Site icon AutóAddikt

[TESZT] BMW 540i xDrive Touring M Sport – minden, ami kell

Igazán masszív prémiumcsomag érkezett a bajor márka hazai importőrétől szerkesztőségünkhöz tesztre: a BMW 540i xDrive Touring-ban szinte mindent megtalálunk, ami egy felsőkategóriás luxusautó opcióit jelentik. Akár legyen szó az eggyel magasabb kategóriát képviselő 7-es szériáról.

Sok kritika érte a BMW-t, hogy az 5-ös és a 7-es vonal egybemosódik, alapvetően vajmi kevés a különbség a két kategória közt. Ez valamilyen szinten helyt is áll, bár azért zongorázni lehet a különbséget, nem csak a méretet, vagy a felszereltségi szinteket tekintve; ugyanakkor tény, hogy a BMW 5 (főként, ha magas szinten lesz, lett konfigurálva) igencsak a 7-es nyomában liheg lelkesen.

Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a felsőkategóriás 7-es palettája eleddig nem tartalmaz kombi kivitelt, az 5-ös viszont igen. Ez persze nem így volt, egészen a nyolcvanas évek közepéig, amikor is az 5-ös, de a 3-as sorozat is felkínálta a kombi alternatíváját, Touring címzéssel. Tehát nyugodtan kijelenthetjük, hogy ha 7-es kategóriájú kombit keresünk, akkor az 5-ös Touring a legmegfelelőbb választás.

Gyönyörű formatervet kapott a BMW 540i xDrive Touring, ez főként annak jelenet sokat, aki amúgy is elhivatottságot érez a kombik adta feeling iránt – mind formailag, mind pedig a praktikum szempontjából is. Bár itt megint két táborra szakad a rajongás, sokak szerint a BMW 5 leginkább a tradicionális négyajtós szedán kasznival az igazi ötös. Úgy él a köztudatban, ez igaz, korábbi 520d tesztünk kapcsán bőségesen taglaltuk a formaiságot és a tálalást.

Tradíció mindenek felett

Alapvetően oldalnézetből látszik, hogy mennyire kecses a BMW 540i xDrive Touring formaterve, a kissé cseppalakzatot rajzoló vonalakkal, valamint az elnyújtott, arányaiban hatalmasnak tűnő motortérrel.

Ez nyilván a kombi kialakítás számlájára írható elsősorban, hiszen a csapott hátsó traktus eleve rövidíti vizuálisan az összképet – ugyanakkor majd’ 5 méter hosszt kapunk a BMW 540i xDrive Touring esetében (4942 milliméter).

Klasszikus BMW-s fazonírozást kapott a BMW 540i xDrive Touring, a business limuzin-jelleg még a kombin is visszaköszön. Az orr-rész összetéveszthetetlen, az 5-öshöz megfelelő széles veséket természetesen megkapjuk, szintúgy, mint a morcosra vonalazott mellső lámpaburákat, dupla adaptív LED technológiás fényszórókkal egyetemben. A ködlámpafészkek alsó részére helyezett beömlők csak díszítésként kerültek fel, viszont a maszk felületén több helyen is találkozhatunk többé-kevésbé jól álcázott és elrejtett szenzorokkal.

Hátulról igazán „turingos” a BMW 540i xDrive Touring, a hangsúlyos csomagtérfedél 570 literes rakodóteret rejt, ami kellemes értéknek definiálható. Az arányeloszlás tehát is remek, ami egyébként az egész BMW 540i xDrive Touring karakterisztikájára és tálalására igaz, elegendő csak az utastérre pillantanunk. Mindezt úgy, hogy oldalirányból – ahogyan már az előbb kifejtettük – kimondottan hatalmasnak látszik az orr kialakítása.

Nyilván, ha Touring, akkor a csomagtartó kerül elsődlegesen fókuszba több más, fontosabb kitétel mellett. Nos, a pakolóhely kimondottan öblös, kitűnően átgondolt struktúra szerint lett kialakítva. Automata rolóval, oldalrekeszekkel, csomagrögzítő sínekkel, s persze a fedélzeti felszerelésekkel (defektjavító, EÜ-doboz) – minden egyben van ahhoz, hogy a praktikum csúcsra legyen járatva.

Extrák a végletekig: meg sem állunk 30 millióig

Hogyan lehet egy alapáron 19.5 milliót kóstáló autót egészen a 30 milliós határig felkonfigurálni? Hát így, egészen egyszerűen – a tesztautó élénk példája volt annak, hogy mi minden rendelhető külön opcióként.

Fontos kiemelnünk a szintén külön extraként rendelhető BMW Driving Assistant Plus rendszert is, amelyet már korábban leközölt BMW 730d tesztünkből megismerhettek olvasóink.

Az opciós csomag lényege, hogy még kifinomultabb parkolóautomatikát kapott, mint a korábbi fejlesztések, ehhez mellékelte is az importőr a megfelelő okoskulcsot (amely persze még több plusz lehetőséget is hordoz magában). Tesztjeink szerint a rendszer pontos, óvatos: 25 centiméteres távolság neki a maximum, amennyire megközelíti az épp aktuális tereptárgyakat (például fal).

További extra opció például a tesztautóhoz konfigurált M Sport pakett is, amely közel 2 millió forintos felárat jelent. Ennek részeként az első ülések kerülnek kicserélésre a gyári alapfelszereltséghez képest, ezek sokkal keményebbek, masszívabban tartanak, de azért ne Recaro-szintet képzeljünk magunk elé.

Tudatosság, praktikum, szenvedély

Azzal együtt, hogy a sportcsomaghoz jár némi ültetés, illetve futómű-keményítés is, a BMW 540i xDrive Touring rendkívül komfortos, köszönhetően az Adaptive Drive rendszernek, amellyel a végletekig finomhangolható az autó viselkedése. Itt egyből a rugózás az elsődleges szempont, tehát nem árt, ha komfortfokozatba kapcsolunk, és élvezzük a hullámzást – még úgy is, hogy a tesztautóra 19 colos felnik kerültek.

 

Nem részletezzük újra, hogy az 5-ös (jelen esetben nyilván a BMW 540i xDrive Touring) műszerelrendezése mennyire jó, tudatosan kivitelezett egységet alkot – megtettük már több ízben. Elég az hozzá, hogy minden a helyén, karnyújtásnyira, szemmagasságban, bőven a perifériás mezőn belül. Tény, hogy fedhetetlen, nem lehet belekötni semmibe.

Sportos lendületet ad a családnak

S ez az egész BMW 540i xDrive Touring-érzésre igaz: a 340 lóerős dupla turbós, 2998 köbcentis sorhatos benzinmotor 450 Newtonméter forgatónyomatékkal domborít.

A teljesítmény maximuma 5500-6500 közt van elemében, ez viszonylag pörgős adat, de a motorzajból a több, mint optimálisan hangszigetelt utaskabinban semmit sem fogunk hallani.

A hajtáslánchoz rendelt 8 fokozatú ZF automata még mindig a világ legjobb automataváltója, s a BMW tervezőmérnökeinek ismételten sikerült úgy összehangolni az egészet, hogy a le- és felváltásokból semmit sem érzünk. Semmit, konkrétan. Mindössze a fordulatszám emelkedésével szűrődik be az utastérbe zárt ablakokon keresztül minimális búgás, majd megszűnik, nincs semmiféle késleltetés, netán rántás, kihagyás. Minden olajozottan, remekbeszabottan zajlik vezetés közben, az 1840 kilogramm saját tömegű BMW 540i xDrive Touring siklik sebesen és csendesen, pontosan úgy, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva.

Mindaddig, amíg Sport profilba nem kattintunk: abban a pillantban megérkezik a dühödt, hathengeres zenebona, visszaváltásoknál durrogással, eszement gyorsulással és szögegyenes kanyarstabilitással (hála az xDrive-nak). Eszméletlen, de tényleg.

Mármint maga a tény eszméletlen, hogy egy kimondottan családi kombilimuzin ilyen elvetemült sportos karakterisztikával van felruházva. Ha úgy akarjuk, ringó-sikló kombi, öt személlyel, jól megrakott puttonnyal, ha akarjuk, ugyanez, de 5 másodperc körüli nulla-százas sprinttel. Németország előnyben, a korlátozásmentes pályákon: a megpakolt kirándulások mondjuk München és Frankfurt közt letudhatók relatíve minimális idő alatt.

Azért spórolni is lehet az üzemanyagköltségeken

Fogyasztás tekintetében is combosak az adatok, de hiába: a csúcsra járatott teljesítményhez és menettulajdonságokhoz kell a kraft. Sport módban haladva az átlagunk 14-17 liter közt alakult, sok gyorsítással, dinamikus szellemiségben – ha beálltunk viszont 90 kilométer/órára, országúton, úgy letornázható volt az átlagérték 10 liter környékére. Viszont ha takarékos opcióra kapcsoltunk, úgy máris hozható volt a városon kívüli 6.8 liter/100 kilométer, s az araszolgatós, dugóban állós rendszer révén sem kért többet a BMW 540i xDrive Touring 9.8 liternél. Tehát az arany középutat mindenképp meg lehet találni, csakis tudatosság kérdése.

2017 BMW 540i xDrive Touring M Sport specifikációk

Motor

Motortípus: soros elrendezésű hathengeres benzinmotor dupla turbóval

Lökettérfogat: 2998 cm³

Maximális teljesítmény: 340 LE @ 5500-6500 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 450 Nm @ 1380-5200 ford./perc

Erőátvitel: összkerékhajtás, nyolcfokozatú automataváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4942 mm

Szélesség: 1868 mm

Magasság: 1464 mm

Tengelytáv: 2975 mm

Első gumik mérete: 255/55 R19

Hátsó gumik mérete: 255/55 R19

Tömeg, üresen: 1840 kg

Megengedett össztömeg: 2495 kg

Csomagtartó mérete: 570 liter

Üzemanyagtartály mérete: 68 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 250 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 5.1 s (gyári), 5.3 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 9.8 l/100 km

Országúti: 6.2 l/100 km

Vegyes: 8.0 l/00 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 9.9 l/100km

Országúti: 6.5 l/100km

Vegyes: 7.7 l/100km

CO2 kibocsátás: 177 g/km

Bővebb információ a BMW magyarországi képviseletének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon technikával készítettük.
Szerkesztőségünk mobilinternet-hozzáférését a Telenor Magyarország biztosítja. Az Autóaddikt.hu Telenor Hello Data csomagot használ.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSDuplitec, Canon, Camera Kft., Telenor Magyarország
Utómunka hardver: Acer, ASUS
Exit mobile version