Site icon AutóAddikt

[TESZT] Citroën C4 Cactus PureTech 110 – bohém és elegáns egyszerre

Néhány évvel ezelőtt, amikor a Cactus még csak koncepció formátumban létezett, nagy elvárásokkal tekintettünk az autó érkezésére. Amikor megtapogathattuk, tetszett, ám vártuk a nagy áttörést, az igazán egyedi megoldásokat. Aztán jött az első tesztautó, és kezdtünk megnyugodni – igen, ez az, ilyesmire vártunk. Most viszont máris itt az első nagy facelift: vajon túllépte-e határait a tanulmány? Citroën C4 Cactus PureTech 110 teszt.

Ahogyan a bevezetőben is említettük, a Cactus egy olyan koncepciónak indult, ami rendkívül formabontónak számított volna, ha ténylegesen megvalósul. A részletezést most hagyjuk, gyönyörű találatokat kapunk, ha rákeresünk; a lényeg viszont nem változott: a Citroën mindent megtett annak érdekében, hogy a jelenlegi, első markáns faceliftes Cactus fezárkózzon a tornasorban, vagy legalábbis hozza azt, amit a mai kor elvárásai diktálnak.

Mit tartogat a facelift?

A Citroën C4 Cactus 2018-as modellfrissített verziójánál már látszik egyértelműen, hogy teljes az integrálódás az aktuális modellpalettával. Ennek megfelelően az orr-kialakítás is hasonló a többi, leginkább kategóriájában helyet foglaló modellekéhez – dupla fényszórók, magasra húzott hűtőmaszk, mellé bohém, lendületet sugalló megoldások.

Ilyen például az alsó részre helyezett ködlámpafészek-páros, vagy a maszk talajhoz közelebb eső kiegészítő beömlője.

Oldalnézetből is látszanak módosítások az új Citroën C4 Cactus karosszériáján: az oldalajtók AirBump „ütközői” visszafogottabbak lettek, bár így is eléggé hangsúlyosak, kiváltképp figyelembe véve  az első ajtók kipufogócsonkjához hasonló mintarészleteit. Mindezt krómberakással, lehetőleg úgy, hogy már távolról is felkeltse a figyelemet. Sikerül neki.

17 colos felniket pakoltak a Citroën C4 Cactus tesztautóra, itt a hagyományos formaiság köszön vissza, keresztrajzolattal, középre helyezett emblémával. A sárvédőívek kellemes összhangot alkotnak a bumperekkel, az egész tálalás crossoveres, pontosan annyira, amennyire kell manapság. Vagy inkább annyira, amennyire a divat diktál, márpedig a fentebb említett szegmens popularitása folyamatosan növekszik.

Pláne, hogy a C4 önmagában ki is vonult a gyártó felhozatalából, így jelenleg a C4 Cactus képviseli ezt a modellt is. Hogy meddig? Még legalább 2-3 évig, addig, amíg megérkezik a Citroën legfrissebb kompaktja.

Megmaradtak a félreismerhetetlen stílusjegyek

A hátsó részen nem túl szembetűnőek a változtatások, a burák tokozása osztott lámpatesteket hordoz, közrefogva a masszív logót, Cactus-feliratot, valamint a műanyagok közé helyezett rendszámtáblahely kialakítását.

Kívülről tehát viszonylag sok változtatást fedezhetünk fel, a beltér viszont nagyjából megmaradt olyannak, amilyennek megismerhettük az előző generációs Cactus-ban. Az anyagminőség jó, számtalan egyedi megoldással találkozhatunk, ráadásul összesen 5 új csomagot is konfigurálhatnak a vásárlók. Így több minta, ciráda, látványos színkavalkád (is) választható az autóhoz, amellyel még egyedibb és testreszabhatóbb lesz a Citroën C4 Cactus.

Személyes kedvencünk volt a tesztautóban is fellelhető Advanced Comfort elnevezésű üléstechnológia, mely révén még lágyabbá, puhábbá varázsolható az amúgy sem parrogós menetkomfort.

Végre hidraulika!

A Citroën C4 Cactus hidraulikus felfüggesztést kapott, amelyet a korábbi C5 óta majd’ minden modellnél visszasírunk.

A rugózás ténylegesen vajpuha, komfortos, remekül javítja az úthibákat. Ugyanakkor arra is figyeltek a tervezésnél, hogy ne legyen eltúlozva a megvalósítás, így gátlókat szereltek be, amelyek megakadályozzák a nagyobb kilengéseket.

Véleményünk szerint azonban a 17-es kerekek rontanak a kényelemérzeten, úgyhogy érdemes ettől lejjebb válogatni felnik tekintetében.

3 henger, 1.2 liter

Tesztelt Citroën C4 Cactus-unk 110 lóerős, sorhármas, 1199 köbcentis benzinmotort kapott, 110 lóerővel (5500 RPM), 205 Newtonméter csúcsnyomatékkal (1500). A turbós benzines rendkívül dinamikus, a hajtáslánchoz kapcsolt 5 fokozatú manuális kéziváltó áttételezése közepes, de inkább rövid ötödik fokozatig – ennek megfelelően a Citroën C4 Cactus viselkedése kifejezetten dinamikus, virgonc, és akár 9 másodperc környéki nulla-százas sprintet is kivitelezhetünk.

Fogyasztás, árazás

Mindezt úgy, hogy a fogyasztás is a helyén marad: városi környezetben 5.9 literig sikerült levinnünk az átlagot 100 kilométeres távra számítva, irszágúton pedig 4.7 liter volt a maximum mérésünk.

Árcédula tekintetében is kellemesek a benyomások, figyelembe véve a Citroën C4 Cactus kategóriáját (hobbi-szabadidő-divatautó): az alapár 4.6 millió környékén indul, a tesztelt modell pedig 5 880 000 forintba kerül.

2018 Citroën C4 Cactus PureTech 110 specifikációk

Motor

Motortípus: soros, 3 hengeres benzinmotor, turbóval

Lökettérfogat: 1199 cm³

Maximális teljesítmény: 110 LE @ 5500 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 205 Nm @ 1500 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, ötfokozatú manuális kéziváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4170 mm

Szélesség: 1729 mm

Magasság: 1480 mm

Tengelytáv: 2595 mm

Első gumik mérete: 205/50 R17

Hátsó gumik mérete: 205/50 R17

Tömeg, üresen: 1060 kg

Megengedett össztömeg: 1595 kg

Csomagtartó mérete: 358 liter, 1170 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 50 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 188 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra:9.4 s (gyári), 9.2 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 5.9 l/100 km

Országúti: 4.7 l/100 km

Vegyes: 5.2 l/100 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 6.0 l/100km

Országúti: 4.2 l/100km

Vegyes: 4.9 l/100km

CO2 kibocsátás: 110 g/km

Bővebb információ a Citroën magyarországi képviseletének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

Fotó: Autóaddikt.hu / Matei Bence / Camera Kft.
Szerkesztőségünk mobilinternet-hozzáférését a Telenor Magyarország biztosítja. Az Autóaddikt.hu Telenor Hello Data csomagot használ.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSDuplitec, Canon, Camera Kft., Telenor Magyarország
Utómunka hardver: Acer, ASUS

 

 

Exit mobile version