Site icon AutóAddikt

[TESZT] 2017 Nissan Pulsar 1.2 DIG-T Visia – használtan is remek ár-érték arányt képvisel

2013-as megjelenése óta is méltán népszerű a Nissan Pulsar, bár nagyon nem égett be a köztudatba ez a modell. Furcsa, hiszen egy korábbi presztízsmodellről van szó, ugyanis a Pulsar alapvetően a japán belpiacon már évtizedekkel korábban domborított és számos elismerést bezsebelt. Mára egy korai Pulsar-modell igencsak a keresett darabok közé tartozik, és kimondottan ritka. Lehet, hogy egyszer a kétezres évek Pulsar-ja is hasonló babérokra tör? Használtteszt.

Túlzottan most nem megyünk bele a technikai specifikációk elemzésébe, ezt megtettük anno, 2015-ben, amikor leközöltünk egy Pulsar újautó-tesztet. Nyilván azóta semmi sem változptt, ugyanaz az 1.2 literes sornégyes Renault által jegyzett benzinmotor, ugyanaz a felfüggesztés, kialakítás. Igaz, jelen cikkünkben szereplő modell már átesett a faceliften, késői modellnek mondható – a Nissan Pulsar jelenlegi szériáját 2013-2018 közt gyártották ugyanis.

Most leginkább arra voltunk kíváncsiak, hogy egy 2017-es évjáratú Nissan Pulsar 1.2 Dig-T modell, VISIA felszereltséggel hogyan teljesít 2023-ban. Az autónak eddig 1 tulajdonosa volt, folyamatos karbantartást és odafigyelést kapott, a kötelező szervizeket, cseréket, megújításokat is belelértve.

Így hát tulajdonképpen egy gyári állapitú Pulsar-ral volt dolgunk a használtteszt során. A karosszéria állapotát jónak találtuk, rozsdát sehol sem lehetett felfedezni, ugyanakkor minimálisan találkozhatunk a napi használatból eredő horzsolásokkal, karcokkal, kavicsfelverődések okozta apró hibákkal (utóbbi főként a hűtőmaszk rostélya alatti részen, a lökhárító egyes pontjain).

Érezhetően jó anyagminőség, több év távlatában is

A frontrész lámpabúrái remek állapotban vannak, a műanyag burkolatok mentesek a homályosodástól (tejüveg-effekt), repedés, egyéb sérülés sem volt felfedezhető. A maszk rácsozata is hibátlan, nincs repedés, hiányzó rész.

Különösebb festékhiba, felverődés az ajtók szélein, alsó részein sem volt számottevő, mindössze pár hajszálkarc, ami polírozással szimplán eltüntethető. Nem releváns, ráadasául az autó színe fehért, így konkrétan csak nagyítóval láthatók ezek a részletek.

Természetesen ez a 2017-es Nissan Pulsar eredeti gyári fényezéssel bír, a kaszni teljes mértékben horpadásmentes. A felniken szintén kisebb, a hétköznapi közlekedés során keletkezett horzsolások találhatók, nem számottevő tétel egy 6 éves autó esetében. Mindezek mellett az oldalablakok egyáltalán nem hordoznak karcot, repedést, a csomagtérajtó üvegfelülete is teljesen újszerű, a fűtőszálat beleértve.

Erős, nyomatékos és egyben takarékos 1.2 literes benzinmotor

Használttesztünk alanya, a 2017-es Nissan Pulsar 1.2 DIG-T Visia eddigi ciklusa során alig 95 ezer kilométert futott. Nemrégiben a motor megújításon esett át, beleértve a vezérlést is, annak érdekében, hogy még több éven keresztül szolgálhassa tulajdonosát. Mindez szintén a folyamatos karbantartás részeként történt, így a vezetés érzete, a használat teljes mértékben olyan így, mint anno, amikor a párezer kilométeres Pulsar tesztautót vezettük. Nem meglepő tehát, hogy a motortér maulátlan, száraz, pormentes, sehol nem találkoztunk csepegéssel, szivárgással.

Agilis, rugalmas menettulajdonságokkal rendelkezik a 2017-es Pulsar, a gyári 115 lóerő érzetre megvan, viszont a szintén gyári 190 Newtonméter nyomatél-érték esetünkben kevésnek tűnt. Ha tippelnünk kellett volna a gyorsulást illetően, biztos többet mondunk, s ki tudja? Lehetséges. A fogyasztás teljes mértékben hozta a gyári, illetve a korábbi tesztünkben mért eredményeket.

Szinte minden új a beltérben

Remek állapotú enteriőrrel rendelkezik ez a 2017-ben gyártott Nissan Pulsar: az ülőfelületek 90x ezer kilométer távlatában sincsenek kiülve, a szövetek épek, szakadás- és gyűrődésmentesek, nincs kopás sem. A vezetőülésre minden ugyanígy vonatkozik, ami tényleg optimális eredmény, hiszen az autó napi használata során leginkább egyszemélyes közlekedés a jellemző.

Nem kezdte ki a napsütés a cpckpit műanyag részeit sem érdekes módon. Az persze nem elhanyagolandó, hogy az autó egész eddigi pályafutása során garázsban állt, még azokon a hétköznapokon is, amikor a tulajdonosa munkába járásra használta. Sokat tehát direkt napsütést nem kapott – az anyagminőség teljesen korrekt, tartós kivitelezés.

Sem a kormánykerék bevonatán, sem pedig a váltókar gombjának burkolatán nem találtunk kopást, fényesedést, morzsolódást. Ez szintén pozitív, hiszen ilyesmi nem egy esetben előfordul már bármelyik autónál, még kevesebb kilométetmennyiség esetében is.

Kimondottan örülünk annak, amikor ilyen jellegű használttesztek születhetnek, ugyanis a nálunk megforduló, jellemzően új és párszáz-párezer kilométeres tesztautók nagyjából mindig a pozitív oldalukat mutatják. Jó érzés, hogy akad azért gyakorlatban is számos olyan autó, amit nem két évre gyártanak-terveznek, s így, hat év után is teljesen gyári állapotnak örvendenek. Persze ehhez elengedhetetlen, hogy vigyázó, gondoskodó kezekbe kerüljön egy adott jármű. Egész biztos, hogy meghálálja azt, főként hosszútávon.

2017 Nissan Pulsar 1.2 DIG-T specifikációk

Motor

Motortípus: négyhengeres turbótöltött benzinmotor

Lökettérfogat: 1197 cm³

Maximális teljesítmény: 115 LE @ 4500 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 190 Nm @ 2000 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, hatfokozatú manuális kéziváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4387 mm

Szélesség: 1768 mm

Magasság: 1515 mm

Tengelytáv: 2700 mm

Első gumik mérete: 205/50 R17

Hátsó gumik mérete: 205/50 R17

Tömeg, üresen: 1190 kg

Megengedett össztömeg: 1750 kg

Csomagtartó mérete: 385 liter, 1395 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 46 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 190 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 10.7 s (gyári), 10.9 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 7.6 l/100 km

Országúti: 4.6 l/100 km

Vegyes: 5.8 l/100 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 6.3 l/100km

Országúti: 4.3 l/100km

Vegyes: 5.0 l/100km

CO2 kibocsátás: 117 g/km

Bővebb információ a Nissan magyarországi képviseletének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

Exit mobile version