Site icon AutóAddikt

Hatvanadik évfordulóját ünnepli idén a DS

2015-ben ünnepli hatvanadik születésnapját minden idők egyik kétségkívül legikonikusabb autója.

A kerek évforduló megünneplését a nemrégiben önálló márkává vált DS három igazi legendával indítja, mégpedig egy nem kevésbé legendás helyszínen: Monte-Carlóban. A DS 3 WRC és Sébastien Loeb ugyanis együtt lépnek fel az éppen zajló 83. Monte-Carlo Ralin, néhány nap múlva pedig a történelmi DS indul el a 18. Veterán Monte-Carlo Ralin.

A DS-szel kapcsolatos megemlékezések, ünnepi rendezvények egész évben tartanak majd, a jubileumot klubtalálkozók, szalonok és más izgalmas események teszik emlékezetessé.

1955. október 6-án, a Párizsi Autószalon nyitónapján egyetlen autó megjelenése okozott soha nem látott „földindulást” a Grand Palais-ban : az akkor bemutatott DS-t óriási tömegek akarták elsőként látni, sőt már az első napon 12 ezret rendeltek belőle. Hihetetlenül formabontó, elegáns stílusa és a benne fellelhető csúcstechnológiás megoldások egy csapásra legendává tették a DS-t, amely mind a mai napig ismert és rendkívül népszerű.

„Természetes, hogy az immár önálló márkaként működő DS együtt ünnepli első születésnapját a névadó modell jubileumával” – nyilatkozta Yves Bonnefont, a DS vezérigazgatója. – „A történelmi DS a mi fiatal márkánk különleges szellemi őse : a DS 60 éve és ma is egyedi stílust és csúcstechnológiát, kivételes komfortot és vezetési élményt, nemes anyagokat és kifinomult megoldásokat kínál.”

A kerek évfordulót a DS az év során számos különleges eseménnyel ünnepli.

A MÁRKA HÁROM IKONJA MONTE-CARLÓBAN

Az ünnepi megemlékezések januárban Monte-Carlóban kezdődnek:

– A jubileum alkalmából vadonatúj külsőt kapott DS 3 WRC a kilencszeres rali világbajnok Sébastien Loebbel és Daniel Elenával versenyez a 83. Monte-Carlo Ralin.

– A január 28. és február 2. között zajló Veterán Monte-Carlo Ralin (Rallye Monte-Carlo Historique) egy 1966-ban készült DS 21 képviseli a márkát. Az autó 21-es rajtszámmal indul, a márka logóját viseli, kormányánál pedig nem más ül majd, mint a DS-szel két « Montét » is megnyert Bob Neyret.

Legyen szó akár a veterán modellek szerelmeseire fókuszáló rendezvényekről, mint a párizsi Rétromobile (február 4-8.) vagy az esseni Techno-Classika (április 15-19.), akár a nagy nemzetközi autószalonokról (Genf: március 5-15., Sanghaj: április 22-29., Frankfurt: szeptember 19-27.), a DS mindenhol a 60. évforduló méltó megünneplésére fókuszál. Minden rendezvényen találkozhat a közönség korabeli ritkaságokkal és a jubileumra emlékező mai újdonságokkal is.

Belgiumban például április 26-án, Ausztráliában pedig október 2. és 11. között gyűlnek össze a DS-gyűjtők és –rajongók, hogy együtt fújják el az „Istennő” 60 születésnapi gyertyáját. Az eseménysorozat egyik fénypontja minden bizonnyal a május 22-23-án a franciaországi Montlhéry-ben tartandó találkozó lesz, ahová 700 veterán DS-t várnak a szervezők.Párizsban, a történelmi DS és a fiatal DS márka „bölcsőjében” május 19-től 22-ig tartanak az ünnepi rendezvények, amelyre a márka munkatársai és a szakma kiemelt képviselői lesznek hivatalosak. Május 23-án és 24-én pedig a nagyközönség számára is megnyílik a rendezvény, melynek helyszíne a szintén ikonikus Tuilériák kertje, Párizs szívében.

DS-gyorstalpaló:

A DS 2014. június 1-e óta működik önálló márkaként. Küldetésének tekinti, hogy a francia autógyártást méltó módon helyezze el a prémium autózás világtérképén. A DS a legkiválóbb francia kézműves hagyományokra támaszkodva méltó módon viszi tovább az 1955-ben üstökösként feltűnt DS szellemi örökségét: az innovációt és a nemes eleganciát. Az egyéniségükre büszke ügyfelekhez szóló DS ma öt modell kínál: a DS 3, a DS 3 Cabrio, a DS 4 és a DS 5 mellett Kínában mutatkozott be a DS 5LS és a DS 6. A DS nem csupán az egyedi stílus, a vezetési élmény és a kifinomultság terén nyújt egyedi és jövőbe mutató megoldásokat: a technológiai kínálat is élvonalbeli, hiszen a DS 5-ön elérhető a Hybrid4 meghajtás.
A DS modelljeit Európában önálló DS Store-ok, vagy – a szalonon belül berendezett külön DS-zónákban – a CITROËN márkakereskedői értékesítik, Kínában pedig saját márkakereskedői hálózata működik. A márka nemcsak modelljein, hanem a DS PRIVILÈGE klubban elérhető szolgáltatásain keresztül is kivételes kapcsolatot ápol ügyfeleivel. A DS 2010 óta már több mint 500.000 új gépkocsit értékesített.

Bővebb infó: www.driveDS.com

Exit mobile version