Site icon AutóAddikt

FIA Cross Country Világkupa 2015: a MINI ALL4 Racing csapata nyerte a hazai futamot

A Nasser Al-Attiyah (katari) és Mathieu Baumel (francia) alkotta versenyzőpáros 2015. augusztus 13-16. között, a Magyarországon megrendezett Hungarian Baja 2015 versenyen mindvégig bizonyította rátermettségét: miután a duó az augusztus 14-én, pénteken megrendezett speciális időmérő szakaszon a mezőny leggyorsabb versenyidejét autózta ki a MINI ALL4 Racing versenyautóból, az első helyről vághatott neki a két fő futamból álló versenyhétvége első jelentősebb megmérettetésének augusztus 15-én, szombaton.

Normál versenykörülmények között a pilóták nem szeretnek az élről rajtolni, mert úgy nem igazán tudják felmérni a mezőny versenytempóját. Magyarországon ugyanakkor határozottan előnyt jelentett a pole pozíció megszerzése, a száraz, forró időben ugyanis az autók a futam nagy részében sűrű porfelhőt hagytak maguk után, ami jelentősen megnehezítette a sofőrök dolgát. Miközben az élen autózó Al-Attiyah végig tisztán látta maga előtt az utat, versenytársai a felvert porfelhőn keresztül voltak kénytelenek követni őt.

A kényelmesen navigálható száraz-, illetve a néhol ugratókkal és vízátfolyásokkal tarkított erdős szakaszok közepette a valósággal szárnyaló MINI ALL4 Racing egyik hátsó féktárcsája ismeretlen okok miatt egyszer csak kettétört, amely lassításra kényszerítette a katari pilótát. Az Al-Attiyah – Baumel versenyzőpáros ennek ellenére is bebiztosította a második szakasz futamgyőzelmét.

A tapasztal katari pilóta óvatosabb vezetéssel vágott neki az augusztus 16-án, vasárnap megrendezett utolsó futamnak. Jóllehet, a duó a vasárnapi szakasz dobogójának második fokára állhatott fel, összetettben mégis megszerezték a versenyhétvége első helyét, 14 perc 38 másodperces előnnyel. Mindezt annak ellenére, hogy a párost 3 perces időbüntetéssel is sújtották.

„Nagyon jó futamon vagyunk túl, amely után az FIA Rali Világkupa élére álltunk az összetettben. Gyorsan túlléptünk a szombati fékproblémán: néhány órára rá már be is bizonyítottuk, hogy mi és a MINI ALL4 Racing mire is vagyunk képesek. Vasárnap már jóval óvatosabban vezettem és nem mentem bele kockázatos szituációkba. A pálya sem volt könnyű, ráadásul roppant forróságot kellett kibírnunk” – összegezte a magyarországi versenyhétvégét Nasser Al-Attiyah.

A katari pilóta duplán ünnepelhetett vasárnap este, azon túl ugyanis, hogy a tavalyi Hungarian Baja futamgyőzelme után idén is az abszolút dobogó legfelső fokára állhatott fel navigátorával, az idei volt Al-Attiyah harmadik Hungarian Baja-győzelme, amely abszolút rekordnak számít az FIA Cross Country Rali Világkupa történetében.

E hétvégi győzelmével a MINI a Rali Világkupa összetett pontversenyének első két helyére lépett elő: Nasser Al-Attiyah jelenleg 180 ponttal vezeti a tabellát, míg az orosz Vladimir Vasilyev 171 ponttal a második. A 2015-ös FIA Cross Country Rali Világkupa következő futamának Lengyelország ad otthont, augusztus 27-30. között.

Az FIA Cross Country Rali Világkupa 2015-ös versenyszezonja

Exit mobile version