Site icon AutóAddikt

Pattex Crocodile Power epoxy ragasztót használtunk az 1997-es Mercedes-Benz S420 W140 csomagtérkárpit korrekciójához

A legjobb teszt nyilván az, amikor élesben és gyakorlatban sikerül kipróbálni valamit. Valami olyat, ami tényleg hasznos: a Henkel által forgalmazott Pattex Crocodile Power epoxy ragasztó beváltotta a hozzá fűzütt reményeket, ugyanis ezt a terméket választottuk projektautónk, a 97-es évjáratú Mercedes-Benz csomagtérkárpit korrekciójához.

Ugyanis a kárpit kétoldali eleméről hiányzott az U-alakú szegély, amely a csomagtartó fedelének zsanérjait öleli körbe mindkét felfogatásnál. Ezek az U-alakú szegélyek nagyjából beszerezhetetlenek már, legalábbis új, gyári verzióban – a Mercibolt.hu például ez esetben nem tudott segíteni, ugyanis külön nincsen ilyen alkatrész, csak egyben szállítják a kárpit elemekkel.

Ámon Pál Mercedes bontója jelentette a megoldást, sikerrel jártunk, be is szereztük a két szükséges, bal- és jobb oldali darabot. Itt megjegyeznénk, hogy az 1995, tehát az első nagy facelift előtti modellek esetében a csomagtérajtó zsanérjai vékonyabbak, ezáltal a műanyag burkolatuk is az; ebből következik, hogy a szegélyek is keskenyebb átmérővel bírnak. Első körben Pali ilyet talált, de hála az égnek, tudott keríteni utána szélesebb, nekünk megfelelően passzentosakat.

Így minden egyben volt ahhoz, hogy korrigáljuk a 140-es kárpitjának hiányosságait. Mivel az egész hátsó belső burkolat épp ki volt szedve (Hamza Csabáék a CVH-nál ugyanis egy jelentős karosszériamunkát hajtottak végre az autó hátsó részén – erről is hamarosan részletesen beszámolunk), kapóra jött a kárpit-munka az összeszerelésnél.

Mivel a Henkel épp kiküldte szerkesztőségünknek legújabb ragasztó üzletág-fókusztermékét, a Pattex Crocodile Power-t, nem is volt kérdés, mivel ragasszunk. Masszív, erős, gyorsan kötő ragasztóra volt szükség. Pontosan olyanra, mint amilyennek a csatolt tájékoztató anyag hirdette:

Nekiláttunk a ragasztásnak. Először a szegélyek belső felületét kentük át vékonyan, amennyire csak hozzá tudtunk férni a belső sínszerű szakaszokhoz. Utána a kárpit felületei következtek, szintén vékonyan, de ügyelve arra, hogy minden részletre jusson a ragasztóanyagból.

Bár figyelmesen ragasztottunk, kis felesleg felkerült a szegélyek széléhez, ami nagyjából azonnal meg is kötött. Nem okozott problémát, ugyanis egy tompa csavarhúzóvéggel sikerült eltávolítani a úgy 80 százalékban a szennyeződéseket, de ezen még lesz mit finomítani. A bal oldali U-szegély egyik végződését nem kapta el annyira a attex Crocodile Power, amennyire szerettük volna (úgy 3 milliméteres felületen, kívül), de ez egyelőre nem okoz gondot.

Ragasztás és összeillesztés, tartás után hagytunk száradásra 2 napot. Nyilván sok a két nap, de egyszerű a magyarázat: nem volt időnk foglalkozni a kárpitokkal, így legalább ténylegesen megköthetett az anyag. Így is lett, nagyjából sziklaszilárd végkifejletet kaptunk: a kárpitok helyükre illesztése során sem ugrott ki a helyéről egyik szegély sem. Valószínűleg előbb repedne-törne el maga a műanyag ív, mintsem elengedje a ragasztást, de az is lehet, hogy a kárpitburkolat szakadna ki a ragasztás mentén.

Biztosak vagyunk benne, hogy még több ízben fogjuk használni a Henkel Pattex Crocodile Power ragasztócsalád termékeit. A kétkomponenses, cikkünkben is szereplő Pattex Crocodile Power epoxy ragasztó kitűnő ilyen jellegű munkákhoz, ezt most gyakorlati jelleggel is sikerült bebizonyítania. A W140-es Mercedes projektautónk pedig újabb lépést tett a végső, teljes megújulás irányába – ezúttal a belső csomagtér burkolatok terén.

Együttműködő partnerek: Classic Vehicle HungaryVictor’s CustomsZöld AutószervizMerciBolt.huHankook Tire MagyarországULOLoctite (Henkel Adhesives)Olajshop.hu

Fotó: Canon / Camera Kft.

Utómunka: Acer

Exit mobile version