Site icon AutóAddikt

Ilyen lehet a jövőre érkező W223-as Mercedes-Benz S-osztály

A Mercedes Benz S-osztály új generációja 2020-ban érkezik. Annak érdekében, hogy egyértelműen elüssön és különbözzön a 4920 mm hosszú E-osztálytól, a 2020-as W223 S-osztály csak hosszú tengelytávval lesz elérhető (körülbelül 5280 mm).

S vajon hogyan néz majd ki az új W223 S-osztály? A Mercedes-Fans.de legfrissebb renderelt fotója megmutatja. Modern, ám meggyőző Fényszóró-rajzolat, illusztris hűtőmaAszk, behúzható ajtófogantyúk – jelenleg ilyennek lehet elképzelni a hamarosan piacra kerülő következő generációs S-osztályt.

A jó hír az, hogy a Mercedes nem áll át teljesen az elektromos meghajtásokra, legalábbis az új Mercedes-Benz S-osztályt illetően. A V12 motor marad a legfontosabb erőforrás, valamint a legújabb hathengeres benzin- és dízelmotorok is fókuszba kerünek, illetve a 4 literes V8 AMG motort sem lesz elhanyagolható.

Persze mind hibridként, vagy akár plug-in hibridként jelen lesz a körbnyezttudatosság, hiszen minden belsőégésű motornál megtalálható lesz a hajtásláncforma.

A Daimler igazgatótanácsa már bejelentette, hogy az autonóm vezetés szempontjából a 3. szintre lép az új W223 S-osztály, ezáltal teljesen új szabadságot adva a sofőrnek. Ugyanis a 3. szint lehetővé teszi az autó számára, hogy hosszabb távolságokat (például autópálya vezetést) teljesen önállóan gyűrjön le, a sofőr különösebb közbeavatkozása nélkül.

Nem meglepő módon ismét a Mercedes-Benz S-osztály szeretne a világ legjobb autójaként tündökölni elődjeihez képest (gondoljunk csak a W140-re a maga korában). Ennek megfelelően a W223 esetében is a Mercedes ismételten magasra teszi a lécet az enteriőr kialakításában. A jövőbeni Mercedes Benz S-osztály digitális LCD sebességmérő külön képernyőmodul, amely direktben nem kapcsolódik az infotainmenthez. A kilométeróra kijelzője értelemszerűen magasabbra került, amely egy remek kapcsolódási pontot feltételez vvezető és mellette ülő utasa között. Mindez a jövőben az összes infotainmentet jelentő kijelzőre is érvényesítésre kerül a Mercedesnél.

Fotók és forrás: Mercedes-Fans.de

Exit mobile version