Site icon AutóAddikt

[TESZT] Lexus IS 300h Luxury Safety – gazdaságos luxus

Kezdjük rögtön az elején, egy kis kronológiai visszatekintővel: még 1986-ban pattant ki a Toyota vezetőségi tagjainak fejéből az ötlet, hogy a korábban, a nyolcvanas évek elejétől folyamatosan futó F1 projekt kiteljesedése kapcsán létrehozzanak valami olyan maradandót, mely magasabb szintű kategóriákban is képes hódítani. Itt indult a Lexus életútja alapvetően.

Az akkor Toyota-elnök, Eiji Toyota áldását adta a koncepcióra, majd a kilencvenes évektől önálló divízióként működő Lexus brand manapság is jelentős szerepet tölt be az autógyártás prémium szegmensében.

Kétségkívül az ős Lexus-modellek alappilléreként aposztrofált korai LS széria több szempontból is igen hasonló a Toyota Camry-hez, melyet alapvetően az Egyesült Államok piacaira szántak; a platform ugyanaz maradt, ugyanakkor jelentős, a prémium és a luxus szinteket pedzegető megoldásokkal látták el az újdonsült márka által legyártott autókat.
Mára mindez a múlté egyértelműen, a párhuzam szinte teljesen eltűnt. Remekebbnél remekebb ötletekkel rukkol elő a gyártó, gondoljunk csak a korábbról ismert RX, GS sorozatokra, vagy akár a jelenlegi írásunk szereplőjének IS-elődeire. No és persze ne hanyagoljuk a hibrid hajtáslánc alkalmazásának mikéntjét sem, hiszen mint tudjuk, a technológia úttörőnek számít – nem csak a Lexus-ok esetében.

Vajon mi is történik, ha a kifinomult ízlésre ható, sportosba hajló eleganciát ötvözzük hamisítatlan japán stílussal, s ráadásul nyakon öntjük némi környezettudatossággal? Létrejön a Lexus IS 300h sportosra álmodott verziója, és már csak a puszta látványtól is szívmelengető érzések szabadulnak fel bennünk.

Tudtuk ezt előre, mi vár ránk: amikor átvettük a mélykék színű (egészen pontosan Ultrahang-kék) autót, máris elkezdődtek a halk találgatások, mind a hajtáslánc hatékonysága, mind a kényelem, mind pedig a valós pénztárcakímélő közlekedés tekintetében. Persze utóbbi nyilvánvalóan nem túl sokat nyom a latba, ha a Lexus paletta bármelyik képviselőjét választjuk társunkként, de azért mégis fontos szempont ez is, végtére hibriddel közlekedünk. Nézzük tehát, miként teljesített a Lexus IS 300h!

Félreismerhetetlen stílust teremt

Mint minden esetben, most is a formavilággal kezdjük a részletezést. Az L-Finesse fantázianevű formanyelv segítségül hívásával kirívóan egyedit próbált megvalósítani a Lexus design csapata, mely konkrétan sikerült is nekik: az IS egyik legszembetűnőbb részlete az orsó alakzatra emlékeztető hűtőmaszk, mely közepére helyezve található a hangsúlyos logó is, krómozott futtatással. A felső részletek hagyományos, vízszintes rácsozással, míg a rendszámtáblahely alatti légbeömlő felülete homorú alakzatot és méhkas mintázatot kapott.

A sportosságot szimbolizáló számos törésvonal (nem csak a Sport modellen) összetéveszthetetlenül passzol az orr formavilágához, illetve az egész kasznin fellelhetőek ezek. Nem beszélve a mellső lámpabúrák jellegét szigorúan követő nappali LED menetfényének csíkjairól, így az összhatás egyöntetűen megkapó. A motorháztető mélyre húzott vonalai leginkább oldalnézetből tűnnek szembe, ültetés-jelleg is érzékelhető, a peres gumikkal felvértezett, 18 colos könnyűfém keréktárcsák méretezése is aranyosan illeszkedik, a kocsiszekrény méreteihez tökéletesen passzol.

Az IS sportosra hangolt szellemisége belengi az oldalsó részletek megvalósítását is, az imént már említett motortér tetejének vonalai mélyen ülnek, viszont az övvonalak stílusosan felfelé ívelnek, egészen a C oszlopig. Ugyanakkor a tetővonal kupés jelleget hordoz, a B oszloptól egészen a szedán kialakítású csomagtérfedél végpontjáig lefelé hajlik, csapottá téve a fazont.

Minden tekintetben illeszkedik a far külcsínje is a globális elképzelésekhez, melyeket már a skiccek elkészítésekor is rendszeresítettek a mérnökök. Rendkívül illusztris, a csomagtér ajtajába vékonyan beszögellő lámpatestek határozzák meg a fő karakterisztikát itt, trapéz alakú mélyedésben került kialakításra a rendszámtábla öble, míg a lökhárító kitüremkedése oldalanként körkörös, két alsó szegletében fényvisszaverő prizmákkal. A hátsó sárvédőívek kifelé szélesednek, a lemezbe jócskán belelógnak a helyzetjelzők, így a Lexus IS hátsó fertálya oldalról is impozáns. Furcsa lehet viszont, hogy kipufogóvéget nem lelünk a diffúzoros szoknyában, persze van ilyen, csak jól elrejtve, mindkét oldalon.

Kategóriájában megfelelően kiváló anyagminőség

Számos díjat bezsebelt már a Lexus Tahara üzeme. Itt készítik el ugyanis a prémiumkategóriás autóik enteriőrjét, beleértve a tervezést és a kivitelezést is. Szigorú ellenőrzési folyamat következik a véglegesítés előtt, a gyár Takumi mesterei jegyzik ellen az eredményt.

Nem meglepő tehát, ha a Lexus IS 300h esetében is kifinomult anyaghasználatról és minőségről, maradéktalanul passzentos illesztésekről beszélünk, a kárpitozáshoz, a cockpit futtatásához vagy a kormánykerék bevonatához használt különböző vastagságú vajbőr lágy tapintást eredményez, nyoma sincs sehol a „japános fapados” szemléletnek. Igen, ez egy ténylegesen más kategória, egyértelmű, kemény leckét adva például az európai hasonszőrű szinteken mozgolódó gyáraknak.

Fontos szempont: ergonómia fókuszban, koncentrálva a vezethetőségre

A korábbiakhoz képest 3 fokkal megváltoztatott pozíciójú kormánykerék fogása nagyon kellemes, tenyérbe simuló, ezáltal ergonomikus is, úgy tűnt, a bőrözés nem hajlamos nagyon a kopásra, fényesedésre.

A jó dőlésszögű központi műszeregység célratörő adatmegjelenítése szintén pozitív benyomásokat keltett, az árnyékolás erős szembefényben is megoldott olyannyira, hogy mindenféle hunyorgás mellőzésével olvashatóak maradtak az információk. Az új generációs navigációs rendszer térképszoftvere ismert minden lényeges útirányt, legalábbis amerre haladtunk, egyszer sem volt oka gondolkozásra. A kellőképp méretes, ám süllyesztett infotainment LCD visszajelzője élénk, kontrasztos, szinte minden, tájékozódáshoz szükséges részletet megjelenít, legyen szó a szervizintervallumok idejéről, a hibrid hajtás részletes grafikájának megjelenítéséről, vagy épp a Mark Levinson Premium Surround hangrendszerhez tartozó infók listázásáról.

Itt érdekes megjegyezni, hogy a tetőkárpit anyaga elősegíti a 15 hangszórós egység már-már stúdiós hangzását, a szigetelés perfekt, így különösebb út- és futóműzaj sem érzékelhető az amúgy is halk hajtásláncot felvonultató IS-ben.

Intelligencia, maximalizált védelem

Számos innovatív megoldást is alkalmaztak a Lexus IS 300h létrehozásakor. A sávelhagyásra figyelmeztető rendszer például igen pontos, nem küld fals vészjelzést már akkor is, ha csak egy pár centiméterre megközelítjük a felezővonalat, időben érzékeli azt is, ha esetleg kikerülnénk valamit, az irányjelzők használata nélkül. Ilyen esetekben azért érkezik a figyelmeztetés, de nincsenek téves riasztások. A holtteret figyelő rendszer is jól hangolt, parkolóházban tolatásnál is csak akkor hallatja hangját, ha a nagy felbontású tolatókamera képe szerint is reálisan ábrázolt, nagyjából 80 centiméteres hely áll rendelkezésre az autó és a fal (vagy oszlop) közt. A kamera képe egyébként szinte HD minőségűnek hat, a torzítások minimálisak, a segédvonalak is tényleges párhuzamot mutatnak. A biztonságért további rendszerek felelnek, ezek közül az ütközés előtti pillanatban aktiválódó szisztéma a kompetens, mely feladata, hogy az esetleges baleset bekövetkezte előtt a fennmaradó távolság bemérése után aktiválja a fékrendszert, és rásegítéssel optimalizálja a már elkerülhetetlen ütközést.

Nem ejtettünk szót még eleddig az utazás komfortjáról, az ülésekről, azok kialakításáról. Sportosságnak itt nyoma sincs, ha csak azt nem vesszük annak, hogy az első szekció lábterei kicsit szűkösnek tűnhetnek első benyomásra, főként, ha testesebb sofőrről és utasról van szó. Erre is van reális magyarázat: mivel a sportosra keményített futómű lehetővé teszi, hogy masszívabb kanyarvételezést eszközöljünk, ilyen esetekben az ülések nem mindig teljesítenek kifogástalanul – főként, ha figyelembe vesszük, hogy nem Recaro jellegű kagyló kialakításról szól a fáma. Ilyenkor a térdek kitámasztása (természetesen a puha oldalfelületekkel érintkezve) nagy mértékben megoldható így, észrevétlenül, s persze úgy, hogy nem érezzük: szűkös lenne a tér.

Az ülések egyébként elöl jól eltaláltak, a csípőpontok 20 milliméterrel lejjebb kerültek az előzőhöz képest, méret és kényelem tekintetében is, az ülő- és hátlapok megfelelő szélességűek és hosszúságúak, a tartásuk tökély, a felületek legkevésbé sem hajlamosak csúszásra. A hátsó traktus alapvetően kettő, közepes testalkatú utas részére kínál önfeledt utazást, itt jócskán érezhető már az 1550 milliméteres nyomtáv jelenléte, igaz, a tényleges szélesség 1810 milliméter. A fejtér sem nevezhető hatalmasnak, fenti bekezdéseink valamelyikében említést tettünk a kocsiszekrény kupészerű kialakításáról, s ez bizony hátrányosan befolyásolhatja az hátsó üléseken való utazást. Viszont a lábtér növekedett az előző IS modellekéhez képest, 70 milliméterrel lett hosszabb. A hátsó ülések hátlapjának dőlésszöge kisebb értelemszerűen, mint az első foteleké, keménység is jobban tapasztalható, mint elöl, mindezekkel együtt kifejezetten komfortosak, az ülőlapok süllyesztettek, a háttámlák pedig könnyedén alkalmazkodnak a bent ülők testtartásához.

Az akkumulátorok elhelyezésre nem ment a raktér pakolhatóságának rovására
Önmagában véve méretes csomagtér jár a Lexus IS-hez, 450 literes térfogattal, 60:40 arányban dönthető hátsó ülésekkel. Ez szintén kellemes érték, hiszen a közel fél köbméter férőhely elegendő ahhoz, hogy akár egy családi kiránduláshoz is magunkkal vigyük a legszükségesebb csomagjainkat. Főként, ha figyelembe vesszük a csomagtérperemek alacsonyra szabott kialakítását, máris érezhető a kényelem fokozott jelenléte; sajnos a csomagtérfedél zsanérjai elvesznek a tényleges kapacitásból, vigyáznunk kell, hogy oldalra olyan dolgokat pakoljunk, melyeknek nem árt, ha esetleg a lecsukásnál érintkeznek az egyébként puha, műanyag burkolattal ellátott részelemekkel.

Két erőforrás, egyenként is kiváló teljesítménnyel

Junichi Furuyama, a Lexus IS főmérnöke szerint gyorsan reagáló, jól vezethető autót sikerült alkotni néhány évvel ezelőtt, amikor is a Lexus IS 300h még újdonságnak számított.

A menettulajdonságokról a legfőbb visszajelzéseket versenypálya körülmények közt nyerték. A tetőelemek lesimított csatlakoztatása, a hátsó lámpákon, illetve az első ajtóoszlopokon elhelyezett apró légterelő lapocskák mind biztosítják az autó optimális légellenállását, mely szempont ugyebár nem elhanyagolható, ha hibrid hajtásláncról van szó. A rendszer összteljesítménye 223 lóerő, ebből 181 lóerőt teljesít a 2.5 literes, négyhengeres, soros elrendezésű Atkinson-ciklusú Dual VVT-i benzinmotor, forgatónyomatékának csúcsa, 221 Newtonméter 6000-es percenkénti fordulatszámon érkezik.

Az AC szinkronmotor önmagában 143 lóerő leadására képes, 300 Newtonméter maximális forgatónyomaték elszabadításával. Érdekes egyébként, hogy az egész, két összetevőből kialakuló teljesítmény papírforma szerint mégis kevesebb, mint amennyit kiszámolunk, ez normális jelenség, hiszen egyszerre a két erőforrás nem tud maximális kihasználtságon dolgozni párhuzamosan. A villanymotor energiaellátásáról egy fékenergia-visszanyerő rendszer háttértöltését is felvevő 192 cellás, nikkel-metál-hydrid (Ni-MH) akkumulátor gondoskodik, a rendszer feszültsége 650 Volt. Az erőátvitel a hátsó kerekekre koncentrálódik, fokozatmentes E-CVT automataváltó közbeiktatásával.

Autózhatunk akár teljesen elektromos üzemben is

Ki gondolná, hogy a jelenlegi már a harmadik generációját taposó Lexus Hybrid Drive? Pedig így van, ráadásul a technológiának köszönhetően intelligens is marad az autó aspektusa, ugyanis a mindenkori menet- és útviszonyoktól függően alakul a hajtás optimalizációja.

Ha adottak a körülmények (megfelelő üzemi hőmérséklet és kielégítő akkumulátor töltöttségi szint), akár színtiszta elektromos hajtásra is válthatunk, mely profil az imént említettektől függően autózható ki. Ha például sok lejtős, fékezgetős autózás után 80%-os az akkumulátor töltöttsége, úgy akár 40-50 kilométer/órás sebességet is elérhetünk villany üzemmódban, de azt azért nem árt figyelembe venni, hogy a cellák hamar kiapadnak, és visszakapcsol a rendszer benzinmotor használatra. A hibrid arculat egyébként folyamatosan jelen van, az esetek túlnyomó százalékában – piros lámpák utáni indulásnál, parkolóból kiállásnál – az AC motor segít, tiszta üzemben, így az üzemanyagfelhasználás minimálisra redukálható. A bolygómű 60 kilométer/órás sebesség után egy enyhe gázvisszavétellel leválasztható, s így is elérhető az automatikus EV módba kapcsolás.

Nagyban függ a fogyasztás a használattól – nem kivétel ez alól a Lexus IS 300h sem. Amennyiben megelégedünk azzal, hogy visszafogott, kultúrált módon, mindenféle sportosságot mellőzve próbálunk közlekedni, úgy vegyes használattal, sok városi araszolgatással sem lehet túllépni a 4 literes értéket 100 kilométerre lebontva (3.8 liter/100 kilométer). Ezen érték nagyjából meg is marad ezen a szinten, országúton sem több, vagy kevesebb sokkal – hiszen városban a villanymotor dolgozik túlnyomó részt, országúton pedig a 2.5 literes benzinmotor.

Sportos is, ha úgy szeretnénk

Ha viszont szeretnénk kihasználni az autóban rejlő potenciált, akkor nincs más teendőnk, mint Sport S+ (visszafogottabban sportosabbaknak szimpla Sport S) üzemmódba kapcsolni. Ilyen esetekben az elektronika áthangolja azonnal az adaptív változtatható felfüggesztést, továbbá az elektromos szervokormány is keményebbé válik, a hajtáslánc is szilárdabb lesz, az erőátvitel és az áttételezés megváltozik; a gázreakciók közvetlenebbek lesznek, ráadásként a motor- illetve kipufogóhang is öblösödik – köszönhetően az aktív hangvezérlő rendszernek.

Ténylegesen érezhető a sportosra hangoltság a futómű révén, mivel az elöl kettős lengőkaros, multilink futómű magas szintű stabilitást és tapadást biztosít. Ez érezhető is volt, igaz, az IS nem igazán kedvelte a kisebb és nagyobb úthibákkal tarkított aszfaltot, ugyanakkor még normál beállítások mellett is uralni tudta a kisebb ívű kanyarokat. Persze közrejátszik a karosszéria merevsége, mely jóval többet nyújt, mint az elődöké – új elgondolások alapján született ragasztási és csavarhegesztési technológiák kerültek alkalmazásra.

Különbözni tömegektől – jó. Szeretni a prémium minőséget, precizitást- jó. Környezettudatosan jót tenni, napról napra – még jobb, mondhatni, hab a tortán. Tehát nincs apelláta: amennyiben szürkén egyhangúnak tűnnek a divatból imádott és magasztalt márkák, s képesek vagyunk elfogadni azt, hogy bizony van még más is a nap alatt, nem is akármilyen minőségben és megközelítésben: a Lexus, mint márka tökéletes alternatíva. Ha pedig sportosak vagyunk, de elegánsak is, adunk az igényes megjelenésre, s nem mindegy az, hogy miből szállunk ki, de az sem, hogy 100 gramm alatt marad-e a CO2 kibocsátása autónknak – a Lexus IS 300h a legmeggyőzőbb választás. Az Ultrahang-kék szín pedig kötelező.

2017 Lexus IS 300h F Sport specifikációk

Motor

Motortípus: négyhengeres Dual VVT-i benzinmotor, AC szinkronmotor

Lökettérfogat: 2494 cm³

Maximális teljesítmény (benzinmotor): 181 LE @ 6000 ford./perc

Maximális teljesítmény (villanymotor): 143 LE

Hibrid összteljesítmény: 223 LE

Maximális forgatónyomaték (benzinmotor): 221 Nm @ 4200-5400 ford./perc

Maximális forgatónyomaték (villanymotor): 300 Nm

Erőátvitel: hátsókerékhajtás, elektromos folyamatosan változó áttételű E-CVT váltó

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4665 mm

Szélesség: 1810 mm

Magasság: 1430 mm

Tengelytáv: 2800 mm

Első gumik mérete: 185/60 R15

Hátsó gumik mérete: 185/60 R15

Tömeg, üresen: 1690 kg

Megengedett össztömeg: 2145 kg

Csomagtartó mérete: 450 liter

Üzemanyagtartály mérete: 66 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 200 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 8.3 s (gyári), 8.1 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 5.9 l/100 km

Országúti: 5.9 l/100 km

Vegyes: 5.9 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi: kevesebb, mint 4.3 l/100km

Országúti: kevesebb, mint 4.3 l/100km

Vegyes: kevesebb, mint 4.3 l/100km

CO2 kibocsátás: 97-107 g/km

Bővebb információ a Lexus hazai honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon technikával készítettük.
Szerkesztőségünk mobilinternet-hozzáférését a Telenor Magyarország biztosítja. Az Autóaddikt.hu Telenor Hello Data csomagot használ.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSDuplitec, Canon, Camera Kft., Telenor Magyarország
Utómunka hardver: Acer, ASUS
Exit mobile version