Site icon AutóAddikt

[TESZT] Mazda2 G115 Revolution Top – képes arra, hogy hódítson

Valamilyen szinten akár az összes jelenleg futó Mazda modellre rábiggyeszthetnénk a címben szereplő szavakat, hiszen már nem egy értekezésünkben helyt adtunk rokonszenvünknek a márka elkötelezettségei iránt. Rendhagyónak számító módon szívó benzinmotorok, jól eltalált kaszni formák – ahogy elnéztük, és tapasztaltuk,  nincs ez másképp az új Mazda2 esetében sem.

Kellemes konfiguráltsággal érkezett szerkesztőségünkhöz a lilás árnyalatú fényezést kapott tesztautó, amely máris engedte a sztereotípiák felaggatását – persze bizonyos mértékben. Mert tudvalévő, hogy a Mazda2 nem női autó kifejezetten, viszont nyilvánvaló, hogy a gyengébbik nem képviselői majd előszeretettel teszik le voksukat e modell mellett. Ami nem is probléma nyilván, és hála az égnek, még akár maszkulin megközelítéseket is felfedezhetünk a küllemben. Karakterisztika terén pedig szintén.

Akad némi hasonlóság

Hűen és szorosan követi az aktuális Mazda-arculatot az új Mazda2 modell, amely nagyrészt az arányokhoz képest nagyra húzott, mosolyt szimbolizáló hűtőmaszk-rajzolat fejez ki a legjobban.

A rendszámtábla helyének kialakítása ismét a maszk alsó részére került, közvetlenül a Mazda logó alá, nem zavaróan, ellensúlyoz még pluszban a két aprócska kétoldali ködlámpafészek kiképzése. Némi sportosságot hívatott csempészni az összképbe az alsó lökhárító ívén fellelhető beömlő – a viszonylag hátrafelé pozícionált lámpatestek pedig remekbeszabottan egészítik ki az összhatást. Morcos, de közben hívogató, lehet rajta legeltetni tekintetünket nemtől, és kortól függetlenül.

Értenek tehát a Mazda tervezőmérnökei ahhoz, hogy jól ötvözhesse a modern, mai kor igényeit kielégítő küllem a tekintélyes belbecset – de erről majd lejjebb, szokásunkhoz híven. A Mazda2 forma- és stílusvilága oldalnézetből is meggyőző, talán egy számmal nagyobb felniket is elbírt volna a konfigurálás, bár helytelen lenne azt állítani, hogy a 16-os papucsok kevésnek bizonyulnának a tálalást illetően.

Remekül látszik a nyújtott tengelytáv, ami konkrétan 2570 millimétert tesz ki, a 4050 milliméteres hosszhoz képest érezhető, hogy a maximumot próbálták kihozni a Mazdánál az optimális helykihasználás érdekében. Mindezeken felül a felületek letisztultak, a küszöbvonal irányából, az A oszlop felől felfelé ívelő törésvonal bújik meg szolidan, az oldalablakok nagyjából harmadnyi részt foglalnak az ajtók felületéből, míg a hátsó résznél viszonylag csökken az üveg, és ügyesen simul a kifejezetten vékonyra húzott C oszlophoz.

Stílusjegyek az elvártak szerint

Mondhatnánk, hogy le sem tagadhatná mivoltát és származását az új Mazda2, de nem tesszük, mivel már feljebb emlegettük a márka jelenlegi stílusjegyeire utaló részleteket.

Viszont az tény, a Mazda2 far részét is az a jól ismert, összetéveszthetetlen szellemiség jellemzi, szögletes vonalakkal, ugyanakkor mégis legömbölyített pontokkal, szintén sportosságot sugalló kialakításokkal. Ugyanakkor azért jelen van az a hagyományos japán minimalizmus, amely (nem csak) a Mazda modelljeit jellemzi, de végeredményben sikerült úgy megtartani az arany középutat, hogy nem ment egyik a másik rovására.

Felszereltségfüggő: a  tesztre fogott Mazda2 enteriőrje bohém, fiatalos és lendületes, de párhuzamosan nagyon jó minőséget is hordoz (anyaghasználat, korrekt illesztések). Nem túlzás azt állítani, hogy némileg szegmensét meghazudtolóan kacsintgat a prémium kategória irányába, és ez ténylegesen nem elrugaszkodott megállapítás akkor sem, ha a komfortfaktort vizsgáljuk.

Igényes beltér, kényelmes utazás

Elöl az ülések kialakítása ergonomikus, kényelmesek, jól tartanak. Még kettő, az átlagosnál termetesebb alkattal bíró utas számára is, válltérben jöhet némi kompromisszum, de a láb, térd- és fejterek is bőségesen rendben vannak.

A műszerezettség remek, lényegre tör és nem túlbonyolított, amolyan sportautósan középre került a fordulatszámmérő, jobb alsó sarokba pozicionálva a pillanatnyi sebesség digitális visszajelzőjével – tökéletesen szemmagasságban, még akkor is, ha a kormányoszlopot beállítjuk az ideális pozícióba. Tehát nincsenek fals takarások, a Mazda2-ben a vezetőállás ténylegesen jól szabható testre, minden kézhez, és közel esik a méretezésből adódóan.

Ötajtós verzióban teszteltük a Mazda2 modellt, és meglepetésünkre a hátsó helykínálat is túlmutatott előzetes elképzeléseinken. Igaz, az autó elődjéhez (5 ajtós) jelentős hosszbéli növekedést könyvelhet el, ez a már fentebb írt tengelytávolságon is érezhető – ami pedig a hátsó ülések révén kerül előtérbe. Itt két fő átlagos testalkattal kényelmesen utazhat, ahogyan a nagykönyvben meg van írva; három főnek már értelemszerűen szűkös a rendelkezésre álló tér. Úgy, hogy azért a térdtér és fejtér mind hozzák az elvárhatót.

280 literes csomagterével kirí az átlagból a Mazda2, a rendelkezésre álló nagy rekesz akár 887 literesre is bővíthető a 60:40 arányban osztott hátsó ülések révén. Jó pakolhatóság itt a jellemző, annak ellenére, hogy a perem  viszonylag magas.

Kedvencünk, a szívómotor. Persze, hogy benzines

Mi, férfiszemmel mit szerettünk leginkább a Mazda2-ben? Alaphangon mindent – nem túlzás, de leginkább az 1.5 literes szívó benzinmotor az, ami megkapó ismételten. Tulajdonképp a Mazda filozófiája, miszerint felesleges a turbótöltés, és a korábban oly’ populáris technológiákat kell fejleszteni, csúcsra járatni: a leginkább szimpatikus, olyannyira, hogy az gyakorlatban is mindenféle negatív ellenérzés nélkül megállja a helyét.

A négyhengeres karakterre inkább harapós, dinamikus, mintsem lusta, alacsonyabb fordulatszám-tartományban is kiválóan produkál, a nyomatékcsúcs 4000 percenkénti fordulatszámnál érkezik meg, tehát forgatni kell azért ahhoz, hogy emberesebb dinamikát kapjunk. Mellé már 1500 környékén is remekül kiautózható aspektust kapunk, a hat sebességfokozat kellemes hangolást kapott, megfelelő az áttételezés. Felejtsük tehát el a pillanatonkénti, oda-vissza váltogatást, gyönyörűen kiautózható szinte mindegyik állás, bőséges erőtartalékokkal a háttérben.

Mindig lenyűgözi a Mazda portfólió üzemanyag-fogyasztása szerkesztőségünket, főként, ha benzines modellekről van szó. Akad persze MX-5, ami szintén benzines, de az egy más kategória, vagy akár a korábbi RX-8, ami ugye nem a takarékosságáról volt híres. Viszont akár 1.5, 1.6 vagy 2.0, benzines és szívó, legyen Mazda6, de a fogyasztás már-már szemtelenül alacsony. Nem tudni, hogy csinálják a Mazdánál, de az tény, hogy a visszafogott étvágy nem vetít hátrányokat a pozitív menettulajdonságok alakulására.

Nos, a Mazda2 esetében is illusztrisak az eredmények gazdaságosság terén: lendületes közlekedéssel városi-elővárosi környezetben kereken 6 literes átlag jött ki (gyári: 6.2 liter/100 kilométer), míg országúton, folyamatos 90 kilométer/órás tempónál 3.9 és 4.2 liter/100 kilométer között ingadozott az computer számítása (4.1 liter/100 kilométer). Hozzátesszük, méréseinket minden esetben többszöri pillanatnyi- és átlagfogyasztás nullázással, valamint tankolásnál történő számításokkal egészítjük ki.

2015 Mazda2 G115 specifikációk

Motor

Motortípus: négyhengeres szívó benzinmotor

Lökettérfogat: 1496 cm³

Maximális teljesítmény: 115 LE @ 6000 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 148 Nm @ 4000 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, hatfokozatú kéziváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4060 mm

Szélesség: 1695 mm

Magasság: 1495 mm

Tengelytáv: 2570 mm

Első gumik mérete: 185/60 R16

Hátsó gumik mérete: 185/60 R16

Tömeg, üresen: 980 kg

Megengedett össztömeg: 1495 kg

Csomagtartó mérete: 280 liter, 887 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 43 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 200 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 8.7 s (gyári), 9.0 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 6.0 l/100 km

Országúti: 4.1 l/100 km

Vegyes: 5.1 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 6.4 l/100 km

Országúti: 4.1 l/100 km

Vegyes: 4.9 l/100km

CO2 kibocsátás: 115 g/km

Bővebb információ a Mazda hazai importőrének honlapján, IDE kattintva.

Mazda2 árlista: IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Az online- és egyéb kommunikációnkhoz ASUS ZenFone 2 okostelefont használunk.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSGigabyte, SonyEpson, Kaspersky Lab, Canon, Camera Kft., Nike
Utómunka hardver: ASUSAcer, Gigabyte
Exit mobile version