Site icon AutóAddikt

Fejlett technológiák a negyedik generációs Toyota Prius-ban

Az eredeti Toyota Prius a japán piacon 1997-ben mutatkozott be, majd két évvel később Európába is megérkezett.

A modell azóta rendíthetetlenül őrzi státuszát, mint értékes, új generációs technológiákat és innovációkat bevezető, környezetbarát autó. Az első három generáció által elért vívmányok olyan lenyűgöző alapot teremtettek, amelyre építkezve a vadonatúj, negyedik generációs Prius még jelentősebb előrelépést érhet el, beleértve a megcélzott példa nélküli, 18 százalékos fogyasztáscsökkentést.

Az új, negyedik generációs Prius az október 28-án nyíló 44. Tokiói Autószalonon mutatkozik be a közönségnek, ám a Toyota még ezt megelőzően további műszaki adatokat tett közzé a modellről.

Az új Prius formatervében és műszaki tartalmában minden eddiginél nagyobb harmóniában él a társadalommal. A teljes képnek csak része a csekélyebb károsanyag-kibocsátás és az alacsonyabb üzemanyag-fogyasztás: a Prius érzelmekben gazdagabb formavilággal, emberközpontú belső kialakítással, és az eddigieknél jóval élvezetesebb vezethetőséggel lepi meg ügyfeleit. A széles körben alkalmazott, új technológiák révén a modell a biztonság és a vezetőtámogatás terén egyaránt magasabb színvonalat képvisel, emellett fokozott kényelmet kínál, továbbá egyértelműen és késlekedés nélkül tájékoztatja a vezetőt a legfontosabb jármű- és menetadatokról.

Az új Prius alapját az a Toyota új globális platform adta, amely nagyságrendekkel képes javítani az energiafelhasználást, ugyanakkor az alacsony tömegközéppontú padlólemez egyszerre biztosít jóval kedvezőbb vezetési élményt, rugózási komfortot, zaj- és rezgésszintet, valamint magával ragadóbb, dinamikus formatervet.

Teljes körűen továbbfejlesztett full hybrid rendszer

A Toyota jelentős mértékben tökéletesítette az új generációs full hybrid hajtásláncot, mérsékelte az üzemi veszteségeket, áttervezte és áthelyezte a fődarabokat, valamint csökkentette a rendszer tömegét. Az eredmény: számottevően kedvezőbb üzemanyag-fogyasztás, köszönhetően az erőátviteli egység, a benzinmotor és a hybrid komponensek részletekbe menő átdolgozásának. Az új Prius a várakozások szerint 18 százalékkal kedvezőbb üzemanyag-fogyasztást és károsanyag-kibocsátást kínál: a modellsorozat eddigi generációváltásai során egyetlen típus sem múlta felül ilyen nagymértékben elődjét.

Az európai piacon érvényes, homologizált üzemanyag-fogyasztási és károsanyag-kibocsátási adatokat a későbbiekben hozzák nyilvánosságra.

A világ legkedvezőbb termikus hatásfokával rendelkező benzinmotorja

Az új Prius megőrizte a harmadik generációs modellben is alkalmazott, 1,8 literes VVT-i benzinmotort, ám úgy módosították azt, hogy az erőforrás eleve igen kedvező termikus hatásfokát tovább javították, mégpedig világelső 40 százalékra – ez az érték a dízelmotorokéval vetekszik.

A legfontosabb fejlesztések között említést érdemel a Toyotánál első ízben alkalmazott kettős hűtési rendszer, amely automatikusan mérsékli a hűtőfolyadék áramlását, elősegítve a motor gyors felmelegedését, valamint a mozgó alkatrészek közötti súrlódás csökkentésére szolgáló, kis viszkozitású olajat.  A hideg időjárási körülmények között mutatott üzemanyag-fogyasztás is javult, köszönhetően annak az új rendszernek, amely a hűtőfolyadék választószelepe segítségével képes úgy felgyorsítani a motor melegedését, hogy közben az utastéri fűtés intenzitása sem csorbul.

Az új kialakítású dugattyúk, illetve szívótorkok fokozott örvénylést idéznek elő az égéstérben, a kipufogógáz-visszavezetés kapacitását megnövelték, ami tovább javítja az égés hatásfokát.

Erőátvitel és villanymotor

A villanymotort és az erőátviteli egységet átdolgozták, összesített tömegük csökkent. Maga a villanymotor jóval kisebb lett, teljesítmény/tömeg aránya javult. Az előző modellhez képest mintegy 20 százalékkal csökkent a mechanikus (súrlódási) veszteség aránya.

A méretcsökkentést a motor új, többtengelyes kialakítása tette lehetővé: mivel a hajtómotor, illetve a villanymotor/generátor a korábbi közös helyett több tengelyen helyezkedik el, az erőátviteli egység hosszát csökkenteni lehetett. A fordulatszám-csökkentő áttétel bolygóművét párhuzamos fogaskerekekre cserélték, ami tovább csökkenti a mechanikus veszteségeket.

Teljesítmény-szabályozó egység

A teljesítmény-szabályozó egységen belül alkalmazott veszteségcsökkentő elem mintegy 20 százalékkal mérsékli a veszteségeket. A kompaktabb kialakítású egység közvetlenül az erőátvitel fölött helyezhető el.

A segédakkumulátorok a csomagtartóból a motortérbe költöztek, míg a hybrid akkumulátorok mostantól a hátsó ülés alatt találhatók (ld. alább), ami tágasabb csomagtartót eredményezett: az új Priuson immár 502 liter áll rendelkezésre.

Hybrid akkumulátor

Az új Prius új nikkel-metál hidrid (NiMH) hybrid akkumulátora a Toyota megítélése szerint optimálisan teljesíti a piaci elvárásokat. Az akkumulátort a hátsó ülések alá költöztették, egyáltalán nem rabolnak el helyet a csomagtartóból.

Műszaki adatok

MÉRETEK
Hosszúság

4540 mm

Szélesség

1760 mm

Magasság

1470 mm

Tengelytáv

2700 mm

Belső hosszúság

2110 mm

Belső szélesség

1490 mm

Belső magasság

1195 mm

MOTOR
Típus

Soros négyhengeres, DOHC

Lökettérfogat

1797 cm3

Maximális teljesítmény

98 DIN LE /72 kW @ 5200/perc

Maximális forgatónyomaték

142 Nm @ 3600/perc

VILLANYMOTOR
Maximális teljesítmény

72 DIN LE/53 kW

Hybrid akkumulátor anyaga

Nikkel-metál hidrid

Belső kialakítás

Az új Prius élvonalbeli formaterve erőteljesebb emocionális reakciót hivatott kiváltani a szemlélőből. A TNGA struktúra alacsonyabb vonalvezetést tett lehetővé, megőrizve a Prius jellegzetes, háromszögletű kontúrját.

A mélyen futó vízszintes tengely az orron található Toyota emblémától kiindulva végigfut az oldalfalon, kihangsúlyozva az autó alacsony tömegközéppontját, valamint a karosszéria felfelé tartó íveit. Az előre dőlő övvonalak, valamint az utastér és a karosszéria formai egysége erőt sugárzó, előre lendülő karakterrel ruházza fel a formát.

A karosszéria magassága 20 mm-rel csökkent, a tető legmagasabb pontja 170 mm-rel előrébb költözött, így elől bőséges fejtérnek örvendhetnek az utasok. Ez a megoldás egyben a kiváló aerodinamikai teljesítmény záloga is: a közegellenállási együttható (Cw) kategóriaelső 0,24. A mélyebb tömegközéppontnak köszönhetően az autó orra 80 mm-rel lejjebb költözhetett, míg a motorházfedél kilépő éle 62 mm-rel húzódik alacsonyabban, így nagyban javult a kitekintés.

Az új bi-LED fényszórók egyetlen, közös lencsével biztosítják a tompított és távolsági világítást. A lámpatestek lenyűgöző megjelenése még karakteresebbé, még hangsúlyosabbá teszi az autó orrát. Az autó szélességét jelző ívelt, háromszögletű LED-ek ugyancsak mély benyomást tesznek a külső szemlélőre.

Az autó hátsó része szintén ékesszólóan tolmácsolja az új Prius formatervének érzelmi tartalmát. A légterelőtől karaktervonalak húzódnak a lámpatesteken át egészen a lökhárító pereméig. Mindez jellegzetes, egyben áramvonalas formát eredményez.

Az európai piacokon az új Prius hétféle árnyalatban kapható: ezek a hófehér, a gyöngyházfehér, a mélytenger-kék, a sötétszürke, az ultraezüst, az asztrálfekete, valamint egy új szín, az érzéki vörös.

Belső kialakítás

Az új Prius belső terének kialakítása során az volt az irányelv, hogy a modellre mindig is jellemző, emberközpontú, logikus megoldásokat új érzetekkel, progresszivitással és érzelmi telítettséggel kombinálják.

Ezt sugározza az utastér általános nyitottsága, valamint a minden utast körülölelő védettség.

Az új keskeny, plasztikus kialakítású műszerfalon optimális helyet kapott a műszeregység, a kijelzők és a kezelőszervek. A kormánykereket és a padlókonzol elülső tálcáját díszítő fehér betétek még lenyűgözőbbé teszik a formatervet, kiemelve annak magas színvonalú minőségét.

Az új szerkezetű ülések még kényelmesebbek, még jobb megtámasztást biztosítanak, ugyanakkor hosszú úton kevésbé fárasztóak. Az első ülések rugói optimalizált szögben állnak, így tökéletesen támasztják meg a hátat és a medencét, ezzel tehermentesítve a hátizmokat. Az ülőlapnál felhasznált anyagokat, illetve azok vastagságát módosítva csökkent a csípőre jutó terhelés, ami nem csak kényelmesebbé teszi az ülést, de egyben jobban is tartja a testet.

A hátsó ülések ülőpárnáját is átdolgozták. Az ülőfelület szélesebb lett, igazodva az első üléseknél végrehajtott komfortfokozó módosításokhoz. Habár az autó magassága csökkent, ez nem csorbította a belső helykínálatot. Sőt, a tető újszerű kialakításának köszönhetően még nőtt is a fejtér az elődmodellhez képest.

Élvezetesebb vezethetőség, kényelem és zajszint

Az új Prius mélyebb tömegközéppontja és merevebb vázszerkezete különösen biztonságossá teszik a vezetést. A utasok kényelmes rugózásnak és minimális karosszéria oldaldőlésnek örvendhetnek.

A TNGA platformnak köszönhetően a harmadik generációs modellhez viszonyítva több mint 60 százalékkal nőtt a karosszéria szilárdsága: ezt a gyűrű alakú, hengeres vázelemek alkalmazása, a lézeres hegesztés (és a megnövelt számú hegesztési pont), valamint a szerkezeti ragasztóanyagok használata tette lehetővé. Mindezek együttesen stabilabb rugózást eredményeztek.

Az új Prius a korábbinál nagyobb arányban alkalmaz nagyszilárdságú acél elemeket; az igen merev, kistömegű, melegen sajtolt idomok 980 MPa vagy még nagyobb szakítószilárdságot érnek el. A jármű egészét nézve a korábbi három százalékról 19 százalékra nőtt ezeknek a fejlett acéloknak az aránya. Mindezeken túlmenően a fejlett globális értékelési eljárás (GOA) csekély tömeget, stabilitást és kiváló ütközésvédelmi teljesítményt eredményez.

A vezetési élményt jobb gyorsulás fokozza, köszönhetően a hybrid rendszer módosított vezérlőegységének. Az akkumulátor és a villanymotor optimalizált működtetésével minimálisra lehetett csökkenteni a gyorsítás során jelentkező „gumiszalag-érzetet”, azaz a gázpedál lenyomása és a gyorsítás megkezdése között tapasztalható késlekedést.

Az új Prius vezetőtámogató rendszere még közvetlenebb kapcsolatot és még jobb vezetési élményt ígér. Az adaptív rendszer folyamatosan ellenőrzi a járműre ható gyorsulási erőket, ezzel kiismerve a vezető szokásait. Ez a funkció a Power üzemmód választásakor válik aktívvá.

A hybrid rendszer felismeri, ha a vezető sportosabb vezetési stílust igényel, és ehhez igazodva módosítja a motorfék jellemzőit és a gázreakciókat.

A jármű regeneratív fékrendszerét is továbbfejlesztették, az új, aktív hidraulikus rásegítő halkan és jól adagolhatóan üzemel, ráadásul természetes fékérzetet biztosít.

Fejlett biztonsági és vezetőtámogató rendszerek

Az új Prius a Toyota Safety Sense rendszer bevezetésével jelentős előrelépést tett az aktív és passzív biztonság terén. A biztonsági funkciókat tömörítő csomag az új Prius fedélzetén fontos új tételekkel gyarapodott: ilyen a radarvezérelt adaptív sebességtartó automatika, valamint az ütközés előtti biztonsági rendszer (PCS) gyalogosfelismerő funkciója.

A Toyota Safety Sense rendszeren túlmenően az új Priushoz olyan kiegészítő rendszerek is rendelhetők, amelyek a jármű közvetlen környezetére vonatkozó, valós idejű tájékoztatás révén biztosítanak fokozott menetbiztonságot – ilyenek a holttérfigyelő rendszer, vagy a hátsó keresztirányú forgalomra figyelmeztető rendszer.

Az új, intelligens parkolószenzor rendszer segít megelőzni a kissebességű parkolási manőverek során gyakori koccanásokat, függetlenül a gáz- vagy a fékpedál helyzetétől. A rendszer akkor is képes enyhíteni a károkat, ha maga az ütközés bekövetkezik.

Az új Prius emellett a Toyota új egyszerű, intelligens parkolási rendszerét (SIPA) is megkapta. Ez egy sor érzékelő segítségével azonosítja a szabad parkolóhelyeket, valamint a környéken található akadályokat.  A vezető megáll a kiszemelt parkolóhely mellett, és egyetlen gombnyomással aktiválja a SIPA rendszert, amely automatikusan betolat a parkolóba. A rendszer a Toyota már létező parkolássegítő rendszerének továbbfejlesztése, amely hatékonyabb akadályfelismerése révén igen precíz manőverezést tesz lehetővé.

Új fedélzeti információs és kényelmi funkciók

A vezető előtti műszerfalon található multi-információs kijelző megjelenésében és funkcionalitásában egyaránt sokat javult. Az adatok és ábrák mostantól színes, nagyfelbontású grafika formájában jelennek meg a kettős, 4,2 colos (10,7 cm) kijelzőn.

A jobb oldali kijelzőről olvasható le a sebesség, az üzemanyagszint, valamint számos egyéb, alapvető adat, míg a baloldalon egy multi-információs képernyő látható, amelynek tartalmát a kormánykeréken található kezelővel módosíthatja a vezető.

Szintén új a színes head-up kijelző, amely a szélvédő alsó felére vetíti ki a létfontosságú járműadatokat, valamint figyelmeztető üzeneteket, így az információ azonnal elérhető és könnyen leolvasható, anélkül, hogy a vezető levenné a tekintetét az útról.

Az automata klímaberendezés S-FLOW funkció segítségével biztosít jobb hatásfokú működést. A rendszer felismeri, hogy az első vagy hátsó üléseken utazik-e valaki, és ennek függvényében módosítja a befúvás sebességét és a fűtési teljesítményt, minimalizálva az üres ülésekhez jutó levegőt. Ez nem csupán komfortosabb környezetet eredményez, de az üzemanyag-fogyasztást is csökkenti

Exit mobile version