Site icon AutóAddikt

Lexus RC F: 5 literes V8, 477 lóerő és 530 Nm forgatónyomaték

Az egyedi, sportos és egyben lelkesítő, vadonatúj Lexus RC F 5 literes motorja 477 lóerőt és 530 Nm forgatónyomatékot bocsát a vezető rendelkezésére: ez minden idők legnagyobb teljesítményű V8-as Lexus sportautója.

Az RC F agresszív formavilága a 2012-ben bemutatott, lenyűgöző LF-LC és LF-CC tanulmányokból ered; az elismert IS F után a második generációs V8-as F modell a Lexus kínálatában, és ilyenformán a vállalat V10-es LFA szupersportkocsijában felhasznált technológiák és finomhangolás legjavát idézi meg.

F, mint ‘Fuji Speedway’, a versenypálya, ahol a vállalat a nagysebességű fejlesztések javát végzi: ez az egy betű mára a Lexus meghatározó sportmárkájává vált. Az általa megtestesített, részegítő teljesítmény és színtiszta vezetési élmény még értékesebbé teszi a Lexus modellkínálatának összes tagját.

A vállalat által valaha készített egyik legnagyobb teljesítményű, legsokoldalúbb, legkezesebb autóként az új RC F prémium nagyteljesítményű kupét úgy terveztük meg, hogy azt vezetési tudásától függetlenül mindenki kiélvezhesse, aki rajong az autóvezetésért.

A mindennapos, közúti használatot lenyűgöző teljesítmény és kiemelkedő, nagysebességű stabilitás jellemzi, amelyekhez első osztályú, csak az RC F modellnél elérhető komfort, felszereltség és biztonsági technológiák társulnak. A vezetés színtiszta élményét még intenzívebbé teszi a fordulatszámkedvelő, 5,0 literes V8 szívómotor semmihez sem fogható hangja.

Az új Lexus kupé emellett versenypályán is meggyőző teljesítményre képes.

Számos olyan, kifinomult technológiával vérteztük fel, amelyek révén a hajtáslánc, a kormánymű és a futómű jellemzői késlekedés nélkül az adott pilóta képességeihez igazíthatók, legyen szó amatőrökről vagy profikról, és a biztonság, illetve támogatás megfelelő szintjét nyújtva aktívan segítsen nekik még jobbá válniuk.

A nyolcfokozatú Sports Direct Shift (SPDS) sebességváltó hat, vezető által kiválasztható üzemmódot kínál. Ezek egyike az új, gyorsulásérzékelőn alapuló AI-Shift vezérlés, amely a gyorsulási értékeket felügyelve optimalizálja a fokozatválasztást, és támogatja a sportos vezetési stílust.

Az RC F integrált járműdinamikai szabályozó rendszere (VDIM), a Lexusnál első ízben alkalmazott, kizárólag az F modellek részére fenntartott módon Sport és Profi (Expert) üzemmódot is tartalmaz, amelyek a támogatás és védelem korábban soha nem tapasztalt, legkevésbé sem tolakodó szintjét kínálják.

Ezen felül az RC F külön kérésre felszerelhető nyomatékvektor szabályozású differenciálművel (TVD). Az orrmotoros, hátsókerék-hajtású autóban most első ízben alkalmazott technológia jelentős mértékben segíti az erőátvitelt és a vezethetőséget, és ezáltal soha nem tapasztalt kezességet és menetteljesítményeket szavatol.

Az RC F a pán-ázsiai Super GT versenysorozat 2014-es évadában már komoly sikereknek örvendhet. Ennek apropóján a Lexus kifejlesztette a V8-as sportautó kifejezetten versenypályára szánt, alapjaiban módosított, 540 lóerős GT3 változatát. Az RC F GT3-t a 2015. évi GT3 versenyszériában rajthoz álló csapatok és egyéni versenyzők rendelhetik meg.

Megalapozott aerodinamikai fejlesztések

A funkcionális szépség legjavát megtestesítő, lenyűgöző, vadonatúj RC F bámulatos formatervének minden részletét úgy alakítottuk ki, hogy azok a lehető legteljesebb mértékben tökéletesítsék az autó hűtési potenciálját vagy aerodinamikáját.

Az orr kialakításánál a hűtőmaszk és a lökhárító külső szélei kettős orsó alakot formálnak. A Lexus jellegzetes, orsó alakú hűtőmaszkjának lépcsőzetes rácsozata nem csupán az RC F 5,0 literes V8-as motorját látja el hűtőlevegővel, de a hűtőrács alsó, szélső sarkaiba vágott nyílásokon keresztül az első fékekhez vezető hűtőlevegő-csatornákat is táplálja.

A külső orsó alak alsó végpontjain további rácsozat vezet levegőt az olajhűtőhöz. Ezek felett található a jellegzetes, három LED-elemből álló fényszóró, valamint a különálló, L-alakú LED-es nappali világítás.

A hosszú távú autóversenyzés világában már bizonyított tehnológiát alkalmazva minden lámpatest mögött apró, termosztát-vezérelt hűtőventillátor helyezkedik el, ami hosszú távon optimális hatásfokú üzemeltetést biztosít.

Formaterv

A motorházfedél felső részén, valamint az első kerekek mögötti kerékdobban kialakított légkivezető nyílások a motortérből, valamint a tárcsafékektől vezetik el a levegőt, amely a jármű fölött és mellett akadálytalanul tovaáramolva kimagasló nagysebességű stabilitást szavatol. Az első és hátsó lökhárítók széleit úgy formáltuk meg, hogy az RC F oldalfala mentén optimalizálva áramoljon a levegő. Az első és hátsó keréknél elhelyezett, légterelő lapok révén kevesebb levegő ütközik a forgó abroncsokba. Emellett az első és a hátsó kerékdobokat egyaránt béléssel töltöttük ki, ami a kerekek körül csökkenti a légörvények kialakulását.

Az első kerékdob bélésének bordázott profilja a kerék forgása által keltett, előrefelé irányuló légáramlatot simítja el, míg a hátsó kerékdobbélés rücskös profilja kifelé irányítja a kerék forgása által ébresztett légáramlatot, ezzel javítva az autó farának aerodinamikai adottságait és fokozva a jármű menetstabilitását.

Az ajtókeretek burkolatában, a külső tükröknél; illetve a hátsó lámpatesteken kialakított légterelő szárnyacskák tovább javítják az egyenesfutási képességet, valamint kanyarodás közben csökkentik a jármű imbolygási hajlamát.

A csomagtérfedél hátsó peremén négy karon nyugvó, aktív hátsó légterelő szárnyat helyeztünk el, amely a légáramlatok további optimalizálása mellett fokozott leszorítóerővel javítja a nagysebességű stabilitást.

A szárny 80 km/óra feletti sebességnél automatikusan kinyílik, majd 40 km/óra sebesség alatt magától visszacsukódik. Amennyiben a vezető a Drive Mode Select üzemmódválasztó vezérlőegységen keresztül aktiválja az Eco üzemmódot, a szárny csak 130 km/óra sebességnél nyílik ki, ezzel is csökkentve az üzemanyag-fogyasztást. A szárny nyitását a vezető bármikor szabályozhatja az utastérből.

Az autó teljes szélességében húzódó, elülső légterelő éllel kezdődően az RC F fenéklemezén alkalmazott, teljes körű aerodinamikai megoldások elsimítják és irányítják a jármű alatti légáramlatokat, ezzel csökkentve a légörvényeket és javítva a jármű stabilitását.

A motor, a sebességváltó, valamint a központi és hátsó padlószakasz alatti, sima felületű burkolatokat stabilizáló légterelő szárnyacskákkal szereltük fel, a turbulencia még hatékonyabb leküzdése, valamint a lehető legsimább légáramlat érdekében. A hátul felfelé emelkedő fenéklemez-borítás korrigáló szárnybetétei révén örvények kialakulása nélkül távozik a levegő az RC F alól.

Mindezen teljes körű, aerodinamikai módosítások együttesen kiemelkedően kedvező, mindössze 0,33-as Cw-értékkel ruházzák fel a Lexus RC F modellt.

A nyolcféle karosszériafényezés mellett az RC F szénszálerősítésű műanyag (CFRP) csomaggal is megrendelhető. Az LFA szupersportkocsihoz és az IS F CCS-R versenyautóhoz kidolgozott csomag gondosan kidolgozott, szénszálas műanyag idomokkal váltja fel a motorházfedelet, a tetőt, valamint az aktív hátsó légterelő szárnyat.

Vezetőközpontú belső kialakítás

Az RC F vezetőközpontú belső terében számtalan, egyedi kialakítású elemmel találkozhatunk, a műszerektől kezdve a kormánykeréken és üléseken át a pedálokig és burkolatokig; a nagyteljesítményű Lexus F modellektől elvárható, fokozott kényelmet, megtámasztást és kiemelkedő ergonómiát biztosítva az aktív vezető számára.

Az RC F vadonatúj, kizárólag az F-modellhez kifejlesztett műszerparkja az LFA módosítható, üzemmódfüggő központi kijelző koncepciójának evolúcióját testesíti meg. Az üzemmódfüggő menetdinamikáról szóló fejezetben részleteiben ismertetett kialakítást a repülőgépek műszerezettsége ihlette, amely letisztult, egyértelmű formátumban biztosítja a legkülönfélébb információkat.

A műszeregység nagyméretű, középen elhelyezett, üzemmódtól függően változó fordulatszámmérőből, digitális és analóg sebességkijelzőből, differenciál nyomatékvektor kijelzőből, gyorsulásmérőből, olaj- és vízhőmérőkből, kilométer-számlálóból, és stopperórából áll.

Az RC F a Lexusnál elsőként kapott elliptikus keresztmetszetű, vaskos fogású, 370 mm átmérőjű, háromküllős kormánykereket, amely dinamikus vezetés esetén precízebb irányíthatóságot eredményez.

Az RC F vezetőközpontú belső terében számtalan, egyedi kialakítású elemmel találkozhatunk, amelyek fokozott kényelmet, megtámasztást és kiemelkedő ergonómiát biztosítanak az aktív vezető számára.

A kormánykeréken elhelyezett váltófülek pontos helyét, formáját és működtetését úgy optimalizáltuk, hogy a dinamikus vezetés minden válfaját gyors, pontos fokozatváltásokkal tudjuk támogatni.

A testhez simuló sportruházatról mintázott, vadonatúj, integrált kialakítású ülések aprólékosan kidolgozott párnázata optimálisan támasztja meg a vezető hátát, vállát, felső testét és lábát a nagy gyorsulási erőkkel járó gyorsítások, lassítások és kanyarodás során.

Az üléseknél alkalmazott Lexus integrált habosítási technológia maximális megtámasztást és testhez simuló illeszkedést eredményez, az ülés tömése és a kárpit a legkisebb mértékben sem mozdul el egymástól.

Fejlett fedélzeti technológiák

Nagyteljesítményű használhatósága mellett az RC F maradéktalanul kínálja mindazon fejlett fedélzeti funkciókat és technológiákat, amelyeket a Lexus ügyfelei elvárnak járművüktől.

A modell kétféle multimédiás rendszerrel: a Lexus Prémium Navigációs Rendszerrel és a Lexus Médiakijelzővel rendelhető. A részletes rendszerinformációk a nagy felbontású, 7 colos központi kijelzőn, valamint a vezető előtt, a műszeregységben elhelyezett, 4,2 colos multi-információs monitoron egyaránt megjeleníthetők.

A középkonzolon elhelyezett, új Remote Touch Interface (RTI) kezelőegység a vezetői környezet vezérlő zónájának szerves része. Az érintésérzékeny, ujjal vezérelhető kezelőfelület az okostelefonoktól megszokott módon biztosítja az audiorendszer, a navigációs berendezés, a klímaberendezés, a mobiltelefon és a fedélzeti infotainment rendszerek gyors, ösztönös kezelhetőségét, miközben a lehető legkisebb mértékben tereli el a vezető figyelmét.

Az RTI rendszer ergonomikus felépítése révén a vezető ujja természetes mozdulattal mutat rá a képernyőn megjelenő ikonokra, amelyek nyomással vagy dupla kattintással aktiválhatók. Amikor a kurzor rásiklik egy adott ikonra, az érintőfelület rezgéssel nyugtázza azt.

A rendszer a navigációs térkép esetében az egyedi csippentéses és pöcköléses parancsokat is elfogadja a még ösztönösebb kezelhetőségért.

Az RC F három, fokozott hanghűségű fedélzeti szórakoztató rendszerének lelke az az új audio technológia, amely helyreállítja az MP3 lejátszókban, a digitális hangtömörítési eljárás során elveszett részleteket.

A Lexus Médiakijelző rendszerhez kapcsolódóan érhető el a hathangszórós, 160 W teljesítményű Pioneer rendszer. A Lexus Médiakijelzővel és a Lexus Prémium Navigációs Rendszerrel egyaránt társítható a Pioneer tízhangszórós rendszere, míg a kizárólag a Lexus Prémium Navigációs Rendszerhez megrendelhető, 17 hangszórós, 835 W teljesítményű Mark Levinson rendszer új Clari-Fi technológiája automatikusan elemzi és feljavítja a tömörített, digitalizált zeneszámok minőségét.

A nagyteljesítményű pályaversenyzés során is optimális fedélzeti komfortérzetet biztosító klímaberendezés bal és jobb oldalon külön vezérelhető, a belső és külső levegő kétrétegű szabályozhatóságával, illetve egymástól független felső és alsó szintű légkeveréssel.

A fejlett, elektrosztatikus kezelőszerveken keresztül kényelmesen és pontosan szabályozható az utastér hőmérséklete, míg a klimatizált első ülések gyorsan felmelegedő szénszálas fűtőelemet alkalmaznak.

Hajtáslánc

Az új RC F kupé 5,0 literes motorja minden idők legnagyobb teljesítményű V8-as Lexus erőforrása.

Az új RC F kupé 5,0 literes motorja a Lexus valaha létezett legnagyobb teljesítményű V8-as motorja , amely a márka nyolcfokozatú Sports

Direct Shift (SPDS) sebességváltójának tökéletesített kiviteléhez csatlakozik. Az RC F hajtásláncának része még az alapkiépítésben kínált, Torsen részlegesen önzáró differenciálmű (LSD) amely számottevő mértékben javítja a tapadást, az erőátvitelt, a vezethetőséget és a menetstabilitást.

Minden idők legnagyobb teljesítményű V8-as Lexus motorja

A 4969 köbcentiméteres, 32 szelepes V8-as motor 12 százalékkal erősebb, mint az alapját adó IS F erőforrás; a legnagyobb teljesítmény 54 lóerővel (40 kW) nőve elérte a 477 lóerőt (351 kW), a fordulatszám-határ az eddigi 6800/percről 7300/percre emelkedett.

Az új motort úgy alakították ki, hogy közvetlen, azonnali nyomatékkifejtést biztosítson, akárcsak a Lexus LFA esetében. A sűrítési viszony 12,3:1-re emelkedett, ami a teljes fordulatszám-tartományban nagyobb forgatónyomatékot eredményezett: ennek maximális értéke 530 Nm, 4800 és 5600/perc fordulatszám között.

A nyolcfokozatú Sports Direct Shift (SPDS) sebességváltóhoz csatlakozva az új motor álló helyzetből 4,5 másodperc alatt gyorsítja 100 km/óra sebességre az RC F modellt. A 80-120 km/óra gyorsulás mindössze 3,7 másodpercig tart, míg a 400 méteres távot 12,5 másodperc alatt teszi meg (álló rajttal) az autó. A végsebesség elektronikusan korlátozott 270 km/óra.

A motor alkatrészeinek többsége vadonatúj, beleértve a szívócsonkot, a fojtószelepházat, a szívó- és kipufogó oldali vezérművet, az elektromos változó szelepvezérlést, a hengerfejeket és hengerfej-borítást, a Lexus D-4S kettős befecskendezési rendszert, a gyújtógyertyákat , a dugattyúkat és dugattyúgyűrűket, a hajtókarokat, a főtengelyt, a főtengelycsapágyat és -csapágyfedelet, a leömlőt és a hőszigetelő elemet, az olajteknőt és az olajterelő lemezt, a generátor kuplungot, valamint a motor- és váltóolaj hűtőrendszerét.

A motor kialakítása során számos egyedi megoldással fokoztuk a motor fordulatszámát; a titán szívó- és kipufogószelepektől az új, masszív, kovácsolt hajtókarokon át az új anyagból készült főtengely-csapágyig.

A mérnökök csökkentették a forgattyúcsapszeg átmérőjét, valamint a hajtórúdcsapágy és a főtengely ellensúly méretét, ezzel csökkentek a forgó tömegek.

A Lexus nagyteljesítményű motorjainál korábban nem alkalmazott módon az új V8 állandó sebességű haladás esetén Atkinson ciklusban üzemel, míg az RC F-től elvárható, fokozott teljesítményt Ottó-ciklus szerinti üzemben éri el.

A még nagyobb mértékű teljesítményemelés érdekében új szívóoldali vezérműtengelyt alkalmazó Lexus VVTiE (villanymotoros, intelligens változó szelepvezérlés) technológiát átterveztük, Atkinson ciklusban megnövelve a szívó oldali vezérműtengely változó vezérlésének tartományát. A beömlő szelepek a szokásosnál hosszabban maradnak nyitva, így a beömlő levegő egy része visszaáramlik a szívócsonkba. Ez csökkenti a szivattyúzási veszteségeket, és javítja a termikus hatásfokot.

Az Atkinson-ciklus alkalmazása csak egyike azon számos stratégiának, amelyekkel a mérnökök optimalizálták az üzemanyag-fogyasztást és teljesítették az Euro 6/LEV3-ULEV70 emissziós előírásokat. A sztöichiometrikus levegő/üzemanyag keverési arányt például kiterjesztették 220 km/óráig, ami érezhetően csökkenti az üzemanyag-fogyasztást dinamikus, illetve nagysebességű vezetés során.

A Lexus mérnökei újratervezték a Lexus D-4S kettős befecskendezési rendszert is; 18 MPa-ra növelték a befecskendezési nyomást, módosították az üzemanyag porlasztási mintát, és ezzel optimális teljesítményt és üzemanyag-fogyasztást értek el, a lehető legcsekélyebb károsanyag-kibocsátás mellett. Ezzel összefüggésben a fojtószelep átmérője 76-ról 83 mm-re nőtt.

Az új hengerfejek optimalizált nyílásainak, valamint magas átáramlás/örvénylés arányának köszönhetően javult a motor gázcseréje. Emellett optimalizálták a szívórendszer nyomáskiegyenlítő tartályának kapacitását, akárcsak a szívócsonk hosszát és átmérőjét. Az új, négy-a-kettőbe leömlő mérsékli az interferenciákat, és ezzel még inkább javítja a gázcserét.

A kipufogórendszer nagy átmérőjű felső csövei csökkentik a negatív nyomást, és nagy teljesítményt garantálnak. A kipufogócsövek nagyobb felületen találkoznak, ami tisztább motorhangot eredményez. Emellett a mérnökök optimalizálták a fő hangtompító szerkezetét, ami kis fordulatszámon csendesebbé, közepes és magas fordulatszámon dinamikusabb hangzásúvá tette a motort.

Végezetül a motorolaj és a váltófolyadék egyaránt levegő-olaj hűtőt kapott, ami javítja a modell versenypálya-alkalmasságát.

Aktív hangszabályozás

A megfelelő hangok által izgalmat ébreszteni: ez a Lexus F filozófiájának egyik sarokköve. Ennek érdekében az RC F aktív hangszabályozási (ASC) rendszert kapott, amely feljavítva közvetíti a kipufogó-, szívó- és mechanikus hangokat, zörejeket az utastérbe. Így a vezető messzemenőkig kiélvezheti a fordulatszámkedvelő V8-as szívómotor vezetését.

A kizárólag a Drive Mode Select üzemmódválasztó rendszer Sport S+ állásában (részletes leírás a Menetdinamikai fejezetben) aktiválható ASC rendszer részletekbe menő gondossággal javítja fel a V8-as motor hangjait.

A motorhangot nyolc komponensre osztva a rendszer elekronikus vezérlőegységen (ECU) keresztül felügyeli a motor fordulatszámát, a fojtószelep állását, valamint a jármű sebességét, és bármely adott menethelyzethez kiszámítja az éppen aktuális, optimális hangzást, majd a műszerfal mögött elhelyezett működtető segítségével kiegészítő hangot állít elő.

A működtető az RC F fedélzeti audiorendszerétől teljesen függetlenül működik.

Az utastérben 50:50 arányban oszlik meg az ASC által generált, illetve természetes úton beszűrődött kipufogó-, szívó- és motorzaj. A rendszer tervezői azt a hangzásvilágot szerették volna visszaadni, amelyet az LFA pilótái élvezhettek: általános vélekedés szerint a szupersportkocsik világában az LFA egyedülállóan magával ragadó szívási és kipufogózajjal rendelkezik.

A kiegészítő hang magassága a motor fordulatszámával, illetve a fojtószelep nyitásával egyenes arányban, lineárisan változik. Az alapjárat és 3000/perc között hallható, mély, stabil hangot magasabb fekvésű zaj váltja fel, amely a fordulatszám emelkedésével egybeolvad a motor saját, természetes hangjával, míg végül 6000/perc fölött szabadon harsogó, zabolátlan hangorkán tör elő.

Nyolcfokozatú Sports Direct Shift (SPDS) sebességváltó

Az RC F V8-as motorjához egy továbbfejlesztett, nyolcfokozatú Sports Direct Shift (SPDS) sebességváltó csatlakozik. A sebességváltó vezérlő programját úgy módosítottuk, hogy jobban igazodjon az új Lexus modell által elérhető, magasabb fordulatszámokhoz. A rendszer immár lineárisabb gázreakciókat kínál, ugyanakkor megőrizte a finom kapcsolási érzetet, a minden sebességtartományban tapasztalható, csendes működést, valamint a kimagaslóan takarékos üzemet.A sebességváltó – a menetdinamikai fejezetben részletesen leírt módon – a hatféle, vezető által választható üzemmódban működtethető: ezek az ECO, NORMÁL, SPORT S, SPORT S+, HÓ és Manuális.

Torsen részlegesen önzáró differenciálmű

Az RC F alapfelszerelésének* része a Torsen részlegesen önzáró differenciálmű (LSD). A nagysebességű autóvezetést nagyban támogató (amint ez a Lexus IS F fedélzetén már bebizonyosodott) Torsen LSD rendszer számottevően javítja a tapadást és erőátvitelt, a vezethetőséget és a menetstabilitást.

Az LSD rendszer a legkülönfélébb valós menetviszonyok mellett biztosít érezhető előnyöket: egyenesen haladva a bal és jobb oldal közötti sebességkülönbséget szabályozva segít megőrizni a jármű egyenesfutását. Kanyar bejáratánál a motorfékezésből adódó nyomaték nagyobb részt a külső kerékre jut, ami fokozza a stabilitást, míg ívmenetben, illetve a kanyar kijáratánál az egyes kerekekre jutó terhelés függvényében osztja meg a hajtóerőt, amivel maximális tapadást, erőávitelt és ezáltal manőverezhetőséget szavatol.

Menetdinamika

Az új Lexus RC F-t úgy terveztük meg, hogy mindenki örömét lelje benne, függetlenül autóvezetői képességeitől.

Ennek érdekében a modellt számos kifinomult, kikapcsolható technológiával vérteztük fel, amelyek révén a vezető egyetlen mozdulattal saját alkalmasságához, illetve az adott menetkörülményekhez igazíthatja a hajtáslánc, a kormánymű és a futómű beállításait, legyen szó napi ingázásról vagy a hétvégi pályanapról.

A nyolcfokozatú Sports Direct Shift (SPDS) sebességváltó négy, vezető által kiválasztható üzemmódot kínál. Ezek egyike az új, gyorsulásérzékelőn alapuló AI-Shift vezérlés, amely a gyorsulási értékeket felügyelve optimalizálja a fokozatválasztást, és támogatja a sportos vezetési stílust. Szintén rendelkezésre áll egy manuális, szekvenciális üzemmód.

Az RC F integrált járműdinamikai szabályozó rendszere (VDIM), a Lexusnál első ízben, kizárólag az F modellek részére fenntartott módon Sport és Profi (Expert) üzemmódot is tartalmaz, amelyek a menetdinamikai támogatás és védelem korábban soha nem tapasztalt, legkevésbé sem tolakodó szintjét kínálják.

Ezen felül az RC F külön kérésre felszerelhető nyomatékvektor szabályozású differenciálművel (TVD). Az orrmotoros, hátsókerék-hajtású autóban most első ízben alkalmazott technológia jelentős mértékben segíti az erőátvitelt és a vezethetőséget, és ezáltal soha nem tapasztalt kezességet és menetteljesítményeket szavatol.

Az LFA-n bemutatkozott átkapcsolható, üzemmódfüggő központi kijelző továbbfejlesztéseként az RC F exkluzív műszeregysége automatikusan alkalmazkodik, és így a Drive Mode Select, TVD és VDIM státuszokat összeveti a jármű adott üzemmódban releváns, dinamikai információival.

Drive Mode Select

A középkonzolon elhelyezett Drive Mode Select kezelőfelületről irányítható, továbbfejlesztett, nyolcfokozatú Sport Direct Shift (SPDS) sebességváltó négyféle üzemmódot kínál: ECO, NORMÁL, SPORT S és SPORT S+.

ECO üzemmód, NORMAL üzemmód, SPORT S üzemmód, SPORT S+ üzemmód

ECO üzemmód : támogatja a környezetbarát közlekedést azáltal, hogy a lehető legcsekélyebb üzemanyag-fogyasztás igényét szem előtt tartva szabályozza a motor teljesítményét, a fojtószelep nyitását, valamint a légkondicionáló működtetését. A szélsőséges mértékű gázpedál-mozdulatokat automatikusan modulálja a rendszer, a klímakompresszor működése, a befúvott levegő mennyisége és a belső levegőkeringetés az üzemanyag-takarékosság követelményét szem előtt tartva változik.

ECO üzemmódban a fordulatszámmérő helyén kék öko-műszer jelenik meg, amely annál inkább kimozdul (csökken) az óramutató járásával ellentétes irányban, minél keményebben gyorsítunk az autóval.

NORMAL üzemmód : ez az alapértelmezett DriveMode Select beállítás, amely a jármű indításakor aktiválódik. A fojtószelep állása és a motorteljesítmény közötti relációt automatikusan viszgálva biztosít finom elindulást, zökkenőmentes gyorsítást, és minden körülmények között optimális teljesítményelosztást.

NORMAL üzemmódban a fordulatsszámmérő a műszer 270 fokos tartományát foglalja el; a jobb alsó szegmest meghagyva a menetüzemmód és a TVD pillanatnyi állapotának megjelenítéséhez. A műszer közepén, digitálisan jelenik meg a menetsebesség, valamint a fokozatkijelző.

SPORT S üzemmód : új, gyorsulás-érzékelőn alapuló AI-Shift szabályozási rendszere a gyorsulási erőket felügyelve határozza meg a dinamikus autóvezetéshez optimális fokozatválasztást. A sebességváltó intenzív fékezés esetén automatikusan visszavált, készülve a kanyarra, ívmenetben nem kapcsol fel, így a vezető pontosabban irányíthatja az autót, majd a kanyar kijáratánál kellően alacsony sebességfokozatba vált, hogy a pilóta a lehető legdinamikusabban gyorsíthasson ki .

SPORT S üzemmódban a fordulatszámmérő új kalibrálást kap: a 7000/perc érték az mérőóra tetejére kerül, így sportos vezetés közben egyetlen pillantással leolvasható az aktuális érték. Az optimálisan időzített sebességváltást három fázisban felvillanó váltófény segíti; a kijelzőn helyet cserél a sebességmérő óra és a fokozatkijelző, utalva a második jelentőségére.

SPORT S+ üzemmód : a sportos előnyökre építve még gyorsabban vált vissza, mint a SPORT S üzemmód, és általában magasabb fordulatszámon üzemelteti a motort. Emellett a SPORT S+ üzemmód automatikusan úgy módosítja az elektromos szervokormány (EPS) rásegítségét, hogy az a lehető legtökéletesebben megfeleljen a pályaversenyzés követelményeinek, továbbá az RC F VDIM rendszerében aktiválja az új SPORT üzemmódot.

SPORT S+ üzemmódban sávként jelenik meg a fordulatszámmérő, így a vezető dinamikus vezetés közben egyetlen pillantással értelmezheti az értéket. A jármű sebessége és a sebességfokozat mellett a középső kijelzőben a víz- és olajhőmérséklet is megjelenik.

Az RC F exkluzív műszerparkjának központi, TFT fordulatszám-kijelzője automatikusan alkalmazkodik a Drive Mode Select, TVD és VDIM rendszerek pillanatnyi státuszához, és az adott üzemmódban releváns járműadatokat jeleníti meg a képernyőn.

A vezető ezen kívül számos kiegészítő információt jeleníthet meg a monitoron, a kormányról vezérelhető köridő-számlálótól a TVD nyomatékelosztási kijelzőn át a gyorsulási értéket megjelenítő képernyőig.

Hó üzemmód

A hó üzemmód a DriveMode Select panelen elhelyezett, önálló nyomógombbal aktiválható. Az üzemmód csúszós ütfelülethez (hóhoz, jéghez) optimalizálja a gázadagolást, valamint az elindulási képességet.

Kézi szekvenciális váltó üzemmód

Miután a vezető M üzemmódba mozdítja el a sebességváltót, kézzel kapcsolhat a sebességek között, akár magával a váltókarral, akár a kormánykeréken elhelyezett váltófülekkel. M üzemmódban másodiktól nyolcadik fokozatig teljes a hidrodinamikus nyomatékváltó áthidalása, így a vezető kuplung nélkül, kézzel válthat sebességet. A felfelé váltás mindössze 0,1 másodpercet vesz igénybe, a kiválasztott fokozathoz automatikus gázfröccs igazítja hozzá az optimális fordulatszámot.

Integrált járműdinamikai szabályozó rendszer (VDIM) új Sport és Profi üzemmódokkal

A Lexus integrált járműdinamikai szabályozó rendszere (VDIM) az RC F blokkolásgátló, menetstabilizáló és kipörgésgátló funkcióit összefogva zökkenőmentes, proaktív módon szabályozza a jármű biztonsági és menetstabilizáló rendszereit a teljes menetdinamikai tartományban, egészen a dinamikus vezetés határtartományáig.

Az RC F VDIM rendszerének menetdinamikai paramétereit a Lexusnál első ízben alkalmazott Sport üzemmóddal egészítettük ki.

A versenyautókban végzett, teljes körű tesztek során finomított rendszer emellett Profi üzemmódot is kínál. A VDIM rendszer kikapcsolásával, kizárólag SPORT S+ menetdinamikai üzemmódban aktiválható üzemmód esetén a rendszerek csak akkor lépnek működésbe, ha a jármű megpördülni készül.

Az RC F Drive Mode Select és VSC OFF kapcsolóin keresztül vezérelhető, továbbfejlesztett VDIM rendszer négyféle üzemmódot kínál:

NORMAL: kiegyensúlyozott teljesítménykifejtés, magas szintű aktív biztonság normál menetkörülmények között.

KI, amely az ECO, NORMÁL és SPORT üzemmódokba, a VSC kikapcsolásakor teljesen deaktiválja a VDIM rendszert, így a vezető rábízhatja magát saját képességeire.

KI, PROFI üzemmódban, amely SPORT S+ üzemmódban, a VSC kikapcsolásakor a teljes kikapcsoláshoz hasonló szabadságot ad a vezetőnek, ám egyetlen védelmi rendszert megőrizve nem engedi, hogy megpördüljön az autó.

SPORT, amely SPORT S+ üzemmódban nagyobb teret enged a vezető parancsainak.

Ez az üzemmód versenykörülmények között fokozott vezetési élményt, ugyanakkor nagyobb biztonságot is jelent, amennyiben optimális mértékű kipörgésgátló- és menetdinamikai szabályozó vezérlés támogatja a pályaversenyzést.

Ezen túlmenően a Lexus kiterjesztette a VDIM kooperatív vezérő funkcióját, és ezáltal lehetővé teszi, hogy a rendszer két fékfunkcióval (a fékerőelosztással és a perdületszabályozással) kiszolgálja a Nyomatékvektor szabályozású differenciálmű (TVD) vezérlését.

A VDIM rendszer ezáltal a TVD-vel együttműködve szabályozza a nyomatékátvitelt, ami a hajtóerő zökkenőmentes elosztását, finomabb teljesítményleadást, továbbá a határtartományon is kiegyensúlyozottabb viselkedést eredményez.

Nyomatékvektor szabályozású differenciálmű (TVD)

A Lexus Nyomatékvektor szabályozású differenciálmű (TVD) rendszer a világon elsőként alkalmazza a nyomatékátvitellel működő szabályozási techológiát orrmotoros, hátsókerékhajtású sportkupé fedélzetén.

A TVD-t az teszi egyedülállóvá, hogy precízen szabályozott, többtárcsás tengelykapcsoló, valamint a hajtótengelyek végén elhelyezett bolygómű-rendszerek segítségével szabályozza a nyomatékvektor értékeket, nem pedig a jármű fékrendszere segítségével.

Az elektronikus vezérlés, valamint az ezredmásodperces pontossággal működtetett, elektromos működtető motorok szavatolják, hogy mindegyik hátsó kerékhez optimális mértékű forgatónyomaték érkezik.

A TVD rendszert úgy terveztük meg, hogy fordulás során optimális mértékben kiaknázza az RC F perdületét. Ezáltal optimális nyomatékátadás történhet a hátsó kerekek között, függetlenül az adott pillanatban rendelkezésre álló összes motornyomatéktól, ami a jármű tömegközéppontja körüli perdületet eredményez.

A TVD három, vezető által szabályozható üzemmóddal rendelkezik. Ezek a sebességváltó Drive Mode Select funkciójától függetlenül aktiválhatók.

NORMÁL, az alapértelmezett beállítás, amely a mozgékonység és a stabilitás optimális egyensúlyát nyújtja.

SZLALOM, amely a mozgékonyságot, a gyors elfordulási képességet, a precíz kormányreakciókat preferálja.

VERSENYPÁLYA, amely nagysebességű pályaversenyzés esetén fokozott stabilitást hivatott biztosítani.

A TVD rendszerrel felszerelt RC F modell egyedi kialakítású véghajtást (FDU), valamint az átadandó nyomaték mennyiségét kiszámító, és a vezérlést más rendszerekkel, így a VDIM-mel közösen végrehajtó TVD vezérlőegységet (ECU) kapott.

A jármű hossztengelyét a haladási iránnyal a kanyar bejáratánál, ívmenetben, valamint kigyorsításnál egyaránt pontosabban összehangoló TVD rendszer számottevően fokozza a tapadást, az erőátvitelt és a szabályozhatóságot, és ezzel a vezethetőség és a menetteljesítmények kiemelkedő szintjét ígéri.

TVD – hogyan  működik?

A Lexus TVD rendszer hajtóerő-szabályozó mechanizmusa két, igen érzékeny és kompakt villanymotor-vezérlő egységből, valamint két többtárcsás tengelykapcsolóból áll. A megoldás hajtótengelyenként egy-egy fordulatszám-növelő bolygómű-rendszert is tartalmaz.

A kefe nélküli villanymotorok új fejlesztésű, beépített, igen nagy pontosságú forgásszög-érzékelővel rendelkeznek. A hibrid járművek villanymotorjának vezérléséhez kifejlesztett technológiát felhasználva a rendszer lehetővé teszi a villanymotor szögének ezredmásodpercenkénti ellenőrzését és szabályozását, ezáltal pedig a nyomatékelosztás pontos szabályozását gyorsítás és lassítás során.

Mindegyik villanymotor egy működtetőn keresztül szabályozza a hozzárendelt többtárcsás tengelykapcsolóra jutó nyomás értékét.

A TVD elektronikus vezérlésének különleges jellemzője az előre- és visszacsatoló vezérlési technológia. Az előre csatolás a vezető által kiadott parancsokból következő vezérlést jelenti, míg a visszacsatolás az optimális járműállapot megteremtésére törekszik, még olyan helyzetekben is, mint a driftelés közben végrehajtott ellenkormányzás, az élvezetesebb orrmotoros, hátsókerék-hajtású vezethetőség érdekében.

Az előre csatoló szabályozási típus tagja a kormányszög előrecsatoló szabályozás, valamint a részlegesen önzáró differenciálmű (LSD) szabályozása ellenkormányzás, illetve lassítás során. A visszacsatoló szabályozások körében találjuk a perdületi ráta visszajelzés szabályozást, az eldifferálást megakadályozó szabályozást, valamint a VDIM együttműködéses szabályozást.

A Lexus Nyomatékvektor szabályozású differenciálmű (TVD) rendszer a világon elsőként alkalmazza a nyomatékátvitellel működő nyomatékvektor szabályozási technológiát orrmotoros, hátsókerékhajtású sportkupé fedélzetén.

Precízen hangolt felfüggesztés

A Lexus RC F minden jellemzőjét – a tengely- és nyomtávoktól kezdve a karosszéria merevségén át a fékekig, a kormánymű hangolásától a futómű elektronikus vezérléséig – úgy alakítottuk ki, hogy optimális tapadást, erőátvitelt és kezes vezethetőséget nyerjünk, maximálisan kiaknázva a modell orrmotoros, hátsókerék-hajtású konfigurációjában rejlő karakterisztikákat.

A fejlesztésben a prototípus fázisától kezdve számos versenypályán, köztük a Fuji Speedway-en és a nürburgringi Nordschleifén is teszteknek vetettük alá az RC F modellt. A futómű fejlesztési programjának keretében résztvettünk a Nürburgringen szervezett VLN hosszúttávú bajnokság futamain, továbbá visszajelzést kértünk és kaptunk japán IS F és CCS-R versenyautó-pilótáktól és csapatoktól.

Kiemelkedő karosszéria-merevség

Noha az autó viszonylag kompakt méretű (4,705 mm hosszú, 1,845 mm széles és 1,390 mm magas), az RC F 2,730 mm tengelytávja, 1,555 mm első és 1,560 mm hátsó nyomtávja a karosszériához képes váratlanul nagy felfekvési területet eredményez, ami lehetővé teszi, hogy messzemenőkig kiaknázzák a modell kiemelkedő menetdinamikai potenciálját.

A GS és IS modellek vázszerkezetén alapuló RC F különösen erős, merev karosszériát kapott, amelyet optimális, nagysebességű stabilitásra hangoltak, és amely minden körülmények között szélsőségesen pontos vezethetőséget és irányíthatóságot eredményez.

Az utascella merevségét és a stabil vezethetőséget egyaránt erősíti, hogy a küszöb keresztmetszete csaknem kétszerese az IS-ének, miközben az első köténylemez vastagságát is megnövelték, a padlót pedig központi betoldás merevíti.

Ide tartozik még, hogy merevítő elemeket építettünk be a motorburkolat oldalánál, az orrésznél, valamint az első küszöbnél – ezeket a korábbinál több bekötési ponttal rögzítettük –, valamint a hátsó tornyoknál, a hátsó küszöbelemnél és a karosszéria hátsó részénél. A padlólemez bal és jobb oldalát összekötő, teljes körű merevítés a karosszéria dőlésszabályozását és a jármű kormányozhatóságát egyaránt javítja.

A karosszériapanelek illesztéseinél alkalmazott ragasztóanyag javítja a szerkezeti szilárdságot, egyben segít csillapítani a rezgéseket. A kiegészítő ponthegesztések még merevebb szerkezetet eredményeztek, míg a hagyományos hegesztésnél szűkebb varratközzel kivitelezett, lézeres csavarhegesztéses eljárás a keresztmetszeti deformációt előzi meg.

Az első és hátsó szélvédőt fokozott merevségű szerkezeti ragasztóval rögzítettük a helyére, így azok a karosszéria torziós szerkezetének szerves elemévé váltak. Végezetül a karosszéria tömegének csökkentése érdekében a karosszéria kritikus pontjain nagy szilárdságú acél lemezeket és alumínium elemeket alkalmaztunk. A motorházfedél külső és belső héja, valamint a lökhárító merevítések alumíniumból készültek. Az opciós szénszálas (CFRP) motorházfedél, tetőlemez és a hátsó kerékdob további 10 kilogrammal csökkenti az autó össztömegét.

Sportos hangolású felfüggesztés

A világ számtalan versenypályáján, kíméletlen körülmények között tökéletesre hangolt RC F elöl kettős keresztlengőkaros, hátul többlengőkaros felfüggesztést kapott. Mindkét konfigurációban vadonatújak a rugók, valamint módosították a lengéscsillapítókat, a stabilizátorok perselyeit, és a futóműbakokat.

Az első felfüggesztés alsó és felső lengőkarjai kovácsolt alumíniumból készültek, ami könnyebbé, egyben végletekig merevvé teszi őket. A kormánycsuklót és az alsó lengőkart átterveztük, hogy módosíthassuk a kormánygördülési sugarat. Ugyanakkor a nagy kerékdőlési szög és a kerékösszetartási szilárdság még jobb kanyarvételi képességekkel ruházták fel a modellt, kisebb bekormányzási szögek mellett.

A hátsó felfüggesztés geometriáját kifejezetten az RC F-hez hangoltuk át. Mind az öt lengőkart átterveztük, így módosult a futóműgeometria. A kettes számú felső lengőkar, valamint az alsó lengőkar vége kovácsolt alumíniumból készült, ami hatékonyan csökkenti a rugózatlan tömeget.

Az első felső lengőkar szerkezeti merevségét optimalizáltuk, míg a többi öt lengőkar módosított perselyeket kapott. Mindezen változtatások együttvéve kiemelkedően kezes vezethetőséget, pontos irányíthatóságot és progresszív, jól kezelhető oldaldőlést eredményeznek, megőrizve azt a finom, komfortos rugózást, amelyet még a legsportosabb Lexus modelltől is elvárunk.

Elektromos szervokormány

Az RC F elektromos szervokormányát (EPS) úgy alakítottuk ki, hogy kimagasló menetdinamikai teljesítményt nyújtson, kiváló kormányérzet mellett. Az intenzív tesztek és a rásegítési görbe pontos kalibrálása révén a kormányérzet minden helyzetben pontosan igazodik a jármű menetdinamikai jellemzőihez, akár versenypályán, intenzív vezetés közben is.

A kormányoszlop csillapítatlan köztes kormányrúdja fokozott szerkezeti merevséget eredményez, egyben javítja a pontos kormányreakciókat.

Az új kormányoszlop teleszkópos mechanizmust elnyeli a vezetés közben fellépő hosszirányú méretváltozásokat, ezzel finomabb kormányérzetet és közvetlenebb kormányzást, ezáltal pedig pontosabb visszajelzést és jobb kormányreakciókat ér el.

Nagyteljesítményű fékrendszer

A Lexus RC F nagyteljesítményű, vadonatúj Brembo fékrendszere tökéletesített hűtést, valamint az ABS vezérlő egységbe integrált, függőleges gyorsulásérzékelőt kapott.

Elöl 380 mm x 34 mm méretű féktárcsákat tartalmaz, hatdugattyús alumínium féknyergekkel, míg hátul 345 mm x 28 mm méretű féktárcsákkal és négydugattyús alumínium féknyergekkel találkozunk.

Az integrált alumínium monoblokk nyergek egyszerre könnyűek és merevek.

A belső hűtésű első féktárcsákon fúrt lyukak helyett vájatokat találunk; ezek segítenek tisztán tartani a fékbetéteket, és minden menetkörülmények között kiszámítható teljesítményt biztosítanak.

Az első féknyergeket emellett spirális légterelő szárnyakkal is felszerelték, amelyek a jobb hatásfokú hűtőlevegő-csatorna mellett kiemelkedő hűtési teljesítményt nyújtanak.

A nagy súrlódású fékbetétek hatékonyságát egy sor módosítás nyomán tökéletesítettük; a betét felületének módosítása egyenletes kopást, tartósan egyenletes fékerőt, hosszabb fékbetét-élettartamot, valamint az egyenetlen kopás kockázatának csökkenését eredményezte.

Az új, kétfázisú fékrásegítő optimális fékezést, hatásfokot és adagolhatóságot biztosít. A rövidebb pedálútnak és a jobb fékreakcióknak köszönhetően a fékezés első fázisában lineáris adatolhatóságot, ezáltal optimálisan szabályozható fékhatást kapunk. A második fázisban a lassulás a fékpedál lenyomásának erejével arányos, így még hatékonyabb lassítás és maximális fékerő érhető el.

A függőleges gyorsulásérzékelőt közvetlenül a Nürburgringen folytatott, széles körű tesztek eredményeként alkalmaztuk a fékrendszerben; amely így képes alkalmazkodni a függőleges terhelés változásaihoz, és azonnal optimálisan szabályozhatja a fékerőt, amint például egy bukkanó után ismét földet ér a jármű.

A fékpedál maga is vadonatúj, megnövelt merevségű csuklókkal és optimalizált áttételekkel. Az RC F exkluzív hidraulika vezérlő áramköre a fékszabályozás és az ABS rendszer együttműködését optimalizálja a jármű új nyomatékszabályozási differenciálművével és VDIM üzemmódválasztó rendszerével közösen.

Kerekek és abroncsok

Az RC F négyféle, 19 colos keréktárcsával rendelhető; mindegyik kovácsolt alumíniumból készül az optimális szilárdság és minimális tömeg érdekében.

Az alapfelszereltség részét képező keréktárcsa egy tízküllős darab. A High felszereltségi szinten öt duplaküllős keréktárcsa választható, keskeny, gépi megmunkálású küllőkkel. A High Plus szint egymást két rétegben átfedő, tízküllős kialakítású keréktárcsát kínál, a belső réteg 30 fokot zár be a külsőhöz képest. A High Plus keréktárcsákat a Lexus mesterei kézzel munkálják meg.

Az RC F elöl 255/35 R19 méretű, hátul 275/35 R19 méretű abroncsokon gördül.

Biztonság

Kompromisszumokat nem ismerő aktív, passzív és megelőző biztonsági rendszere

Minden Lexus modellt a lehető legmagasabb szintű biztonsági normák figyelembe vételével tervezünk meg. Ez alól az RC F sem kivétel; a modell kiemelkedő menetteljesítményeit és vezethetőségét nem hogy csorbítaná, de egyenesen kiélezi az aktív, passzív és preventív biztonsági rendszerek széles választéka.

Az új RC F emellett a Lexus kifinomult ütközés előtti biztonsági rendszerét (Pre-Crash Safety, PCS) is megkapja, továbbá felszereltük a menetdinamikai fejezetben részletesen ismertetett, fejlett integrált járműdinamikai szabályozó rendszerrel (VDIM), amely a Lexus történetében először Sport és Profi üzemmódokat is kínál.

A további aktív biztonsági rendszerek sorában megtalálható a sávelhagyásra figyelmeztető (LDA) rendszer, a holttérfigyelő rendszer (BSM), a hátsó keresztirányú forgalomfelügyeleti rendszer (RCTA), az automatikus távfény (AHB), valamint az automatikus abroncsnyomás-ellenőrző rendszer (AL-TPWS).

A különlegesen merev karosszéria kivételes ütközési kompatibilitási jellemzőkkel bír; az utastérben alapfelszerelés a nyolc darab légzsák.

Ütközés előtti biztonsági rendszer (PCS)

Az RC F is megkapta azt a kifinomult ütközés előtti biztonsági rendszert (Pre-Crash Safety system, PCS), amely képes mérsékelni az ütközéskor bekövetkező személyi vagy anyagi sérülés mértékét. A PCS rendszer milliméteres hullámhosszon dolgozó radarja az autó orra előtti, esetleges akadályokat deríti fel, akár ívmenetben is. Az ütközés előtti rendszer számtalan érzékelő segítségével felügyeli a jármű sebességét, a kormányszöget, valamint a perdületi erőket, és ezek alapján képes előre megjósolni, ha elkerülhetetlen a közelgő ütközés.

Amennyiben fennáll a baleset veszélye, a PCS riasztja a vezetőt, és amint az elkezd fékezi, az ütközés előtti fékrásegítő (Pre-Crash Brake Assist) rendszer besegít a jármű lassításába, így akár 60 km/órával képes csökkenteni annak sebességét.

Amennyibe a vezető nem fékez, és az ütközés elkerülhetetlen, az Ütközés előtti fékrásegítő rendszer automatikusan működésbe hozza a fékeket, és ezáltal akár 30 km/órával képes csökkenteni az ütközés sebességét.

Sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (LDA)

A visszapillantó tükrön elhelyezett kamera segítségével az út felfestéseit figyelő, sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (LDA) segít megelőzni a nem szándékossávváltásokat azáltal, hogy figyelmezteti a vezetőt, ha autója az irányjelző működtetése nélkül kilépne sávjából.

Holttérfigyelő rendszer (BSM)

Az autó hátfalán elhelyezett kamerával működő, új generációs Lexus holttérfigyelő rendszer (BSM) megnövelt területen (akár 60 méteren) képes észlelni az akadályokat. A BSM rendszer a sávváltásban nyújt segítséget a vezetőnek azáltal, hogy nem csak az RC F holtterében tartózkodó járművekről tájékoztatja, de azokra is felhívja a figyelmét, amelyek a szomszédos sávokban közelednek. A rendszer kiszámítja, hogy ezek a közeledő gépkocsik mennyi idő alatt érnék el az RC F-et és amennyiben ez rövidebb egy előre meghatározott határértéknél, figyelmezteti a vezetőt. A rendszer tehát a járművek egymáshoz viszonyított sebességétől függően határozza meg a riasztást kiváltó időt, illetve távolságot.

Hátsó keresztirányú forgalomfelügyeleti rendszer (RCTA)

A hátsó keresztirányú forgalomfelügyeleti rendszer (RCTA) a BSM berendezés radarját felhasználva értesíti a vezetőt, amennyiben parkolóhelyről való kitolatás közben oldalról járművek közelednek. Ha ilyen gépkocsit észlel, a rendszer az adott oldalon figyelmeztető fényt villant fel a külső visszapillantó tükörben, illetve hangjelzést ad.

Automatikus távfény (AHB)

Az automatikus távfény (AHB) rendszer jobb éjszakai látási viszonyokat teremt azáltal, hogy önműködően tompított világításra kapcsol, amint az LDA rendszerrel közösen használt kamerája szemből közeledő (vagy előttünk haladó) jármű fényeit, esetleg közvilágítás jelenlétét észleli. Ezzel a megoldással a lehető legtöbbet vezethetünk felkapcsolt távolsági fénnyel.

Automatikus abroncsnyomás-ellenőrző rendszer (AL-TPWS)

Az automatikus abroncsnyomás-ellenőrző rendszer az abroncs szelepében elhelyezett érzékelőtől kapott jelek alapján mind a négy kerék aktuális nyomásadatait megjeleníti a vezető előtt, a műszeregységen belül található monitoron.

Amikor a rendszer alacsony abroncsnyomást észlel, sárga színben jeleníti meg a mért értéket, kiemelve azt.

A hagyományos rendszerek esetében a figyelmeztető rendszer nem tájékoztatja a vezetőt arról, hogy melyik abronccsal van probléma; az AL-TPWS azonban egyértelműen közli, hogy a négy abroncs közül melyikben csökkent kritikus mértékben a nyomás.

Karosszéria-szerkezet

Az RC F karosszéria-szerkezete pontosan tükrözi azokat a rendkívül szigorú, járművek közötti ütközési kompatibilitásra vonatkozó irányelveket, amelyeket a Lexus alkalmaz. A széles körben alkalmazott, nagy szakítószilárdságú acél optimálisan vezeti el és oszlatja el a becsapódás energiáját, minimalizálva az utascella deformálódását, így megőrizve az utasok túlélési terét.

A frontális és oldalirányú ütközésvédelmet szolgálják az olyan megoldások, mint a 980 MPa szakítószilárdságú acél alkalmazása az előre néző küszöbelemekben, valamint a tetőoszlopok külső merevítésében. A karosszéria kritikus pontjain, például az ajtók oldalütközés-védelmi ajtórudazatánál, forrón sajtolt, akár 1620 Mpa szakítószilárdságú acél elemeket alkalmazunk.

Az öt részből álló B-oszlop szerkezete 980, 590 és 440 MPa szakítószilárdságú acélból épül fel, míg a küszöböknél 980 MPa szakítószilárdságú acél válaszfal található.

A borulásvédelemről megerősített B-oszlop, nagy szakítószilárdságú acél tető hossztartók, valamint bőven méretezett, három részes homlokrész gondoskodik.

Légzsákok

A Lexus RC F összesen nyolc légzsákot kínál: kétfázisú vezető oldali, valamint kétfázisú, kétkamrás utasoldali, frontális légzsákot, vezető és utasoldali térdlégzsákot, első oldallégzsákokat, továbbá az utastér teljes hosszában húzódó függönylégzsákokat.

A függönylégzsák méretét megnövelték, így még jobban óv az oldalirányú ütközések ellen.

RC F GT3

Az RC F a pán-ázsiai Super GT versenysorozatban komoly sikereknek örvendhet. A bajnokságban a Lexus csapatok, a PETRONAS TOM’S és a KeePer TOM’S a mezőny első és második helyén állnak a GT500 géposztályban. Ennek apropóján a Lexus kifejlesztette a V8-as sportautó kifejezetten versenypályára szánt, alapjaiban módosított GT3 változatát.

Az FIA által szabályozott túraautó-kategóra, a GT3 szigorú követelményeit teljesítő RC F GT3 modellt három éven át fejlesztette együtt a Lexus International és annak fejlesztő partnere, a Techno Craft, amely egyben a modell szigorúan megrendelés alapú gyártásáért is felel.

A GT3 4705 mm hosszú, 2000 mm széles, és csupán 1270 mm magas. 2730 mm tengelytávjával a modell szélesebb és alacsonyabb az alapkivitelű változatnál. A karosszériaelemek ugyanakkor acél helyet szénszálas kompozit anyagból készülnek, az utasteret pedig a versenyelőírások szerint lecsupaszították, így az autó mindössze 1250 kg-t nyom.

Az RC F 5,0 literes V8-as motorjának módosított változata mintegy 540 LE teljesítményre képes. A Lexus legmodernebb szénszálas technológiáját felhasználva épített, egyedi elemekből álló karosszérián hátul nagyméretű, magasra szerelt légterelő található; a Venturi-hatás szerint kialakított fenéklemez egyszerre mérsékli a légellenállást, és biztosít maximális leszorítóerőt.

A Lexushoz már eddig is mintegy harminc megkeresés futott be európai, japán, ázsiai és észak-amerikai csapatoktól, így a márka hamarosan megkezdi a 2015-ös versenyévadra felkészített autók kiszállítását a csapatok felé.

A GT3 versenyautók a világ számos versenyén indulhatnak, beleértve a Nürburgringi 24 órás futamot Németországban, vagy a United SportsCar Championship (USCC) versenyeit, az Egyesült Államokban.

A Lexus RC F GT3 csapatoknak nyújtott támogatása a vállalat azon ambíciójával cseng össze, hogy jelenléte érezhető legyen a versenypályán, és hogy mind több lehetőséget biztosítson ügyfeleinek arra, hogy világszerte megtapasztalják a motorsport izgalmait.

Bővebb információ: http://www.lexus.hu

 

 

Exit mobile version