Site icon AutóAddikt

[TESZT] Mazda6 CD184 Sedan Takumi Plus AT – újbóli nekifutás

Alapvetően nem lehet nem szeretni a Mazda6 modellverzióit. Hogy miért? Azért, mert a középkategóriát oly módon bírják képviselni, hogy az valahogy kicsivel többet adjon az elvártnál, alapvetően a dizájnt és a tálalást illetően. Mazda6 CD184 Sedan Takumi Plus AT teszt.

Viszont az egyértelmű, hogy ha egy jól bevált sikermodell fennállási ciklusa alatt másodjára is megfrissül, akkor ott már nem nagyon lesz kivetnivaló, vagy épp hiányérzet. Az első lépések nyilván mindig nehezek, pár évvel ezelőtt, amikor az akkor újdonsült Mazda6-koncepció napvilágot látott, a szaksajtó kedvelte is annak rendje s módja szerint. Az első facelift is hozta az elvártakat, és a 2012-es arculat tovább csiszolódott, olyannyira, hogy a harmadik felvarrásnál sem kellett szinte semmihez hozzányúlni, maximum apróbb részletekhez. S végül így lett szinte tökéletes a 2019-es modellévű Mazda6.

Persze az igazság az, hogy a kombi változatot- a Mazdánál Sportkombi elnevezéssel bír – talán még jobban szeretjük, mint a szedánt. Nemes egyszerűséggel kecsesebb, cseppesebb, íveltebb, egységesebb. Mellette tényleg sportos lendületet sugall, a Sedan pedig konzervatívabb tud maradni. Annak ellenére, hogy dinamizmust sejtető részmegoldások, meg maga a kialakítás azért itt is megmaradt olyannak, amilyennek szerettük volna.

Tesztautónk magas felszereltségi szintje a Takumi Plus elnevezést kapta, így tulajdonképp minden, ami konfigurálható a Mazda6 esetében, belekerült a kocsiba. Most nem is részletezzük ezeket az egyébként opciós extrákat, elegendő olvasóinknak egy pillantást vetni az aktuális, kapcsolódó listákra a Mazda magyarországi weboldalán.

Jócskán sikerült túlszárnyalni a kategória határait

Bár a Mazda6 CD184 Sedan Takumi Plus AT egy középkategóriás autó, mégis úgy érezhetjük, hogy némileg túlmutat a meghatározott trendeken az irányvonal. Elsősorban az anyaghasználat, a minőség tűnik szembe, s itt máris kijelenthető, hogy ez a modell az egyik legjobb ár-érték arányt képviselő versenyző a piacon. Egyrészt azért, mert a feljebb már említett formaterv, kialakítás és maga a dizájn még mindig egyedinek hat, másrészt pedig a kvalitás szintén fontos tényezőként van jelen akkor, amikor 10 millió forintos árkategóriában próbálunk alternatívát találni.

Megosztó lehet a Mazda6 CD184 Sedan Takumi Plus AT beltere, bár ez nem újkeletű kérdés. Sokak szerint a valódi „japános” stílus az pontosan ilyen: letisztult, lényegre törő, finoman fogalmazva puritán. Kellhet ennél több is? Talán igen. A középkonzol tabletje például generációkon keresztül szinte teljesen ugyanaz, nem beszélve a telepített OS-ről; de akad azért más hasonszőrű, tényleges újítást igénylő-érdemlő kiegészítő.

No de mindegy, majd a nagy modellfrissítésnél, nem a facelifteknél kell már keresni a megvalósulást – úgy gondoljuk, a következő nekifutás már tényleges modellmegújulás lesz. Csak azért fohászkodunk, hogy el ne térjenek merőben az eddig jól bevált koncepcióktól.

Mindent a komfortért?

Kényelem szempontjából sincs kivetnivaló a Mazda6 CD184 Sedan Takumi Plus AT esetében. Inkább úgy fogalmazzunk, hogy egetverő változás itt speciel nem történt szintén, a bőséges, tág helykínálat megmaradt, bár ellenérzés akadt akkor, amikor a hátsó traktusba három megtermett felnőtt próbálta az utazás klasszikus értelemben vett kényelmét meghatározni.

Nehézkes, ugyanis a fejtér még mindig kompromisszum-igényes. Ez egyébként megbocsátható, hiszen ha a Mazda tervezőmérnökei megpróbáltak volna nyerni itt a kapacitáson, egész biztos, hogy a sikkes és lapos alapformának búcsút inthetnénk. Ez egy Mazda6, itt a külcsín sok mindent befolyásol, de azért a praktikumra sem lehet ráaggatni a másodlagos jelzőt.

Elegendő teljesítmény, szerethető hajtáslánc

Ahogyan az lenni szokott, a masszívabb faceliftek egyik alappillére a hajtáslánc megújulása, korszerűsítése. Ez az új, 2019-es modellévű Mazda6 CD184 Sedan Takumi Plus AT esetében is igaz: a tesztautóba épített 2.2 literes, soros turbós dízelmotor 184 lóerőt produkál 4000-es percenkénti fordulatszámon, a maximálisan kihozható forgatónyomaték pedig 445 Newtonméter, már 2000-től.

Jó menettulajdonságokat tapasztaltunk a Mazda6 CD184 Sedan Takumi Plus AT esetében, ami elsősorban a hajtáslánc karakterisztikáján mutatkozott meg. A társított 6 sebességes automataváltó áttételezései remekek, a fokozattartományok jól kiautózhatók, viszont ügyesen „felméri” a rendszer, hogy mikor milyen sebességet és vezetési stílust kultiválunk, és jól alkalmazkodik mindehhez.

Negatívumként egyedül a motor zajossága hozható fel: fűtött garázsból indultunk ugyan minden egyes nap útnak (külső hőmérséklet: mínusz 2-3 fok étlagosan), de a gázolajos lassú melegedésével párhuzamosan a csattogós, kopogós viselkedés meg is maradt végig. Viszont 90 fokos vízhőmérséklet környékén – ahogyan az meg van írva a nagykönyvben – eltűntek a vadabb hangzások, kellemetlen, 90-es éveket idéző zörejek, és máris visszatért a prémiumérzet.

Tökélyre hangolt menetkomfortot biztosít a Mazda6 CD184 Sedan Takumi Plus AT, amely egyfelől a finom, lágy rugózásnak, más felől a magasra járatott kanyarstabilitásnak (is) köszönhető.

Hókásás, csúszós útszakaszokon sem lehetett zavarba hozni az irányítást, mellette az időnként fel-felbukkanó – persze inkább visszafogottabb – kátyukat is könnyedén kezelte az elöl MacPherson, hátul többlengőkaros futómű.

Fogyasztás és árazás

Őszintén megvallva jobb fogyasztási adatokat vártunk a tesztelés során. A gyárilag megadott 5.1 literes 100-as átlagot nem sikerült hoznunk, pedig beleadtunk apait-anyait: tankolás után számításaink szerint 7.3 literes érték született.

A tesztelt Mazda6 CD184 Sedan Takumi Plus AT valamivel kevesebb, mint 11.5 millió forintos listaáron vásárolható meg a hazai Mazda kereskedésekben.

2018 Mazda6 CD184 Sedan Takumi Plus AT specifikációk

Motor

Motortípus: soros négyhengeres turbótöltött dízelmotor

Lökettérfogat: 2191 cm³

Maximális teljesítmény: 184 LE @ 4000 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 445 Nm @ 2000 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, 6 fokozatú automataváltó

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4865 mm

Szélesség: 1840 mm

Magasság: 1450 mm

Tengelytáv: 2830 mm

Első gumik mérete: 225/45 R19

Hátsó gumik mérete: 225/45 R19

Tömeg, üresen: 1628 kg

Megengedett össztömeg: 2055 kg

Csomagtartó mérete: 480 liter

Üzemanyagtartály mérete: 62 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 220 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 9 s (gyári), 8.2 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 7.9 l/100 km

Országúti: 4.5 l/100 km

Vegyes: 7.3 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 5.9 l/100km

Országúti: 4.5 l/100km

Vegyes: 5.1 l/100km

CO2 kibocsátás: 133 g/km

Még több információ a Mazda magyarországi importőrének weboldalán található.

Még több fotó: Autóaddikt.hu Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon technikával készítettük.

Együttműködő partnereink: Acer, ASUS, Camera Kft.,

Utómunka hardver: ASUS,Acer


Exit mobile version