Site icon AutóAddikt

Jól indult a BMW i3 értékesítése 2018-ban is

A BMW Group hazai képviselete 2017-ben új értékesítési rekordot jelenthetett be, az eladások közel 16%-kal nőttek 2016-os képest, melyben mind a BMW, mind a MINI márka sikerei is közrejátszottak.

A BMW i divízió kimagaslóan jól teljesített, tavaly 140 vásárló választotta a BMW i3 és i8 modelleket, mely az i3-as esetében 41%-os értékesítési fejlődést mutatott a megelőző évhez képest. A modellhez igénybe vehető az akár 1 500 000,-Ft értékű állami támogatás, mely hatékonyan segítette a magyarországi értékesítést is.

Idén januárban tovább folytatódik a BMW i3 sikeres hazai szereplése, a 10 db átadott autó továbbra is erős pozíciót jelent a hazai elektromos modellek piacán. A BMW i3 sikereihez hathatósan hozzájárul a tavaly év végén bevezetett frissítés, mely számos technikai és optikai újítást hozott a világ vezető prémium kompakt elektomos autójának. A BMW i modellek védjegyévé vált fekete karosszériasávot, amely a motorháztetőről indulva, a tetőn keresztül egészen az autó hátfaláig fut, az új BMW i3 és BMW i3s modellpáros esetében feketére fényezett A-oszlopok és tetőkeretek egészítik ki. A karosszéria többi elemére elérhető fényezési opciók listája eközben a Melbourne Red tűzpiros metál és az Imperial Blue királykék-metál árnyalatokkal bővül. Az új BMW i3 és az új BMW i3s már az alapfelszereltség részeként LED-technológiás fényszórókat kap, amelynek a LED-es nappali menetfény, a LED-es tompított fény és a LED-es távolsági fény is része. Az első lökhárító kör alakú fészkeiben elhelyezett irányjelzőket vízszintesen megrajzolt, LED-technológiás irányjelző-csíkok váltják, amely azt jelenti, hogy az üvegborítású csomagtérajtóba épített LED-es hátsó lámpák mellett immáron a modellpáros mindegyik világító funkciója LED-ekkel dolgozik.

Az új BMW i3 elektromos motorja 125 kW / 170 lóerő maximális teljesítményre képes, amelyet – az elektromos hajtásláncok sajátosságaként – már álló helyzetből rendelkezésre álló, 250 Nm csúcs forgatónyomaték egészít ki. A tisztán elektromos meghajtású prémium kompakt a gázpedál érintésére egy soros hathengeres benzinmotor lendületével gyorsul, a megtorpanás-mentes, folyamatos teljesítmény-átvitelről pedig egy fokozatmentes automataváltó gondoskodik. A modell mindössze 7,3 másodperc alatt sprintel fel álló helyzetből 100 km/órás tempóra, végsebességét pedig az elektronika 150 km/óránál maximálja.

Az új BMW i3s az elektromos motor 135 kW-ra / 184 lóerőre növelt maximális teljesítményével és 270 Nm csúcs forgatónyomatékával a zéró emissziójú, hangtalan vezetési élmény még sportosabb formáját ígéri. A modell némileg módosított hajtáslánca a megnövelt erőhöz optimalizált teljesítmény-leadás mellett speciális görgőscsapágyakat és újrahangolt motorvezérlő elektronikát is kapott, amelynek eredményeképpen az új BMW i3s az elektromos motor legfelső fordulatszám-tartományában a kategóriateremtő elődmodellhez képest 40 százalékkal nagyobb teljesítményt és forgatónyomatékot képes leadni.

Sőt mi több, a mérnökök az új BMW i3s alá típus-specifikus rugókkal, lengéscsillapítókkal és stabilizátorokkal dolgozó sport futóművet fejlesztettek, a bajor prémiumgyártó ügyfelei pedig a vezetési élménykapcsolón (Driving Experience Control) SPORT vezetési üzemmódot is aktiválhatnak, amely még közvetlenebb gázreakcióval és kisebb kormányzási szöggel fokozza a tisztán elektromos meghajtású prémium kompakt sportosságát.

Az új BMW i3s modellnek csupán 6,9 másodpercre van szüksége ahhoz, hogy 160 km/órás végsebessége elérése előtt megfussa az álló rajtos nulla-százas sprintet, miközben a legmodernebb autók menetteljesítményét vizsgáló EU-ciklus (NEDC) típus-specifikus tesztkörének mérései szerint 100 kilométerre vetített kombinált energiafogyasztása mindössze 14,3 kWh. A modell a legmodernebb autók menetteljesítményét vizsgáló EU-ciklus tesztkörének, valamint a valós körülmények közötti legdinamikusabb járműhasználat eredményeit vizsgáló, globális szabvány szerint működő tesztciklus (WLTP) mérései szerint egyetlen feltöltéssel 280 kilométer*, illetve 235 – 245 kilométer**, hétköznapi használat során azonban minimum 200 kilométer*** megtételére képes.

2018 februártól a vállalati ügyfelek akár havi 139.000,- forinttól teljes körű tartós bérlet konstrukcióban is hozzájuthatnak egy gazdagon felszerelt autóhoz (további részletek a www.bmw.hu oldalon), mely nemcsak emissziómentes és dinamikus közlekedést, hanem zöld rendszámmal a városok többségében ingyenes parkolást is jelent az ügyfeleknek.

Exit mobile version