Site icon AutóAddikt

Megérkezett Magyarországra is a Ford Driving Skills for Life ingyenes vezetéstechnikai program

A világ 40 országában sikeresen működik a Ford Driving Skills for Life elnevezésű ingyenes tréningsorozat a Ford Alapítvány kezdeményezése által. Idén mindez Magyarországon is elérhető lesz – jelentették be ma, a május 11-i Közlekedési Kultúra Napján, sajtótájékoztató keretein belül. A helyszínen jártunk, jöjjenek a részletek.

A társadalmi szerepvállalás program célja, hogy segítse a 18-24 év közötti friss jogosítvánnyal rendelkező fiatalokat a vezetési gyakorlat megszerzésében, hogy elkerülhessék az autóbaleseteket. Az első évben 320 fiatalt várnak a szervezők. A közúti közlekedés jelenti a legnagyobb veszélyt a fiatalokra: Magyarországon évek óta ez az első számú halálozási ok, a felmérések szerint korcsoport közel 14% százaléka okozott már balesetet.

“Mellbevágó statisztikák bizonyítják, hogy a 18-24 éves korosztály közel kétszer akkora eséllyel veszíti életét a közutakon, mint a többiek, körükben Európa szerte ez a vezető halálok. Ezért is vagyunk nagyon büszkék, hogy a Ford Driving Skills for Life CSR-programot végre Magyarországon is elindíthatjuk. Az ingyenes vezetéstechnikai oktatás során a vezetés közben adódó vészhelyzetekre próbáljuk felkészíteni a fiatalokat, hiszen a jogosítvány megszerzése csak egy dolog, a járművezetői rutin elsajátítása viszont hosszútávú folyamat. A szeptember 17-18-án szervezett vezetéstechnikai tréningünk már a világ minden táján bizonyított, így biztosra vesszük, hogy a fél napos képzést követően a tapasztalatlan fiatal sofőrökből is magabiztos autóvezetők válhatnak. Érdekes, kreatív és mindenek előtt hatékony programmal várjuk a jelentkezőket” – mondta Györke Orsolya, a Ford Driving Skills for Life magyarországi menedzsere.

A Ford Driving Skills for Life programot 2003-ban az USA-ban, az amerikai közlekedési hatósággal együttműködve indította el az autógyár. Mostanra pedig 40 országban tartanak sikeres tréningeket világszerte, összesen több mint 1 000 000 fiatal számára biztosítva gyakorlati képzést. 2013-as európai bevezetése óta – 12 millió eurós befektetéssel – kontinensünkön is több mint 20 000 friss jogosítványosnak segítettek már, és hazánkban is hosszútávra terveznek.

A 4, egyenként félnapos tréningre szeptemberben kerül sor, de az érdeklődők már most is regisztrálhatják érdeklődésüket a http://www.drivingskillsforlife.hu weboldalon. A Ford DSFL-hétvégén a fiatalok az autókezelési ismeretek mellett megtanulják a közlekedési veszély helyzetek, illetve a zavaró tényezők felismerését és kiküszöbölését is. A tréningen kreatív szemléltetőeszközök és számítógépes szimulációk is segítik fejlődésüket. Továbbá a Ford a Meyer Hentschel Intézettel közösen kifejlesztett ittas vezetést és droghasználatot, sőt idéntől a másnaposságot szimuláló öltözeteinek kipróbálása is a program része. A Ford európai kutatása szerint ugyanis a fiatalok jelentős része vezetett már ittasan, vagy pedig illegális szerek hatása alatt, esetleg másnaposan.

„Szó szerint kijózanítóak a hazai közúti balesetekkel foglalkozó statisztikák. 2015-ben a hazai közutakon összesen 16 331 személysérüléses baleset történt, melyek 14%-át, 2277-et 25 évesnél fiatalabbak okoztak. A 200.000 jogosítvánnyal rendelkező, ebbe a korosztályba tartozó személy továbbá nemcsak a balesetek okozója, de számos esetben ők az áldozatok is. 2015-ben a közutakon 21 543 ember sérült meg vagy vesztette életét, akik közül 5338 fő, azaz 25% szintén 25 évnél fiatalabb volt. A Rendőrségnél szomorúan látjuk, hogy a fiatalok meggondolatlansága milyen veszélyt jelent saját, és a közlekedésben részt vevő többi szereplő számára is. Üdvözöljük a mostani kezdeményezést, és minden támogatást biztosítunk a Ford Driving Skills for Life képzéssorozathoz” – mondta Kiss Csaba, rendőr alezredes az ORFK-OBB képviseletében.

A Ford Driving Skills for Life képzés során azonban nemcsak a törvényileg szabályozott veszélyforrásokról esik majd szó, de a szervezők kiemelt figyelmet szentelnek a másnapos vezetés témájának, ami a részegséghez közeli mértékben befolyásolja a volán mögötti teljesítményt.

https://www.youtube.com/watch?v=rMNGdBQkzSY

Kiemelt szerep jut a vezetés közbeni közösségi médiahasználatból és a telefonálási szokásokból adódó veszélyeknek is. A Ford kutatása szerint a 18-24 éves korcsoportba tartozó autóvezetők 13 százaléka ül autóba egy-egy buli után, és 43 százaléka SMS-ezik, 36 százalékuk telefonál, 11 százalékuk néz mobilon videókat vagy szelfizik vezetés közben.

„Az európai fiatalok halálozási okai között az első helyen szerepel az autóbaleset *
ezért kiemelten fontos, hogy a friss jogosítvánnyal rendelkezők minden segítséget megkapjanak ahhoz, hogy gyakorlott autóvezetőkké váljanak. A tréning programját a nemzetközi szakértőcsapattal közösen állítottuk össze, a magyar hatóságok bevonása mellett, így ténylegesen a hazai valóságra szabtuk az elméleti, a gyakorlati, illetve a demonstrációs részeket is. A képzés során a számítógépes játékok, és a virtuális valóság is a segítségünkre lesz, valamint a drogok és az alkohol hatásait demonstráló öltözettel, illetve a megváltozott útviszonyok és extrém időjárás által okozott veszélyek szimulálásával zajlik majd az izgalmas felkészülés” – mondta Albert Péter vezetéstechnikai szakértő, a DSFL program vezető trénere.

A Ford és a közreműködő hatóságok remélik, hogy a programban minél több magyar fiatal vesz majd részt, hiszen a közutak biztonsága mindannyiunk érdeke és a rutin megszerzése, illetve megtartása életeket menthet. A félnapos, ingyenes program mellett 11 kisfilm szolgál hasznos vezetéstechnikai tanácsokkal az Online Akadémia keretében a http://www.drivingskillsforlife.hu weboldalon.

Exit mobile version