Site icon AutóAddikt

[TESZT] Dacia Logan 1.5 dCi Arctic – lényegre törő és aszkéta

Hol vannak már azok az idők, amikor a (keleti) kényelem netovábbját – mondjuk a korai nyolcvanas években – a Dacia, és annak szűkös modellportfóliója jelentette? Alapvetően a skála nem volt sem túlzó, sem tolakodó, amolyan visszafogott, s szigorúan egy modelles.

A Renault 12 alapjaira építkező Dacia 1300 gyártása a szocialista országok közt létrejött liszensz-szerződések részeként 1969-ben kezdődött meg (emellett gyártották még a Renault 8-Dacia 1100 modellt is, ezt 1967-től). Elég az hozzá, hogy az akkori éra részeként kifejezetten nagy popularitást élvezett az 1.2 literes, 54 lóerős benzinmotorral szerelt autó, s akár 145 kilométer/órás végsebességre is képes volt. Később fejlesztések következtek, 1310 típusnéven 1983 és 2004 közötti piaci jelenléttel, TX és TLX felszereltséggel (utóbbi 5 sebességes váltót és fordulatszámmérőt is kapott), majd 1995-ben, a saját fejlesztésű Nova modell bukása után teljes megállj következett. Egészen az 1999-es privatizálásig, amikor is a Renault vette át teljes egészében az irányítást, majd 2004-ben jelent meg a piacon először a francia fejlesztésű Dacia Logan.

Mára a második generációjához ért a Logan, s tulajdonképpen 10 éves folyamatos sikerszériát könyvelhet el az autó, nem beszélve a kedvező fogadtatásról. Előítéletek és kételyek persze vannak, mi pedig most legfrissebb tesztünkben az új Logan bemutatása mellett próbáljuk ezeket eloszlatni.

Összehasonlítási alap: mindkettő francia gyökerekkel

Természetesen a Dacia Logan nyomokban sem emlékeztet korai elődjeire, de az tény, hogy a Renault stílusjegyek megléte egyértelmű. A külső tehát letisztult, markáns vonalvezetésű, klasszikus formavilág ötvöződik előremutató dizájn-megoldásokkal; az orr rész hangsúlyosságát a vastagra húzott, kettő krómcsíkkal megspékelt hűtőmaszk adja, középen az újratervezett Dacia-logóval. Az első lámpatestek a megjelenéshez illeszkednek, míg a két alsó sarkon kialakított ködlámpák ellenálló tokozást kaptak, a rendszámtáblahely alatti beömlő pedig fiatalossá teszi az összképet.

Az oldalvezetés nagyban hasonlít az előző szériás Logan modellnél alkalmazotthoz, a sárvédőívek félköralakzata megtöri az egyenesek összességét, az arányok kimondottan eltaláltak lettek. Az oldalajtók üvegfelületei elegendő teret biztosítanak az optimális kilátáshoz, a hátsó ajtóüvegezés C oszlop közeli lezárásánál hosszanti csík is található. A kilincsek az Arctic csomagnak megfelelően színre fújtak, csakúgy, mint az oldaltükrök, igaz, utóbbiak háromnegyedes arányban. A 15 colos keréktárcsák kitöltik a kerékjárati íveket, a tesztautóra Groomy fantázianevű acélfelni volt szerelve, de nem éreztük, hogy ennél többre lenne szükség (opcionálisan rendelhető könnyűfém keréktárcsa szett is az autóhoz).

Kellemes tengelytávolság is társul az új Dacia Logan kialakításához: 2634 milliméter, mely akár magasabb kategóriákat is idézhet. Ebből kifolyólag a már kívülről szemlélve is lehet következtetni az utazás mikéntjére komfort szempontjából, a manapság oly divatos alsó kategóriás szedánok egyik legkifejezőbb tulajdonságáról – részletesebben majd lejjebb, néhány bekezdéssel.

Jellegzetes kialakítás és stílusjegyek

Mi tetszhet a legjobban a Dacia Logan-ban, 2014-ben? Az orr mellett a far. Egyértelműen. Követvén az arculatra jellemző trendet, rengeteg fénytöréssel játszó vonalat, szinteltérést alkalmaztak a tervezőmérnökök az egész kocsiszekrényen, így a hátsó traktus elemein is. Kiváltképp a termetes csomagtérfedél felső, kinyúló íve, illetve az alsó peremnél is, költséghatékony megoldásként pedig a csomagtérnyitó gombját is ezen felületre helyezték – igazán retró hatást érve el, ugyanakkor praktikus is, semmi túlbonyolítás. A helyzetjelzők lámpaburáinak kiképzése divatos, a rajzolatok szintúgy, a kaszni méreteihez képest még talán elnagyoltnak is mondhatók. A tolatóradar szenzorai viszont nem színre fújtak, a négy pötty feltűnő lehet és borítja az egységet, de ez nem zavaró, ellensúlyoz a komplex összhatás.

Hatalmas – legalábbis kategóriájában annak számító – csomagtérrel rendelkezik a Dacia Logan, ugyanis a méret nem kevesebb, mint 510 liter. Az elhelyezendő tárgyak rendezése némi előre tervezést igényel, ugyanis a raktér inkább hosszában nyújt kapacitást, mint mélységében, viszont ennek mindenképp megvan a maga előnye – a peremek minden irányban alacsonyak (talajtól számítva 754 milliméter), így a tényleges használat rendkívül könnyed lehet. A csomagtér fedelének nyitásánál vigyázzunk a visszacsapódásra, továbbá figyeljünk arra, hogy a zsanérok némi helyet levesznek a rendelkezésre álló bruttó helyből.

Lényegre törő

Nem véletlenül fogalmaztunk a fentiek szerint a címsorban, ugyanis a Logan minden ízében célját próbálja hirdetni. Egyszerűség, praktikum, letisztultság jellemzik teljes egészében, s nincsen ez másképp akkor sem, amint elfoglaljuk helyünket az enteriőrben. Felszereltségtől függően kapjuk meg a központi műszeregység kivitelét, jelenlegi modellünkben krómkeretes, egybeolvasztott hármas kialakítású panelt kapott helyet, fordulatszámmérővel felvértezve.

A kormánykerék fogása eltalált, bevonata kissé érdes, de nem zavaróan, a keresztküllőkbe integrált kezelőegységek alapvető funkciókat látnak el, a hangrendszer irányítását egy, a kormányoszlop jobb alsó részére integrált bajuszkapcsolón keresztül foganatosíthatjuk. Infotainment rendszer klasszikus értelemben nincsen, az imént taglalt hármas műszerfal jobb szélső elemén viszont az alapvető információk közt remekül válogathatunk (pillanatnyi- és átlagfogyasztás, hatótáv, napi- és teljes kilométerszámláló). A hangrendszer pontmátrixos kijelzője szintén a leglényegesebb infókat közvetíti csak (rádióállomás neve például), a hangminőség az átlagosnál jobb, és még akkor is élvezhető, ha alacsonyabb sebességgel, lehajtott ablakokkal közlekedünk. A klíma és levegőkeringetés kapcsolói kézre esnek, a befúvás profilját kallantyúval állíthatjuk, a fűtés hidegindítás után körülbelül 3-4 perc múlva máris aktív lesz. A kürt rendhagyó módon nem a kormánykerék közepére lett helyezve, hanem az indexkar végére került, míg az információk megjelenítése közt léptetni az ablaktörlő kapcsolójára helyezett külső gombbal tudunk.

Kellemes meglepetést tartogattak a Logan ülései, ugyanis nem gondoltuk volna, hogy egy ilyen meglehetősen alacsony árképzésű autó ennyire kényelmes tud lenni. Nyilvánvaló, hogy nem várhatunk Maybach-féle kényelmet (kis túlzással), de hiba párhuzamot vonni felsőbb szegmensek képviselőivel – sajnos sokan beleesnek ebbe a hibába. Az első ülő- és hátlapok jól méretezettek, átlagos testalkattal száz százalékban gondtalan lehet az autózás, kompromisszumoktól mentesen, a két ülés közt lehajtható könyöktámaszt is találtunk, melynek a függőleges oszlopa tárolórekeszt is rejt. A hátsó ülőpad akár három felnőtt szállítására is bevethető, az 1733 milliméteres szélesség elegendő a kényelemhez, a vállszélesség itt 1389, míg a lábtér 177 milliméter.

Elöl elektromosan állítható, hátul kurblis ablakokat kapunk, az elsők a középkonzolról vezérelhetők. Ez némi megszokást igényel, bár találkoztunk már hasonlóval például a Fiat 500-ban, vagy jó 20 évvel ezelőtt a Volkswagen Golf II-nél. A szakaszosság viszont megvan, az ablakok jól állíthatóak, a gyújtás levétele után azonban már nem mozgathatók.

Aszkéta

1.5 literes dCi gázolajossal szerelve érkezett szerkesztőségünkhöz a Dacia Logan. A négyhengeres aggregát maximális, 90 lóerős teljesítményét kereken 4000-es percenkénti fordulatszámon adja le, míg 220 Newtonméteres forgatónyomaték-csúcsa 1750-nél már rendelkezésre áll. Kellő dinamizmust és lendületet ad a motor az 1134 kilogramm száraz tömegű autónak, a megfelelően hangolt 5 fokozatú sebességváltómű pedig gondoskodik arról, hogy a felváltások közötti fordulatszámtartomány a lehető legoptimálisabb maradjon. Itt is, mint minden 5 gangos megoldásnál – hiányzott a hatodik fokozat, de ez persze leginkább autópályatempónál volt érezhető, igaz, a kijelző szerinti 2500-as percenkénti fordulatszám 130 kilométer/óránál nem definiálható vészesnek egyáltalán. Az üzemanyag-felhasználás ennek megfelelően nem szökött az egekbe, két felnőtt utassal 5.1 liter/100 kilométeres átlagot sikerült kihozni a hajtásláncból. 90 kilométer/órás, országúti megfontolt tempónál 3.2 liter/100 kilométerre vittük le a fogyasztást, ami már-már az elképesztő kategóriát súrolja, városi használattal pedig kereken 4 literes (!) átlagot regisztráltunk.

A Dacia Logan futóműve inkább érezhető feszesnek, mintsem lágynak, a nagyobb és szélsőségesebb úthibákat kevésbé simítja, viszont nem eltúlzott a pattogás, a komfort faktor szintjét nem billenti negatívba. Az elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros-H torziós rudas felfüggesztés keményre hangoltságának köszönhetően stabilan tartja a 4347 milliméter hosszú, 1517 milliméter magas karosszériát még intenzívebben bevett kanyarokban is, erőteljes fékezésnél is megmarad a kellően jól hangolt úttartás (száraz útfelület).

Pénztárcabarát mivolta garancia a sikerre az olcsó és egyszerű autót keresők körében

Kompromisszumok nyilván vannak, de úgy gondoljuk, akinek tényleges funkcionalitású autóként kell egy jármű amolyan céleszközként, olcsó üzemeltetéssel és nem utolsó sorban rendkívül pénztárcabarát áron, annak jó döntés lehet egy Logan beszerzése.

S mindez mennyibe kerül gyakorlatban, ennyi célozgatás után a vékonyan meghúzott árcédulára? Nos, Access felszereltséggel, 1.2 literes, 16 szelepes 75 lóerős benzinmotorral 1 990 000 forintos bruttó áron vihető haza a Dacia Logan, míg a legvaskosabb ellenérték is mindössze 3 120 000 forintot jelent, regisztrációs adóval és ÁFA-val – ez nem más, mint a tesztben szereplő modell, 1.5 literes 90 lóerős dízelmotorral, Arctic felszereltséggel. LPG-s variációt is kínál az importőr, Ambiance és Arctic csomagokban, 1.2 literes, 16 szelepes, 75 lóerős benzinesekkel, 2 470 000 illetve 2 670 000 forintos bruttó árakon.

2013 Dacia Logan 1.5 dCi specifikációk

Motor

Motortípus: négyhengeres turbótöltött dízelmotor

Lökettérfogat: 1461 cm³

Maximális teljesítmény: 90 LE @ 4000 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 220 Nm @ 1750 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, 5 fokozatú manuális kéziváltó

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4347 mm

Szélesség: 1733 mm

Magasság: 1517 mm

Tengelytáv: 2634 mm

Első gumik mérete: 185/65 R15

Hátsó gumik mérete: 185/65 R15

Tömeg, üresen: 1134 kg

Terhelhetőség/össztömeg: 456/1590 kg

Csomagtér mérete: 510 liter

Üzemanyagtartály mérete: 50 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 167 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 11.8 másodperc, mért eredmény: 10.7 másodperc (normál üzemmódban)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 4.0 l/100 km

Országúti: 3.2 l/100 km

Vegyes: 3.9 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 4.4 l/100km

Országúti: 3.7 l/100km

Vegyes: 3.9 l/100km

CO2 kibocsátás: 105 g/km

Bővebb információ a Dacia hazai honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: Napimagazin Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, Sony, MSIKingston Technology, EpsonLivekodok.com, Canon, Camera Kft., Nike
Utómunka hardver: Acer, MSI
Exit mobile version