Site icon AutóAddikt

Márkafanatikushoz került az idei Volkswagen-találkozó IV-es Golf nyereményautója

A Volkswagen szeptember 19-én negyedik alkalommal tartotta nagyszabású márkatalálkozóját, ahol a mintegy 12 ezer résztvevő mellett, már tíz Volkswagen típus rajongói randevúztak a Hungaroringen.

A számtalan program mellett az esemény egyik fő eleme a tombola volt, ahol a szerencsés nyertes ezúttal egy IV-es Golfot vihetett haza. A gyári állapotúra javított autót a Pest megyei Örökös István vehette át a Frangepán utcai Das WeltaAuto kereskedésben, október 9-én.

Négy évvel ezelőtt Golf-találkozóként indult a Volkswagen által szervezett rendezvény, ami mára szinte teljes márkatalálkozóvá nőtte ki magát annak köszönhetően, hogy évről-évre egyre több típus klubvezetője jelezte: szívesen csatlakoznának ők is az összejövetelhez. A találkozó szervezői boldogan álltak a kezdeményezés mögé, így idén szeptemberben már tíz modell-klub, – Golf, Transporter, Bogár, Passat, Scirocco, Corrado, Polo, Jetta, Bora és Vento – tagjai találkoztak és állították ki autóikat a Hungaroringen, szeptember 19-én. Ennek köszönhetőn minden eddiginél több autó volt megtekinthető Mogyoródon, a nézőszám viszont a kiszámíthatatlan időjárás miatt  a tavalyihoz képest alig változott: tizenkétezer látogatót vonzott a Volkswagen-találkozó.

A típusok gyarapodásával párhuzamosan a programok száma is nőtt, számtalan esemény közül válogathattak az érdeklődők. Vezetéstechnikai tréning, off-roadozás, forest taxi, női és gyermek programok színesítették a napot, és izgalmas bemutatót tartott a Volkswagen Driving Experience csapata is. A Volkswagen idén öt újdonságot mutatott be a Hungaroringen: a Passat GTE, a Passat Alltrack, a Touran, a Transporter és a Caddy legújabb példányairól hullott le a lepel. A rendezvény sztárvendégei a Golf R400 és a T1-es generáció Westfalia kempingautója voltak.

Újdonságként a Das WeltAuto a Használtautó.hu-val együttműködésben „használtautós börzét” szervezett a helyszínen, ahol eladó sorban lévő Volkswagenek közül válogathattak az autóvásárlás előtt állók.

A Transporterrel és Bogárral érkezők a Hippifaluban randevúztak, ahol igazi hippi hangulat, tábortűz, bográcsozás várta a kilátogatókat, s a buli idén is itt tartott a legtovább, a vállalkozó kedvűek itt tölthették az éjszakájukat. Ezúttal száztíz autó maradt a Hungaroringen a falu területén estére, ami majdnem kétszerese a tavalyi létszámnak.

Az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is egy gyönyörű Golfot vihetett haza a százforintos tombola nyertese. Az első rendezvényen egy I-es, a másodikon egy II-es, a harmadikon egy III-as Golfot sorsoltak ki a szervezők, fődíjként ezúttal egy 1999-es 1.6 Trendline Golf Cabriolet állt a színpadon. Az autót Örökös István nyerte meg, amit október 9-én vehetett át a Porsche Pest, Das WeltAuto kereskedésében.

„Először el sem hittem, hogy én nyertem meg a kocsit, és a családtagjaim is alig hittek a fülüknek, amikor örömömben felhívtam őket a találkozóról” – mondta el az átadót követően Örökös István. „Rosszul indult számomra a rendezvény, ugyanis egy kisebb probléma miatt nem tudtam a Paddock-ra beszavazott I-es Golfommal a helyszínre utazni. Utólag belátom, ennél jobban nem is alakulhatott volna a szombati nap. Elmondhatatlanul boldog vagyok a nyereményautó miatt, hiszen fiatal korom óta Volkswagen fanatikus vagyok: jelenleg három I-es Golf és egy T2 áll a garázsunkban, így óriási becsben tartjuk majd a kabriót, s már alig várom a jó időt, hogy nagyokat autózhassunk családommal” – tette hozzá.

A nyereményautóról

A Volkswagen Golf IV Cabriolet széria első darabjai 1998 tavaszán gurultak ki a gyárból, amely a harmadik generáció jól bevált alapjain, a IV-es Golf első és hátsó módosításaival került a piacra és 2002-ig gyártották. A tombola autó korai modellnek számít: 1999-ben kapott forgalmi engedélyt hazánkban.

Az 1.6-os motorral szerelt, Trendline felszereltségű kabriót még a Porsche Inter Auto Kft. egyik budapesti telephelyén vásárolta az első tulajdonos, ami többször visszakerült a Porsche Hungaria hálózatának rendszerébe. Néhány évnyi használat után a nagykanizsai Das WeltAuto kínálatában tűnt fel a gépkocsi, amit akkor egy fogorvos vásárolt meg. A doktor második autóként használta a zöld színű járművet, és rendszeresen karbantartotta szeretett vászontetős négykerekűjét. A Golf később ismét ebbe a kereskedésbe került vissza, s innen már egyenes út vezetett a Das WeltAuto XIII. kerületi központjába, ahol a Das WeltAuto a Porsche Hungaria Parts Center és a Porsche Inter Auto segítségével felújította azt. Eredeti Volkswagen Classic Parts alkatrészek beépítésével (melyek szinte hiánytalanul hozzáférhetők a rég nem gyártott típushoz) cserélték a szükséges kopó alkatrészeket, az autó egy alapos nagyszervizt kapott, és kijavították a fényezés hibáit.

Exit mobile version