Site icon AutóAddikt

Terepen is megizzasztottuk az új Hyundai Tucson-t

Teljesen új megközelítések, meglepetéseket tartogató külső- és belső tulajdonságok: megérkezett Magyarországra a friss Hyundai Tucson szabadidőautó. A hazai importőr pedig monstre programot szervezett a zsámbéki Driving Camp tanpályájára, valamint a mesterséges off-road szekcióba.

Alapvetően minket az utóbbi fogott meg, ugyanis a Hyundai Tucson újragondolt variánsa már több ízben bizonyított különféle előzetes teszteken úttartás, menetstabilitás végett – csakúgy, mint elődje, melyet mi is próbáltunk előtte. Nem mintha nem érkeztek volna pozitív benyomások a (könnyebb) terepes képességekről, de mégis más, ha testközelből érkeznek az információk.

Első lendülettel a vezetéstechnikai rész következett, a meghívottak csoportokra osztva tehettek tanúbizonyságot arról, mennyire rátermettek csúszós, letaposott hóval fedett útviszonyok, esőfüggönyös és hirtelen reakciókat igénylő körülmények közt – az új Hyundai Tucson mellett a Driving Camp instruktőrei is jelesre vizsgáztak megint.

Többször jártunk már különféle bemutatók révén a Driving Camp offroad részlegében is, legutóbb pár hónappal ezelőtt egy hasonló szegmensbéli autó menetpróbájának kapcsán. Az új Hyundai Tucson is megmérettetett, ugyanis kezdve az intenzív oldaldőlés vizsgálatával, folytatva az egyszerűbb lankákkal, majd végezetül nekifutva az off-road modul egyik legszélsőségesebb, 60 százalékos emelkedőjének.

Írhatnánk, hogy meglepetés erejével hatott ránk e téren is az új Hyundai Tucson viselkedése, s valahol helytálló is lenne: az autó nem kifejezetten terepjáró, alaphangon a rosszabb, köves, poros és sáros útviszonyok leküzdésére alkalmas, azonban jó érzéssel töltheti el a tulajdonost, hogy akár extrémebb körülmények közt sincsen ok az aggodalomra. Főként, ha jobb minőségű utcai gumiabroncsokról van szó – ugyanis a menetpróbára csatasorba állított modellek mind egy szálig ilyen gumikkal voltak szerelve.

Azóta, hogy az első Santa Fe 2001-ben megjelent Európában, a Hyundai Motor több mint egymillió szabadidőjárművet adott el az európai vásárlóknak, ezzel is megerősítve a márka hiteles jelenlétét az egyre növekvő európai szabadidőjármű-piacon. A vadonatúj Tucson különös jelentőséggel bír a Hyundai európai jelenléte szempontjából, hiszen a kompakt szabadidő-járművek szegmense tette ki a vállalat 2014-es eladásainak 22 százalékát.

„A Hyundai progresszív szellemiségét és szenvedélyét jelképező formaterv teljesen átalakítja a márkát. A vadonatúj Tucson a kifinomult, lendületes felületeknek, a merész arányoknak, az éles törésvonalaknak, és mindenekelőtt a Hyundai jelképének számító, hatszögletű hűtőmaszk legújabb kiadásának köszönheti merész, sportos kiállását.” – mondta Peter Schreyer, a Hyundai Motor Group elnöke és formatervezésért felelős igazgatója.

A vadonatúj Tucson orrát a Hyundai jellegzetes, hatszögletű hűtőrácsa uralja; a LED-es fényszórókkal egységet alkotó maszk markáns karakterrel ruházza fel az autót. A szintén LED-es nappali menetfénnyel felszerelt, első lökhárító szárnyszerű megjelenése egyedi stílust kölcsönöz a járműnek, ugyanakkor kihangsúlyozza annak széles nyomtávját.

A formatervezők hátrébb költöztették a szélvédőoszlopokat, amelyek így optikailag elválnak a hosszú motorházfedéltől, kihangsúlyozva az autó kecses profilját. A kerékívek aszimmetrikus kialakítása álló helyzetben is dinamikus megjelenést kölcsönöz a járműnek,. A hátsó kerékív fölötti, kifejező ’Z’ karaktervonal plasztikus oldalprofilt rajzol, egyben erőteljes kiállással ruházza fel az autót. A far letisztult dizájnját a hátsó kerékívektől kiinduló, vízszintes vonalak uralják, melyek hatását a keskeny zárófények erősítik.

A vadonatúj Tucson tizenegy különböző, elegáns színárnyalatban lesz elérhető Európa-szerte. Ezek közül egy alapszín (Polar White), hét metálfény (Ara Blue, Ash Blue, Micron Grey, Moon Rock, Thunder Grey, White Sand, Ultimate Red) három pedig gyöngyházfényű szín (Ruby Wine, Phantom Black, Platinum Silver).

A belső felületekhez új, puha tapintású, kiváló minőségű anyagokat használtak fel. Emellett az utastér tervezése során messzemenőkig tesztelték a környezet ergonómiáját, biztosítva az egyszerű kezelhetőséget és a kellemes emberi érzékekre ható élményt. A középkonzol modern egyszerűségét kiemeli annak vízszintes elhelyezkedése, még kifinomultabbá téve a belső környezetet.

Az első ülések ülőlapja kifejezetten hosszú, az ülések motoros állítással, fűtéssel és szellőztetéssel is felszerelhetők. Szintén rendelhetők fűthető, állítható dőlésszögű hátsó ülések, a hátul utazók fokozott kényelméről új légbeömlő rostélyok gondoskodnak.

Az európai vásárlók háromféle, kifinomult belső színvilág (Oceandis Black, Chai Beige és Red Wine) között választhatnak. A fekete beltér szövetkárpitozással vagy kiváló minőségű bőrkárpittal rendelhető. Az elegáns Chai Beige belső kéttónusú kialakítást kap, a műszerfal alsó fele az ülésekkel megegyező bézs színű, a kárpitozás pedig egyaránt lehet szöveg vagy bőr. A belső környezetet exkluzív, borvörös színű bőrkárpit teszi még extravagánsabbá.

A vadonatúj Hyundai Tucson teljes mértékben új fejlesztésű padlólemeze tágas helykínálattal vértezi fel a kompakt szabadidő-járművet. Az átgondolt helykihasználásnak köszönhetően a modell külső méretéhez viszonyítva különösen bőséges a belső tér, így a Tucson optimális helyet kínál az utasok és csomagjak szállítására. A tágas és kényelmes modell csomagtere alaphelyzetben  513 liternyi rakományt képes elnyelni.

A vadonatúj Hyundai Tucson olyan új kényelmi szolgáltatásokat kínál, mint az intelligens csomagtérajtó, amely magától felnyílik, ha a kulccsal a zsebünkben megállunk az autó mögött, a kulcs nélküli nyitás és indítás funkció, az elektronikus vezérlésű rögzítőfék, vagy az intelligens parkolástámogató rendszer (SPAS), párhuzamos és merőleges parkolási funkciókkal.

A lehető legtökéletesebb ergonómia érdekében a középkonzol vízszintes szárnyprofillal fordul a vezető felé. A műszeregységet a szélvédőhöz közelítve helyezték el, ami kiváló leolvashatóságot és minimális figyelemelterelést eredményez. A középkonzolon található a navigációs rendszer nagyméretű, tükröződésmentes, 8 colos monitora. Az új generációs navigációs rendszer több mint háromszor olyan gyors, mint a Hyundai típusaiba korábban beépített, előző generációs berendezés. Emellett az eddiginél több útvonalopciót kínál fel, gyorsan frissülő térkép adatbázisát SD kártyán tárolja; a készülékhez alapáron hét éves, ingyenes előfizetés jár a TomTom LIVE szolgáltatásokra. Opcióként megrendelhető a tökéletes zenei élményt nyújtó DAB digitális rádió CD-lejátszóval és 6 darab hangszóróval. A külső berendezések csatlakoztatására a középkonzolon kialakított USB és AUX aljzatok szolgálnak.

Az alkalmazott új technológiáknak köszönhetően a vadonatúj Tucson kategóriájának egyik legjobban felszerelt képviselője, ami a biztonsági berendezéseket illeti. Ezek között megtalálható a három üzemmóddal (gyalogos, városi és országúti) rendelkező automatikus vészfékrendszer, amely önállóan működésbe hozza a fékberendezést, amint úgy ítéli meg, hogy túlságosan gyors ütemben csökken a távolság a Tucson és az előtte haladó jármű vagy gyalogos között. A rendszer kis és nagy sebességeknél egyaránt működőképes.

A sávtartó rendszer megelőző kormánykorrekció révén segít elkerülni, hogy a gépkocsi a vezető szándéka ellenére elhagyja a forgalmi sávot. A hátsó keresztirányú forgalomfelügyeleti funkciójú radar 180 fokos tartományban figyeli, hogy a Tucson mögötti területen bármely irányból közeledik-e az útját keresztező jármű. Mindezen felül a holttérfelügyeleti rendszer a Tucson körüli forgalmat ellenőrzi, a sebességkorlátozásról tájékoztató funkció pedig a jelzőtáblákat leolvasva és felismerve figyelmezteti a vezetőt az aktuális sebességhatárra. Az aktív motorházfedél ütközés esetén megemeli a motorházfedelet, így mérsékelve a balesetet szenvedett kerékpáros vagy gyalogos sérüléseit.

A vadonatúj Hyundai Tucson kategóriájának egyik legszélesebb motorkínálatával lép piacra. Kétféle benzinmotor (a 135 lóerős 1.6 GDI és a 176 lóerős 1.6 T-GDI) mellett három különböző dízel: a 115 lóerős 1,7 literes erőforrás, valamint a kétféle teljesítményszinten (136, illetve 184 LE) kínált 2,0 literes motor áll a vásárlók rendelkezésére.  Az új, benzines turbómotor (1.6 T-GDI, 176 LE) hatfokozatú kézi sebességváltóval, illetve a teljesen automatikus vagy kézi üzemmódban egyaránt működtethető, hétfokozatú duplakuplungos sebességváltóval (7DCT) társítható.

A ’csökkentett teljesítményű’ 115 lóerős dízelmotor kizárólag hatfokozatú kézi kapcsolású sebességváltóval, elsőkerék-hajtással és üzemanyag-takarékos start-stop technológiával rendelhető meg. A csekély tehetetlenségű turbófeltöltővel szerelt, 2,0 literes dízelmotor maximális forgatónyomatéka 373 Nm, teljesítménye alapkivitelben 136, nagy teljesítményű verzióban 184 LE. Mindkét motorkarbantartást nem igénylő, NOx csapdás katalizátor segítségével mérsékeli a károsanyagok kibocsátását.

Az 1.6 literes T-GDI benzinmotor és a 2,0 literes dízelmotor összkerékhajtással is kérhető. A 4WD rendszer normál közúti használatban a hajtóerő 100 százalékát az első kerekekre juttatja, ám a körülményektől függően akár 40 százalékot képes átirányítani a hátsó tengelyre. A kézzel aktiválható zárás fix 50:50 arányban osztja meg a nyomatékot, és ezzel kis sebességű haladásnál fokozott stabilitást kínál.Az összes erőforrást kiemelten jó vezethetőségre és takarékos üzemre hangolták; mindegyik teljesíti az Euro6-os károsanyag-kibocsátási normát. Bizonyos motorokhoz a Hyundai Motor igen jó hatásfokú start-stop rendszere is társítható.

A vadonatúj Hyundai Tucson futóművét kifejezetten az európai vásárlók igényeit szem előtt tartva, úgy fejlesztették ki, hogy az a dinamikus menettulajdonságok megőrzése mellett komfortos rugózást biztosítson. Az új, fogasléces, elektromos szervokormány pontos és közvetlen irányíthatóságot kínál, míg az új felfüggesztés és az új lengéscsillapítók kifejezetten kényelmes, finom rugózást engedélyeznek.

A Hyundai Motor a futómű minden elemét a nagy sebességű, illetve ívmeneti stabilitás igényét szem előtt tartva fejlesztette ki, ugyanakkor arra törekedett, hogy a nagy tengelytáv (2670 mm) és a széles nyomtáv minden eredendő előnyét kiaknázva az európai utak, illetve az európai ügyfelek igényeinek megfelelő rugózást és vezethetőséget valósítson meg.

Az új, elektromos szervokormány (MDPS) újonnan fejlesztett vezérlőszoftvere és a fogaslécre szerelt villanymotor gyors és közvetlen kormányreakciókat eredményez.

Az automata sebességváltóval szerelt típusokon megtalálható, új üzemmódválasztó funkció (Drive Mode Select, DMS) háromféle (normál, sportos és komfortos) lehetőséget kínál fel az ügyfeleknek; mindegyik eltérő beállításokat alkalmaz a kormányműben, a fojtószelep-vezérlésben, a motorban és a sebességváltóban, igazodva a sofőr vezetési stílusához.

A Hyundai Motor az európai piacokon értékesített, új Tucson modelleket egytől egyig a Cseh Köztársaságban működő üzemében gyártja. A csehországi létesítmény kulcsfontosságú eleme annak a hosszú távú elkötelezettségnek, amellyel a Hyundai az európai jelenlétét szemléli. A Hyundai oly mértékben meg van győződve az európai gyártás kiemelkedő minőségéről, hogy a vadonatúj Tucson is megkapja a vállalat öt éves időtartamú, kilométer-korlátozás nélküli, utolérhetetlen újautó-garanciáját.

Bővebb információ a Hyundai hazai importőrének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 1D Mark IV fényképezővel készítettük.
Az online- és egyéb kommunikációnkhoz ASUS ZenFone 2 okostelefont használunk.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSGigabyte, SonyEpson, Kaspersky Lab, Canon, Camera Kft., NikeUtómunka hardver: Acer, ASUS, Gigabyte
Exit mobile version