Site icon AutóAddikt

Megnéztük testközelből az új W223-as Mercedes-Benz S-osztályt

Egyelőre szalonban, statikus jelleggel, a Jász-Plasztik Autócentrum (JP Auto) jóvoltából. Konkrétan egy S400 d 4MATIC Lang verziót jártunk-fotóztunk körbe, kívül-belül.

Mint ahogyan azt az Autóaddikt olvasói tudják, hőn dédelgetett projektünk egy 1997-es W140-es Mercedes-Benz S420 megújulása, megőrzése a utókor számára. Ezért is különösképp fontos, hogy az evolúciót figyelemmel kísérhessük, számot adhassunk a részletekről, és vonhassunk némi párhuzamot. Erről külön fog hamarosan egy szóló cikkünk születni, csakúgy, mint magáról az új S-osztályról is, teszt formájában, úgyhogy érdemes figyelni rovatainkat.

Mindenekelőtt pár mondatban összefoglaljuk mindazt, amit az új Mercedes-Benz W223 S-osztályról tudni érdemes.

A Mercedes-Benz W223 az S-osztály hetedik generációját képviseli. Az új modell 2020. szeptember 2-án mutatkozott be.

A W223-as Mercedes-Benz S-osztály második generációs moduláris MRA platformra épül, négypontos első felfüggesztést és multilink független hátsó felfüggesztést kapott. A légrugózás a teljes alapfelszereltség része, a stabilitás növelése érdekében 160 milliméterrel megfelelő sebességnél automatikusan 20 milliméterrel süllyed. Az előző generációs W222 S-osztályhoz képest a hátsó fejtér 16 milliméterrel, a hátsó lábtér pedig 41 milliméterrel növekedett. A csomagtartó kapacitás 20 literrel, 550 literre bővült.

A W223-as a motortól a hőt a kerékívekhez és az alvázra irányítja a hőleadás és légáramlás javítása érdekében. Az S350 d kivételével az összes modellt kizárólag 4MATIC összkerékhajtással kínálják – így a bemutatóban szereplő S400 d 4 MATIC is. A hathengeres soros benzinmotoros modellek 48 V-os elektromos rendszerrel rendelkeznek.

Az új, W223-as Mercedes-Benz S400 d 4MATIC Lang modellt a Jász-Plasztik Autócentrum budapesti bemutatótermében vehettük szemügyre. Egyértelmáen hatalmas az autó – újra, korábban teljes mértékben a W140 vitte a prímet a maga hosszával (5113 milliméter – rövid verzió, 5213 milliméter – hosszú verzió). Nos, a jelenlegi W223-as esetében a Lang 5289 milliméter, ami nagyjából 7 centiméter pluszt jelent.

A formavilág megpróbálja felidézni a korábbi, klasszikus érák hangulatát: eleve a szedán-kialakítás, a klasszikus ívelések mind ezeket a részleteket hívatottak kiemelni és hordozni. A W223-nál is megmaradt a tradíció, miszerint a szedánok kiváltsága a tradicionális hűtőmaszk és a Mercedes-embléma, amely hasonlóan a korábbi megoldásokhoz a motortértetőt dísziti. A maszkon három-három vízszintes krómcsík kapott helyet.

Oldalnézetből jön ki a legjobban a Mercedes-Benz S400 d 4MATIC Lang nagysága a méretet tekintve, ugyanakkor kecses és könnyed a hatás. A sárvédőívek magasra lettek húzva, rengeteg a legömbölyített, ugyanakkor határozottan élces forma. A C oszlop után a csomagtér-rész, valamint a far kialakítása szintén könnyed, sportos felhanggal teszi még egységesebbé a formatervet. Külön kiemelnénk a motorosan mozgatott kilincseket, amelyek az autó nyitásánál aktiválódnak.

Hátulról a W223 Mercedes-Benz S400 d 4MATIC Lang szintén hozza a kategórián belüli jellegzetességeket: krómdíszítés a csomagtérfedél alsó részén, a hátsó lámpabúrák felső vonala remekül olvad bele ebbe a környezetbe, közrefogva a rendszámtábla-hely kialakítását.

Króm elöl, hátul, oldalt: mindenhol, ahol szükség van rá, kissé visszafogottan. Pontosan annyi, amennyi kell a jelen elvárások és trendek szerint. A prémium-jellegnek tükröződnie kell, úgy, hogy az egyediként hathasson. Az új Mercedes-Benz W223 S-osztálynál így is van.

A beltér pazar, minőségi anyagok váltják egymást. A műszeregység és maga a cockpit is teljesen digitális, LCD kijelzők helyettesítik az analóg modulok szerepét. Mivel a JP Auto által kiálíttott Mercedes-Benz S400 d 4MATIC Lang szalonautó AMG csomagot kapott, ezért számos külső-belső tényező utalt erre a módozatra; jelen esetben egyebek mellett a kormánykerék formája (alul egyenes ív) hordozta mindezt.

Az ülések komfortosak, közepesen kemények, egyedi mintázatúak, puha tapintású anyagokból építkeznek. Az ülő- és hátlapok megfelelően tartanak, a fej- és lábterek elöl és hátul is hatalmasak. Négy személy számára egyértelműen biztosított a maximális komfortérzet.

Mivel az autót egyelőre csak álló helyzetben, statikus értelemben tudtuk megnézni, egyelőre nem tudunk bővebb, kiterjedtebb tapasztalatainkról beszámolni. Mint ahogyan azt feljebb már említettük, hamarosan egy tesztcikk, valamint egy W140 modellel összehasonlító cikk formájában számolunk be az új. W223-as S-osztály lényegiségéről.

Bővebb információ az autóról a Jász-Plasztik Autócentrum honlapján.

Még több fotó: Autóaddikt.hu Facebook oldal

Fotó: Autóaddikt.hu

Együttműködő partnereink: Acer HungaryCamera Kft.

Utómunka hardver: Acer

Exit mobile version