Site icon AutóAddikt

Red Dot: Best of the best termékdizájn-díjat kapott a Volvo XC90

A Volvo Cars forradalmian újszerű luxus-szabadidőjárműve, az XC90 elnyerte a világ egyik legnagyobb presztízsű termékdizájn-díját.

A Best of the best díjat – amelyet egy 38 szakemberből álló nemzetközi zsűri döntése alapján ítélnek oda – az XC90 úttörő formatervéért és kiváló minőségéért nyerte el a Volvo. Az autót a magas becsben tartott Red Dot formatervezési díj 31 termékkategóriájában ötezer nevezett termékdizájn közül választották ki erre az elismerésre.

„Az új XC90 vadonatúj formatervezési irányt jelöl ki a Volvo számára. Miközben a modellen dolgoztunk, mindvégig szem előtt tartottuk a Volvo hagyatékát, tisztában voltunk a hitelesség és a skandináv dizájn értékével, ugyanakkor nem féltünk merész, progresszív lépéseket tenni, és egy olyan formai stílus, illetve kivitelezési színvonal megteremtésére törekedni, amely kitolja határainkat. Rendkívüli büszkeséggel tölt el, hogy új zászlóshajónk elnyerte a nagyra becsült Red Dot: Best of the best díjat.” – mondta Thomas Ingenlath, a Volvo Cars formatervezésért felelős alelnöke.

Az XC90 vadonatúj korszakot nyit a Volvo életében, ami a formatervezési filozófiát illeti; a modell független vélemények szerint új szintre emelte a luxus szabadidőjárművek műfaját. A precíziós dizájn és a részletekbe menő, gondos kivitelezés révén az XC90 jellegzetes dizájnelemeivel már a Volvo jövőbeli formavilágát vezeti elő. Ezen karakteres elemek között találjuk mindenekelőtt a Volvo új arcát: a lebegő hűtőmaszkot, a megújult márkalogót, és a sokat emlegetett, T-alakú „Thor kalapácsa” nappali világítást.

Az XC90 formatervének megvalósítását az az új, paraméterezhető termék architektúra (Scalable Product Architecture, SPA) tette lehetővé, amely a jövőben számos Volvo modell alapjául szolgál majd, és amelynek az új XC90 dinamikus, kiegyensúlyozott arányait köszönheti.

A precíziós, úttörő formatervezési megközelítés az utastérben is tetten érhető. A Volvo Design vezetője, Thomas Ingenlath, valamint csapata olyan derűs, pihentető környezetet teremtettek, amelyben a legfinomabb természetes anyagok – a bőr, a fa vagy a kristály – a skandináv formatervezés megnyugtató, fényűző értelmezésével elegyedik. Ezek az értékek tükröződnek abban is, ahogyan a Volvo teljes mértékben újratervezte a kijelzőket, illetve a jármű kezelőfelületeit: a bonyolult rendszereket és folyamatokat leegyszerűsítve egyedülálló, ösztönösen kezelhető felületet hoztak létre.

„Különösen összetett feladat egy olyan új formanyelvet létrehozni, amely úgy utal egy márka közismert értékeire, hogy azokat modern, kívánatos értelmezésben tálalja. A vadonatúj Volvo XC90 egy vadonatúj modellgeneráció sarokköve, amelynél az új, progresszív dizájn az innovatív technológiai megoldásokat skandináv formai értékekkel egyesíti, és merőben újszerű, egyedülálló megközelítést testesít meg a prémium szegmensben.”

A Red Dot: Best of the best díjjal az úttörő formaterveket ismerik el; ez a Red Dot által egyedi termékeknek adható, legmagasabb szintű termékdizájn-díj. Minden kategóriában csak a legkiemelkedőbb termékek részesülhetnek ebben a kitüntetésben: 2015-ben a 31 kategóriából mindössze 81 termék nyerte el ezt a rendkívül nagyra becsült elismerést.

„A világ legkiválóbb formatervezési szakértői immár hatvan éve gyűlnek össze Essenben, hogy kiválasszák az adott év legjobb dizájnjait. Idén minden eddiginél több, csaknem ötezer nevezés érkezett. Ez különösen sok munkát adott a zsűri tagjainak, akik egyesével értékelnek minden terméket. Ez a rendkívül magas szám jól illusztrálja, milyen értékes is a Red Dot termékdizájn-díj, amelynek 2015-ös nyertesei kiemelkedően magas színvonalon teljesítettek, elnyerve a világ legjelentősebb formatervezési pályázatának első díját.” – mondta Dr. Peter Zec professzor, a Red Dot Awards megálmodója és elnök-vezérigazgatója.

Exit mobile version