Site icon AutóAddikt

Kipróbáltuk a Ford Vignale aktuális modellpalettáját, újdonságként az Edge Vignale mutatkozott be

Teszteltük már több ízben a Ford Vignale modellpalettájáról – volt S-Max, Kuga, illetve Mondeo is. Azonban eleddig az Edge Vignale elmaradt, viszont félig-meddig most ezt is sikerült bepótolni. Menetpróbára vittük az S-Max, a Kuga, a Mondeo, valamint az Edge Vignale-t, a célállomás Eger, illetve Abádszalók volt.

 

Alapjában véve bőségesen elegendő volt az a párszáz kilométeres táv (oda-vissza), amely rendelkezésre állt a Ford Vignale palettájának bemutatására. A Ford Solymár M3-ból indulva elsőként Egert, konkrétan a Bolyki Pincészetet céloztuk be, sok autópályával, némi autóúttal, aztán kőkemény offroadozásnak is eladható utakkal. Ugyanis a pincék megközelítése felért egy közepesebb terepezéssel, ráadásul a korábbi esőzésekből kifolyólag enyhén megcsuszamlott, saras útfelületekre kanyarodtunk le a műútról.

Itt remek helyszín adódott a fotózáshoz/filmezéshez, a környezet remekül adta vissza a Vignale-vonal prémium jellegzetességeit. Főként, hogy a kiosztásból kettő modell SUV volt, így a sziklás-köves terepháttér is kimondottan illusztris körítést kínált.

A program szervezése és felépítése alapvetően a Vignale lineup szabadidő- és sportos jellegére lett kihegyezve. Egri kiruccanásunk után beirányoztuk Abádszalókot, egész pontosan a Tisza-tó egyik kikötőjét, ahol színes vitorlázós-motorcsónakázós programmal zárult a Vignale sajtónap.

Bár már jó pár alkalommal közöltünk le cikkeket az épp soron lévő Ford Vignale modellekről, most következzen egy átfogó összeállítás, melyből minden részlet kiderül a próbált autók révén.

A Ford Vignale Way a Ford filozófiája, amelynek alapgondolata a vásárlók személyre szabott kiszolgálása – a Vignale megismerésétől kezdve a vásárláson át mindaddig, amíg az ügyfél használja az általa kiválasztott Ford Vignale modellt

A Ford Vignale portfólió kézi munkával végszerelt járművei a legújabb trendekből ismert modern dizájnt, exkluzív felszereltséget és lenyűgöző kifinomultságot kínálnak; a Ford Vignale-modellek az Európa-szerte megnyitott, összesen 360 FordStore márkakereskedésben rendelhetők meg.

Magyarországon mindezidáig 6 FordStore nyitotta meg kapuit

A Ford Kuga Vignale és Ford Edge Vignale az első SUV-k a Ford Vignale prémium termék- és vásárlói élmény programjában – és ezek az autók immár Európa legnagyobb értékesítési eredményeit produkáló szegmensében is sikerrel elégítik ki a luxuskivitelű autók iránti egyre növekvő igényt.

Az idén bevezetett Ford Kuga Vignale és a Ford Edge Vignale SUV-k exkluzív felszereltséget és prémium kidolgozást kínálnak, például szmoking-stílusú öltésekkel díszített Windsor bőrkárpitozást, különleges Vignale fényezéseket, és olyan részletmegoldásokat, mint a jellegzetes, hatszögletű Ford Vignale hűtőrács.

A legmodernebb technológiák sorában a Ford Adaptív Fényszórórendszere is szerepel, amely a mindenkori út- és forgalmi viszonyokhoz igazítja a fénycsóva irányát és erősségét, valamint a SYNC 3 kommunikációs és fedélzeti szórakoztató rendszer, amely immár még gyorsabban működik, és 8 colos érintőképernyője a mobiltelefonokon már megszokott kétujjas és a végigsimításos mozdulatokkal is kezelhető.

Az erős, takarékos és finoman működő motorok palettáján megtalálható a Ford Edge Vignale modellhez megrendelhető 180 lóerős TDCi, és 210 lóerős bi-turbo TDCi dízel, a Ford Kuga Vignale vásárlói pedig a 2.0 literes, 180 és 150 lőerős dizelmotor mellett 182 lóerős, 1,5 literes EcoBoost motort is választhatják.
A Ford Intelligens Összkerékhajtás (AWD) az alapfelszereltség része a Edge Vignale és a Ford Kuga Vignale kínálatában. Az új összkerékhajtási rendszer kanyarodáskor változtatja az oldalak közötti nyomaték elosztását, ami jelentősen javítja a kezelhetőséget és a stabilitást.

Szükség esetén akár a nyomaték száz százalékát tudja az első vagy a hátsó kerekekre továbbítani. A hajtás megosztható a jobb és bal oldali hátsó kerék között mely kimagasló kezelhetőséget teremt. Ezt leginkább az a technikai fejlesztés segíti, amely lehetővé teszi, hogy a hátsó tengelyre jutó teljes nyomaték bármelyik kerékre továbbítható. A hátsó tengelyeken való nyomatékmegosztás segít minimalizálni az alulkormányzottságot, kiváló kanyarodási képességet és stabilitást biztosít.

A Ford Edge Vignale kifinomultságát még magasabb szintre emeli a Ford Aktív Zajkioltás, ami az autó audiorendszerén keresztül ellentétes frekvenciájú hangokat sugároz, kioltva ezzel a zavaró hanghatásokat az utastérben.

Európában 2005-ben az összes eladott személygépkocsi 6 százaléka volt SUV, ám 2015-re ez az arány 23 százalékra nőtt. Az iparági értékesítéseket elemző IHS intézet szerint további növekedés várható a szegmensben, és 2020-ra 27 százalék lesz a SUV-modellek aránya az európai piacokon.

Ford Kuga Vignale

Az új Ford Kuga modellre épülő Ford Kuga Vignale egy exkluzív kivitelű modell, amit különleges gyöngyházfényű Milano Grigio fényezés díszít, rozé árnyalatú metálcsillogással; az első és hátsó alsó védőlemezt, valamint az ajtóbetéteket és a csomagteret fényes feketére színezték. Az autó orr-részének látványát a jellegzetes hatszögletű Vignale hűtőrács-kialakítás uralja.

Hatásosan hangsúlyozza ki a Ford Kuga Vignale utasterének prémium karakterét a hatszögletű varrással díszített Windsor bőrkárpitozás, amelynek különleges szmoking-stílusú öltései az üléseken és az ajtók belső felületén is láthatók; a kárpitok Cashmere színben pompáznak. A gazdag bőrkárpitozás a műszerfalra is kiterjed.

A Ford Kuga Vignale olyan fejlett vezetést segítő rendszereket kínál, mint a Ford Merőleges Parkolás funkciója, amely automatikusan bekormányozza az autót két másik jármű közé, illetve az Active City Stop ütközésmegelőző rendszer továbbfejlesztett változatát, valamint a Kéz Nélkül Működtethető Elekrtomos Csomagtérajtót.

A Ford Adaptív Bixenon Fényszórórendszere a mindenkori út- és forgalmi viszonyokhoz igazítja a fénycsóva irányát és erősségét, az Időjárás-függő Világítás technológia pedig automatikusan vezérli a fényszórókat, hogy a vezető még extrém felhőszakadásban is könnyebben észlelhesse az út mentén feltűnő veszélyforrásokat.

Ford Edge Vignale

A stílusos és modern Ford Edge Vignale külső megjelenését gondosan kidolgozott részletek varázsolják különlegessé; ilyen például a ködfényszórók egyedi krómkerete, a Ford Vignale sorozat jellegzetes hatszögletű felső hűtőrácsa sötét matt fényezéssel és polírozott alumínium kerettel, vagy éppen a 19 colos, polírozott alumínium keréktárcsák. Az exkluzív fényezések listáján a metálbarna Vignale Ametista Scura árnyalat is szerepel.

Hatásosan hangsúlyozza ki a Ford Edge Vignale utasterének prémium karakterét a hatszögletű varrással díszített Windsor bőrkárpitozás, amelynek különleges szmoking-stílusú öltései az üléseken és az ajtók belső felületén is láthatók; a kárpitok Cashmere vagy sötét Ebony színekben rendelhetők. A bőrkárpitozás a középső kartámaszra és a tárolódobozra is kiterjed, akárcsak a műszerfalra, amelynek utasoldali részén alumínium hullámvonal fut végig.

“A Ford Vignale kifinomultságot és prémium sportosságot sugall,” vélekedett Joel Piaskowski, a Ford Európa formatervezési igazgatója. “A Ford Vignale segítségével a vásárlók sokkal egyedibb módon élvezhetik a luxust, és fejezhetik ki egyéniségüket.”

A kifinomult technológiák sorában megtalálható még a Ford Aktív Zajkioltás* is, ami a kabinban elhelyezett három mikrofonnal méri fel a belső térbe beszűrődő motorzajt, és az autó audiorendszerén keresztül ellentétes frekvenciájú hangokat sugároz, kioltva ezzel a zavaró hanghatásokat az utastérben.

A vezetés stresszét egyéb megoldások is csökkentik. A Széles Látószögű Első Kamera segítségével az autós ‘be tud nézni’ az utcasarkok mögé, mérsékelve ezzel az ütközésveszélyt; vagy éppen a Holttérfigyelő, a Közlekedési Tábla Felismerés, a Sávelhagyásra Figyelmeztető Rendszer, a Sávtartó Asszisztens és a Vezetőfigyelmeztető rendszer.

Ford Mondeo Vignale és S-MAX Vignale: egyedi dizájn, kézműves minőségű kidolgozás és élvonalbeli technológia

Az exkluzív Ford Vignale kínálat első két modellje, a Ford Mondeo Vignale és a Ford S-MAX Vignale kiváló minőségű kézműves kidolgozást, magas szintű kifinomultságot és gazdag felszereltséget kínál.

Mind a Ford Mondeo Vignale amely négyajtós, kombi és ötajtós változatban is megrendelhető, mind pedig a hétüléses Ford S-MAX Vignale végszerelését külön erre kijelölt kézműves mesteremberek végzik el; az aprólékos gyártási folyamatnak ugyanúgy része a hi-tech technológia alkalmazása, mint az, hogy az elkészült járműveket a szokásos vizsgálatokon felül további száz minőségi ellenőrzésnek vetik alá.

Az autók exkluzív külső megjelenését gondosan kidolgozott részletek varázsolják különlegessé; ilyen például a Ford Vignale sorozat jellegzetes hatszögletű felső hűtőrácsa, vagy a különleges fényezések, mint a Vignale White Platinum és a Vignale Milano Grigio. Az utasfülkében luxusszínvonalú anyagok várják az utasokat; többek közt hatszögletű varrással díszített Windsor bőrkárpitozás, amelynek különleges szmoking-stílusú öltései elegánsan díszítik az üléseket és az ajtók belső felületét.

A Vignale-modellek kifinomultságát még magasabb szintre emeli a Ford Aktív Zajkioltás,* ami az autó audiorendszerén keresztül ellentétes frekvenciájú hangokat sugároz, kioltva ezzel a zavaró hanghatásokat az utastérben.

A modern technológiák közt szerepel az Adaptív Fényszórórendszerrel kiegészített Ford Dinamikus LED fényszóró is, ami a mindenkori forgalmi helyzethez és a külső viszonyokhoz igazítja a fénycsóva állásszögét és erősségét; valamint a SYNC 3 kommunikációs és fedélzeti szórakoztató rendszer, amely immár még gyorsabban működik, és 8 colos érintőképernyője a mobiloknál már megszokott két ujjas és a végigsimításos mozdulatokkal is kezelhető.

Kézműves kidolgozással személyre szabva

Minden Ford Vignale modellek végszerelését kézi munkával végzi el hat kézműves mesterember a spanyolországi Valencia gyárban működő új, modern Vignale Központban, ahol az autók a vásárlók egyéni igényei szerint készülnek el.

A Ford Vignale járművek gyártása során ugyanolyan fontos szerepet játszik a hagyományos kézműves kidolgozás, mint a legmodernebb technológia. Az elemek illesztéseit és a fényezés minőségét a legújabb lézeres és kamerás eljárások mellett gyakorlott szemek ellenőrzik.

A mesterek – akiknek vérükben van a precizitás és a minden apró részletre kiterjedő figyelem – több mint két órán át tartó kézi polírozással tökéletesítik egy-egy autó fényezését, és ugyanilyen alapossággal vizsgálják át a bőr üléskárpitokat is, amelyek lézeres szabással készülnek.

A gondosan kidolgozott külső részletmegoldások látványosan feldobják az autók megjelenését; jó példa erre a Ford Vignale sorozat jellegzetes hatszögletű felső hűtőrácsa polírozott alumínium kerettel, a krómozott díszítőelemek, az egyedi könnyűfém keréktárcsák és a Ford S-MAX Vignale csomagtérajtaján körbefutó, Vignale-dombormintázatú betét.

Minden Ford Vignale modellt exkluzív Vignale tábla díszít, rajta Alfredo Vignale aláírásával. Az emblémák, díszítőelemek és külső dekorációs elemek precíz elhelyezését a Vignale csapat mesteremberei lézeres műszerekkel ellenőrzik.

“A Ford Vignale kifinomultságot és prémium sportosságot sugall” – vélekedett Joel Piaskowski, a Ford Európa formatervezési igazgatója. “A Ford Vignale segítségével a vásárlók sokkal egyedibb módon élvezhetik a luxust, és fejezhetik ki egyéniségüket.”

Még magasabb szintű kifinomultság

Kifinomult technológiáinak és fejlett futóművének köszönhetően a Ford Vignale modellek zajtalan, sima és kényelmes utazást biztosítanak.

A Ford innovatív Aktív Zajkioltás rendszere a kabinban elhelyezett három mikrofonnal méri fel a belső térbe beszűrődő motorzajt, és az autó fejlett audiorendszerén keresztül ellentétes frekvenciájú hangokat sugároz, kioltva ezzel a zavaró hanghatásokat az utastérben. Az utastértől a továbbfejlesztett hangszigetelés is távol tartja a kellemetlen menetzajokat, az akusztikus üvegezés pedig olyan szintre mérsékli a szélzajt, ami kizárólag a prémium szegmens autóira jellemző.

A Ford integral link rendszerű hátsó futóműve simább és csendesebb futást biztosít, aminek előnyeit főleg a hátul ülők értékelik majd. Az útegyenetlenségekbe ütköző hátsó kerekek nagyobb úton mozdulnak el hátrafelé, így a szerkezet hatékonyabban nyeli el a rázkódást. Az első üléseken utazók kényelmét az Aktív Mozgatásos masszázsfunkciójú Ford Multikontúr Ülések fokozzák. Ezek az ülések arra készültek, hogy a hosszú utazások alatt mérsékeljék az izmok kifáradását: 11 felfúvódó párnából álló rendszerük gyengéden masszírozza az utasok combját, fenekét és derekát.

Technológia és hajtásláncok

A Ford Mondeo Vignale és a Ford S-MAX Vignale kifinomult vezetősegítő rendszereket kínál, amelyek egyszerűbbé és pihentetőbbé varázsolják az autóvezetést. Ilyen például a SYNC 3 kommunikációs és fedélzeti szórakoztató rendszer is.

A további vezetősegítő technológiák közt szerepel még:

• Gyalogosészlelővel kiegészített Ütközésre Figyelmeztető Rendszer, ami mérsékli a más járművekkel vagy gyalogosokkal történő, bizonyos típusú frontális ütközések hatásait, vagy segít egyes ütközések elkerülésében
• A Merőleges Parkolás funkcióval kiegészített Aktív Parkolóasszisztens megtalálja a megfelelő méretű parkolóhelyet, és hátramenetben a vezető kormányzása nélkül is bemanőverezi oda az autót
• A Ford Dinamikus LED fényszórói a nappali fényhez hasonló spektrumú fényt bocsátanak ki, az Adaptív Fényszórórendszer pedig a mindenkori forgalmi helyzethez és a külső viszonyokhoz igazítja a fénycsóva állásszögét és erősségét; az Időjárás-függő Világítás technológia automatikusan vezérli a fényszórókat, hogy a vezető még extrém felhőszakadásban is könnyebben észlelhesse az út mentén feltűnő veszélyforrásokat

A Ford S-MAX Vignale kínálatában újdonság a Széles Látószögű Első Kamera, aminek segítségével az autós bepillanthat az utcasarkok mögé és a kereszteződésekbe, mérsékelve ezzel a stresszt és az ütközésveszélyt. A radarral működő Adaptív Sebességtartó Automatikával az S-MAX önműködően tartja a vezető által beállított követési távolságot.

A hátsó utasok biztonságát a Légzsákkal Ellátott Hátsó Biztonsági Öv fokozza, ami egy baleset során azonnal kinyílik, és ötször nagyobb felületen osztja el a test felületén az ütközés keltette erőhatásokat, mint a hagyományos biztonsági övek.

Erős és takarékos motorok

A Ford Mondeo Vignale és a Ford S-MAX Vignale kínálatában egyaránt szerepelnek nagy teljesítményű erőforrások. A Ford 210 lóerős, bi-turbo TDCi dízel motorja a hatfokozatú PowerShift automata sebességváltóval párosítva könnyedén mozgatja az autókat; továbbá a 180 lóerős, 2,0 literes TDCi hatfokozatú manuális vagy automata sebességváltóval 180 lóerős, 2,0 literes TDCi hatfokozatú PowerShift automata sebességváltóval és Intelligens Összkerékhajtással. A Mondeohoz elérhető továbbá a Ford 187 lőerős, 2.0 Hybrid motorja is.

A Ford Intelligens Összkerékhajtása észrevétlenül osztja meg a forgatónyomatékot a négy kerék között, automatikusan javítva az autó úttartását és tapadását a csúszós utakon. A rendszer 20 ezredmásodperc alatt – vagyis az emberi szempillantásnál hússzor gyorsabban – változtatja meg a forgatónyomaték elosztását az első és a hátsó kerekek között.

Mind a Ford Mondeo Vignale, mind a Ford S-MAX Vignale kínálatában szerepel a Ford 240 lóerős, 2,0 literes EcoBoost erőforrása hatfokozatú automata sebességváltóval; ezzel a hajtáslánccal az S-MAX üzemanyag-fogyasztása 7,9 l/100 km, CO₂-kibocsátása pedig 180 g/km, míg a Mondeo esetében ugyanezek az értékek 7,4 l/100 km és 171 g/km. A Ford Mondeo Vignale vásárlói a Ford 187 lóerős benzin-elektromos hibrid hajtását is megrendelhetik, aminek üzemanyag-fogyasztása 4,2 l/100 km, CO₂-kibocsátása pedig 99 g/km.

A kényelmes és biztonságot növelő fejlett technológiák

Minden Ford Vignale modell alapfelszereltségének része a SYNC 3 kommunikációs és fedélzeti szórakoztató rendszer, amely gyorsabban működik, és újratervezett 8 colos érintőképernyője immár a kétujjas csippentés és a végigsimításos mozdulatokkal is kezelhető. A SYNC 3 megalkotásához a Ford több mint 22.000 vásárlói visszajelzést, kutatóintézetek meglátásait és közvélemény-kutatások eredményét dolgozta fel, hogy az új változat a lehető leginkább felhasználóbarát legyen.

A SYNC 3 áttervezett érintőképernyőjén nagyobb és könnyebben kezelhető gombok láthatók, és a kijelző ugyanúgy kezelhető, mint egy okostelefon.

 

Az iPhone-felhasználók az Apple CarPlay rendszert aktiválva egyszerűbben is biztonságosabban használhatják iPhone készüléküket, amelyről hívásokat és szöveges üzeneteket indíthatnak és fogadhatnak, a mindenkori forgalmi viszonyok szerint határozhatják meg útvonalukat, és még számos más szolgáltatást használhatnak – miközben tekintetüket nem kell elfordítaniuk az útról. Az Android™ felhasználók az Android Auto™ rendszert használhatják arra, hogy a már kedvelt alkalmazásokat és szolgáltatásokat (pl. Google Search, Google Maps vagy Google Play) biztonságosabban és egyszerűbben használhassák. A vezeték nélküli szoftverfrissítések automatikusan elérhetők a Wi-Fi hálózaton keresztül.

Gondos tesztelés

Minden Ford Vignale jármű a vásárló egyéni megrendelése alapján készül, és gyártása során ugyanolyan fontos szerepet játszik a hagyományos kézműves kidolgozás, mint a legmodernebb technológia. Az elemek illesztéseit és a fényezés minőségét a legújabb lézeres és kamerás eljárások mellett gyakorlott szemek ellenőrzik, hogy a végeredmény biztosan megfeleljen az ügyfelek igényeinek.

A mesterszerelők – akiknek vérükben van a precizitás és a minden apró részletre kiterjedő figyelem – több mint két órán kézi polírozással tökéletesítik egy-egy autó fényezését, és ugyanilyen alapossággal vizsgálják át az autó bőr üléskárpitjait is, amely lézeres szabással készülnek.

A Vignale modellek 100 további minőségellenőrzési teszten mennek keresztül, és a Ford spanyolországi Valencia üzemében még strucctoll legyezőket is használnak arra, hogy a tökéletes felületkidolgozás érdekében a Ford Vignale karosszériákról a fényezés előtt a legapróbb porszemet is eltávolítsák.

A Ford Vignale modellcsalád autói az Európa-szerte megnyitott FordStore márkakereskedésekben rendelhetők meg. A FordStore kereskedések kifejezetten e célra kialakított Vignale Élményterei személyre szabott vásárlói élményt teremtenek, s e folyamatot Vignale Értékesítési Tanácsadók segítik. Eddig több, mint 400 FordStore létesítmény nyílt meg,Európa szerte, Magyarországon pedig 6 Ford Store működik..

“Vásárlóink igényes emberek, akik többet várnak a Fordtól. Olyannyira, hogy bizonyos modelljeink értékesítésében akár a 70 százalékot is eléri a legmagasabb szintű Titanium felszereltség aránya” – nyilatkozta Szamosi Viktor, a Ford Magyarország ügyvezető igazgatója, majd hozzátette: „A Ford Vignale révén mind a luxus, mind a személyes szolgáltatások tekintetében a Ford legjavát kínálhatjuk vásárlóinknak.”

 

Még több fotó: Autóaddikt.hu Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon technikával készítettük.
Szerkesztőségünk mobilinternet-hozzáférését a Telenor Magyarország biztosítja. A Techaddikt.hu Telenor Hello Data csomagot használ.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSDuplitec, Canon, Camera Kft., Telenor Magyarország
Utómunka hardver: Acer, ASUS
Exit mobile version