Site icon AutóAddikt

Frankfurtban mutatkozik be a Citroën Cactus M koncepcióautó

A Frankfurti Autószalonon kerül sor a legendás Citroën modell, a Méhari inspirálta új koncepcióautó, a Citroën Cactus M világpremierjére.

Ezzel a frissességtől és optimizmustól sugárzó tanulmánnyal a Citroën a C4 Cactus egyfajta „outdoor” újraértelmezését kínálja. Az egyedi dizájn mellett az új Citroën koncepcióban egy sajátos életstílus testesül meg, amely a szabadidős tevékenységeket állítja az autózás középpontjába. A mindenféle terepen és körülmények közt remekül boldoguló Cactus M-ben határtalan szabadság- és kalandvágy jut kifejezésre.

Nyitott Crossover. A Cactus M crossover-tanulmány stílusa még a Citroën C4 Cactusénál is nagyobb kalandvágyat sejtet, és egyértelmű rokonságot mutat az áprilisban, Sanghajban bemutatott Citroën Aircross koncepcióautóval. Sajátos kialakítású sárvédői még mokányabb és izmosabb külsőt kölcsönöznek neki; meredek állású szélvédője, megemelt alváza, nagy kerékátmérői pedig a szabadidő-autós jelleget fokozzák. A méretes műanyag ajtók könnyedséget, ugyanakkor védelmet sugallnak, s egyben a modell védjegyeinek is tekinthetők. Ez a tanulmány egyértelműen a méltán legendás Méhari örökségét viszi tovább, amely ugyanezt a „belevaló” filozófiát testesítette meg. A teljesen nyitott utasterű modell 2. üléssorába a karosszéria oldalfalát átlépve, könnyedén be lehet jutni – ezáltal megszűnnek a határok az utasok és az őket körülvevő világ között.

Jópofa, vidám, és lételeme a szórakozás. Sajátos kialakításával a Citroën Cactus M a szabadidős tevékenységeket állítja az autózás középpontjába, és ezzel egy egészen sajátos életstílust testesít meg. A belső kialakítás kitűnően példázza ezt az outdoor tevékenységekhez használatos anyagok alkalmazásával. Hogy mindenféle körülmények között használható legyen, az utastér teljes egésze vízsugárral bármikor lemosható a lábtérbe épített vízelvezetők segítségével. Az ülések szörfruhákat idéző, színes, kényelmes és vízálló neoprén bevonatot kaptak. A Citroën Cactus M további erényei között említhetjük az alakíthatóságot is; a tetőív kialakítása például lehetővé teszi minden szabadidős felszerelés (pl. wakeboard, szörfdeszka) kényelmes elhelyezését. Ebben az autóban minden a kényelmet és a lelki nyugalmat szolgálja.

Minden terepen otthon érzi magát. A Citroën Cactus M kalandokra, felfedezésekre, ismeretlen terepek meghódítására termett. Bármilyen tevékenység céljából, bármilyen időjárási vagy útviszonyok közepette használják is, minden porcikája az utasok biztonságérzetét növeli. A Grip Control mindenféle terepen optimális tapadási feltételeket biztosít, így bátran le lehet térni vele a járt utakról. A nagyszerűen variálható utasterével a Cactus M a korlátlan szabadság szinonimája: pillanatok alatt kényelmes hálóhely alakítható ki benne, és védelmező tető húzható fölé. A leleményes módon sátorrá is alakítható tető hatékony védelmet nyújt eső esetén is. A Citroën Cactus M a fedélzeti technológiák terén sem hagy maga után kívánnivalót: megtalálható benne minden, ami a C4 Cactusban hasznosnak bizonyult (érintőképernyő, Easypush váltóvezérlő stb.).

A Cactus M tanulmányautó egyfajta új értelmezése mindazon értékeknek – kényelem, kellemes közérzet és aktív pihenés – amelyek a Méhari születéséhez vezettek, s amelyeket a Citroën mindig is a legfontosabbnak tartott. A C4 Cactus, valamint az Aircross koncepcióautó mellett kiállított Cactus M megmutatja, milyen vitalitás és következetesség jellemzi a Citroën márkát

NYITOTT CROSSOVER

Egy évvel a C4 Cactus bemutatkozása után a Citroën a Frankfurti Nemzetközi Autószalonon mutatja be az innovatív modell még „izmosabb”, teljes egészében nyitott változatát.

A C4 Cactus még kalandvágyóbb újraértelmezése

A Cactus M tanulmányautó tervezői különféle stíluseszközökkel és speciális elemekkel erősítik a C4 Cactusban is felfedezhető SUV-jelleget.

Oldalsó vonalait elöl és hátul is úgy alakították, hogy kifejezetten izmossá tegyék a sziluettet. A Tall&Narrow gumik viszonylag nagy átmérőjéhez nem társul óriási szélesség, mégis magasabbra emelik a karosszériát. Ezt a benyomást erősítik a különleges kerékjárati ívek is. A 60 fokban döntött, széles szélvédő is jelentősen hozzájárul a Cactus M masszív karakteréhez.

Az első és hátsó lökhárítók alsó része, valamint a visszapillantó tükrök háza a Citroën Aircross tanulmányautóból lehet ismerős. Az erős fémből készült vonószem, a testes visszapillantó tükrök is olyan apróságok, melyek a biztonság és a minőség érzetét erősítik, és egyértelműen a SUV-ok kategóriájában helyezik el – a márka másik tanulmányautójával tagadhatatlan rokonságot mutató – Cactus M-et.

Nyitottan a külvilágra – a legendás Méhari szellemiségében

Csakúgy, mint annak idején a Méhari, a Cactus M tanulmányautó is a nyitottság jegyében fogant. Minden részletét úgy dolgozták ki, hogy a benne utazók közel maradhassanak környezetükhöz.

A Citroën Cactus M két hosszú ajtaja kiemeli a modell kompakt jellegét. Az ajtók egyetlen műanyag elemből készültek, így rendkívül könnyen kezelhetők, és nagyban hozzájárulnak az autó alacsony össztömegéhez. Anyaguk kifejezetten ellenálló, ami a TPU bevonatnak köszönhető. A karosszéria „második bőrének” is nevezhető anyag – amely a lökhárítón is megtalálható – remekül ellenáll a kisebb ütéseknek, karcolásoknak, a sós víznek, a homoknak, és általában mindennek, ami csak a hétköznapokban a felhőtlen szórakozás és a mobilitás útjában állhat. A koncepció szerves részeként az ajtókra látványos zsanérok kerültek – ez a részlet a szintén ABS műanyagból készült Méharit idézi.

A szörfözés világa is jelentős hatással volt a Citroën Cactus M tervezőire: az autónak nincs teteje és első tetőoszlopa, hanem teljes egészében nyitott. A fabetétek, amelyeket a hátsó tetőíven és a szélvédő keretén láthatunk, a szörfdeszka-gyártók dekorációs megoldásaira emlékeztetnek, a kifejezetten vidám, derűs mintázatú keréktárcsákon pedig a szörfruhák virágos motívumai köszönnek vissza. A tetőíven jelenik meg a modell emblémája – akár egy Citroën „Freestyle” kollekció logója is lehetne.

JÓPOFA, VIDÁM, ÉS LÉTELEME A SZÓRAKOZÁS

Strand, homok, só, víz – ezeket mind a hagyományos autók ellenségeiként tartjuk számon. A Cactus M-nek azonban egyikük sem jelent problémát. Jelmondata: éljük meg a szabadidőnket intenzíven, kompromisszumok nélkül. Az autó formái, színei, a benne fellelhető anyagok és technológiák egyaránt azt szolgálják, hogy utasai mindenfajta stressz és aggodalom nélkül, teljesen felszabadultan tölthessék el szabadidejüket.

Az utastér hajókabinra emlékeztet: íves, hullámzó vonalak mindenhol, tökéletes összhangban a külső dizájnnal. Látványos kék fényezés került kívülre és belülre is, erősítve azt a benyomást, hogy egy egyetlen darabból készült, egységes autóban utazunk. Minden részlet derűt sugároz, és a modell joviális, kedves karakterét hangsúlyozza.

A külcsín mellett a belbecs is méltó egy hajókabin szellemiségéhez: minden anyag kiválasztásánál, illetve kezelésénél az volt a fő szempont, hogy alkalmazkodjon, ellenálljon, kibírjon. A Citroën Cactus M ideális partner mindenféle kalandhoz. Az utasok egy kellemes tengeri strandolás után akár zuhanyozás és szárítkozás nélkül is beülhetnek az autóba, hiszen az ülésekről lecsorgó vizet a padlón perforált „lefolyók” vezetik el, az üléskárpitokat sótűrő neoprén bevonat védi, az utasteret pedig egyszerűen, egy slaggal átmoshatják!

A Cactus M belső tere egyszerre esztétikus és funkcionális. A kárpitok, a műszerfal borítása, a szörfruhák inspirálta motívumokkal díszített neoprén üléskárpit élénk színvilága kellemes, „fun” hangulatot teremt. A neoprén víztaszító tulajdonsága révén a nedves ülések sokkal gyorsabban száradnak.

A Cactus M tanulmányautó természetesen gyakorlati előnyöket is tartogat: a hátsó oldallemezek egészen alacsonyak, így a hátul utazók úgy jutnak be az ülésekre, hogy egyszerűen átlépik az oldalfalat. Egyszerre praktikus és kellemes megoldás: nem kell az első üléseket előrehajtani ahhoz, hogy az utasok beszállhassanak. Az utastér tárolórekeszei könnyen elérhetőek és ergonomikusak, az ajtókban hálóval záródó méretes tárolókat találunk, a csomagtérajtó kívülről nyitható, a tetőíven pedig egy speciális rögzítőszerkezet segítségével akár két szörfdeszka is biztonságsan szállítható. A választást megkönnyítendő, a Citroën dizájnerei már terveztek is két, az autó színeivel harmonizáló deszkát a bemutatóra.

A Cactus M egészen sajátos karaktere az 1968-as, ikonikus Méhari vérvonalát viszi tovább, felelevenítve a korszak különleges hangulatát, a tengerparti üdülővárosok, a gondtalan nyaralások világát. Az ajtónyitó megoldás és a középen elhelyezett szóló ablaktörlő is e korszak autóit idézik. A fejtámlák pedig mintha a hajók kikötésénél használt fenderek (ütköző ballonok) rokonai lennének.

MINDEN TEREPEN OTTHON ÉRZI MAGÁT

A Cactus M arra született, hogy a kalandvágyók, a végtelen távlatok kedvelőinek álmait megvalósítsa. Olyan újító technológiai megoldásokat kínál, amelyek tágra nyitják a felfedezhető világ időjárás, útviszonyok és logisztikai nehézségek szabta határait.

A Grip Control és a Tall & Narrow gumiabroncsok együttműködése révén az autó a legkellemetlenebb terepekkel és emelkedőkkel is megbirkózik. A speciális kipörgésgátló minden helyzetben a legmegfelelőbb beállítást választja, így mindig optimális meghajtást biztosít.

A Cactus M ugyan szabadtéri használatra készült, de ez nem jelenti azt, hogy ne találná fel magát extrémebb időjárási körülmények közepette is. A csomagtér dupla padlójában ugyanis egy elképesztően elmés tetőszerkezet bújik meg, amelyet kézzel kell a karosszéria köré rögzíteni, majd egy speciális felfújó szerkezettel „sátrat” lehet varázsolni belőle. A tetőt ugyanis három, levegővel töltött „cső” tartja a helyén. A levegőt az autó hátsó részében elhelyezett kompresszor biztosítja.

A beltér könnyen variálható, az említett megoldással pedig tető is kerülhet az autó fölé: a Citroën Cactus M valóban lebontja a logisztika eddig kötelezőnek hitt szabályait, és teret enged az improvizációnak, a szabadságnak. Az autó igazi kétszemélyes sátorrá alakítható, hiszen a hátsó üléspadot és a csomagtér padlóját egy ügyes mechanizmus segítségével könnyedén összeilleszthetjük, így a csomagtartót kinyitva, két személy számára kényelmes fekvőhely keletkezik. Alhatunk a szabad ég alatt, illetve a felfújható oszlopok tartotta tetősátor védelmében is. Semmi sem szabhat határt a felfedezés vágyának…

A tető és a sátor kidolgozásában a Citroën két olyan céggel működött együtt, amelyek e különleges terület igazi szakértői. A sátor szerkezetét és biztonsági elemeit az extrém körülmények között is helytálló felfújható eszközök gyártására szakosodott ATIC szállítja, míg a sátor anyagát az extrém sportokban használatos speciális textíliákat gyártó Jonathan & Fletcher készíti.

Azon túl, hogy hihetetlenül innovatív megoldásokat kínál, a Citroën Cactus M a hétköznapokban is optimális megoldás, hiszen mindaz a kényelem és technológiai szolgáltatás megtalálható benne, amelyeket a C4 Cactusban már megismerhettünk. Az egy esztendővel ezelőtt bemutatkozott szériamodell mellett a vadonatúj tanulmányautó remekül illusztrálja a C4 Cactusban rejlő lehetőségeket. Mint ahogyan azt is, hogy a Citroën hogyan tudja átültetni stílusát különféle karosszériaformákra.

Exit mobile version