Site icon AutóAddikt

Magyarországon az új Ford Mondeo hybrid kombi verziója, próbáltuk

Egészen Balatonkeneséig autóztunk a Ford Mondeo hibridjeivel, ráadásul kombikkal: rég váruk már a frissült kombiverziós hybrideket, mivel egyrészt nagy kedvenc a Mondeo kombi, másrészt a hibrid hajtás mindig izgalmakat hordoz.

Remek menettulajdonságok, korrekt úttartás, és nem utolsó sorban elegendő férőhely jellemzi az új Ford Mondeo hybrid kombit. Az utastér kellően tágas, a csomagtér szintúgy, bár ott némi kompromisszumot kell kötnünk a hagyományos kombi Mondeokkal szemben a hajtáslánchoz tartozó kiegészítők végett.

Litkey Farkas új Ford Edge-ének átadójára érkeztünk Kenesére a Mondeo hibridekkel, így az importőr összekötötte a két programot. Az átadó után lehetőség volt kisebb-nagyobb próbakörökre vinni a különböző felszereltségű tesztautókat (természetesen volt Vignale is), így nagyjából minden lényeges dolgot megtapasztalhattunk első körben. Hamarosan lesz nagyteszt is, ott majd szokásunkhoz híven minden részletre kitérünk majd.

A cikket folytassuk az új Ford Mondeo kombi hybrid bemutatásával, így már előzetesen is kiderülhetnek részletek.

A Ford bemutatta tehát az elegáns, új külső-belső dizájnelemekkel megújított, és most először kombi változatban is elérhető Mondeo Hybridet.

Finoman működő automata sebességváltójával, nagy teljesítményű, de alacsony fogyasztású és alacsony CO₂-kibocsátású benzinmotorjával és kombi csomagterével a Mondeo Hybrid kifejezetten egyedi ajánlatnak számít a szegmensben. Emellett a Mondeo hagyományos hajtáslánc-kínálata is nagymértékben megújult:

• Az üzemanyag-takarékos Mondeo Hybrid benzinmotoros-elektromos hajtása sokkal kifinomultabban működik

• A Mondeoban is megjelenik a Ford fejlett 2,0 literes EcoBlue dízele, ami egyetlen tankolással nagy távolságot képes megtenni

• A Ford a Mondeo modellben is bevezeti intelligens, nyolcfokozatú automata sebességváltóját, ami a kifinomultabb működés érdekében képes a vezető stílusához igazítani a fokozatváltások ütemezését; az új váltómű egy stílusos és ergonomikus forgókapcsolóval kezelhető Az Adaptív Sebességtartó Automatika a Stop & Go funkcióval is kiegészül, és a kínálatban az Intelligens Sebességhatároló is megjelenik, még inkább megkönnyítve a közlekedést az autópályákon és az araszoló nagyvárosi forgalomban.

“Az új Mondeo Hybrid kombi változatának bevezetésével arra számítunk, hogy a hibrid változat akár a Mondeo-eladások 30 százalékát is kiteheti majd” – nyilatkozta Szamosi Viktor, a Ford Magyarország ügyvezető igazgatója.

„Ugyanakkor bevezettük a modell kínálatában vadonatúj dízelmotorjainkat és az SRC (szelektív katalizátor) technológiát is, így a Mondeo megfelel a legszigorúbb Euro 6d Temp károsanyag-kibocsátási normáknak. A vásárlók emellett vadonatúj, nyolcfokozatú automata sebességváltónkat is megrendelhetik az autóhoz” – tette hozzá.

A Ford legmodernebb üzemében, a spanyolországi Valenciában gyártott Mondeoból a vállalat már 250.000 darabot adott el Európában a negyedik generációs változat 2015-ös bemutatása óta. Egy kombi sokoldalúsága. Egy hibrid takarékossága A nagyobb szállító képességet igénylő vásárlók számára az új Mondeo Hybrid kombi a hagyományos hajtású autók nagy hatótávolságát és szabadságát, valamint az elektromos hajtás takarékosságát és kifinomultságát nyújtja.

A kombi karosszériához és a kupés stílusú négyajtós kivitelhez egyaránt megrendelhető öntöltő hibrid rendszer tisztán elektromos hajtással is képes mozgatni az autót; a csendes indulás és a finom haladás különösen a városi utakon és az araszoló forgalomban bizonyul majd hasznosnak. A hibrid hajtás szükségtelenné teszi az elektromos hatótávolság miatti aggodalmat, ráadásul az akkumulátort sosem kell külső áramforrásról újratölteni. A legújabb generációs Mondeo Hybrid hajtáslánc-vezérlő szoftvere finom, egyenletes gyorsítást biztosít.

A továbbfejlesztett szoftver hatékonyabban hasznosítja a motor forgatónyomatékát, egyszerre javítva a rendszer üzemanyag-fogyasztását és teljesítményét, mindig zökkenőmentesen kapcsolva az ideális sebességfokozatot a lehető legmagasabb forgatónyomaték és a legalacsonyabb motorfordulatszám eléréséhez. A 187 lóerős hibrid rendszer legfontosabb elemei egy különleges tervezésű 2,0 literes Atkinson-ciklusú benzinmotor, egy elektromotor, egy generátor, egy 1,4 kWh teljesítményű lítium-ion akkumulátor, valamint egy, a Ford által kifejlesztett teljesítményelosztó automata sebességváltó, ami a fokozatmentes váltóművek teljesítményét kínálja.

Az energiavisszanyerő féktechnológia a hagyományos fékezés közben veszendőbe menő energia akár 90 százalékát is képes hasznosítani, és az ebből nyert elektromos áramot az akkumulátor tárolja. Ez a megoldás hatékonyan járul hozzá a kedvező CO₂-kibocsátási és üzemanyag-fogyasztási adatokhoz, ami a négyajtós modell esetében várhatóan 96 g/km és 4,2 l/100 km, a kombinál pedig 101 g/km és 4,4 l/100 km.

Az autósok számára további technológiák is rendelkezésre állnak a hatékonyság fokozására:

• A SmartGauge interfész folyamatosan felügyeli az üzemanyag- és energiafogyasztást, illetve megjeleníti az olyan rendszereket, mint a Fékezési Segéd, ami arra ösztönzi a vezetőt, fokozatos fékezéssel a lehető legtöbb energiát nyerje vissza

• A motor terhelését jelentősen csökkenti az elektromos szervokormány, valamint az elektromos klímarendszer, hajtáslánc-hűtés és vákuum-rendszer

• A kipufogógáz hőjének visszanyerését szolgáló speciális fejlesztésű rendszer segítségével gyorsabban befűthető az utastér

Az új kombi karosszéria 403 liternyi csomagteret kínál a kalaptartó alatt, amikor a hátsó üléstámlák a helyükön vannak, és 1.508 litert a hátsó üléssor ledöntése után; ez utóbbi esetben sík padlófelület alakítható ki, ami megkönnyíti a nagyobb tárgyak ki- és bepakolását. A csomagtér padlója alatt további tárolórekesz található. Ezentúl a kínálat csúcsát jelentő Mondeo Hybrid Vignale is megrendelhető lesz kombi és négyajtós kivitelben.

Erős és kifinomult A Ford Mondeo vásárlói a 2,0 literes EcoBlue dízelmotort is megrendelhetik, ami egy nagyobb lökettérfogatú erőforrás teljesítményét, forgatónyomatékát és menetdinamikáját kínálja – egy kisebb blokk üzemanyag-fogyasztása és CO₂-kibocsátása mellett.

A 2,0 literes EcoBlue motor a következő változatokban lesz elérhető Magyarországon:

• 150 LE, 118 g/km legalacsonyabb CO2-kibocsátással és 4,5 l/100 km üzemanyag-fogyasztással

• 190 LE, 130 g/km legalacsonyabb CO2-kibocsátással és 4,9 l/100 km üzemanyag-fogyasztással

A tükörszimmetrikus szívónyílás-kialakításnak köszönhetően optimális légszállítást biztosító, integrált szívórendszer, az alacsony fordulatszám mellett is magas forgatónyomatékot biztosító, csekély tehetetlenségű turbófeltöltő és a nagy nyomású üzemanyag-befecskendezési rendszer révén a motor megfelel a legszigorúbb Euro 6d Temp károsanyag-kibocsátási normáknak. Az alapáron kínált szelektív katalizátor a kipufogógázok utánkezelésével hatásosan csökkenti a motor NOX-kibocsátását. A 150 és 190 lóerős EcoBlue motorokhoz megrendelhető új, nyolcfokozatú automata sebességváltót úgy tervezték, hogy tovább csökkentse az autó üzemanyag-fogyasztását, mégis gyors gázreakciókat és sima, gyors fokozatváltásokat biztosítson.

A váltómű legfontosabb jellemzői:

• Adaptív Kapcsolási Ütemezés, ami az egyéni vezetési stílusok felmérésével optimálisan időzíti a sebességfokozatok kapcsolását. A rendszer felismeri, ha az autó hegymenetben, lejtőn vagy éles kanyarban halad, és ennek megfelelően állítja be a megfelelő sebességfokozatot a stabilabb haladás és az élvezetesebb vezetési élmény érdekében

• Adaptív Kapcsolásvezérlés, ami a jármű és környezete információi alapján az éppen megfelelő tengelykapcsoló-nyomást alkalmazza, hogy a fokozatok kapcsolása mindig sima és zökkenőmentes legyen. A technológia az autós vezetési stílusához is képes hozzáigazítani a fokozatváltás simaságát

A 2,0 literes EcoBlue motorokhoz hatfokozatú manuális sebességváltó is rendelhető, és az extrák listáján az Intelligens Összkerékhajtás is szerepel, ami észrevétlenül osztja meg a forgatónyomatékot a négy kerék között, automatikusan javítva az autó úttartását és tapadását a csúszós utakon. A rendszer 20 ezredmásodperc alatt – vagyis az emberi szempillantásnál hússzor gyorsabban – képes egészen 50/50 arányig megváltoztatni a forgatónyomaték elosztását a négy kerék között.

A Ford 165 lóerős, 1,5 literes EcoBoost benzinmotorja továbbra is megmarad a kínálatban. Az erőforrás CO2-kibocsátása 150 g/km, üzemanyag-fogyasztása pedig 6,5 l/100 km; ezekhez a kedvező értékekhez az integrált kipufogó-leömlő és a vízhűtéses töltőlevegő-hűtő alkalmazása is hozzájárul. Stílus, elegancia és kiváló minőségű kidolgozás A Mondeo külső és belső dizájnjának elegáns megújítása tovább fokozza a négyajtós, ötajtós és kombi változatok prémium jellegét, és még egyértelműbben kihangsúlyozza az egyes kivitelek (Titanium, ST-Line és Vignale) közti vizuális különbségeket.

Az autó orrkialakítása határozottan modernebb lett:

• A trapéz alakú felső hűtőrács megújult formája erőteljesebb vizuális hatást kelt: a Titanium változatokon ezt az elemet krómozott, vízszintesen futó díszléc, az ST-Line modelleken pedig technikai stílusú metszések díszítik, míg a Vignale kiviteleken exkluzív, selyemfényű ezüst “repülő V” kidolgozással készül

• A Titanium és Vignale modellek alsó hűtőrácsában új keretet kaptak a ködfényszórók, az ST-Line kiviteleken pedig sportos szárnyak díszítik

• Megújult a ködfényszórók és a LED nappali menetfények formája

• A sportos, új lökhárítón hangsúlyosabb lett az alsó légterelő elem

Az autó hátsó részén a leglátványosabb változást az hozta, hogy az új, C-alakú hátsó lámpatesteket teljes szélességükben keresztezi egy stílusos, selyemfényű ezüst vagy króm színű díszléc.

A tervezők megőrizték a Mondeo karcsú, “vizuális könnyedséget” sugalló profilját, erőteljes motorháztető-kialakítását és elegánsan keskeny fényszóróit. A Mondeo vásárlói most még több opcióval formálhatják saját ízlésükhöz autójukat. Az extrák listáján új 17 és 18 colos könnyűfém keréktárcsák jelentek meg, sőt a 19 colos kerékhez a prémium Liquid Aluminium felületkezelés is megrendelhető. A karosszéria új színei közt megtalálható a kizárólag a Vignale kivitelhez kérhető Blue Panther, az ST-Line kivitelhez rendelhető Stealth Grey és a teljes Mondeo-családhoz rendelkezésre álló Urban Teal árnyalat is.

A Mondeo megújult utasterében új üléskárpitok és új kilincs-kidolgozások érhetők el, és külön dekorációs elemek rendelhetők a Titanium, ST Line és Vignale változatokhoz. A Ford nyolcfokozatú automata sebességváltójának forgókapcsolója sok helyet szabadít fel a középkonzolon, így egy USB-port immár kényelmesen elérhető helyre került, hogy még egyszerűbb legyen a mobileszközök vagy a hordozható médiaeszközök töltése. Az utastér kidolgozása is magasabb színvonalú: tökéletesebb lett a középkonzol és a műszerfal egymáshoz csatlakozó részegységek illeszkedése és megmunkálása, ezért a kabin még inkább prémium hangulatot sugall, és masszív, sportos benyomást kelt. Autózás – fáradtság nélkül A Mondeohoz Adaptív Sebességtartó Automatika is kérhető, ami automatikusan biztonságos és kényelmes követési távolságot tart az elöl haladó jármű és a Ford között; a rendszert Stop & Go funkció egészíti ki.

A nyolcfokozatú automata sebességváltó előnyeit kihasználva a Stop & Go rendszer szükség esetén akár állóra is fékezi az autót, majd automatikusan újra elindítja, ha a megállás nem tartott 3 másodpercnél tovább. Az ennél hosszabb egy helyben állás után a vezető a kormánykeréken elhelyezett gombbal aktiválhatja újra a rendszert, vagy úgy, hogy finoman a gázpedálra lép. Ez a megoldás különösen az araszoló nagyvárosi forgalomban növeli érezhetően a vezető komfortérzetét. A SYNC 3 kommunikációs és fedélzeti szórakoztató rendszer segítségével Mondeo vezetője egyszerű hangutasításokkal is kezelheti az audiorendszert, a navigációt, a klímaberendezést és a csatlakoztatott okostelefonokat.

A SYNC 3 színes, 8 colos érintőképernyője a kétujjas csippentés és a végigsimításos mozdulatokkal is használható, és a berendezés kompatibilis az Apple CarPlay és az Android Auto™ rendszerekkel. A Mondeo kínálatában is jelent az Intelligens Sebességhatároló, ami a Ford két technológiája, a Sebességhatároló és a Közlekedési Tábla Felismerés előnyeit egyesítve a mindenkori sebességkorlátozásokhoz igazítja az autó legnagyobb sebességét.

A rendszer a szélvédő mögé beépített kamera segítségével ismeri fel a jelzőtáblákat, és ha a megengedett sebességhatár alacsonyabb, mint az autóban beállított utazósebesség, csökkenti a Mondeo tempóját. Ha sebességhatár magasabb, a rendszer lehetővé teszi, hogy a vezető az előzőleg beállított sebességre gyorsítson, elkerülve ezzel a gyorshajtást.

“Az új Mondeoban számos fél-önvezető funkciót is bevezetünk. Akad köztük olyan, ami az elöl haladó jármű automatikus követésével csökkenti az autóvezetés stresszét a feltorlódott forgalomban, vagy olyan, amely segít elkerülni a gyorshajtásért járó bírságokat – és mindegyik azt a célt szolgálja, hogy a még modernebbé vált Mondeo használata egyszerűbb, relaxáltabb és élvezetesebb legyen” – tette hozzá de Waard. “A Mondeo Hybrid fontos alternatívát jelent a dízel hajtás mellett a magán- és flottavásárlók számára, ráadásul immár mind a négyajtós, mind a kombi változathoz megrendelhető.”

Még több fotó: Autóaddikt.hu Facebook oldal

Fotók: Autóaddikt.hu

A cikkhez tartozó fényképeket Canon technikával készítettük.

Együttműködő partnereink: AcerCamera Kft.

Exit mobile version