Site icon AutóAddikt

Honda: mit is takar pontosan a Total Airflow Management fejlesztési koncepció?

New Sports eXperience, azaz új sportos élmény – e kifejezés jelöli a Honda új szupersportkocsiját, akárcsak a 25 évvel ezelőtt bemutatott első generációt.

Nevének megfelelően az NSX a legújabb, legmodernebb műszaki megoldásokra épül, s olyan gyártási, tervezési folyamatok eredményeként jött létre, melyek egyedülállóak a járműiparban. Ilyen a Total Airflow Management is, ami végsőkig fokozta a leszorítóerőt és minimálisra csökkentette a légellenállást, ezáltal javult a tapadás, az útfekvés és a modell súlyelosztása is.

„A vadonatúj NSX tervezése rendkívül izgalmas munka volt számunkra, hiszen úgy kellett szép, esztétikus formát alkotnunk, hogy a kiemelkedő teljesítmény támasztotta aerodinamikai elvárásoknak is megfeleljen a kocsitest. Az eredmény egy megdöbbentően extravagáns, egyszersmind műszaki szempontból is kiváló karosszéria lett, ami tökéletesen illik egy modern szupersportkocsihoz. Azon túlmenően, hogy részegységenként tervezhető meg a hűtés és az aerodinamikai teljesítmény, a Total Airflow Management a vonzó megjelenés kialakításában is nagy segítséget nyújt” –  mondta el Thomas Ramsey, az NSX aerodinamikáért és hűtésért felelős projektvezetője.

Hogy a kocsitest minden kritériumnak megfeleljen, Ramsey és csapata arra törekedett, hogy az autó körül és az autón át áramló levegőt maximálisan kihasználja. A vonalvezetést számítógépes folyadékdinamikai eljárással (CFD) kísérletezték ki, majd készítettek egy 1:2.5 arányú modellt, amit az ohiói szélcsatornában csiszolgattak egészen addig, míg meg nem születettek az ideális formai megoldások. A munka gyümölcseként a különféle felületek, a légbeömlők és a szellőzőnyílások mérsékelik a légellenállást, leszorítóerőt generálnak, jelentősen fokozzák a hűtést és elvezetik a szükségtelen hőt. Miután a modell elkészült, megalkották életnagyságú változatát is, amit Tochigiben, a Honda mozgópadlós szélcsatornájában véglegesítettek.

Ideális leszorítóerő az optimális teljesítmény érdekében

Az első és hátsó tengelyre nehezedő leszorítóerő meghatározásakor különösen nagy gondossággal jártak ez a NSX tervezői. Hosszú és fáradtságos munkájuk sikerét mutatja, hogy nagyjából háromszor akkora leszorítóerő jut hátra, mint előre, így nagy sebességnél és a hétköznapi autózások során is eszményi az NSX viselkedése.

Az autó hátulján megfigyelhető diffúzorok a hátsó szpoilerrel és a hátsó lámpák foglalatával fejtik ki teljes hatásukat, elképesztő leszorítóerőt generálva és minimálisra csökkentve a felhajtóerőt. Hála az új, innovatív metódusnak az NSX esetében nem volt szükség mozgó szárnyra és egyéb aktív kiegészítőkre, a mesterien megrajzolt kocsitest minden helyzetben páratlan úttartást garantál.

Az autón átáramló levegő precízen formált és elhelyezett kivezetőnyílásokon távozik a karosszériából, s jelentősen hozzájárul a leszorítóerő növeléséhez, valamint a kis légellenálláshoz. Ezt a légáramot úgy befolyásolták a Honda szakemberei, hogy mindig megfelelő mennyiségű levegő jusson a középen elhelyezett, belső égésű erőforrás légszűrőházába, illetve égéstereibe.

Ráadásként a légbeömlők megakadályozzák a légörvények kialakulását és visszafogják az aerodinamikai veszteségeket az első kerekek körül, nem mellesleg úgy szabályozzák a levegő útját, hogy az autó oldalának alsó részén áramoljon. Az átgondoltan elhelyezett levegőnyílások másik hozadéka, hogy a „lebegő” C-oszlopokkal együttműködve a karosszéria oldalán kialakított légbeömlőkbe terelik a menetszelet, kellő mennyiségű oxigénnel ellátva az erőforrást, továbbá biztosítva a motor és a töltőlevegő hűtését. Érdekesség, hogy a levegő egy részét a motorháztető irányába vezetik az oldalnyílások, hogy az autó hátulján végigszaladó áramlat révén nagyobb legyen a leszorítóerő.

Hőháztartás

A Total Airflow Management megközelítés jegyében fogant karosszéria úgy irányítja a légáramlást, hogy a hibrid hajtáslánc hűtése a lehető leghatékonyabb legyen. Összesen hét fő hőforrás bújik meg a lemezek alatt: a 3,5 literes, V6-os, belső égésű erőforrás, a két turbófeltöltő, a kilencfokozatú automatikus váltó (DCT), az erőelosztásért felelős egység (hybrid Power Distribution Unit) és az első kerekek hajtásáért felelős két villanymotor (Twin Motor Unit). Hogy ezek hőcseréje megfelelő legyen, összesen tíz hűtőradiátort helyeztek el az autóban, s ezekre irányították a frissítő menetszelet.

A frontrészen vágott légbeömlők a két első villanymotor, a kondenzátor, a váltó és az erőelosztásért felelős egység hűtését segítik, a tetőn és a kocsi hátsó részén áramló levegőt pedig a tengelykapcsoló, illetve a motortér hűtésére használták fel a mérnökök.

A minden részletre kiterjedő tervezési és fejlesztési folyamat meghozta a várt hatást: az NSX páratlan teljesítményt és vezetési élményt nyújt, azonnal reagál a pilóta utasításaira és elképesztően könnyen vezethető. Ezek a tulajdonságok teszik lehetővé, hogy a vezetők megismerjék a sportautózás egy teljesen új szintjét.

Exit mobile version