Site icon AutóAddikt

[TESZT] Ford S-Max 2.0 TDCi AWD Titanium – régi ismerős, új köntösbe bújtatva

Szinte hihetetlen: a Ford S-Max modellje 10 éve koptatja az aszfaltot világszerte. Nem véletlenül jött népszerűségét alapvetően praktikumának, szegmensvezető kialakításának köszönheti. A koncepció nemrégiben teljes átalakuláson esett át, mi pedig tesztre is fogtuk a Ford S-Max 2.0 TDCI AWD modellt.

Néhány hónappal ezelőtt számoltunk be a hazai menetpróbáról, ott a Galaxy modellel párhuzamosan tettük próbára az újdonságot, sőt, még pályakörülmények közt is megmérettettük. Azonban elengedhetetlenül éreztük: próbálnunk kell folytatólagos, hétköznapi(bb) körülmények közt is a kék ovál egyterűjét; fogtuk magunkat, és beirányoztuk minden hazai család közkedvelt pihenőhelyét, a Balatont.

Először is: bár a Ford S-Max 2.0 TDCI AWD teljesen új megközelítést kapott a korábban már szintén sok ízben kivesézett elődhöz képest, mégis déjavu lengi körül az egész kialakítást. A hátrafelé csapott, kicsit buszos jelleg azért megmaradt, a vonalvezetés kihangsúlyozza a hatalmas oldalfelületeket, itt (és sok más egyéb helyen is) számos törésvonal vonzza a szemet.

Az orr kialakítása követi a Ford jelenlegi stílusirányzatát, tehát a trapéz alakzatú hangsúlyos hűtőmaszk dominál, itt annak rendje, s módja szerint a kötelező jellegű krómcsíkozás is megjelenik újfent. Hiába no, hangsúlyozni kell a prémium jelleget, ugyanis a Ford S-Max 2.0 TDCI AWD – főként Titanium csomaggal – ízig vérig prémium jellegű autó, nincsen apelláta.

Próbált hasonló maradni, ez sikerült is

A kecses vonalvezetés megmarad természetesen oldalnézetben is: nincs zavaró kisbuszos érzetünk, nem érezzük, hogy a Ford S-Max 2.0 TDCI AWD túlontúl nagy, ormótlan.

Talán ilyesmi a Galaxy-nál jöhet elő, bár ott is ízléssel és jó arányérzékkel oldották meg a tervezőmérnökök az ideális eloszlásokat. Egyébként oldalról ötlik szembe először az összetéveszthetetlen hasonlóság a korábbi S-Max modellel, hiszen az A oszlop és az első sárvédőív közé ékelt légbeömlő-elem már ott is megmutatta magát teljében, csakúgy, mint a hátrafelé szűkülő ablakkeret-vonalvezetés. A krómberakások itt is megvannak, de jószerivel nincs eltúlozva sehol sem, pontosan annyit adagol az új S-Max, amennyi belefér.

Elbírná a kaszni a 19-es kerekeket is, a tesztautóra eggyel kisebb, 18 colos papucsok kerültek. Így még pont megmarad a csalogató küllem keréktájon is, viszont a komfort rovására vajmi kevés száll el a futómű környékén – alapvetően a Ford S-Max 2.0 TDCI AWD felfüggesztései lágyan viszik az 1780 kilogramm gyári üres tömegű kasznit, ami ha folyadékokkal feltöltve, utasokkal a fedélzeten mutatja magát, bizony felkúszhat 2 tonna környékére is. Ami valljuk meg, nem kevés, de úgy tűnt, hogy a 20 híján 200 lóerős gázolajos aggregát megbirkózott a feladattal derekasan.

De ne menjünk ennyire előre a történetben! A Ford S-Max 2.0 TDCI AWD hátsó kialakítása inkább kombis, mint kisbuszos, vagy egyterűs, ha 7 személlyel tervezünk utazni, bizony 285 liter marad a csomagok számára. Ez egy alsó-középkategóriás, vagy inkább kisautó kapacitása e téren, viszont ne felejtsük el, hogy 7 utas azért nem kevés. Kompromisszumkötés fontos, ráadásul „mindössze” egy 4768 milliméter hosszúságú autóról van szó.

Hátulról inkább hajaz elődjére a Ford S-Max 2.0 TDCI AWD, mint a frontrész esetében. A hátsó zárófények buráinak kialakítása klasszikus, kicsit azért modernebb szellemiséget hordoz, mint anno, de összetéveszthetetlenül fordos; a rendszámtábla-hely kialakítása egy fókuszban lévő (jó szójáték, nemde?) keskeny, mattezüst díszcsík alatt kapott helyet, ebbe a korábbi tradíciók szerint gravírozásra került az S-Max felirat bal oldalra. A páros kipufogóvég hab a tortán, ez a már unalomig ismételgetett prémiumjelleget hívatott erősíteni, jól is áll neki, valahogy az egész összkép markánsabbnak hat.

A beltér számos innovatív megoldást tartalmaz

Ha már összkép, nem lehet elmenni a Ford S-Max 2.0 TDCI AWD enteriőrje mellett sem. Itt már jóval nagyobb átalakulások tűnnek szembe, mint a külsőnél (leszámítva az orr megvalósításait), az egész komplexen magasabb kategóriás feelinget sugároz, köszönhetően egyrészt az anyaghasználatnak, másrészt pedig az újragondolt kialakításnak és elrendezésnek. Az új Ford modellimázs apropójaként a központi műszeregység, maga a kormánykerék kialakítása, formája, a keresztküllők elrendezése és újragondolása nóvumnak számít, de leginkább a középkonzol az, ami szembetűnő, és a jelentős metamorfózis fázisait emészthetően sorakoztatja az utasok elé. A relatíve nagy LCD infotainment remekül közvetít, a kezelés-átláthatóság perfekt, sokkal kiforrottabb és precízebb, mint korábban – az egész egységesebb kialakítást mutat fel.

Tesztelt Ford S-Max 2.0 TDCI AWD modellünk hatfokozatú PowerShift váltót kapott, a kar fogása, elérése kiváló, csakúgy, mint maga a mechanika (erről majd lejjebb). Az első ülésekben ülve – mit ülve, terpeszkedve – maximalizált kényelemben tudunk utazni, akár hosszabb távolságokon is. Mi, ahogyan már feljebb is írtuk, a Balatonig merészkedtünk, több fővel – de közbenjárt az eddig megtett sokezer kilométeres külföldi tapasztalat utazás terén.

Egyébként egy ízben legalább egész biztos, hogy próba alá vetjük az új S-Max-ot ilyen téren is, kíváncsiak vagyunk, beváltja-e a reményeket, érzéseket hosszabb távon. De biztosak vagyunk benne, hogy igen, panasz nem lesz.

Kényelem, és a már unalomig ismételt praktikum: minden a fedélzeten

Jó testreszabhatóságuk jelenti az ülések legfőbb erényét a vezetőállás és a jobb 1 esetében, apránként finomhangolható a kellemes méretezésű ülőlap és hátlap is, a comb- valamint deréktámasz szintén áldásos hatásúak, főként, ha van ilyesmire elvárásunk az út során.

Hátul, ha csak egy üléssort használunk, bőven elfér 3 felnőtt, a külön állítható székek révén itt is működik a személyreszabhatóság, alakíthatóság. Az ülések itt is sínen mozgathatók, így akár kifejezetten gigantikus lábterek is létrehozhatók, ha nem számít a rakfelület térfogata.

Be lehet állítani úgy a két hátsó üléssor (háromszemélyes, kétszemélyes) egymástól való távolságait, hogy akár kettő plusz közepes testalkatú felnőttel egészítsük ki az ötfős utazócsapatot. Nyilván itt már azért lesz kompromisszum, de közepes távú utazások esetében nem akadály a helyszűke.

Azért persze inkább két gyerekkel ildomos ide tervezni, mint minden egyéb hasonló esetben, de amolyan nem-vészmegoldásként is alkalmazható a hátsó ülőpadpár felnyitása.

Intelligens, állandó összkerékhajtást kapott a tesztelt Ford S-Max 2.0 TDCI AWD, ennek megfelelően a menettulajdonságokkal messzemenően elégedettek voltunk. Igaz, offroad környezetben nem próbálgattuk a MPV-t, mert minek is, az más kategória; mindenesetre örömteli a tudat, hogy szélsőségesebb helyzetekben is bőven hagyatkozhatunk az automatika által garantált stabilitásra, vészhelyzet-kezelésre.

Majd’ 200 lóerő a családnak? Ugyan, bőségesen elegendő

180 lóerő összteljesítményt produkál a 2 literes turbódízel, 16 szeleppel, 17.9:1 sűrítési aránnyal. A teljesítmény maximuma 3750-nél jön, míg a tekintélyes, 400 Newtonméter forgatónyomaték már 2000-es percenkénti fordulatszámtól rendelkezésre áll. A hajtáslánchoz társított PowerShift automataváltó klasszisokkal kifinomultabb és pontosabb lett, mint a korábbi S-Maxok esetében, az elváltásokkal nem várakozik 2-300 fordulattal többet, kellő időben cselekszik a rendszer.

Ebből adódóan észrevétlen is tud lenni a váltó működése, ha visszafogottabb tempót diktálunk, ugyanúgy felkapcsol magasabb fokozatokba, mint ahogyan azt szeretnénk. Nincs tehát kettesben haladás 50-nel, ráadásul bármikor közbeavatkozhatunk a váltás folyamatába, késleltetések nélkül.

Dinamikus a 2 literes dízel, alig valamivel több, mint 10 másodperc kellett a nulláról százra sprintig, megpakolva utasokkal és csomagokkal az érték 1.2 másodperccel növekedett mindössze. Fogyasztás tekintetében is sokat javult a képlet a korábbi S-Maxhoz képest, városi környezetben 7.3, országúton 4.6, autópályán 5.9-6.1 literes átlagot mértünk 100 kilométerre átlagolva. Mindehhez 70 literes üzemanyagtank társul, tehát folyamatos autópályázás mellett 7-800 kilométer egészen biztosan megtehető egyhuzamban, teletankolás után.

2016 Ford S-Max 2.0 TDCI AWD specifikációk

Motor

Motortípus: négyhengeres turbótöltött dízelmotor

Lökettérfogat: 1997 cm³

Maximális teljesítmény: 180 LE @ 3750 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 400 Nm @ 2000 ford./perc

Erőátvitel: összkerékhajtás, 6 fokozatú PowerShift duplakuplungos automataváltó

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4768 mm

Szélesség: 1884 mm

Magasság: 1658 mm

Tengelytáv: 2850 mm

Első gumik mérete: 235/50 R18

Hátsó gumik mérete: 235/50 R18

Tömeg, üresen: 1780 kg

Megengedett össztömeg: 2725 kg

Csomagtartó mérete: 285 liter, 2200 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 70 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 204 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 10.5 s (gyári), 10.3 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 7.3 l/100 km

Országúti: 4.6 l/100 km

Vegyes: 6.6 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 7.2 l/100km

Országúti: 4.9 l/100km

Vegyes: 5.7 l/100km

CO2 kibocsátás: 152 g/km

Még több információ a Ford magyarországi importőrének weboldalán található.

Még több fotó: Autóaddikt.hu Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.

Az online (Instagram, Facebook, Twitter) és egyéb kommunikációhoz ASUS Zenfone okostelefonokat használunk.

Együttműködő partnereink: Acer, ASUS, Camera Kft., Canon, Gigabyte, EPSON, Sony PlayStation, Nintendo, G DATA, Konzolvilág

Utómunka hardver: ASUS, Acer, Gigabyte

Exit mobile version