Site icon AutóAddikt

[TESZT] MINI John Cooper Works – 2019-ben sem vall szégyent a koncepció

Nem vítás: még mindig igazi, hamisítatlan gokart élményt ad a MINI John Cooper Works. 2016 környékén járt nálunk utoljára, most újra „előhúztuk”, és megnéztük, változott-e valami. Nem sok, ugyanolyan vad és imádnivaló. Teszt.

A JCW valójában tényleg azt adja, amit a profilválasztó üzenete ígér, ha sportos módozatot választunk autózásunkhoz: tudvalévő, hogy a jelenkori MINI-modellek egyik húzómondata ez, de hát egy kisebb lökettérfogatú gázolajostól például nyilván nem várhat az ember csodákat.

Jó, jó, a futómű hangolása, a kormány visszajelzése, reakcióideje megváltozik, direktebben autózzuk ki a teljesítményt még a legvisszafogottabb esetekben is. Viszont a MINI John Cooper Works más, igazándiból ezzel a modellel kellene definiálni a valódi MINI élményt.

Voltak már korábbi John Cooper Works verziók, konkrétan az ezelőtti, ami 211 lóerős erőforrásával már szintén mosolyt csalt az utazók arcára; elég lett volna az is, bőven, de a jelenleg aktuális 231 lóerő azért csak nyom a latba még bőségesebben. S hogy mi is ez a gokart feeling? Elegendő csak annyit írnunk: 1195 kilogramm gyári üres tömeg, 5.17 kilogramm/lóerő tömeg-teljesítmény arány. Impozáns adatok, nem igaz?

No de menjünk ennyire a dolgok elébe, mint ahogyan olvasóink megszokhatták, autótesztjeink tematikusan épülnek fel – intró, külső, belső, hajtáslánc, konklúzió. Folytassuk is eme szellemiség jegyében, mondjuk a hosszabbra nyúlt bevezető után a küllem taglalásával.

Apró, de élhető

Összetéveszthetetlenül MINI: haragos tekintet, melyhez nagyban hozzájárul a légbeömlők kialakítása és elhelyezése a front részeken, a magabiztos fazonírozás, némi króm. S annak érdekében, nehogy összekeverjük holmi mezei kompakttal, még akár házon belül is, ott a John Cooper Works biléta is, az egyébként igen figyelemfelkeltő és hangsúlyos hűtőmaszk jobb felső szegletében.

Újabb beömlőt találunk a motorháztetőn, ezáltal már teljes egészében garantált a sportos külalak, főként közepes totálból szemlélve, guggolva igazán belevaló látványt nyújt a MINI John Cooper Works. A piros-fekete színkombináció is gyönyörűen el lett találva a tesztautó konfigurálásakor, a matricázás is elmaradhatatlan, csakúgy, mint a tető eltérő színe a kaszni alapárnyalatától. Vannak még mattfeketére alakított sárvédőívek, csapott far szolid, de annál jobban eltalált hátsó légterelővel, meg a kötelező kellékkel, a dupla sportkipufogóvéggel megspékelve. Úgy, hogy a lökhárító idom itt is követi a mellső részletek meghatározó kialakítását, több, szám szerint négy fő légbeömlő-megoldással.

Egyedi, tradicionális stílusjegyeket ötvöző enteriőrrel büszkélkedhet a a MINI John Cooper Works. Hűen a gyökerekhez, a műszerfal leginkább kihangsúlyozott része az arányokhoz képest hatalmas, középső információs kijelző, ami ugye még az ősidőkben a kilométeróra szerepét volt hívatott ellátni.

Mára azonban változtak a trendek, a központi műszeregység közvetlenül a kormányoszlop felett kapott helyet HUD kíséretében az alapvető analóg visszajelzőkkel, jobbra helyezett, kicsit olcsó megoldást sugalló üzemanyagszint-mutatóval.

Minden a helyén az utasfülkében: az egyediség uralkodik folyamatosan

Vaskos, masszív fogást ad a bőrbevonatú kormánykerék, a keresztküllőkre helyezett funkciógombok megszokást igényelnek, de rövid idő után minden a kezünk alá dolgozik a MINI John Cooper Works-ben. Az imént felemlegetett középkonzol rendkívül mutatós még mindig, a karima színváltása mellett versenyzászló-szimbólumok is felfedezhetők mintázatként. Ezáltal még egyedibb lesz a legizmosabb MINI beltere, s akkor még nem beszéltünk a lakkfekete berakásokról, fémhatású pedálsorról, illetve egyéb krómátfuttatásokról.

Kiváló tartású és kialakítású sportüléseket kapott a a MINI John Cooper Works, klasszikus Recaro formával, kellően kemény felületekkel. Nem mondanánk, hogy egyszerű a ki- és beszállás, de ez az autó pontosan erről szól többek közt, itt ne a praktikumot keressük elsősorban, hanem az összhatás és hangulat az, amiért gondolkodás nélkül rohan a kereskedésbe a rajongó delikvens.

Hátra egyébként még körülményesebb a bejutás, vagy inkább az utazás, ugyanis a láb- és fejtér igen csekély, így rövidebb távokon érdemes gondolkozni mondjuk 4 személy szállítása kapcsán. Itt megint megjegyezzük az egyértelműt: a MINI, vagy kifejezetten a a MINI John Cooper Works elsősorban kétemberes megoldás, szinte borítékolhatóan második vagy harmadik autó, úgyhogy nem gondolnánk, sokat számítana a vásárláskor a vevőkör számára, mennyire optimális a helykihasználási ráta.

Fentieknek megfelelően a csomagtér is hozza az elvárások szerinti méretet. 211 literrel lehet gazdálkodni, ami egyébként ha ügyesen rendezgetjük el a pakolni valókat, máris jól testreszabható felületet ad némi kisebb táska esetében.

Teljesítményből színjeles. Kellhet ennél több?

A MINI John Cooper Works szíve 2 literes turbótöltött benzinmotor, 231 lóerő maximális teljesítmény-leadással 5200-as percenkénti fordulatszámon, míg a 320 Newtonméteres csúcsnyomaték 1250-nél kezd érkezni, és viszonylag hosszú tartományban ki is tart. A leszabályozás 6000 felett történik, de ez bőségesen elegendő is a jól kiautózható sebességfokozatokhoz – itt a hajtásláncba iktatott nyolcfokozatú automataváltó domborít, néha visszafogottabban, mint ahogyan az elvárható lenne. Pontosan emiatt örvendetes, hogy a MINI John Cooper Works rendelhető szintén hatgangos manuális kéziváltóval is a direktebb élményért – ennek ellenére a tesztautó automatája is mindent megtett az élmény érdekében.

Sport módba kapcsolva minden tömörebbé válik, ami az autó viselkedését illeti, a gázreakciók közvetlenebbek lesznek, csakúgy, mint a kormányzás, vagy felfüggesztés keménysége. Az elöl MacPherson, hátul Multilink felfüggesztés jó társa a sportosra hangolásnak, a kormányzás ténylegesen rövid lesz, pár apró mozdulattal igen komoly kanyarodásokat lehet produkálni a a MINI John Cooper Works-szel. Ez lenne a gokart-érzet? Tényleg az, a stabilitást szinte nem tudtuk megrendíteni, igaz, a tesztnapok alatt nem mindig volt megfelelően száraz az útburkolat a forgalomtól elzárt területeken.

Ahhoz, hogy a tesztben részletezett a MINI John Cooper Works-ből ki lehessen hozni a kívánt maximumot, mindenképp üzemmeleg motor szükségeltetik (a műszerfalon pontosan kapunk erre vonatkozóan tájékoztatást), valamint előnyös, ha a kormánykerék mögötti fülekkel adagoljuk a sebességfokozatokat, például intenzív gyorsításkor. Ilyenkor nincs semmi tétovázás, a váltások pontosak és akkor történnek, amikor mi úgy szeretnénk, több fokozat visszaváltásakor még melengető durrogások is érkeznek a jól hangolt kipufogó felől.

Hétköznapi felhasználás

Ha kellőképp dinamikusan közlekedünk, a a MINI John Cooper Works 10 liter alatti fogyasztással akkor is beéri, vegyes használattal így 8.4 litert sikerült rögzítenünk 100 kilométeres átlagra. Ugyanakkor ha szolidan, öregurasan autózunk, Green módva kapcsolva szigorúan, úgy országúton hozható a 4.9, míg városban a 6.9-7.7 literes átlag is. Utóbbi kicsit magas, de még több odafigyeléssel és forgalmi helyzettől függően egész biztos, hogy lejjebb faragható az érték.

2019 MINI John Cooper Works specifikációk

Motor

Motortípus: soros elrendezésű 4 hengeres turbótöltött benzinmotor

Lökettérfogat: 1998 cm³

Maximális teljesítmény: 231 LE @ 5200 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 320 Nm @ 1250 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, 8 fokozatú automataváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 3874 mm

Szélesség: 1727 mm

Magasság: 1414 mm

Tengelytáv: 2495 mm

Első gumik mérete: 205/40 R18

Hátsó gumik mérete: 205/40 R18

Tömeg, üresen: 1220 kg

Megengedett össztömeg: 1725 kg

Csomagtartó mérete: 211 liter

Üzemanyagtartály mérete: 44 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 246 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 6.5 s (gyári), 6.0 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 8.4 l/100 km

Országúti: 4.9 l/100 km

Vegyes: 7.7 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 7.5 l/100km

Országúti: 5.5 l/100km

Vegyes: 6.2 l/100km

CO2 kibocsátás: 142 g/km

Bővebb információ a MINI hazai importőrének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

Exit mobile version