Site icon AutóAddikt

Ford: többé nem szükséges körbe-körbe tekintgetni, merről jön a szirénázó autó

Mind ismerjük azt a stresszes érzést, amikor a forgalomban meghalljuk a sziréna hangját, és próbáljuk megállapítani, honnan közelít a megkülönböztető jelzést viselő jármű – hiszen ha nem adunk neki időben utat, azzal feltartjuk, és bajt okozhatunk másoknak.

A Ford most kifejlesztett egy technológiát, ami a rendőr-, mentő- és tűzoltóautókból egy jelet küld a közelben tartózkodó autósoknak, így azok pontosan tudják, merről érkezik a jármű, és milyen messze van.

A technológia, működés közben

2015-ben az Egyesült Királyságban 475 olyan közúti baleset történt, amelynek egyik elszenvedője egy megkülönböztető jelzést viselő jármű volt. Az új megoldás viszont hangjelzéssel és a műszerfalon felvillanó fényjellel figyelmezteti az autósokat, sőt idővel arra is képes lehet, hogy optimális megoldást javasoljon arra, hová húzódjanak le, ha biztonságosan utat akarnak adni.

“A vészhelyzeti szolgálatok munkájában nagyon fontos tényező az idő, ez a technológia pedig értékes másodperceket jelenthet számukra” – vélekedett Christian Ress, a Ford Kutatási és Fejlett Tervezési Központjának önvezető technológiákért felelős műszaki szakértője.

A Ford ezen a héten mutatja be Szirénázó Járműre Figyelmeztető technológiáját a UK Autodrive tesztsorozatban. A UK Autodrive az egymással kommunikáló járműveket vizsgáló projekt, amit a brit kormány 20 millió fonttal támogat, s amelyben 16 partner vesz részt a tech-iparágak, az autógyártók, a helyi hatóságok és a tudományos intézetek részéről.

“A West Midlands Tűzoltóság arra törekszik, hogy öt percen belül kiérjen a súlyos tűzesetek és balesetek helyszínére. Az ehhez hasonló, járművek közti kommunikációt javító technológiák segítségével sokkal hamarabb nyújthatunk segítséget, amikor baj történik” – mondta el Peter Allington, a West Midlands Tűzoltóság munkatársa.

A Ford egy technológiát is tesztel, amely a balesetveszélyre figyelmezteti az útkereszteződéshez közelítő autósokat. A Kereszteződésben Ütközésre Figyelmeztető rendszer lényege, hogy az autó megosztja pozícióját a közelben tartózkodó (és ugyanezzel a technológiával felszerelt) többi járművel, s ennek alapján kikalkulálható egy ütközés esélye. Ha a rendszer valósnak ítéli az ütközésveszélyt, mindkét vezetőt figyelmezteti, hogy lassítsanak vagy álljanak meg. Ilyen helyzet lehet, ha oldalirányból egy olyan autó tart a kereszteződés felé, amely nem veszi figyelembe a közlekedési lámpa piros jelzését.

Ugyancsak a tesztsorozat részeként a Ford már korábban bemutatta azt a rendszert, ami jelzi, ha egy előttünk haladó, de a kanyar miatt nem látható autó vészfékez; valamint az autók és a közlekedési lámpák működését összehangoló technológiát, aminek segítségével “meglovagolható a zöldhullám”, javítva ezzel a forgalom áramlását a nagyvárosokban. A négy fenti technológia tesztje 2018 végéig, vagyis a UK Autodrive befejezéséig folyik majd Coventry és Milton Keynes körzetében.

Biztonsági tippek

A vészhelyzeti szolgálatok a következőket tanácsolják arra az esetre, ha valaki meghallja, hogy szirénázó jármű közeledik:

Maradjon higgadt, figyeljen és füleljen. Ha hallja a szirénát, gondolja át időben, hogyan adhat neki szabad utat

Kapcsolja ki a zenét az autóban, hogy jobban hallja a sziréna hangját

Nézzen ki egy helyet, ahová biztonságosan lehúzódhat, és álljon meg ott. Az irányjelzővel mutassa egyértelműen a többi közlekedőnek, hogy lehúzódik

Bizonyosodjon meg arról, hogy elég helyet hagyott a szirénázó jármű elhaladásához. Ne feledje, hogy akár több ilyen autó is érkezhet konvojban

Cselekedjen biztonságosan, cselekedjen szabályosan. Ne hajtson át a piros jelzésen, hacsak nem egy egyenruhás rendőr utasítja erre

Exit mobile version