMW Art Cars kollekció történetében: először a John Baldessari által készített tizenkilencedik BMW Art Car modell gurult pályára Daytonában, a szezon pedig Cao Fei tizennyolcadik BMW Art Car versenyautójának debütálásával ér véget Makaóban. A guruló műalkotások tradíciója élénkebben él, mint valaha” – fogalmazott Jens Marquardt, a BMW Motorsport igazgatója.

„Óriási megtiszteltetés számomra, hogy a Cao Fei által megálmodott tizennyolcadik BMW Art Car modellel én állhatok rajtrácshoz. Elmondhatatlanul büszke vagyok a lehetőségre, hogy idén már a második BMW Art Car volánja mögé ülhetek. Egy autóversenyző számára ez abszolút egyedi élmény. Már nagyon várom, hogy közelebbről is megismerhessem a versenyautót és elmélyedjek az alkotó gondolataiban” – nyilatkozta Augusto Farfus, a BMW gyári pilótája.

„Az a fajta kiterjesztett valóság, amelyre a Cao Fei által elkészített tizennyolcadik BMW Art Car modell multimédia-installációja épül, a kortárs művészet virágzó fejlődését szimbolizálja és a Kínában végbemenő olyan rendkívül gyors társadalmi változásokat élteti, amelyek az elmúlt évtizedekben a globalizáció, a városiasodás és a digitalizáció területén egyaránt jelen voltak. A digitalizáció fejlődésével párhuzamosan a technológia a nemzetközi művészeti szcéna szerves részévé vált, és nagy örömmel tölt el, hogy egy kínai művészt eme irányzat élvonalában láthatunk” – osztotta meg gondolatait Fan Di’an, a pekingi Képzőművészeti Akadémia elnöke.

2016 óta a BMW M6 GT3 áll a BMW Motorsport privát színekben versenyző ügyfelei által elérhető versenyautó-paletta csúcsán. Motorházteteje alatt a BMW M TwinPower Turbo technológiával felvértezett, 4.4 liter hengerűrtartalmú V8-as erőforrás dolgozik, amelynek 585 lóerő maximális teljesítménye kevesebb, mint 1 300 kilogrammot mozgat. A motorsport-specifikus hajtásláncban hatsebességes szekvenciális váltó és nagyteljesítményű vezérlőelektronika kapott helyet, a BMW M6 GT3 így már egyből bemutatkozó futamán, a belgiumi Spa-Francorchamps tavalyi 24-órás megmérettetésén győzelmet ünnepelt. A 2016-os szezonban a csúcskategóriás versenyautó futamgyőzelmek és bajnoki címek sokaságát zsebelte be. Az autó az IMSA WeatherTech SportsCar Championship tengerentúli GTLM futamain is képviselteti magát, a Daytona-i 24-órás megmérettetésen ráadásul Bill Auberlen, Augusto Farfus és Bruno Spengler a John Baldessari által megtervezett BMW M6 GTLM Art Car modellel állt rajthoz. Az FIA GT Világkupa makaói futamán Augusto Farfus idén novemberben a Cao Fei által valóra váltott BMW Art Car modellt is versenypályára gurítja.

Méretek:

Hosszúság: 4 944 milliméter
Szélesség: 2 046 milliméter
Tengelytávolság: 2 901 milliméter
Saját tömeg: kevesebb, mint 1 300 kilogramm (pilóta nélkül, az aktuális versenyszabályzat szerint)
Erőforrás:
Típus: az S63 kódjelű, sorozatgyártásban kínált erőforrás műszaki alapjaira épített versenymotor motorsport-specifikus módosításokkal és BMW M TwinPower Turbo technológiával
Hengerűrtartalom: 4 395 ccm
Hengerelrendezés: V8
Maximális teljesítmény: 585 lóerő (az aktuális versenyosztály szerint)
Kenés: a BMW Motorsport által kifejlesztett speciális szárazkarteres olajozás
Végsebesség: körülbelül 280 km/óra

A BMW Art Cars kollekció

Az 1975 óta eltelt negyvenkét évben tizenkilenc nemzetközileg elismert művész álmodta újra a BMW valamelyik modelljét. Ezen páratlan járművek családja a legendás BMW Art Cars kollekció. Az első BMW Art Car ötlete a művészetek iránt rajongó francia autóversenyző, Hervé Poulain fejéből pattant ki, aki felkérte művész barátját, Alexander Caldert, hogy formálja saját ízlésére versenyautóját. 1975-ben Jochen Neerpasch-csal, a BMW Motorsport akkori igazgatójával együttműködve született meg a BMW 3.0 CSL alapjaira megálmodott első BMW Art Car, amely a 24-órás Le Mans-i futamon egy csapásra a közönség kedvencévé vált: megszületett a BMW Art Cars kollekció. A különleges gyűjtemény darabjai nem csupán otthonukban, a müncheni BMW Múzeumban tekinthetők meg, de a világ számos híres tárlatán és múzeumában is feltűnnek, Ázsiától kezdve, Európán át, egészen Észak-Amerikáig.

2015 novemberében a BMW Group a New York-i Solomon R. Guggenheim Múzeumban kért fel két újabb művészt a következő BMW Art Car modellek megalkotására. A tengerentúli legenda, John Baldessari mellett Kína egyik legjelentősebb kortárs alkotója, a multimédia-művész Cao Fei is lehetőséget kapott. John Baldessari hivatalosan a BMW Art Cars kollekció tizenkilencedik darabját hívta életre, amely 2016. november 30-án, a miami Art Basel művészeti kiállításon ünnepelte világpremierjét, majd 2017. január 28-29. között a Daytona-i 24-órás megmérettetésen is rajthoz állt. Munkájával John Baldessari és Cao Fei az alábbi világhírű művészekhez csatlakozott: Alexander Calder, Frank Stella, Roy Lichtenstein, Andy Warhol, Ernst Fuchs, Robert Rauschenberg, M. J. Nelson, Ken Done, Matazo Kayama, César Manrique, A. R. Penck, Esther Mahlangu, Sandro Chia, David Hockney, Jenny Holzer, Olafur Elíasson és Jeff Koons.

A legújabb BMW Art Car modell 2017 nyarán Sanghajban, a BMW Experience Centerben lesz megtekinthető, majd a guruló műalkotás az FIA GT Világkupa 2017. november 17-19. között megrendezendő makaói futamán versenypályás adottságait is bizonyítja. Cao Fei alkotásának virtuális valóságát a nagyközönség 2017. június 15-18. között Bázelben, az Art Basel művészeti kiállításon is átélheti.

Exit mobile version